Heves Megyei Hírlap, 2018. július (29. évfolyam, 151-176. szám)
2018-07-13 / 161. szám
2018. JÚLIUS 13., PÉNTEK BELFÖLD-KÜLFÖLD g Orbán: az egyik legbiztonságosabb ország a miénk Felfegyverkeznek a NATO-tagállamok Felröppent, hogy Trump kivezetné Amerikát a NATO-ból, ha Európa nem lép Fotó: MTI JÖVŐ hét pénteken már lesz új költségvetés T. HÁZ A parlament honlapjára csütörtökön felkerült napirendi javaslat szerint az Országgyűlés a kormány kezdeményezésére a jövő héten hétfőn, kedden és pénteken ülésezik. A kabinet 29 törvény tárgyalását kérte a rendkívüli ülésen. Hétfőn döntenek a képviselők a jövő évi büdzsé összegző módosító javaslatáról, a költségvetés főösszegeiről is. Ekkor lesznek az interpellációk, az azonnali kérdések, majd hat előterjesztés összegző módosító javaslatának vitáját folytatják le. Kedden a napirend előtti felszólalások után számos nemzetközi egyezmény kihirdetése mellett elfogadják a 2019-es költségvetés megalapozásáról szóló törvényjavaslatot. Ekkor lesz döntés a többi között a bírák jogállásáról és javadalmazásáról szóló törvény módosításáról, Uletve az egyes választásokkal kapcsolatos törvények módosításáról is, amelynek értelmében a jövőben nemcsak a párt vezető tisztségviselőinek, hanem a párt listás és egyéni képviselőjelöltjeinek is felelősséget kell vállalniuk a kampánytámogatás visszafizetéséért. A határozathozatalok után a T. Ház 11 olyan törvényjavaslat összegző módosító indítványát vitatja meg, amelyekről pénteken lesz zárószavazás. A gyülekezési törvényjobban védi majd a magánéletet Pénteken a 2019-es központi költségvetés mellett arról is döntenek, hogy a Miniszterelnökséghez kerülnek a Nemzeti Közszolgálati Egyetem fenntartói jogai. Szavaznak az adótörvényekről, a szociális hozzájárulási adóról. Egy teljesen új jogszabály válthatja fel az 1989-es gyülekezési törvényt is. A magánélet védelméről szóló jogszabály pedig az alaptörvény 7. módosításához kapcsolódik, amely fokozottabban védi a magán-, a családi életet és megerősíti az otthon védelmét. Módosítják a szabálysértési törvényt is: közérdekű munkával büntetnék az életvitelszerű közterületi tartózkodást, magyarán a szabálysértő hajléktalanokat. MW Magyarország a világ egyik legbiztonságosabb országa - mondta Orbán Viktor a NATO-csúcs tegnapi zárónapján. A miniszterelnök támogatja Donald Trump azon igényét, hogy a mostaninál magasabb összeget fordítsanak a hadseregekre és a biztonságra az európai országok. Trump óvatosságra intette az EU-t, mert a migráció maga alá gyűrheti a kontinenst. Balázs D. Attila szerkesztoseg@mediaworks.hu BRÜSSZEL A világban ma a legfontosabb dolog a biztonság, a legnagyobb veszély pedig annak elvesztése - nyüatkozta Orbán Viktor tegnap a NATO- tagországok állam- és kormányfőinek brüsszeli találkozója közben az Ml aktuális csatornának. Magyarország ezért támogatja az amerikai elnöknek azt a nézetét, hogy a mostaninál észszerűbb, tehát magasabb összeggel támogassák a hadseregeket és a biztonságot az európai országok. Kijelentette, hazánk a világ egyik legbiztonságosabb országa, ezért különösen figyelni kell arra, hogy amit már végre megteremtettünk magunknak, azt ne veszítsük el. Kitért arra is, hogy a tavalyi NATO-csúcshoz képest - amelyen először vett részt Donald Trump, és amelynek hangulata Orbán szerint is „érdes”, „pokrócszerű” volt - a mostani tanácskozáson a konfliktusok kisebbek voltak, a különbségek csökkentek, az egyetértés nőtt. Ezért a mostani csúcstalálkozót a NATO egységének irányába tett fontos lépésnek látja, ahol összecsiszolódnak a katonai szervezet két pillérét adó országok vezetői, észak-amerikaiak az egyik oldalról és mi, európaiak a másik oldalról. A közös európai hadseregre vonatkozó törekvésekről a magyar kormányfő azt közölte: hazánk híve egy ilyen haderő mihamarabbi felállításának. A közös hadsereg irányításának problémája komoly szakmai feladat, de - mint ahogy utalt rá - ez nekünk nem újdonság, mert az Osztrák-Magyar Monarchiában mi már voltunk közös hadsereg része. Tehát nekünk van tudásunk, amit be tudunk adni a közösbe - jegyezte meg, kijelentve: egy igazi független Európának