Heves Megyei Hírlap, 2018. július (29. évfolyam, 151-176. szám)
2018-07-20 / 167. szám
14 SPORT 2018. JÚLIUS 20., PÉNTEK Nincsenek elfelejtve a célok, jöhet a szerb gárda VÍZILABDA Magyar férfiválogatott súlyos, 12-5-ös vereséget szenvedett az olasz csapattól a Barcelonában zajló Európa-bajnokság csoportrangadóján. Rémálomként indult a találkozó, az olaszok a második negyed elején már 6-0-ra vezettek, innen pedig nem volt esély a fordításra.- Minden ránk váró mérkőzés a fejlődésünket szolgálja. Nincsenek elfelejtve a célok, amiért ide jöttünk, győzni akarunk, s ha odajutunk, akár a szerb csapat ellen is keményen bele kell állni a mérkőzésbe - fogalmazott Márcz Tamás, a magyar válogatott szövetségi kapitánya. Ez azt jelenti, hogy ha a magyar válogatott pénteken 12.30 órától a csoport utolsó mérkőzésén a papírformának megfelelően legyőzi a német csapatot, akkor a második helyen a nehezebb ágra kerül, és amennyiben túljut a C jelű négyes harmadikján - várhatóan a hollandokon -, akkor már a negyeddöntőben összekerülhet a címvédő, olimpiai bajnok szerb együttessel. MTI Pohl Zoltán (szemből) és Pietro Figlioli Fotó: MTI/lllyés Tibor Négy mérkőzésen huszonnyolc gólt termeltek a gyöngyösiek Fotó: NSL IA bajnokság állása 1. Grep-ESC 8 8- --57-22 24 2. Bonyhád BFC 9 6 1 -2 63-42 20 3. Bodon PFC 8 5- -3 50-41 15 4. GWP Cservy 8 4 1 -3 47-32 14 5. FC Junior Sport 8 4 1 -3 47-42 14 6. Újhartyán VSE 8 3- -5 43-44 9 7. Futurnet TFSE 8 1- -7 29-42 3 8. Siófoki Bányász 8 1- -7 27-53 3 9. Z. Garvittax 7-- 1 6 25-70 1 1A góllövőlista élcsoportja 18 gólos: Máté Róbert (Bonyhád), Dmitro Vojtyenko (Bodon PFC) 17 gólos: Rutai Balázs (FC Junior Sport) 12 gólos: Ábel Péter (Grep-ESC Gyöngyös) 11 gólos: Németh János (Siófok) 10 gólos: Csoszánszki Dávid (Grep-ESC Gyöngyös) Bódi Csaba csaba.bodi@medaworks.hu STRANDLABDARÚGÁS A Nemzeti Strandlabdarúgó Liga (NSL) második fordulójának megyénkben vonatkozású eredményei: GREP-ESC GYÖNGYÖSJÁSZFÉNYSZARU GWP CSERVY 8-2 (2-1) esc: Gladcsenko - Pacsev, Patócs, Csoszánszki, Ábel. Cs.: Bartha, Gulyás, Sári, Bruno, Szívós. GWP: Szacskó - Fekete V., Besenyei F., Vernyik, Adrian Garcia. Cs.: Fekete T., Menyhei, Ughy, Schrancz, Juhász J. GÓL: Csoszánszki (1., 2.), Bruno (1.), Gulyás (5.), Patócs (5., 10.), Bartha (6.), Ábel (11.), ill. Besenyei F. (1.), Ughy (7.) A második játéknapon sem kegyelmezett az ellenfeleknek a GREP-Energia SC Gyöngyös együttese. A GWP ellen, a nyitófordulóban aratott egygólos győzelmet (6- 5), ezúttal jócskán sikerült felülmúlni Ábel Péteréknek. JÁSZFÉNYSZARU GWP CSERVYFUTURNET TFSE-MALL.HU 4- 2 (1-1) GÓL: Fekete V. (9., 19.), Vernyik (26.), Scharncz (27.), ill. Jenei (9.), Csopaki (18.) ÚJHARTYÁN VSEGREP-ESC GYÖNGYÖS 5- 9 (1-2) GÓL: Choman (7.), Wéber (19., 22.), Popovics (23.), Deák (27.), ill. Ábel (3., 11.), Patócs (17., 26.), Gulyás (19., 27.), Pacsev (20.), Csoszánszki (30., 34.) BODON PÉTER FCGREP-ESC GYÖNGYÖS 0-9 (0-2) bpfc: Szidorenko - Vojtekovszki, Scseritsia, Vojtok, Ér-A gyöngyösi labdarúgók nem csak látványosan, eredményesen is játszottak a siófoki homokon sek M. Cs.: Jakab N., Ivitz, Bocsi B., Lénárt, Dajka GÓL: Csoszánszki (3., 15., 32.), Szurdoki (9.), Bruno (14., 29.), Ábel (25., 36.), Pacsev (34.) JÁSZFÉNYSZARU GWP CSERVYZEBEGÉNY GARVITTAX 12-0 (4-0) gól: Szacskó (2., 10.), Vernyik '(3.), Frutos (10., 23.), Menyhei (23., 32.), Besenyei F. (26., 28., 30., 36.), Ughy (34.) SIÓFOKI BÁNYÁSZGREP-ESC GYÖNGYÖS 0-2 (0-0) GÓL: Ábel (20.), Berkes (30.) JÁSZFÉNYSZARU GWP CSERVYBONYHÁD BFC 1-5 (0-1) GÓL: Frutos (2., 29.), Menyhei (16.), Besenyei F. (26., 33.), ill. Máté (18.) BODON PÉTER FCÚJHARTYÁN VSE 10-6(1-2) GÓL: Scseritsia (5., 16., 19., 23., 24.), Vojtok (14., 33.), Vojtekovszki (17.), Ivitz (21.), Érsek M. (29.), ill. Wéber (3.), Domokos (9., 28., 29., 31.), Deák (25.) BODON PÉTER FCZEBEGÉNY GARVITTAX 6- 7 (2-1) BÜNTETŐKKEL: 3-4 GÓL: Vojtok (1., 23.), Ivitz (1.), ill. Rusvai (11.), Vitányi (20.), Ostgen (29.). Büntetők: Scseritsia, Ivitz, Vojtok, ill. Ostgen, Minkov, Vitányi, Rusvai JÁSZFÉNYSZARU GWP CSERVYSIÓFOKI BÁNYÁSZ 7- 5 (0-0) GÓL: Fekete V. (21., 25.), Ughy (23.), Frutos (24., 37., 39.), Besenyei F. (39.), ill. Németh (16., 30., 37.), Török (19.), Szabó D. (25.) Tárnái Dániel találatára Sztefan Visics duplán válaszolt ESE: a prób&ók utolsó Az egriek (balról) jól vizsgáztak LABDARÚGÁS Miután a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei II osztály Középcsoportjában legutóbb bajnoki címet szerzett Bükkzsérc lemondta az egri fellépést, szerda este a Makiár „ugrott be” edzőpartnerként a Szentmarjay stadionba. Az edzőként Sipos Lajos vezette vendégeknél Besenyei Richárd (Egerszólát), Tóth József (Mezőtárkány), Bódi Richárd (Detk), Váradi Márk (Pétervására) és Kiss Máté (Hevesvezekény) is új játékosként tűnt fel. Közülük a vezekényi futballista próbázóként kapott lehetőséget a bizonyításra. > A hazaiak soraiban teszten lévő labdarúgóból jóval több akadt, azonban az még nyitott, hogy kikkel köt majd megállapodást az NB III.-as küzdelmekre készülő megyeszékhelyi klub. Mindenesetre az első félidőben szerepelt sor nem csak a helyzetekig jutott, szép gólokat is szerzett, míg a szünet után már csak Busái Barnának sikerült bevenni a makiáriak kapuját. FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEN: EGERSE-MAKLÁRSE 5-0 (4-0) Eger, Szentmarjay stadion. V.: Szigetvári Márk (Kovács B., Juhász Á.). EGER, 1. FÉLIDŐ: Csorvási - Debreczeni, Pataki, Veres, Lőrincz, Rjaskó, Farkas K., Tasi, Gresó, Bohus, Kacsó. 