Heves Megyei Hírlap, 2018. július (29. évfolyam, 151-176. szám)

2018-07-09 / 157. szám

10 TETTHELY-TV-MŰSOR 2018. JÚLIUS 9., HÉTFŐ Hétfőn a búvárok folytatják a kutatást a thaiföldi gyerekek után Négy fiút kiszabadítottak A mentőakcióban két búvár fogott közre egy gyereket, úgy hozták ki őket a barlangból Fotó: AFP Vádat emelhetnek az MSZP-s Simonka ellen VISSZAÉLÉS Lezárta a nyomo­zást az MSZP óbudai politikusa, Simonka Csaba ügyében a Bu­dapesti Nyomozó Ügyészség - közölte a PestiSrácokkal Bagoly Bettina, a Fővárosi Főügyészség szóvivője. A szocialisták önkor­mányzati képviselőjét még de­cemberben gyanúsították meg kábítószer-kereskedelemmel, zsarolással és ügyvédi vissza­éléssel, majd előzetes letartóz­tatásba, később szabadlábra he­lyezte őt a bíróság. A büntető­­eljárás másik terheltjét közok­irat-hamisítással gyanúsítják. Az ügy a vádelőkészítés szak­ba lépett, ami azt jelenti, hogy az ügyészség heteken belül be­nyújthatja a bíróságnak az ügy vádiratát - írja a Magyar Idők. A Fővárosi Törvényszék az előzetes letartóztatás elrendelé­se idején közölte: az ügyvédként is tevékenykedő Simonkánál egy házkutatás során kábító­szert találtak, a gyanúsított pe­dig ismeretlen forrásból szár­mazó drogot is értékesített más­nak. A törvényszék kitért arra is, hogy az ügyvéd 2017 nyarán egy öröklési szerződést kötött, amellyel kapcsolatban felmerült a gyanú, hogy Simonka a meg­hamisított adásvételi okiratot és több olyan dokumentumot is be­nyújtott a földhivatalhoz, ame­lyekkel azt akarta elérni, hogy az öröklési szerződés alapján vezessék át a tulajdonszerzést. Simonka Csaba az eljárás során tagadta, hogy bűncselekménye­ket követett volna el. MW Lapzártánkig négy fiút si­került kimenteniük a thai mentőalakulatoknak a júni­us 23. óta az észak-thaiföldi Tham Luang barlangban re­kedt 12 fős focicsapatból. A gyerekek jól vannak, megfi­gyelésre kórházba szállítot­ták őket. További nyolc gye­rek és az edzőjük várja a se­gítséget a barlang mélyén. Mediaworks-összeállítás szerkesztoseg@mediaworks.hu MENTŐAKCIÓ Vasárnap, magyar idő szerint hajnali 5 körül - he­lyi idő szerint délelőtt 10 óra­kor - megkezdték a thai men­tőcsapatok a Tham Luang bar­langrendszerben rekedt ifjúsá­gi focicsapat 12 tagjának és 25 éves edzőjüknek kimentését, négyen már a felszínen van­nak - közölte sajtótájékoztatón a mentést vezető Narongszak Oszottanakor, hozzátéve, hogy a mentőakció eddig a vártnál jobban alakul. A hivatalos for­rások ugyanis eleinte arról szóltak, hogy az akció négy na­pig is eltarthat. A mentésben 13 külföldi és 5 thaiföldi búvár vett részt. A thai média szerint az első diák, aki megmenekült, a 14 éves Mong­­kol „Mark” Boompian. Az el­sőként kiszabadult négy diá­kot a barlang mellett lévő tá­bori kórházban megvizsgál­ták, majd mentőautóval szállí­tották őket a készenlétben vá­rakozó mentőhelikopterekhez, amelyekkel Csiang Rai város kórházába vitték őket. Magyar idő szerint délután 3 után úgy tűnt, hogy 6 gyerek kiszaba­dult a 12-ből, de ezt hivatalos források nem erősítették meg. A Sky Newsnak nyilatkozott a mentőakcióban részt vett búvár, aki szerint a mentés óriási telje­sítmény volt, hiszen olyan gyere­keket kellett kimenteniük, akik alig tudnak úszni, és a sötétben kellett a víz alá merülniük, ahol A mentőakcióban szakaszo­san