Heves Megyei Hírlap, 2018. július (29. évfolyam, 151-176. szám)

2018-07-03 / 152. szám

2018. JÚLIUS 3., KEDD KITEKINTŐ/SZOLGÁLTATÁS g Szorgalmasak a tanulók, öröm és felüdülés őket oktatni Angolra szomjazó idősek Bajzátné Winkler Niké in­gyen oktat nyugdíjasoknak angol nyelvet Egerben. Ta­nítványa Ibolya, a megszer­zett nyelvtudásnak köszön­hetően már bátran kommu­nikál angolul, amikor eluta­zik külföldre a lányához. Szabó Katalin katalin.szabo@mediaworks.hu EGER A felsőtárkányi Bajzát­né Winkler Niké Angliában járt főiskolára, és az ott ta­nultakat semmiképpen sem akarta elfelejteni. Jelenleg fizikatanárként dolgozik, mellette pedig négy éve in­gyen oktat angolt a Felső­városban. Most nyolc-kilenc szépkorú tanítványa van, akik akkor is megtartják az órát, ha ő éppen más elfog­laltsága miatt nem tud je­len lenni. Emellett ha szük­séges, önkéntesek is segítik munkáját. Botkáné Németi Ibolya négy éve jár Nikéhez angol­ra, a felsővárosi Lakossági Információs és Szolgáltató Irodába.- Kezdetben kezdő és ha­ladó csoport is volt, később viszont egybeolvadt a kettő. Szépen haladunk, megha­tározott tematika szerint. Nagyon jó kis közösség jött létre, jó hangulatban, érdek­lődés mellett zajlanak az órák. Niké lelkiismeretes, Péntekenként elmaradhatatlan az angolóra a LlSZI-ben. Több szempontból is hasznos Fotó: Berán D. felkészült, segítőkész, feled­ve az esetleges napi fárad­ságot, gondot, bajt. Az órán megismerhetjük az angol szokásokat, s azt, hogy mire érdemes figyelnünk, ha kül­földre utazunk - mesélte. Ibolya elárulta, évente két­szer utazik ki néhány hétre Angliába a lányához és csa­ládjához, ahol két kis uno­káját is láthatja végre. Az Kilencvenéves volt a legidősebb diák Az ingyenes órák mindenki számára elérhetők. Niké a tan­könyveket is biztosítja, melye­ket pályázati pénzből finanszí­rozott. A nyugdíjasok nagyon lelkesek, azért mennek oda, mert tanulni szeretnének. Hárman-négyen a kezdetek­től vele tanulnak, a legidősebb diák majd’ kilencvenéves volt. A résztvevőknek nem céljuk a nyelvvizsga, csupán boldogulni szeretnének. Már az hatalmas örömet jelent nekik, ha el tudnak igazítani egy turistát, netán még el is tudnak vele beszélgetni. Ezek a sikerélmé­nyek motiválják őket. utazások során rengeteg se­gítséget jelent neki az an­­golnyelv-tudás, hiszen mi­kor ott van, bátran beszél­get családi összejöveteleken, sőt, akár egyedül is elmegy vásárolni. Az ötletről Niké elmondta, tíz éve, hogy kismamaklubot vezet több megyei városban, köztük Egerben is. Látta, hogy például az északi lakó­telepen az anyukák egyedül vannak otthon a babákkal, és sokszor semmilyen segít­ségük nincs, mert a nagy­szülők távoli városokban él­nek. Emellett azt is észre vette, hogy sok idős ember egyedül lakik a környéken. A nyelvtanulás segít megtartani a szellemi frissességet- Egy olyan megoldáson gondolkoztam, ami minden­kinek jó lehet, ezért az in­gyenes angolóra mellett dön­töttem. Ezáltal én is tudom gyakorolni a nyelvet, nem felejtem el. Emellett a kis­mamáknak is jól jön az an­gol, ha majd visszamennek dolgozni, valamint az idő­seknek is, hiszen sokuknak külföldre költözött az unoká­ja, akiket olykor meg látogat­nak - magyarázta. Módosított menetrend szerint járnak a vonatok HEVES MEGYE A péceli és a gödöllői állomáson, valamint Aszód és Túra között foly­tatják a vasúti pálya átépíté­sét a Budapest-Hatvan vona­lon. Emiatt július 7-ig számos vonat módosított menetrend szerint közlekedik - közölte a Hírlappal a vasúttársaság. Fontos változás, hogy a Ke­leti pályaudvarról Hatvanba reggel fél héttől este fél hétig, minden páros óra harminca­dik percében induló vonatok