Heves Megyei Hírlap, 2018. július (29. évfolyam, 151-176. szám)

2018-07-10 / 158. szám

2018. JÚLIUS 10., KEDD Harmincöt esztendő emlékeit idézték fel együtt Szólt a Team Rock a tóparton FELSŐTÁRKÁNY Az idén har­mincöt esztendős • TEAM ze­nekar, ahogy ők fogalmaz­tak „osztálytalálkozót” tartott szombaton Felsőtárkányban. Meghívták az összes valaha volt zenekari tagot egy közös örömzenélésre. A tópart szol­gált helyszínéül a koncertnek, ahol mindenki olyan számba szállt be, amit játszott anno a zenekarral, vagyis akár har­minc éve nem repertoáron lé­vő dalok is megszólaltak. A koncert második részé­ben pedig új, koncerten még nem játszott saját számoknak is örülhetett a közönség. Maratoni koncertet adott a jubiláló együttes Fotó: Gál Gábor Ventures interpretációk, Deep Purple, Santána, P.Mo­­bil-, Radics Béla-Taurus-Tűz­­kerék-dalok mellett sok saját nóta is felcsendült. A rajon­gók kedvéért játszottak Pi­ramis- és Karthago-dalokat, de nem maradt el most sem a szokásos Zöld a bíbor és más klasszikusnak számító rock számok sem.- Ahogy minden rendes szü­letésnapon, itt is volt torta, s a három és fél évtized emlé­keit filmvetítésen idézték fel az egykor volt és jelenlegi Team Rock Band-tagok a fel­­sőtárkányi tó partján. G. R. Öt országból érkeztek résztvevők, fesztivál zárta a tábort Zenéltek, ha esett, ha fújt ABASÁR Öt ország közel száz gyermeke táborozott július első hetében Abasáron. A tábor vál­tozatos programját szombaton az Európa Fesztivál zárta, olyan előadókkal, mint Deák Bili Gyu­la, Vastag Tamás és az NKS. Csaknem ezer résztvevője volt szombaton este a koncerteknek - tájékoztatott a polgármester. Dr. Lénártné Benei Anikó -+hozzátette, az egész napos ren­dezvény igazán sikeresnek bi­zonyult. A kezdeti esős időjárás sem tántorította el a kíváncsis­kodókat, szép számban érkeztek távolabbi településekről a feszti-Minden korosztály talált szórakozást a fesztiválon Fotó: Cz. T. válra, ahol egész nap népi ját­szótér és játszóház, ugrálóvár, trambulin, kézműves-foglalko­zások szórakoztatták a gyere­keket. A táborban részt vevő or­szágok csoportjai a színpadon is bemutatkoztak. A programo­kat színesítette a Hahó Együt­tes gyermekkoncertje és a hab­parti kora délután, majd Csórics Balázs, a Barátok Közt sztárjá­nak musicalválogatását követő­en országos hírű előadók léptek fel. Vastag Tamás előadása után, Deák Bili Gyula és az NKS adott élő koncertet, az estét tűzijáték zárta. H. É. KITEKINTŐ, SZOLGÁLTATÁS g Két egri produkció a szarvasi színpadon SZARVAS, EGÉR Két produk­cióval is vendégszerepeit az el­múlt héten a Szarvasi Vízi Szín­padon az egri Gárdonyi Géza Színház társulata. Az idei évad két sikerelőadását vitték el a Bé­kés megyei színpadra. A kicsik­nek a Babszem Jankó Gyermek­színházzal közös produkciót, a Baráth Zoltán rendezte Didergő királyt, a felnőttközönségnek pedig A férjvadászt Blaskó Ba­lázs rendezésében. Marcel Mithois zenés vígjá­tékának címszerepét Saáros­­sy Kinga játssza, de Vókó Já­nost, Babócsai Rékát, Kardos Kristófot, Dimanopulu Afro­­ditét, Baranyi Pétert, Dér Ga­bit, Reiter Zoltánt, Káli Ger­gelyt, Tóth Leventét és Tunyo­­gi Pétert is láthatták a nézők az előadásban. Saárossy Kinga Fotó: Gál G. Fotókon a megye kitűnő tanulói HEVES MEGYE A napokban le­zárult Hírlap Színötös című játékának pályázati idősza­ka. Fotókat vártunk azokról az