indították el a gyerekeket, két búvár fogott közre egy gye­reket, ők az elöl haladó búvár­nál lévő palackból kapták a le­vegőt. A gyerek kötéllel voltak nagyon kicsi volt a látótávolság. - Az első reakcióm az volt, hogy ez lehetetlen. A csapatra most nagy hatással van, hogy hatéko­nyan és gyorsan sikerült a men­tés - mondta Rob Spray búvár. Egy normál embernek jobb kö­rögzítve az első búvárhoz, a két búvár a barlangban végigveze­tett kötélbe kapaszkodva ha­ladtak előre, amit az elmúlt na­pokban telepítettek a barlang­ban lévő útvonalon. A BBC azt rülmények között is legalább egy hétre lenne szüksége, hogy felkészüljön egy ilyen merülésre. A gyerekek nem beszélnek an­golul, a búvárok közül pedig ke­vesen beszélik a thai nyelvet, ez is nagyban nehezíti a mentést. írta, a mentési műveletet egye­lőre leállították, 10 órát kell várni, hogy a csapat ismét elin­dulhasson. A mentőcsapat ve­zetője szerint ugyanis elhasz­náltak minden levegőpalackot, amit pótolni kell. Mint lapunkban beszámol­tunk róla, a 12 főből álló foci­csapat edzőjükkel együtt júni­us 23-án sétált be a barlangba, ahonnan nem tudtak kijönni, mert a hirtelen jött eső elárasz­totta a helyet. A Washington Post szerint az okozta a szeren­csétlenséget, hogy a focicsapat edzője figyelmen kívül hagy­ta a monszunra figyelmeztető táblákat. A barlangban villám­gyorsan megemelkedett a víz­szint, elzárva a bejáratot, a csa­pat pedig egyre jobban beszo­rult a barlang belsejébe. Kilenc napig semmit nem lehetett tud­ni róluk, két búvár talált rájuk 4 kilométerre a bejárattól. Pén­teken egy, a levegős palackokat a tervezett menekülési útvona­lon elhelyező búvár meghalt. Másfél kilométeres szaka­szon sikerült járhatóvá ten­ni a barlangrendszer vízzel el­árasztott részét. A mentőcsa­pat folyamatosan szivattyúzza a vizet a barlangból, de a mon­szun ellenük dolgozik. Több mint 1£8 millió liter vizet szi­vattyúztak ki. A hatóságok teg­nap lezárták a barlangtól 57 ki­lométerre lévő Chiang Rai Pra­­chanukroh kórházhoz vezető utat, ide viszik majd a kimen­tett gyerekeket és edzőjüket. Bravúros búvárakció a barlangrendszerben TELEVIZIO-MUSOR 2018. JÚLIUS 9., HÉTFŐ ec o <n < K O in rtlklubvHHHH fÍ üThBHHHHI 4.25 Barátok közt© 4.55 Csapdába 5.55 Hajnali gondolatok 5.25 Időmetszetek - Archív • 6.00 Evangélium 6.35 Jóbarátok© 6.00 Televíziós vásárlás 5.15 GP3 5.05 TopShop csalva © 6.00 Híradó fotóválogatás © 6.35 Kulturális híradó 7.00 Jóbarátok© ismeretterjesztő műsor Brit Nagydíj-2. futam 5.30 Jó reggelt, skacok! 5.25 Victoria, a rabszolgák 6.40 Kenó© 6.05 Daktari© 7.00 Felsős 7.25 Jóbarátok© 9.05 Szívós csajok © 5.50 Forma 2 7.15 Reggeli© megmentője © 6.45 Roma Magazin 7.00 Híradó 7.35 Új idők új dalai 7.50 Jóbarátok© amerikai horror-vígjáték Brit Nagydíj-2. futam 9.20 Asztro-Show 6.20 Mokka© 7.15 Domovina 7.15 Időjárás-jelentés 8.10 Mindenki Akadémiája 8.25 Agymenők® 2012 6.35 Szabadidő magazin 10.25 TopShop 6.25 Tények Reggel 7.40 Magyarország finom 7.20 Magyarország 8.40 írókorzó© 8.50 Agymenők© 10.50 Karate tigris 5. ® 7.15 Jövünk! 12.20 Nevelésből 6.55 Mokka© 8.00 Balatoni nyár 2018® 2000© 9.10 Kisállatok rejtélyes 9.15 Szívek szállodája© amerikai akciófílm 1981 7.45 Vízilabda közvetítés elégséges © 8.50 Topshop 10.00 Kisvárosi doktor © 7.50 A pampák királya © világa © 10.15 Szívek szállodája © 12.50 Tetthely-Egy BENUKupa: 12.50 Story Extra® 10.00 Teleshop 10.55 A múlt árnyékában© 8.50 A Silla királyság 10.00 Jó tudni!