Aszódig közlekednek, onnan vonatpótló buszokkal lehet to­vábbutazni Aszód-Tura felé. A Hatvanból Budapestre indu­ló járatok helyett Túrától Aszó­dig 8:03-tól 20:05-ig, minden páros óra harmadik percében vonatpótló buszok indulnak, a vonatok Aszódtól közlekednek. A vágányzár ideje alatt a Keleti pályaudvarról Hatvan­ba 5:05-kor és 6:05-kor indu­ló vonatok csak Gödöllő-Hat­­van között közlekednek. A Ke­leti pályaudvarról Hatvan­ba 5:25-kor induló vonat csak Aszódig közlekedik, Aszód és Hatvan között vonatpótló busszal lehet utazni. A vasúttársaság felhívja az utasok figyelmét, hogy a következő munkafázisban - július 7-től 21-ig, majd július 21-től augusztus 26-áig - is lesznek menetrendi módosítá­sok, ezekről érdemes indulás előtt tájékozódni a MÁV hon­lapján. P. A. MOZI Cinema Agria - Eger 16.00 ÓRA: Gombos Jim és Lukács, a masi­niszta 16.00,18.00 ÉS 20.20 ÓRA: Sicario 2.: A zsoldos 16.00 ÉS 18.20 ÓRA: Ocean’s 8 - Az évszázad átverése 20.30 ÓRA: Jurassic World: Bukott birodalom, 3D 18.20 ÉS 20.30 ÓRA: Szupercella 2. - Hades IFI Mozi 18.20 ÓRA: Ocean’s 8 Uránia Mozi 16.00 ÓRA: Hotel Transylvania 18.00 ÉS 20.00 ÓRA: Felelsz vagy mersz Illyés György Terem 18.30 ÓRA: Merülés a szerelembe Cinema Bridge - Gyöngyös Szabadság Terem 15.30 ÓRA: Kutyaparádé 17.30 ÓRA: Sicario 2. - A zsoldos 20.00 ÓRA: Felelsz vagy mersz Puskin Terem 16.00 ÓRA: Jurassic World: Bukott birodalom 18.30 ÓRA: Ocean’s 8 20.45 ÓRA: Szupercella 2.: Hades Érdekeseket látott, hallott? 06-36/999-111 Fotóját, olvasói levelét, információját várjuk! Olvasószolgálatunk elérhetőségei Cím: Heves Megyei Hírlap, 3300 Eger, Trinitárius utca 1. 3301 Eger, Pf. 23. E-mail-címeink: szerkesztoseg@ hevesmegyeihirlap.hu; heol@heol.hu Szerkesztőségi telefon: 36/999-111 Szerkesztőségi *:* > ,s L­Megnyílt a Fröccsterasz NOSZVAJ Fröccspartit tartottak múlt pénteken este a tavaly avatott Borplaccon. Szabó Péter alpolgár­mester a Hírlap kérdésére elmondta, öt termelőt nyertek meg a programra. A borokat, amelyekből minden termelő legalább kétfélét felvonultatott, fröccsként kínálták. Mellette kemencéből lehetett kolbászt fogyasztani. HMH Képgaléria: Heol.hu Fotó: Márkus Attila TV ♦ HELYI MŰSOROK • RADIO K AJANLO TV EGER 8.00 A TV Eger műsora - a hétfői adás ismétlé­se 12.00 Diginfó 18.00 TV Eger szignál 18.01 HírAdás - egri híradó, időjárás-jelentés 18.20 Mesemondó 19.30 Esély - esélyegyenlőségi magazinműsor, ism. 19.00 HírAdás - egri hír­adó, időjárás-jelentés 19.20 Filmözön - film­ajánló 19.30 Zőldgömb - magazinműsor, ism. 20.00 HírAdás - egri híradó, időjárás-jelentés 20.20 Kilátó - megyei magazinműsor, ism. 20.50 Sport Plusz - televíziós sportmagazin GYÖNGYÖSI TV 00.00 Képújság 9.00 A hétfői adás ismét­lése 11.30 Képújság 18.00 Műsorismer­tetés 18.01 Aktuális - hírek röviden 18.02 10 perc - beszélgetés a világról, a városról, az emberekről... 18.14 Nap kérdése 18.16 Reklám 18.20 Aktuális - Gyöngyös és a tér­ség legfrissebb hírei 18.35 Fogadóóra, 1. rész - közéleti magazin 19.01 Reklám 19.04 Fogadóóra, 2. rész - közéleti magazin 19.30 Aktuális - Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei 19.45 Moziklip - mozimagazin - ismét­lés 19.58 Turmix - válogatás a legnépszerűbb műsorainkból - ismétlés 20.07 Gasztronómia a Mátrában - kisfilm 20.12 Reklám 20.15 Ak­tuális - Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei 20.30 Képújság 00.00 Képújság 10.00 A keddi adás ismétlése 10.00 Kányádi Sándorra emlékezünk: Kérdé­sek Kányádi Sándor verseiben megfogalmaz­va - Jónás Zoltán előadóművész tolmácso­lásában, Dinnyés József közreműködésével (ism.) 11.00 Kikapcsolódás - Kányádi Sándor versei kétféle hangon - Kövecses Nikolett és Majoros Roland előadásában (Ködöböcz Gá­bor bevezetőjével) ism. 12.00 Képújság 14.00 A pénteki adás ismétlése 10.00 Eszterházy krónika - közéleti magazin 10.20 Eger hadi kórházai és hadi temetője - Kerékgyártó Jó­zsef előadása 11.10 ÁszBorÁsz: Tarjányi Gyu­la - borászportré (ism.) 16.00 Képújság 18.00 Az aktuális keddi adás 18.00 Az Eszterházy Károly Egyetem Sárospataki Campusának ok­levélátadó ünnepsége 19.20 A kiskakas gyé­mánt félkrajcárja - a Harlekin Bábszínház elő­adása (ism.) 20.00 Képújság 21.00 A pénteki adás ismétlése 23.00 Képújság 00.00 Csak igazi mai sláger megy 5.00 Hír­összefoglaló 6.00 Csak igazi mai sláger megy 10.00 Premier - moziajánló 12.00 Csak igazi mai sláger megy 17.00 Cooky Show 20.00 Dis­­co*s Hit 22.00 DJ Factory 00.00-5.00 FM 7 Night: a legnagyobb hazai slágerek az éjszakára hangolva. Óránként hí­rek, időjárás, útinformációk 5.00-5.15 Hír­összefoglaló az előző nap legfontosabb tör­ténéseiből, benne: Agrárpercek 5.30-5.45 Hírösszefoglaló az előző nap legfontosabb történéseiből 6.00-10.00 FM 7 Café: Eger­ben Rohlicsek Judittal, Gyöngyösön Géczi Adriennel. Félóránként friss hírek, időjárás, útinformációk 10.00-15.00 Helló Meló Gé­czi Adriennel és Győri Nikivel. Könnyed témák, munka mellé. Óránként friss hírek, időjárás, út­információk 15.00-18.00 Traffic Győri Nikivel. Folyamatos útinformációk, játékok, riportok és könnyed témák a hazaút mellé. Óránként friss hírek, időjárás, útinformációk 18.00-20.00 FM 7 Summer: a nyár legnagyobb slágerei. Óránként friss hírek, időjárás, útinformációk 20.00- 21.00: Disco*s Hit Top 40 slágerlista, Bárány Attilával, Hamvai PG-vel és DJ Juniorral 21.00- 24.00: Disco*s Hit a legfrissebb ze­nék, mixben, Bárány Attilával, Hamvai PG-vel és DJ Juniorral. Óránként friss hírek, időjárás, útinformációk 5.00 Napkőszöntő; Hírek; Kalendárium 7.00 Szentmise-közvetítés az egri bazilikából 7.35 Szentek, szent életű emberek 8.15 Játék 8.45 Lapszemle 9.05 Tudományról, kultúráról 10.05 Délutáni találkozás (MKR) 10.45 Lélek szava 11.05 Cseperedő 11.30 Vatikáni Rádió (ism.) 12.05 Egyházi hírek 12.15 Evangélium 13.05 A zene mesterei (ism.) 14.05 Az erdő fohásza 14.35 Legyetek szentek (ism.) 15.05 Templom-tér-kép (MKR) 15.30 Hitvalló 16.05 Kívánságműsor 16.30 Iránytű 17.00 Regio­nális hírek 17.15 Kora esti hírmondó 17.45 A régió sportja 18.00 Rózsafűzér 18.35 Könyv­jelző (ism.) 19.05 Mustármag 19.45 Esti me­se 20.05 Egyházfórum 21.05 Kávéház (ism.) 22.10 Mindennapi egészségűnk (ism.) 23.05 Vatikáni Rádió EGERBEN közös mondókázá­­son, játékban, éneklésben lehet része holnap délelőtt 10 órától azoknak a három év alatti apróságoknak, aki­ket elvisznek a szüleik a For­rás Gyermek- és Ifjúsági Ház­ba. A Palinta elnevezésű prog­ramra bejelentkezés szüksé­ges Bálint Fadgyas Eszternél a 36/310-363 telefonszámon. HATVANBAN piknikpartit ren­deznek július 5-én délelőtt 9 órától. A szervezők arra buz­dítanak, hogy a résztvevők töltsenek el egy kellemes na­pot együtt a szabadban. Közös sütögetésre, beszélgetésre in­vitálnak és jókedvet ígérnek. A program elsősorban szenve­délybetegséggel küzdőknek, pszichiátriai betegeknek szól, de bárkit szívesen látnak. ÜGYELETES PATIKA JÚLIUS 3., KEDD, 20.00-7.30: Tégely Patika, Eger, Deák F. u. 59., 36/516-706. JÚLIUS 4., SZERDA, 20.00-7.30: PatikaPlus, Eger, Sas u. 1. (Spar), 36/515-145. JÚLIUS 5., CSÜTÖRTÖK, 20.00- 7.30: Székfű Patika, Eger, Farkasvölgy u. 27., 36/517-524. JÚLIUS 6., PÉNTEK, 20.00-7.30: Jázmin Patika, Eger, Hadnagy u. 5., 36/316-172. Gyöngyös: JÚLIUS 2-TŐL JÚLIUS 8-IG: PatikaPlus Gyógyszertár Gyöngyös, Vásár u. 2.

Next

/
Thumbnails
Contents