általános iskolás diákok­ról, akik kitűnő eredménnyel zárták a most mögöttünk ha­gyott tanévet. Heves megyéből a határidő­ig nyolcvannyolc kisdiák pá­lyázatát töltötték fel olvasóink a Heol.hu oldalra. A fotókból készített összeállításokat a na­pokban a Heves Megyei Hírlap hasábjain jelentetjük meg. Figyeljék az újság első olda­lán megjelenő Színötös lógót, s az ezzel jelölt lapszámokban ott lesznek a kiemelkedő ta­nulmányi eredményt elért di­ákok fotói. Legyünk együtt büszkék a legjobbakra! Megérdemlik, megdolgoztak érte. MOZI Cinema Agria - Eger 15.00 ÉS 17.00 ÓRA: A hihetetlen család 2 15.00 ÉS 19.50 ÓRA: Sodródás 15.30 ÉS 17.40 ÓRA: Haverok harca 17.40 ÉS 19.50 ÓRA: Szupercella 2 - Hades 19.50 ÓRA: Sicario 2 - A zsoldos IFI Mozi 19.50 ÓRA: Sicario 2 - A zsoldos Uránra Mozi 16.00 ÓRA: A hihetetlen család 2 - 3D 18.35 ÓRA: Sodródás 20.35 ÓRA: Haverok harca Illyés György Terem 17.00 ÓRA: Egy burka, egy nadrág Cinema Bridge - Gyöngyös Szabadság Terem 15.30 ÉS 20.00 ÓRA: Haverok harca 17.30 ÓRA: A hihetetlen család Puskin Terem 16.00 ÓRA: A hihetetlen család 18.00 ÓRA: Ocean's 8 - Az évszázad átverése 20.30 ÓRA: Szupercella 2 - Hades Érdekeseket látott, hallott? 06-36/999-111 Fotóját, olvasói levelét, információját várjuk! Olvasószolgálatunk elérhetőségei Cím: Heves Megyei Hírlap, 3300 Eger, Trinitárius utca 1. 3301 Eger, Pf. 23. E-mail-címeink: szerkesztoseg@ hevesmegyeihirlap.hu; heol@heol.hu Szerkesztőségi telefon: 36/999-111 Szerkesztőségi Koncertek a pavilonban EGER Ahogyan azt már megszokhatták az egriek, s a városba vissza-visszatérő turisták, nyaranta rend­szeresek az ingyenes koncertek a zenepavilonban. Az Egri Kulturális Művészeti Központ szervezésében kéthetente keddenként szól itt a muzsika. Legutóbb a gyergyószentmiklósi Bagossy Brothers Com­pany szórakoztatta a közönséget. Fotó: Gál Gábor TV • HELYI MŰSOROK • RADIO I AJANLO TV EGER 8.00 A TV Eger műsora - a hétfői adás is­métlése 12.00 Diginfó 18.00 TV Eger szignál 18.01 HírAdás - egri híradó. Időjárás-jelentés 18.20 Mesemondó 19.30 Öko-Logikus - ma­gazinműsor 19.00 HírAdás - egri híradó. Idő­járás-jelentés 19.20 Filmözön - filmajánló 19.30 Basszus ifjúsági magazinműsor, ism. 20.00 HírAdás - egri híradó. Időjárás-jelentés 20.20 Kilátó - megyei magazinműsor, ism. 20.50 Sport Plusz - televíziós sportmagazin 0.00 Képújság 9.00 A hétfői adás ismétlé­se 11.30 Képújság 18.00 Műsorismertetés 18.01 Aktuális - hírek röviden 18.02 10 perc- beszélgetés a világról, a városról, az embe­rekről... 18.14 Nap kérdése 18.16 Reklám 18.20 Aktuális - Gyöngyös és a térség leg­frissebb hírei 18.35 Fórum, 1. rész - közéleti magazin 19.01 Reklám 19.04 Fórum, 2. rész- közéleti magazin 19.30 Aktuális - Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei 19.45 Moziklip- mozimagazin 19.59 Turmix - válogatás a legnépszerűbb műsorainkból 20.12 Reklám 20.15 Aktuális - Gyöngyös és a térség legfris­sebb hírei 20.30 Képújság 0.00 Képújság 10.00 A keddi adás ismétlése 10.00 Az Eszterházy Károly Egyetem Sáros­pataki Campusának oklevélátadó ünnepsége 11.20 A kiskakas gyémánt félkrajcárja - a Harlekin Bábszínház előadása (ism.) 12.00 Képújság 14.00 A pénteki adás ismétlése 14.00 Az oktató televízió - 15 éves a Líceum TV 14.45 A szomszéd vár - a Helyi TV-k turisz­tikai magazinműsora 15.15 Végvári legendák nyomában - Egri várkapitányok a 