Heves Megyei Hírlap, 2018. július (29. évfolyam, 151-176. szám)
2018-07-10 / 158. szám
2018. JÚLIUS 10., KEDD GAZDASÁG-KÖZÉLET "J A közterhek csökkentése a családoknak is kedvez Milliárdok maradhatnak a magyar adózóknál Nyolc év alatt hatalmasat változott a hazai adórendszer, ennek köszönhetően 4500 milliárd forint marad a magyaroknál. A vállalkozások adócsökkentését tavaly kezdte meg a kormány, a hatéves tehermérséklő program szintén milliárdokat hagyhat a cégeknél. Mediaworks-összeállítás szerkesztoseg@mediaworks.hu BÉR Tállai András pénzügyminiszter-helyettes a Magyar Időknek adott interjúban elmondta, az elmúlt nyolc évben hatalmas változáson ment keresztül a hazai adórendszer. Kiemelte, 2010-ig rendkívül kusza, sokszor nehézkesen alkalmazható adórendszer volt érvényben, ezért nyolc évvel ezelőtt a Fidesz-KDNP azonnal hozzáfogott a közteherviselés átfogó reformjához. A bonyolult adórendszer is szerepet játszott abban, hogy 2010- ben 12 százalékhoz közelített a munkanélküliség, béremelkedésről nem lehetett beszélni. A szabályok megváltoztatásával 2011 óta több mint 4500 milliárd forint maradhatott a lakosságnál és a családoknál. A korábbi bonyolult rendszer helyett ma a személyi jövedelemadó egyetlen kulcsa 15 százalékos, ennél alacsonyabb levonást csak két uniós ország alkalmaz - mutatott rá Tállai András, hozzátéve: jelenleg nincs bonyolító tényező, családi kedvezmény viszont van. A vállalkozások adójának csökkentését tavaly kezdte meg a kormány, a hatéves tehermérséklő program öszszesen 1500 milliárd forintot hagyhat a magyaroknál azért, hogy a magyarországi fizetések közeledjenek a nyugat-európai juttatásokhoz. Tállai András beszélt arról is, hogy a kormány 2010 óta több fontos intézkedést is hozott a bérek emeléséért: a minimálbér majdnem a duplájá-A minimálbér összege / A gyermekek után járó/ Bruttó (forint/hó) 150 ooo 120 000 90 000 -50 000 30 000 )sszege Adó- és járulék (milliárd forint) 319“ * előzetes adat * adott évi tervezete 300 250 200 150 100 2015 2016 2017 2018 2019 MW-grafika, forrás: Nemzeti Adó- és Vámhivatal, fotó: Shutterstock ra ugrott, vaskos adócsökkentéssel támogatja a kormány, hogy a versenyszféra bérei megközelítsék a nyugati fizetéseket. A kormány 2016-ban hat évre szóló bérmegállapodást írt alá a munkaadók és a munkavállalók képviselőivel. Ennek lényege, hogy ha a Nyolc év alatt 4500 milliárd ímegta kantás munkáltatók évről évre nagymértékben emelik a dolgozók fizetését, akkor adócsökkentésben részesülnek. A pénzügyminiszter-helyettes hozzátette, ha a hatéves egyezséget minden szereplő be tudja tartani, akkor az adó kulcsa 2022-ben 11,5 százalékra csökkenhet. Ősztől több pénzt kapnak az idősek is, 3500 forinttal emelkedik a nyugdíj Ősztől több bér maradhat az időseknél- írja a Világgazdaság. Az Országos Szövetkezeti Tanács (OSZT) a kormánnyal együtt azon töri a fejét, hogy minél több öregségi nyugdíjas dolgozhasson szövetkezetben, illetve a megváltozott munkaképességűek speciális csoportjai is nyugdíjas-szövetkezet tagjai lehessenek. Szeretnék elérni, hogy a korengedménnyel nyugdíjba vonulók, így akár exkatonák, exrendőrök is felvehetnék a munkát. Jövőre háromezer-ötszáz forinttal emelik az átlagnyugdíjat. A járandóságok 2010-hez képest már 29,8 százalékkal emelkedtek, a nyugdíjak vásárlóértéke 10 százalékkal nőtt. HÍREK Konzultáció az óraátállításról Az Európai Bizottság nyilvános online konzultációt indított a nyári és a téli időszámításról, illetve az óraátállításról. A brüsszeli testület arról számolt be, hogy az európai polgárok és az érdekelt felek így kifejezésre juttathatják véleményüket a témával kapcsolatban. Az interneten elérhető kérdőívet augusztus 16-áig lehet kitölteni. A konzultáció részét képezi a nyári időszámításról szóló uniós irányelv kiértékelésének, amelyet a bizottság nemrégiben kezdeményezett. A kiértékelés arra keresi a választ, hogy szükséges-e a jelenlegi szabályok módosítása. MW Új brexitügyi miniszter LOND Dominic Raabot nevezte ki Theresa May brit miniszterelnök asszony a brit EU-tagság megszűnésének folyamatát irányító minisztérium élére. Dominic Raab elődje, David Davis hétfő hajnalban jelentette be lemondását, azzal indokolva döntését, hogy nem ért egyet a kormány brexitpolitikájának a kormányfő által „felpuhított” irányával. Hétfő délután Boris Johnson Brexit-párti brit külügyminiszter váratlanul szintén bejelentette: távozik Theresa May kormányából, mert ő sem elégedett az Európai Unióból való kilépés menetével. MW Elismerik a hazai felsőoktatás teljesítményét Elégedettek a diákok Fogathajtás és lekvárfőzés iskolásokkal Búcsút inthetünk a külföldi tejeknek A hallgatók kétharmada szerint színvonalas a képzés Fotó: MTI FELMÉRÉS Az Európai Unió által végzett nemzetközi hallgatói felmérés alapján a magyar hallgatók az európai átlagnál elégedettebbek a felsőoktatás színvonalával és szervezettségével. Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára elmondta: a most záruló tanév tavaszi félévében jelentek meg az Eurostudent VI uniós felmérés eredményei. A diákok több mint kétharmada jó minőségűnek tartja a hazai intézmények infrastrukturális körülményeit is. A magyar diákok 60 százaléka jónak tartja képzése szervezettségét, valamint saját órarendjét is, ez az arány felülmúlja az uniós országokban élő fiatalok 55 százalékos átlagos elégedettségét. A hallgatók leginkább az oktatás minőségét és a tanárok felkészültségét tartják megfelelőnek (71,1 százalékuk jelölte meg, hogy teljes mértékben vagy nagyon elégedett, szemben a 65 százalékos EU-s átlaggal), és hasonlóan pozitív a véleményük a hallgatói szolgáltatások színvonaláról (68,9 százalék, az EU-ban mindez 62,1 százalék), továbbá az órák és a vizsgák szervezettségéről a diákok 60,4 százaléka nyilatkozott úgy, hogy megfelelőnek tartja (az EU-ban ez az arány 54,4 százalék). Az államtitkár hangsúlyozta, mindez annak köszönhető, hogy a felsőoktatás fejlesztése kiemelt szerepet játszik a kormányzati politikában: 2018- ban 38 százalékkal több pénz jut felsőoktatásra, ennek öszszege meghaladja a 606 milliárd forintot. MW AGRÁR! UM Mezőgazdasági pályaorientációs hetet szervez általános iskolásoknak a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK), a programokkal a gazda és az állattartó szakmunkás szakképzéseket szeretnék népszerűsíteni. A NAK képzési igazgatósága a kamara Bács-Kiskun megyei szervezetével, illetve a kiskunfélegyházi mezőgazdasági és élelmiszeripari középiskolával közösen július 16-20. között először rendezi meg a szakmák élményalapú megismerését előtérbe .helyező pályaorientációs hetet Kiskunfélegyházán. A Szakmakóstoló elnevezésű kezdeményezés keretein belül az 5-6-7. osztályos általános iskolai tanulók számára lehetőség nyílik bekapcsolódni a különféle munkafolyamatokba a tangazdaságban, valamint a gazdálkodóknál. A pályaorientációs hét során számos program várja a résztvevőket, egyebek mellett a termőföld megismerése, határszemle, talajvizsgálat, magültetés, ismerkedés lófajtákkal, lóápolás, lógondozás, lovaglás, kipróbálhatják a fogathajtást és részt vehetnek a napi almozásban, takarmányozásban. Lesz kalácsfonás, mézeskalács-készítés, gyümölcsszedés, a leszedett gyümölcs eltevése lekvárként vagy befőttként, termékek kóstolása, szabadulószoba, kincskeresés, továbbá péküzem, illetve cukrászműhely meglátogatása. MW AFACSÓKKENTES A tartós tejek jövő januári áfacsökkentésének köszönhetően gyakorlatilag eltűnhetnek az import UHT-tejek a hazai boltok polcairól, így megszűnhet az áfacsalás egyik melegágya - hangzott el a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) által szervezett tejágazati egyeztetésen. Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium mezőgazdaságért felelős államtitkára a megbeszélésen rámutatott, amennyiben a parlament elfogadja a jövő évi adócsomagot, januártól valamennyi folyadéktej az ötszázalékos áfakulcs alá tartozik majd. Harcz Zoltán, a terméktanács ügyvezető igazgatója kifejtette: miután az elmúlt évben öt százalékra mérsékelték a friss tej forgalmi adóját, a 1,5 százalékos zsírtartalmú UHT-tejek forgalma csökkent, miközben friss tejből a korábbinál nagyobb mennyiséget értékesítettek a kereskedők. A nyers tej hazai felvásárlási ára egyébként 2017 eleje óta stabilan literenként 95 forint körül alakul. Győrffy Balázs, a NAK elnöke szerint fontos mérföldkőnek tekinthető a jövő januártól tervezett áfacsökkentés. Jelezte, a köztestület megalakulása óta szorgalmazza az alapvető élelmiszereknél az ötszázalékos áfakulcs kiterjesztését. Az elnök reményét fejezte ki, hogy az eddigi tapasztalatokra alapozva folyamatosan újabb termékek kerülhetnek be a kedvezményes áfakörbe. MW 4,5 milliárd bölcsődék fejlesztésére A Pest megyei önkormányzati tulajdonú bölcsődei ellátást nyújtó intézmények fejlesztését támogató pályázati kiírás jelent meg, 4,5 milliárd forint keretösszegben. A kormány a 2014-2020 közötti fejlesztési ciklusra 100 milliárd forint fejlesztési forrást irányzott elő a bölcsődei és óvodai helyek bővítésére, ennek része a Pest megyei program. A támogatási kérelmeket szeptember 10-én reggel 8 órától nyújthatják be a pályázók. Az áfacsökkentés a hazai tejet hozza helyzetbe Fotó: Shutterstock