Heves Megyei Hírlap, 2018. július (29. évfolyam, 151-176. szám)

2018-07-10 / 158. szám

2018. JÚLIUS 10., KEDD MEGYEI KÖRKÉP 3 Nem is olyan rég láttam azt a videót, ami talán széle­sebb körhöz is eljuthatott volna. A rövid filmben ame­rikai fiatalokat mutatnak be, akiket arról kérdeztek, mire használják a telefonjukat vezetés közben. Jelzem, a kér­dés nem az volt, használják-e egyáltalán, mert egyértelmű volt, hogy igen. Nem tudták mire megy ki a játék, ezért elég könnyedén válaszoltak. Felháborítóan őszintén, anélkül, hogy érezték volna tettük súlyát. Nevetve mesélték, üzenetekre válaszol­nak, képeket készítenek, amiket meg is osztanak ismerőse­ikkel annak melegében. Az egyik srác szerint az utasnak egyre több feladata van, pél­dául szólni a sofőrnek, hogy pirosra váltott a jelzőlámpa... Ezután besétál egy lány, akinek korábban - szemláto­mást - komoly sérülésekből kellett felépülnie. Elvesztette a szüleit, két hónapig az életéért küzdött. Olyan valaki miatt, aki nem bírt meglenni a telefonja nélkül. Ezután már nem röhögtek a fiatalok, többnyire inkább bőgtek, szavak nélkül maradtak. A lényeg azonban, hogy nem csak a fiatalabb generációnak van hasonló függősége. Sajnos ismerek olyanokat, akik szin­tén érintőképernyő-érzékenyek vezetés közben. Ám úgy tű­nik, amíg nem történik baj, az emberek nem vesznek tudo­mást tettük veszélyességéről. Mobilozni vezetés közben nem menő. Sokkal inkább szégyen. Betegségről van szó, elég so­kakat érintő addikcióról. A gyógyulás első jele pedig a felis­merés. Mindenki maga dönt: nyomkod vagy vezet? Mobilozni vezetés közben egyáltalán nem menő Lányt, nőt futtattak, dílert terrorizáltak (Folytatás az 1. oldalról) GYÖNGYÖS A pénz egy részét az apa ás a fia aranyba, s pszi­­choaktív anyag vásárlásába fektette. Utóbbit 0,2 grammos pakkokban árusították. Segítségükre volt a drog ter­jesztésében egy másik vádirat szerint egy férfi, aki az utóbbi ügy sértettje lett. A terheltek­től hitelbe is kapott kábító­szert, s az illető adósságspirál­ba került. A szülő és csemetéje, valamint két cimborájuk folya­matosan pszichés terror alatt tartották a szerencsétlent, aki­től a valós tartozásának a több­szörösét követelték. Fenyeget­ték, egy Gyöngyöshöz közeli szőlőbe vitték, hogy meglec­kéztessék. Zsákot húztak a fe­jére, s azt kiabálták neki, hogy megölik vagy megcsonkítják, késsel is szurkálták. E sanyargatásnak, az áldo­zat szenvedéseinek az vetett véget, hogy az apa és a fia őri­zetbe került. A Gyöngyösi Járási Ügyészség az apát lőfegy­verrel visszaélés bűntet­tével, őt és a fiát részben tizennyolcadik életévét be nem töltött személy sérel­mére elkövetett kerítés, ki­­tartottság, gyermekprosti­túció kihasználása, új pszi-Zsákot húztak a fejére, s késsel is szurkálták choaktív anyaggal vissza­élés bűntettével, zsarolás, valamint a sértett sanyar­gatásával, felfegyverkezve elkövetett személyi szabad­ság megsértésének bűntet­tével vádolja. Két társukkal szemben zsarolás bűntette és minősített személyi sza­badság megsértésének bűn­tette a vád. A vádhatóság fő­büntetésül mind a négy vád­lottra végrehajtandó szabad­ságvesztés kiszabását indít­ványozza. Sz. Z. A telep vezetője szerint semmi közük a szagokhoz Bűzt hoz a szél, de nem a sertésektől „Fekáliaszag terjeng a nyolcvanas lakótelepen”- érkezett szerkesztősé­günkbe a panasz. A levél szerint hetente több alka­lommal, rendszerint az esti órákban lehet a bűzt érezni. Hliva Éva eva.hliva@mediaworks.hu GYÖNGYÖS Nem első alkalom­mal jelezték már a nyolcva­nas városrészben a lakók, hogy olykor erőst bűzt érez­nek. A probléma két évvel ez­előtt is hasonló volt. Akkor a város határában működő ser­téstelepre „mutogattak” a la­kók. Most a Verseny úton lakó Borsi Miklós jelezte, hogy he­tente egy-két alkalommal is érzi a kellemetlen szagot, leg­inkább az esti órákban.- Nem lehet szellőztetni, már legalább egy hónapja visszatérő probléma ez - fo­galmazott. Azt is elmondta, múlt hét csütörtök óta nem éreztek bűzt, de ez nem jelen­ti azt, hogy annak a forrása is megszűnt, mert tapasztala­ta szerint olykor több nap is eltelik szag nélkül. Hozzátet­te azt is, egyik hatóságtól a másikig megy, amíg nem kap megnyugtató választ. Korábban nemcsak a nyolc­vanasban, de a dombon is érezni vélték a büdöset. Ak­kor két önkormányzati kép­viselő is kézbe vette az ügyet és minden érintett szervezet­nek, hivatalnak, a telep veze­tőjének is írásban jelezték a panaszt. Kiderült, az akkori várost elöntő bűz forrása az volt, hogy Atkár környékén egy mezőgazdasági vállalko­zó baromfitrágyát hordott ki a földekre... A Mátra Kincse 2002 Kft. vezetője most is egyértelmű­en elutasította a felvetést, Nagy István cégvezető szerint kizárt, hogy a telepnek köze van a szagokhoz hogy a bűzért a sertéstelep lenne a felelős. Nagy István szerint ez kizárt dolog. Hoz­zátette: a korábbi vádak is alaptalannak bizonyultak, kiderült, semmi közük a bűz­höz. Ottjártunkkor dokumen­tumokat mutatott, amelyben a Környezetvédelmi Vizsgáló Iroda legutóbbi szakvélemé­nye szerint: „a bűzforrás le­vegős hatásterülete 171 mé-Fotó: Czímer Tamás terben határozható meg. A ha­tásterület nem érint lakott te­rületet.”