Heves Megyei Hírlap, 2018. július (29. évfolyam, 151-176. szám)
2018-07-09 / 157. szám
2018. JÚLIUS 9., HÉTFŐ KITEKINTŐ, SZOLGÁLTATÁS g Szerencsepatkót is kovácsoltak a nemzetközi fesztiválon A kakasok 19 üstben pirultak Agancsot néztek, sütöttek vadászok (Folytatás az 1. oldalról) MAKLÁR Kérdésünkre Hanuszik Csaba azt mondta, örül, mert kellemes hangulatú a rendezvény, az időjárás is jól alakult, s köszönhetően a legkisebbektől a legnagyobbakig sok érdeklődő jött el.- Nem turisztikai eseményként kezeljük a kakasfesztivált, sokkal inkább közösségépítő programként tekintek rá. Ezt a mostanit is nyugodtan minősíthetem jól sikerültnek - mondta a faluvezető. A délutáni ünnepségen Hanuszik Csaba a Makiár Községért elismerő oklevelet Német Az asszonyok nokediit szaggattak a pörkölthöz Fotó: Berán Dániel Erzsébet néprajzkutatónak és a Makiári Faluszépítő Egyesületnek nyújtotta át. Az idei kakasfesztivál főzőversenyét a Makiári Sportegyesület Karate Szakosztálya nyerte, megelőzve a Makiári Bosch Kötélugró Klubot és a harmadik Füzesabonyi Kertbarátok Körét. Az fesztiválnak rengeteg programja volt, így Boda Attila fotókiállítása és számos más esemény. Az estet Dolly és Palcsó Tamás, valamint hajnalig tartó utcabál zárta. Előtte azonban volt még operett, humoróra, tűzijáték és világítóköteles-bemutató. S. S. Felvonulással indult a nap Galéria: Heol.hu Fotó: Sidló Tamás Kicsik, nagyok jól szórakoztak közösen a községben Ezer program a Lelesz Feszten TARNALELESZ Többhetes előkészület előzte meg az idei Lelesz Feszt programot, amely idén is beváltotta a hozzáfűzött reményeket. A tarnalelesziek legnagyobb rendezvényén a falu hat testvértelepülésének delegációi is részt vettek. Az időnként szemerkélő eső sem szegte kedvét a szórakozni vágyóknak. Szombaton az ünnepélyes megnyitón Kovács Béla polgármester köszöntötte a résztvevőket, majd egymás után léptek színpadra a helyi és a környékbeli kulturális csoportok. Nagy sikert arattak az óvodások, a jókedv-Sikert aratott a Napsugár óvoda bemutatója Fotó: Dömök László ről és a hangulatról pedig a a tarnaleleszi és a a bükkszenterzsébeti hagyományőrzők gondoskodtak. Fellépett a Rákóczi Péter Ifjúsági Fúvószenekar, majd a Balkán Fanatic adott koncertet. A gyerekeket játékos foglalkozások várták, az esti órákban retró diszkón táncolhattak. A nap sztárvendége Bódl Guszti és Margó volt. Vasárnap az ötventagú vendégdelegáció Egerbe látogatott, ismerkedtek a város nevezetességeivel, majd az Egri Bikavér Ünnep zárónapján megkóstolták a finom egri borokat. B. K. PÁRÁD Huszonhetedszer rendezték meg a megyei vadásznapot, ezúttal Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, s az Országos Magyar Vadászati Védegylet fővédnökségével. Köszöntötte a résztvevőket a helység polgármestere, Mudriczki József, s Polónyi György, az Országos Magyar Vadászati Kamara (OMVK) megyei elnöke. Beszédet mondott Szendrei László, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara megyei szervezetének elnöke. A rendezvényhez kapcsolódóan hullottagancs-mustrát, -kiállítást is rendeztek a Freskó étteremben. Valaczkai Erzsébet és tanítványai festményeit, s Csengődi Ottó, valamint Szoboszlai Dávid szobrait csodálhatták meg az érdeklődők. Kovács István János, az OMVK megyei titkára elmondta, a hullajtott agancs, amellett, hogy szép, komoly szakmai érték is. Volt olyan bika, aminek egymást követő hat éven át sikerült az elhullajtott agancsát összegyűjteni. A vadásznapok elmaradhatatlan része a főzőverseny, amire idén 26 csapat nevezett. Másokon túl a Bükki Nemzeti Park Igazgatósága, a Mátrafüredi Szakközépiskola és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara is képviseltette magát. Pörköltök között a káli Grassalkovich Vadásztársaság, sült készítésében a Mátrai Hiúz Recskről, leves kategóriában a pélyi Tisza-táj Vadásztársaság volt a legjobb. A NAK megyei szervezetének slambuca különdíjat érdemelt ki. Pörköltjéért a Patavezér 2015 Vadásztársaság és az.Egererdő Zrt. Parádfürdői Erdészete is különdíjat vehetett át a szakavatott zsűri döntése alapján. S. S. MOZI Cinema Agria - Eger 15.00 ÉS 17.00 ÓRA: A hihetetlen család 2 15.00 ÉS 19.50 ÓRA: Sodródás 15.30 ÉS 17.40 ÓRA: Haverok harca 17.40 ÉS 19.50 ÓRA: Szupercella 2 - Hades 19.50 ÓRA: Sicario 2 - A zsoldos Uránia Mozi 16.00 ÓRA: A hihetetlen család 2 - 3D 18.35 ÓRA: Sodródás 20.35 ÓRA: Haverok harca Illyés György Terem 17.00 ÓRA: Egy burka, egy nadrág Cinema Bridge - Gyöngyös Szabadság Terem 15.30 ÉS 20.00 ÓRA: Haverok harca 17.30 ÓRA: A hihetetlen család Puskin Terem 16.00 ÓRA: A hihetetlen család 18.00 ÓRA: Ocean’s 8 - Az évszázad átverése 20.30 ÓRA: Szupercella 2 - Hades HIRDETÉS u ánia Filmszínház Kávézó és Rendezvényközpont Érdekeseket látott, hallott? 