az az érdeke, hogy legyen saját hadereje. Ezért is fontos, hogy minden európai állam, így a németek is igyekezzenek minél nagyobb összeget költeni egy közös hadsereg felállítására - tette hozzá. Azzal kapcsolatban, hogy egy ilyen haderő összeütközést jelenthet-e a NATO-val, azt mondta: ez szándék és intelligencia kérdése. Ha az észak-amerikaiak ezt nem tekintik velük szembeni lépésnek, akkor működtethető egy két pilléren nyugvó biztonsági rendszer. Az értekezleten több kommunikációs zűr is adódott: diplomáciai források szerint Donald Trump amerikai elnök állítólag az Egyesült Államoknak a NATO-ból való kilépésével fenyegetett a csúcsértekezlet zárónapján, arra az esetre, ha a tagországok záros határidőn belül nem emelik meg védelmi költségvetésüket. Emmanuel Macron francia államfő viszont egyből cáfolta ezt az értesülést, ilyen kijelentés Trumptól nem hangzott el még a kétoldalú megbeszéléseken sem; ellenben visszautasította Trump azon kijelentését, miszerint a szövetségesek a bruttó hazai termékük (GDP) legalább 2 százalékát célzó kötelezettségüknél nagyobb, 4 százalékos vállalásokat tettek védelmi költségeik növelésében. Leszögezte egyúttal, Franciaország 2024-re eleget fog tenni vállalásainak. Szijjártó Péter külügyminiszter is kijelentette, Magyarország teljesíti a kétszázalékos védelmi ráfordítást érintő vállalását. A NATO-tagországok nagyon komoly megbeszélést folytattak a védelmi kiadásokról, és határozottan elkötelezték magukat amellett, hogy komolyan hozzájárulnak a költségekhez, alkalmazkodva a változó biztonsági helyzethez - jelentette ki a zárónapon Angela Merkel német kancellár. Elmondta, egyetértés mutatkozott, hogy változnia kell a védelemre vonatkozó tehermegosztásnak, méltányosabbá kell tenni. „Az ülésen mások mellett magam is világossá tettem, hogy ezen az úton járunk” - mondta a kancellár. HÍREK Süllyesztőben az ellenzék VÁLASZTÁS Ellenzéki és független jelölt nélkül tartanak időközi polgármester-választást Szerencsen július 29-én - írja a Népszava. Egyedül Nyíri Tibor, a Fidesz-KDNP jelöltje indul el a posztért. MW 11 évre ítélték a lúgos orvost BUDAPESTTizenegy év börtönre ítélte és végleg eltiltotta orvosi hivatásától a Kúria jogerős, harmadfokú ítéletében azt a férfit, aki elkábította volt barátnőjét és altestére lúgot öntött, maradandó, életveszélyes sérüléseket okozva ezzel. A megvádolt orvos tagadta bűnösségét, a sértett pedig nem tudta beazonosítani a támadóját. A korábban másodfokon eljáró Fővárosi ítélőtábla 9 évre ítélte a férfit. MTI Kiadják a németek a katalán elnököt BÍRLI! Németország mégis kiadja Spanyolországnak Carles Puigdemont volt katalán elnököt - közölte a schleswig-holsteini ügyészség, miután a tartományi felsőbíróság jóváhagyta a politikus átadását a spanyol hatóságoknak. A vádhatóság hamarosan jóváhagyja a katalán politikusra vonatkozó kiadatási kérelmet. Carles Puigdemontot márciusban vették őrizetbe a hatóságok, amikor Dániából beutazott Németországba. MTI Múzeum lesz a barlangból THAIFÖLD Turisztikai nevezetességet akarnak csinálni a thaiföldi barlangból, amelyben több mint két hétre bennrekedt 12 gyerek és az edzőjük. A barlangból élő múzeum lesz, amely bemutatja, hogyan zajlott a mentés. Felállítanak egy interaktív adatbázist, a hely Thaiföld egyik idegenforgalmi látványossága lesz. A kimentett fiúk jól vannak, pár kilót fogytak, az orvosok még egy hétig kórházban tartják őket megfigyelésre. Emiatt nem tudnak elutazni Moszkvába, a futball-világbajnokság döntőjére, ahová a FIFA korábban meghívta őket. A spanyol La Liga viszont jelezte, szeretettel várják a fiúkat Spanyolországba, hogy megnézhessenek egy meccset. MW HIRDETÉS A migráció legyűrheti Európát Az illegális bevándorlást illetően Donald Trump rendkívüli óvatosságra intette az EU-t, mert szavai szerint a migráció maga alá gyűrheti az európai kontinenst. Mint mondta, ő maga rendkívül határozott álláspontot képvisel a migráció kérdésében, és valószínűleg - legalábbis részben - emiatt nyerte meg az amerikai elnökválasztást. I TUu\u*. mttteszeV idén nyáron. TUTI TIPPEK E5 PROGRAM AJÁNLATOK-www.Likebalaton.hu iMH