2. félidő: Konyecsik (Tajti B.) - Busái, Fehér L, Kovács D., Képgaléria: HEOL.HU Fotó: L. M. Galambosi, Révész, Antal, Titkó, Benke, Fekete V., Kovács G. MAKLÁR:Tiszolczki - Háklár (Kiss M.), Bánka, Besenyei R., Tóth J., Molnár T. (Váradi M.), Szőllősi, Hajdú (Szabó R.), Kovács Z., Bódi R., Vojtekovszki gól: Farkas K. (3.), Kacsó (32.), Bohus (38.), Tasi (40.), Busái (88.) következik: III. kerületi TVE-Eger SE, július 24., kedd, 10.00. napja A szerb légiós döntött A szlovák harmadosztályú losonciakkal kiegyenlített felkészülési mérkőzést játszottak a gyöngyösiek. Noha helyzetei a GYAK-nak is bőven akadtak, lehetőségeik közül a duplázó szerb légiós, Sztefan Visics révén a vendégek használtak ki eggyel többet. GYÖNGYÖSI AKSK NOVOHRADLUCENEC (SZLOVÁKIAI) 1-2 (1-2) gyak: Éles - Szidor (Gábriel), Csornij, Pilinyi, Fekete B. - Tárnái, Molnár E. - Niedermüller, Gergely, Dávid (Balogh A.) - Laurinyecz gól: Tárnái (8.), ill. Visics (25., 32.) következik: Gyöngyösi AK- omáromi VSE, július 25., szerda, 17.30. további felkészülési mérkőzések EREDMÉNYEI: Heréd- Domoszló 4-5 (2-0). Gól: Tari Sz. 3, Szabó B., ill. Szabó V. 3, Lukovszki, Szabó D. FC Hatvan-Gödöllői SK 4-1. Gól: Szabó R., Czibolya G., Mundi Z., Ács Á. B. Cs. Kurtán helyett Csuk a dobogón CSELGÁNCS Négy győzelemmel és két vereséggel az ötödik helyen végzett a Pakson rendezett 33. Átom-kupa junior-Európa-kupa viadalán Kurtán Zsombor. Az Egri Városi Sportiskola (EVSI) 81 kilogrammos versenyzője osztrák, német, szlovák és kirgiz ellenféllel szemben is győztesen hagyta el a tatamit. Á szintén egri színekben készülő Iklódi Máté számára nem termett babér Pakson.- A csoport elődöntőjében a szerb Uros Madzarevics másfél perc után iponnal vigaszágra küldte Zsombort - emlékeztetett Horváth Tamás, az EVSI vezetőedzője. - Ezt követően két újabb győztes mérkőzés után az ukrán Dmitro Csuk négyperces hatalmas csata végén wazarival nyert. Ugyan mutatkozott esély a bronzéremre is, ennek ellenére nem lehet különösebb okunk a panaszra. A paksi viadalon 29 ország 362 résztvevője állt tatamira. A magyar válogatott három arany-, négy ezüst- és négy Kurtán Zsombor nagy csatában maradt alul Beküldött fotó bronzéremmel zárta a fellépést. A nemzeti csapat az öszszesített éremtáblázaton Ukrajna (négy arany, két ezüst, öt bronz) mögött a második helyet szerezte még. Kurtán Zsombor és Iklódi Máté számára legközelebb a július 28-29-én esedékes berlini Európa-kupa-viadal jelent kihívást. S. K. Grep-ESC: nyolcból nyolc