- Évente több százezer fo­rintért vizsgálják nálunk a szagkoncentráció eloszlását és eddig még mindig minden rendben volt. Emellett a trá­gyát szeparáljuk, híg, illet­ve szilárd részre, valamint a baktériumos kezelése is meg­történik, amely 70 százalék­kal csökkenti a szaghatást. Zárt tartályban történik a szállítása és magasnyomás­sal fecskendezik az előzete­sen engedélyezett földterület­re, amelyet már fellazítottak, azért, hogy könnyebben be­szivárogjon a lé a talajba. Szó­val se trágya, se a szag nem terjedhet innen - összegezte Nagy István. Ottjártunkkor nem volt büdös- A szennyvíztisztító telep kör­nyékén mindig lehet érezni feká­­liaszagot, széljárástól függően bent a városban is, de ezt nem foghatják ránk - magyarázta a Nagy István, miközben készsé­gesen megmutatta a telepet. Ottjártunkkor csak a kapuig mehettünk, hisz’ a sertéspes­tis miatt még szigorúbb szabá­lyok vonatkoznak a belépésre, de sem az odavezető, sem a te­lep előtti úton nem éreztünk bü­döset. A cégvezető azt is közöl te, hogy a telep mellett fut vé­gig a szennyvízcsatorna, amely aztán a 3-as út alatt a szennyív­­íztisztító telepre érkezik. Szerin­te abból szivárog ki a szennyvíz­lé, amely okozhat büdöset, de megemlítette, hogy a csatorna­nyílást fedő öntöttvas zárófede­lét is ellopták már, amelyet be­tonfedéllel ugyan pótoltak, de meglátása szerint onnan szin­tén áradhat szag. Tudjuk, mit teszel Segítünk Is megterveznll www.Ukebalaton.hu Salat: n.hu Körültekintést kémek az autósoktól Nagyszabású találkozóval ünnepelték a jubileumot Félszáz esztendős lett a kórus (Folytatás az 1. oldalról) KISKÖRE Fejes Lőrinc hang­súlyozta, az átjáró része a Tisza-tavi kerékpárútnak, így a balesetek elkerülése miatt kellő körültekintést kérnek az autósoktól. Hozzátette, a műtárgyon va­ló áthajtáshoz gáton járási en­gedély szükséges. Annak, aki gyakran közlekedik az érin­tett szakaszon, a felújítás öt hónapjára érdemes éves bér­letet vásárolni. Nagyobb ár­víz esetén a közlekedési rend felülbírálatát rendelhetik el, korlátozást vezethetnek be. A Kötivízig kiskörei sza­kaszmérnöke tudatta lapunk­kal, hogy a lakótelepről a hal­lépcső felett, a Tisza bal part­ján lévő árvízvédelmi tölté­sen át csatlakozhatnak be a közútra a járművek. Közölte: a műtárgyon csak váltakozó irányú forgalom lehetséges, amit négy közlekedési lámpa irányít. Mint arról lapunkban be­számoltunk, a 130 éves kiskö­rei Tisza-hidat a Magyar Ál­lamvasutak Zrt. és a Magyar Közút Nonprofit Zrt. közösen újíttatja fel. A munkálatok so­rán egyebek között cserélik a szerkezeti elemeket, helyreál­lítják az útburkolatot és a ve­zetőkorlátot is. Berecz R. OSTÖfl Fennállásának ötve­nedik jubileumát ünnepli idén az Ostorosi Asszonykórus, en­nek alkalmából nagyszabású ünnepséget tartottak szomba­ton a településen. Az esemé­nyen tíz település kórusa je­lent meg, többek között Eger­­szalók, Novaj és Nyékládhá­­za együttesei is képviseltették magukat, az asszonykórusok mellett férfikórusok és citerá­­sok is megjelentek. A jubileum alkalmából min­den kórus fellépett, ám előtte a település vezetője, Böjt László, valamint Bimbó Zoltán, az osto­rosi kórus karnagya köszöntöt­te a megjelenteket, utóbbi fel-Dr. Gerzanics Magdolna népzenekutató is köszöntötte a megjelen­teket a nem mindennapi jubileumon Fotó: beküldött idézte az együttes elmúlt ötven évének fontosabb történéseit is. Ezt követően minden megjelent kórus bemutatkozott, majd kü­­lön-külön fellépéssel örvendez­tették meg az egybegyűlteket.- Nagyon jól sikerült az ün­nepségünk, több mint száz­ötven vendég jött el az ese­ményre, még az alapítóink közül is megjelentek néhá­­nyan - árulta el Bartók Berta­lanná. Az Ostorosi Asszony­kórus vezetője hozzátette, minden kórus a saját telepü­lése hagyományos dalait éne­kelte el, szép, tartalmas dél­utánon vehettek részt az ér­deklődők. Süli K.

Next

/
Thumbnails
Contents