© 11.10 A mentalista© személyes ügy © Magyarország - Ausztrália 13.20 Fókusz© 10.45 Astro-Világ 12.00 Déli harangszó ékköve © 10.30 Jó tudni!© 12.10 A mentalista© német krimi 2016 9.15 Labdarúgó-vb 13.55 Éjjel-nappal 12.00 Tények Délben 12.01 Híradó 9.55 Família Kft. © 11.00 Hangvilla 13.10 Monk-FIúgos 14.40 Non-stop© Negyeddöntő mérkőzés Budapest © 12.30 Walker, 13.00 Jamie vidéki konyhája 10.30 Família Kft.® 11.30 Kai Penna nagy nyomozó ® francia-amerikai-angol-11.20 Labdarúgó-vb 15.10 Szulejmán® a texasi kopó © 13.30 Honfoglaló© 11.00 Híradó számok 14.10 Monk-FIúgos kanadai akciófílm 2014 Brazília-Belgium 16.20 Story Extra© 13.35 Walker, 14.25 A Káli-medence 11.10 Időjárás-jelentés örvényében © nyomozó © 16.45 Kéjjel-nappal® 13.20 U18-as Atlétikai 16.50 Elif a texasi kopó © kincsei 11.15 Vészhelyzet© 12.00 Kincsesládánk© 15.10 Castle© amerikai akció-vígjáték Európa-bajnokság-A szeretet útján© 14.40 A betolakodó© 15.15 A múlt árnyékában © 12.10 Pirx kalandjai ® 12.30 Novum 16.10 A mentalista© 2010 4. rész 18.00 RTL Híradó Esti 15.45 Victoria, a rabszolgák 16.15 Erdészház 13.15 Liliomfi© 13.00 Mutasd meg, 17.10 A mentalista© R.: James Mangold 14.10 Labdarúgó-vb kiadás megmentője © Falkenauban © 15.10 Hazárd megye hol élsz! © 18.10 Castle© Sz.: Tom Cruise, Cameron Oroszország-19.05 Fókusz© 16.50 Feriha© 17.10 A hegyi doktor lordjai © 13.30 Hogyan készült? © 19.10 Két pasi - meg egy Diaz, Peter Sarsgaard, Horvátország 19.40 Barátok közt® 18.00 Tények- Újra rendel © 16.00 A pampák királya © 14.00 Ki mer ma? kicsi © Jordi Móllá, Viola Davis 18.00 GÓÓÓÜ2 20.20 Éjjel-nappal 19.00 A hegyi doktor 18.00 Híradó 17.00 Híradó 14.10 Új idők új dalai 19.35 Két pasi-meg egy 18.55 Skiptrace Az első elődöntős útja Budapest ©- Újra rendel ® 18.35 Sorsok útvesztője © 17.10 Időjárás-jelentés 14.40 Szólalj meg! - németül kicsi©-Zűrös páros© 19.00 GÓÓÓII2 21.35 Dr.Csont© 20.00 Pénzt vagy éveket!© 19.30 Honfoglaló© 17.15 A Silla királyság 14.45 Szólalj meg!-20.05 Agymenők® hongkongi-kínai-ameríkaí A második elődöntős útja 22.35 A specialista © 21.25 Ezek megörültek! © 20.25 Kékfény© ékköve © franciául 20.35 Agymenők® akció-vígjáték 2016 20.00 GÓÓÓH2 23.45 RTL Híradó 22.45 Blöff© 21.25 Kártyavár© 18.25 Família Kft.® 14.50 Szólalj meg!-olaszul 21.00 Időutazók© 21.00 Last Vegas© A harmadik elődöntős útja-Késő esti kiadás 0.55 Tények Extra 22.15 Kenó© 18.55 Família Kft. © 14.55 Szólalj meg! 22.00 Gladiátor® amerikai vígjáték 2013 21.00 GÓÓÓII2 0.15 A zöld íjász© 1.20 Para® 22.25 NCIS - Tengerészeti 19.25 Vészhelyzet®- spanyolul 1.00 A mentalista® 23.10 Rocky III.® A negyedik elődöntős útja 1.20 Autogram© 3.15 Bűnös helyszínelők ® 20.15 Oregberény© 15.00 Szólalj meg! - oroszul 1.55 A mentalista® amerikai filmdráma 1982 22.00 Sporthíradó 1.55 CSI: New York-i Chicago © 23.15 Fábry © 20.50 Oregberény© 15.05 Szólalj meg!-angolul 2.40 Két pasi - meg egy 1.10 Vitathatatlan 4. 