Heves Megyei Hírlap, 2018. július (29. évfolyam, 151-176. szám)
2018-07-19 / 166. szám
EGER A VIII. Szepesi György Bárzenész Fesztivál díjátadó gálaműsorát tartották meg kedden este a Végvári vitézek terén, ahol számos díjazott vehette át a neki járó elismerést. A Szepesi György legméltóbb utódjának járó Szepesi György-díjat Csipkés Sándor nyerte el. A megannyi kitüntetés között a legjobb produkcióért járó Trilla-díjat Kalmár Panni érdemelte ki, Eger különdíját Gömöri Marika kapta, a zsűri különdíját a Báder József-Báder Elemér duó nyerte el, az Egri Zenészek Egyesületének különdíját pedig Barta Anci, Bóta Rozika, Kállay Friderika és Gáspár Dániel vihette haza. A közönség szavazatai alapján járó Közönségdíj pedig Gáspár Istvánt illette meg. A zsűri tagjai Völgyi Zsuzsi, Vásáry André, Hárs Viktor voltak, míg a zsűri elnöke pedig Esze Jenő. Az Egri Zenészek Egyesülete 2018-ban többszörös jubileumot ünnepel. Idei nyári szabadtéri programjuk fesztivállá teljesedett ki, melynek központi témája a magyar könynyűzene. A Trilla - az élő zene versenye két esti programját július 22-ig ingyenes belvárosi koncertek követik majd: mindennap szabadtéri programmal várják az egrieket, városba látogatókat. Sz. K. Képgaléria: Heol.hu Fotó: Huszár Márk Vidám családi hirdetés Ha örömét, jókívánságát szeretné megosztani rokonaival, ismerőseivel, megteheti a Heves Megyei Hírlapon keresztül: kedvezmény! NYARALASNAL IS JÓL JÓN! NE MONDJON LE KEDVENC MEGYEI NAPILAPJÁRÓL A NYARALÁS ALATT! Kérje a lap átirányítását és mi pedig megpróbáljuk eljuttatni Önnek mindenhová*. Ha pedig külföldre vagy messzire utazik, lepje meg a lappal barátait, ismerőseit! Nyaralása alatt irányítsa át hozzájuk vagy segítse lapjával az egyik Önhöz közeli kórházat idősek otthonát! *A pontos átirányítási területekről érdeklődjön kollégáinknál a 06-46-99-88tX>ás telefonszámon. Az átirányítási igényt, a kezdő időpont előtt minimum 5 munkanappal kérjük jelezni. heves: hírlap Ha szeretné, hogy véleménye, ötletei, javaslatai és információi minél előbb eljussanak szerkesztőinkhez, újságíróinkhoz, KÖSZÖNJÜK, HOGY NÁLUNK HIRDETETT! Fizesse a napilapot On is banki átutalással (csoportos beszedési megbízással) és mi meglepjük a Varázslatos nyár c színezővei! WWW. HEOL •HU (Az ajándékot az első banki átutalásos díjfizetést követő 1 hónapon belül juttatjuk el Önhöz.! Fizetési mód váltásért hívja a 06-46-99-88-00-as számot, vagy keresse kézbesítőjét. Az akció 2018. szeptember 30-ig illetve a készlet erejéig tart. heol@heol.hu mmn irf75(£iBiiiii»[iili jjilMÜ PEnWiHiB^ NTi i|i I| ij |1 t* *y j"«yn » I t * SBri í yw ß BÁRZENE, HIRDETÉS 2018. JULIUS 19., CSÜTÖRTÖK A zsűri úgy ítélte, hogy Csipkés Sándor Szepesi György legméltóbb utódja Elismerés a bárzenészeknek