Heves Megyei Hírlap, 2018. július (29. évfolyam, 151-176. szám)

2018-07-03 / 152. szám

2 MEGYEI KÖRKÉP 2018. JÚLIUS 3., KEDD A Balatonnál üdülhettek SZiLVÁSVARAD A település résztulajdonában álló Bélkő Nonprofit Közhasznú Terü­letfejlesztési Kft. Balaton­­szabadi-Sóstón található víz­parti üdülőjében tölthettek egy hetet a szilvásváradi gye­rekek. Az önkormányzat és a cégjóvoltából kedvezmé­nyesen nyaralhattak a Jókai Mór általános iskola tanu­lói. Az utaztatást a helyható­ság saját tulajdonú buszok­kal vállalta, így a diákoknak és kísérőiknek ez sem jelen­tett külön kiadást. S. S. Állami utak újulnak meg- Az elmúlt hónapban megkezdték két út, a heré­­di, valamint a Selyp-Zagyva­szántó közti felújítását. A vá­ros polgármestere, Víg Zol­tán tájékoztatása szerint a Heréd-Lőrinci állami út a na­pokban elkészül, jelenleg már a Selyp-Zagyvaszán­tó összekötő úton is folyik a munka. Utóbbi helyen busz­megálló öblöt alakítottak ki, aszfaltréteget kap a felület. Bár a tervezett ütemhez ké­pest csúszások vannak, a polgármester ragaszkodik a projektek rögzített befejezési határidejéhez. S. S. A kutató elismerése Bolyai-emlékplakettet vehetett át a Magyar Tudo­mányos Akadémián Dr. ha­bil. Bednanics Gábor, az Eszterházy Károly Egyetem Irodalomtudományi tanszé­kének főiskolai tanára. A Bo­lyai János Kutatási Ösztöndíj Kuratóriuma 2001-ben ha­tározott úgy, hogy a záróku­tatói jelentésükre kiemelke­dő minősítést kapó ösztöndí­jasoknak emléklapot adomá­nyoz, közülük a legjobbakat pedig MTA Bolyai-plakett ki­tüntetésben is részesíti. S. S. Ismét drágulás várható a tejtermékek körében, au­gusztustól tíz-tizenöt száza­lékkal magasabb áron vásá­rolhatjuk meg ezeket. S bár a tavalyi extrém emelkedés nem ismétlődik meg, egye­lőre azt sem tudni, mikorra normalizálódhatnak az árak. Berecz Renáta renata.berecz@mediaworks.hu HEVES MEGYE - Alapvetően két tényező határozza meg a jelen­legi áremelkedést. Az egyik a külpiaci változások sora, a másik a felmelegedés - vázol­ta a Tej Szakmaközi Szerve­zet és Terméktanács ügyveze­tő igazgatója a drágulás oka­it. Harcz Zoltán úgy folytatta, a nyári időszakban egyébként is csökken a nyers tej zsírtar­talma, ez pedig a kínálat csök­kenését is eredményezi. A tej­termelésben az április-május a kiemelt időszak, ilyenkor jó minőségben és nagyobb meny­­nyiségben áll rendelkezésre alapanyag. Nyár végére azon­ban mindez lecsökken, hiszen az állatok tejleadására a nagy meleg is hatással van.- Emellett a külpiaci árak is egyre magasabbak, a hazainak pedig ezt kell követnie - fogal­mazott az ügyvezető. Az Euró­pai Unió kereskedelmi piacán nagyobb mértékű az áremelke­dés, de ez a tendencia hazánk­ban nem várható. Szavai sze­rint, bár reneszánszát éli a vaj­fogyasztás - egyre többen vá­lasztják ezt a margarin helyett -, ám még mindig nem eszünk annyit, mint például a franciák. Úgy véli, éppen ezért lassú ár­emelkedés várható leginkább a tej, a vaj és a tejföl esetében.- Mindez azt is jelenti, hogy az emelkedés végigmegy majd az egész kereskedelmi láncon - vélekedett. Bizakodásra adhat okot el­lenben, hogy - amennyiben az országgyűlés elfogadja a törvényjavaslatot - a nyers tej áfájának csökkenése után, 2019-től az UHT és az ESL do­bozos tejek adója is öt száza­lékra mérséklődhet- a jelenle­gi 18-ról. Harcz Zoltán szerint ez fogyasztásösztönző is lehet, s visszaszoríthatja a feketeke­reskedelmet is, hiszen így már nem éri meg elcsalni az áfát. Lassú áremelkedés várható a tej, a vaj és a tejföl esetében Nem tud mást tenni, követ­nie kell a nemzetközi piac vál­tozásait az Egertej Kft.-nek is, így augusztustól a cég termé­keinek ára szintén emelke­dik másokéhoz hasonlóan. Al­­mási Csaba igazgatóhelyettes úgy tudja, sokan már július­ban emelnek. Szerinte alapvetően külföld­ről indult ez a folyamat, sajnos azonban kis ország lévén nem vagyunk piacbefolyásoló pozí­cióban. A meglátása az, hogy ezeket az áremeléseket mes­terségesen generálják nem­zetközi szinten. Persze, a tej­zsír csökkenése egyértelműen biológiai folyamat is, s ez szin­tén az ok-okozati összefüggés része. Az említettek miatt így minél zsírdúsabb a tejtermék, annál inkább érezhető lesz az áremelkedés, a desszertké­szítmények áraiban várható­an nem lesz változás. Annyi azonban bizonyos, hogy az árnövekedés kihatással lesz más készítményekre is, me­lyeknek az alapanyaga maga­sabb zsírtartalmú tejtermék.