22.15 Forma-1 - Nagydíj helyszínelők © 3.55 Tények Este 0.35 Ridikül © 21.25 Áloműzők© 15.25 Igenis, kicsi©-Piszkos játszma© futam 2.40 CSI: New York-i 4,35 Csapdába 1.30 A világörökség 22.40 Vastyúk is Miniszter Úr! © 3.00 Két pasi - meg egy bolgár-amerikai akciófilm Forma-1 Brit Nagydíj­helyszínelők © csalva © kincsei talál szeget © 16.00 Felsős kicsi© 2016 Futam 22.35 A specialista Óránként Híradó és idöjárasjelentés 8.50 Ma délelőtt 9.15 Ma délelőtt 9.35 Ma délelőtt 10.15 Ma délelőtt 10.35 Kék bolygó 11.15 Ma dél­előtt 11.35 Magyar gazda 12.00 Déli harangszó 12.45 Ma délelőtt 12.50 V4 Híradó 12.55 Ma dél­után 13.15 Ma délután 13.35 Élet­kor 14.20 Ma délután 14.35 Itthon vagy! 15.15 Ma délután -15.35 Kék bolygó 16.15 Ma délután 16.35 Magyar gazda 17.15 Ma délután 22.45 Blöff 6.00 Tájkép 6.30 Echo Magyaror­szág 7.00 Híradó 7.35 Echo-világ 8.00 Hírek 8.05 Echo mérleg 9.00 Hírek 9.05 Bayer show © 10.00 Hí­rek 10.05 Asztaltársaság 11.00 Hí­rek 11.05 Hazahúzó 12.00 Híradó 12.301x1 13.00 Hírek 13.05 Látó­kör 13.30 Klinika © 14.00 Híradó 14.30 Célfotó 15.00 Hírek 15.05 Kettesben Szabó Anettel 16.00 Híradó 16.25 Kultúrklub Major Me­lindával 16.35 Jövőálló 17.00 Hírek 13.00 Jamie vidéki konyhája 5.10 Hazahúzó 6.00 ATV START 8.30 START plusz 9.10 Fórum 10.45 Hívj és nyerj 11.45 Vlog ho­tel 12.00 ATV Híradó 12.30 Fó­rum 13.30 Ékszer TV 15.30 Fó­rum 17.30 ATV Híradó 17.55 A nap híre 18.45 ATV Híradó 19.00 Egyenes beszéd 21.00 ATV Hír­adó 21.30 Columbo © 22.50 Vi­lághíradó 23.10 Hazahúzó 0.00 700-as klub ® 0.25 Magyarország építészete 0.30 Egyenes beszéd 20.15 Oregberény PRÍMÉI 9.00 Don Matteo ® 10.20 Charly, majom a családban © 11.25 A Kli­nika ® 12.25 Váratlan utazás ® 13.30 A hegyi doktor - Újra rendel ©14.30 A klinika ©15.30 Charly, majom a családban © 16.35 Charly, majom a családban © 17.40 Don Matteo © 19.00 Nyom­talanul © 20.00 NCIS - Tengerésze­ti helyszínelők © 21.00 Dr. Csont © 22.00 Dr. Csont ©23.00 NCIS: Los Angeles © 0.00 Tények © 9.10 Kisálatok rejtélyes világa 6.15 Teleshop 7.50 James Bond: Oroszországból szeretettel ® 10.25 Mentőakció © 12.25 Fan­tasztikus négyes © 14.45 Az Igaz­ság mecénása ® 16.50 X-Men - A kívülállók © 19.00 Baromi őrjárat © 21.00 Halálfutam © 23.25 Vad­állatok © 2.20 Tükrök 2. © 4.45 A kölyök © 19.10 Két pasi - meg egy kicsi 4.00 Lehetetlen küldetés © 4.50 Csapdába csalva © 5.20 Csap­dába csalva © 5.50 Családi Tit­kok ® 6.55 Hal a tortán © 8.00 Tények Reggel © 8.35 Több mint Testőr © 8.40 Veled is megtör­ténhet! © 9.50 Magánnyomozók © 10.55 Családi Titkok © 12.00 Jóban Rosszban ® 12.45 Jóban Rosszban © 13.15100% Hazai © 13.45 Hentesek © 14.20 Csajok, Pasik, Balaton © 15.45 Tények © 16.45 Kéjjel-nappal 6.00 Televíziós vásárlás 7.30 Keze­ket fel! a Sport TV kézimagazinja 8.00 Póker 9.00 Póker 10.00 Te­levíziós vásárlás 11.00 Autóver­seny 12.00 Autóverseny 13.00 Harcművészmagazin 13.15 Ökölví­vás 15.45 UFC 18.45 Póker 19.45 Mai helyzet 20.00 Kézilabda 22.00 Kézilabda 0.00 UFC 3.00 Darts 14.10 FIFA 2018 Labdarúgúvb 6.00 Julius 22 perces kajái © 6.30 Sztárséf © 7.00 Teleshop 9.00 Al­ma Obregon desszertjei © 9.30 Jacques Pepin: Főzni szíwel-lélek­­kel © 10.00 Julius 22 perces ka­jái © 10.30 Hugh mesterhárma­sa © 11.00 Jamie Oliver: Ottho­nos ízek © 12.00 Justine ausztrál finomságai © 12.30 Heston hét­köznapi konyhája © 13.00 Justine hétköznapi finomságai © 13.30 Justine hétköznapi finomságai © A műsor és a kezdés! időpont megváltoztatásának jogát minden tévéadó fenntartja!

Next

/
Thumbnails
Contents