16. század­ban - dr. Borbély Zoltán előadása (Sorsfordu­­lók-Sorsfordítók), ism. 16.00 Képújság 18.00 Az aktuális keddi adás 18.00 Az Eszterházy Károly Egyetem Bölcsészettudományi és a Pedagógiai Kar oklevélátadó díszünnepsége 20.00 Képújság 21.00 A pénteki adás ismét­lése 23.00 Képújság mii m ii n^— 0.00 Csak igazi mai sláger megy 5.00 Hírösz­­szefoglaló 6.00 Csak igazi mai sláger megy 10.00 Premier moziajánló 12.00 Csak igazi mai sláger megy 17.00 Cooky Show 20.00 Disco*s Hit 22.00 DJ Factory 0.00-5.00 FM 7 Night a legnagyobb hazai slá­gerek, az éjszakára hangolva. Óránként hírek, időjárás, útinformációk 5.00-5.15 Hírössze­foglaló az előző nap legfontosabb történései­ből, benne: Agrárpercek 5.30-5.45 Hírössze­foglaló az előző nap legfontosabb történései­ből 6.00-10.00 FM 7 Café Egerben Rohlicsek Judittal, Gyöngyösön Géczi Adriennel. Fél­óránként friss hírek, időjárás, útinformációk 10.00-15.00 Helló Meló, Géczi Adriennel és Győri Nikivel. Könnyed témák, munka mellé. Óránként friss hírek, időjárás, útinformációk 15.00- 18.00 Traffic, Győri Nikivel. Folyama­tos útinformációk, játékok, riportok és köny­­nyed témák a hazaút mellé. Óránként friss hírek, időjárás, útinformációk 18.00-20.00 FM 7 Summer. A nyár legnagyobb slágerei. Óránként friss hírek, időjárás, útinformációk 20.00- 21.00 Disco*s Hit Top 40 slágerlista, Bárány Attilával, Hamvai PG-vel és DJ Junior­ral 21.00-24.00 Disco*s Hit a legfrissebb ze­nék, mixben, Bárány Attilával, Hamvai PG-vel és DJ Juniorral. Óránként friss hírek, időjárás, útinformációk 5.00 Napköszöntő; Hírek; Kalendárium 7.00 Szentmise-közvetítés az egri bazilikából 7.35 Szentek, szent életű emberek 8.15 Játék 8.45 Lapszemle 9.05 Tudományról, kultúráról 10.05 Délutáni találkozás (MKR) 10.45 Lélek szava 11.05 Cseperedő 11.30 Vatikáni Rádió (ism.) 12.05 Egyházi hírek 12.15 EvangéliJm 13.05 A zene mesterei (ism.) 14.05 Az erdő fohásza 14.35 Legyetek szentek (ism.) 15.05 Templom - tér - kép (MKR) 15.30 Hitvalló 16.05 Kívánságműsor 16.30 Iránytű 17.00 Regionális hírek 17.15 Kora esti hírmondó 17.45 A régió sportja 18.00 Rózsafüzér 18.35 Könyv-jelző (ism.) 19.05 Mustármag 19.45 Es­ti mese 20.05 Egyházfórum 21.05 Kávéház (ism.) 22.10 Mindennapi egészségünk (ism.) 23.05 Vatikáni Rádió EGER Folytatódik a „Felnéme­ti esték” sorozat. Szerdán es­te fél hatkor a Felnémeti Ci­vil Házban Rázsi András me­teorológus lesz a vendég, aki „Tényleg megbolondult az idő­járás? címmel tart előadást az éghajlatváltozások okairól. Minden érdeklődőt szeretet­tel vár a Felnémet Kultúrájá­ért Alapítvány. HATVAN Városképeket, tájké­peket egyaránt megtalálunk dr. Déry Károly fotókiállításá­nak anyagában. A képek Hat­vanban, az ország és Európa különböző vidékein készül­tek, s a hatvani városházán tekinthetők meg. Eger JÚLIUS 10.. KEDD, 20.00-7.30: Platán Gyógyszertár, Eger, Vallon u. 4., 36/784-172. JÚLIUS 11., SZERDA, 20.00-7.30: Kristóf Gyógyszertár, Eger, Katona tér 1-3., 36/515-820. JÚLIUS 12., CSÜTÖRTÖK, 20.00-7.30: Gránátalma Gyógyszertár, Eger, Kórház, SBO, 36/411-444/2514. JÚLIUS 13., PÉNTEK, 20.00-7.30: Kígyó Patika, Eger, Dobó tér 2., 36/312-219. JÚLIUS 14-15., SZOMBAT­VASÁRNAP, 20.00-7.30: Benu Zalár Patika, Eger, Zalár u. 9., 36/310-191. Gyöngyös: JÚLIUS 9-TŐL JÚLIUS 15-IG: Korona Gyógyszertár Gyöngyös, Bugát Pál tér 1/2. ÜGYELETES PATIKA

Next

/
Thumbnails
Contents