- Még bizonytalan, hogy visszarendeződhetnek-e az árak - tette hozzá. - Ehhez egyensúlyra van szükség a kereslet és a kínálat terén, ám előbbi még mindig nagyobb. Bírság tíz autósnak, eljárás ittas sofőrök ellen EGER Két gépjárművezető ellen indítottak eljárást azok a rend­őrök, akik a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság Rendé­szeti Igazgatóságának mun­katársaiként célirányos ellen­őrzést tartottak a megyeszék­helyen június 30-án, szomba­ton, délután öt és este 11 óra között. Erről Soltész Bálint me­gyei rendőrségi sajtószóvivő tájékoztatta hétfőn a Hírlapot. Közölte, elsődlegesen a köz­lekedési balesetek megelő­zése, a közlekedésbiztonság helyzetének javítása, s ezzel együtt az állampolgárok biz­tonságérzetének növelése állt az akció középpontjában. Hat óra alatt főleg azt vizsgálták az egyenruhások, hogy használ­­ják-e a passzív biztonsági esz­közöket a forgalomban részt­vevők, s igyekeztek kiszűrni azokat, akik úgy merészked­tek az utakra, hogy előzőleg alkoholos italokat kortyoltak. Végeredményben az ellen­őrzést végzők két gépkocsive­zetőt büntetőeljárás alá von­tak járművezetés ittas álla­potban vétség gyanúja miatt. További tíz közlekedőre köz­­igazgatási bírságot szabtak ki, mert elmulasztották becsatol­ni a biztonsági öveiket.- Ne feledjék, aki ittasan vagy kábítószer hatása alatt járművet vezet, elfogadhatat­lan kockázatot vállal, és má­sok életét is veszélyezteti - fűz­te hozzá Soltész Bálint. - Azt is érdemes megjegyezni, hogy a gépjárművezetés előtti alko­holfogyasztás a vezetői enge­dély elvételével is járhat! Sz. Z. Közúti ellenőrzést tartottak a városban Fotó: HMRFK Kiállították a Napfényházban a héten készült műveiket A zord időben is alkothattak Megyénkben orvosokat is díjaztak BÜKKSZÉK Kissé didergős na­pok fogadták a községbeli Nap­fényház alkotóit, akik idén ti­zedik alkalommal alkottak együtt. A jeles hazai kortárs művészek június 24-től 30-ig dolgoztak a már évek óta meg­szokott helyszínen, Vincze Ist­ván mecénás vendégházában és támogatásával. A nyáron zordnak számí­tó, esős időszak sem szegte kedvét az alkotóknak. A ho­ni képzőművészet meghatá­rozó alakjai - Csetneki József, Baksai József, Bán Miklós, Sz. Varga Ágnes Kabó és dr. Nagy Zoltán - ezúttal is számos mű­fajban kísérleteztek, hoztak létre egyéni és közös műve­ket, ismerkedtek a falu lakói­val, nevezetességeivel. Már hagyomány, hogy a mű­vésztelep alkotói arra a hétre időzítik érkezésüket, amely­nek végét a község egyik leg­népszerűbb idegenforgalmi programja, a polgármesterek főzőversenye zárja. Az idei gasztrorendezvényre is renge­teg vendég érkezett, akik kö­zül sokan keresték fel a Dózsa György úti portát, ahol megte­kinthették a héten készült al­kotásokból válogatott búcsú­tárlatot. A vendégművészeket természetesen jövőre is visz­­szavárják. B. K. Beküldött fotó Derűs hangulatban készültek az újabb művek BUDAPEST Semmelweis Ignác orvos munkásságát méltatva Kásler Miklós úgy fogalma­zott a Semmelweis-napi köz­ponti ünnepségen: egy olyan emberre emlékezünk, aki­nek legkiemelkedőbb felfede­zése emberek millióit mentet­te meg. A miniszter és Nagy Ani­kó egészségügyért felelős ál­lamtitkár díjakat és minisz­teri elismerő okleveleket is át­adott a Pesti Vigadóban. így az egészségügyi ellátás fejleszté­se érdekében végzett szakmai munkája, kimagasló teljesít­ménye elismeréseként Batt­­hyány-Strattmann László-dí­jat vehetett át dr. Ertsey Atti­la Róbert, Erk és Zaránk há­ziorvosa. Ugyanitt kiemelke­dő szakmai tevékenysége el­ismeréseként Pro Sanitate díj­ban részesült dr. Rosta Ildikó, a hatvani Albert Schweitzer Kórház-Rendelőintézet osz­tályvezető főorvosa, továbbá miniszteri elismerő oklevelet vehetett át dr. Horvát Gyula, a gyöngyösi Bugát Pál Kórház osztályvezető főorvosa. Kásler Miklós a Semmel­­weis-napi központi ünnepsé­gen jelentette be azt is, hogy elkészült a kórházi fertőzések megelőzéséről szóló miniszte­ri rendelet. G. R. Hazánknak követnie kell a nemzetközi piac árait, éppen ezért emelkedés várható. Képünk illusztráció Fotó: Márkus Attila Augusztustól ismét többet fizethetünk egyes tejtermékekért

Next

/
Thumbnails
Contents