06-36/999-111 Fotóját, olvasói levelét, információját várjuk! Olvasószolgálatunk elérhetőségei Cím: Heves Megyei Hírlap, 3300 Eger, Trinitárius utca 1. 3301 Eger, Pf. 23. E-mail-címeink: szerkesztoseg@ hevesmegyeihirlap.hu; heol@heol.hu Szerkesztőségi telefon: 36/999-111. Szerkesztőségi fax: 36/513-605. Tíz napig alkotnak együtt SÍROK Egy hete kezdődött, s e hét végéig tart a rajztanárok alkotótábora a településen. Idén is számos művésztanár közreműködik a közös munkában. A résztvevők a nyitónapon megkoszorúzták Borics Pál helyi születésű szobrászművész mellszobrát, majd a művelődési házban nyílt kiállítás az alkotók legszebb munkáiból. E tárlat két hétig látogatható. B. K. Fotó: beküldött TV • HELYI MŰSOROK • RÁDIÓ AJÁNLÓ TV EGER 8.00 A TV Eger műsora - a vasárnapi adás ismétlése 12.00 Diginfó 18.00 TV Eger szignál 18.01 HírAdás - egri híradó. Időjárás-jelentés 18.20 Angol nyelvleckék 18.30 A Mester kérdez - magazinműsor, ism. 19.00 HírAdás - egri híradó. Időjárás-jelentés 19.20 Stúdió - közszolgálati magazinműsor, 1. rész 20.00 HírAdás - egri híradó. Időjárás-jelentés 20.20 Stúdió - közszolgálati magazinműsor, 2. rész 21.00 Sport Plusz - televíziós sportmagazin i in i m 0.00 Képújság 9.00 A vasárnapi adás ismétlése 11.30 Képújság 18.00 Műsorismertetés 18.01 Aktuális - hírek röviden 18.0210 perc - beszélgetés a világról, a városról, az emberekről... 18.14 Nap kérdése 18.16 Reklám 18.20 Aktuális - Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei 18.35 Nézőtér - kulturális magazin 19.05 Reklám 19.08 Séta az égen - dokumentumfilm 19.30 Aktuális - Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei 19.45 Kilátó - megyei magazin 20.12 Reklám 20.15 Aktuális - Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei 20.30 Képújság LÍCEUM TV 0.00 Képújság 10.00 A pénteki adás ismétlése 10.00 Az oktató televízió - 15 éves a Líceum TV 10.45 A szomszéd vár - a Helyi TV-k turisztikai magazinműsora 11.15 Végvári legendák nyomában - Egri várkapitányok a 16. században - dr. Borbély Zoltán előadása (Sorsfordulók-Sorsfordítók), ism. 12.00 Képújság 14.00 A keddi adás ismétlése 14.00 Az Eszterházy Károly Egyetem Sárospataki Campusának oklevélátadó ünnepsége 15.20 A kiskakas gyémánt félkrajcárja - a Harlekin Bábszínház előadása (ism.) 16.00 Képújság 18.00 A pénteki adás ismétlése 20.00 Képújság 21.00 A keddi adás ismétlése 23.00 Képújság ■; f.l ■] L't 1 llUII— 0.00 Csak igazi mai sláger megy 5.00 Hírösszefoglaló 6.00 Csak igazi mai sláger megy 10.00 Premier moziajánló 12.00 Csak igazi mai sláger megy 17.00 Cooky Show 20.00 Disco*s Hit 22.00 DJ Factory FM 7 RADIO 0.00-5.00 FM 7 Night a legnagyobb hazai slágerek, az éjszakára hangolva. Óránként hírek, időjárás, útinformációk 5.00-5.15 Hírösszefoglaló az előző nap legfontosabb történéseiből, benne: Agrárpercek 5.30- 5.45 Hírösszefoglaló az előző nap legfontosabb történéseiből 6.00-10.00 FM 7 Café Egerben Rohlicsek Judittal, Gyöngyösön Géczi Adriennel. Félóránként friss hírek, időjárás, útinformációk 10.00-15.00 Helló Meló, Géczi Adriennel és Győri Nikivel. Könnyed témák, munka mellé. Óránként friss hírek, időjárás, útinformációk 15.00-18.00 Traffic, Győri Nikivel. Folyamatos útinformációk, játékok, riportok és könnyed témák a hazaút mellé. Óránként friss hírek, időjárás, útinformációk 18.00-20.00 FM 7 Summer. A nyár legnagyobb slágerei. Óránként friss hírek, időjárás, útinformációk 20.00-21.00 Disco*s Hit Top 40 slágerlista, Bárány Attilával, Hamvai PG-vel és DJ Juniorral 21.00-24.00 Disco*s Hit a legfrissebb zenék, mixben, Bárány Attilával, Hamvai PG-vel és DJ Juniorral. Óránként friss hírek, időjárás, útinformációk 5.00 Napköszöntő; Hírek; Kalendárium 7.00 Szentmise-közvetítés az egri bazilikából 7.35 Szentek, szent életű emberek 8.15 Játék 8.45 Lapszemle 9.05 Közélet 9.45 A lélek szava 10.05 Mindennapi egészségünk 11.05 Mesterségem címere 11.30 Vatikáni Rádió (ism.) 12.05 Egyházi hírek 12.15 Evangélium 13.05 Neuma 13.40 Népzenei kincsestár 14.05 Hajrá, magyarok! 14.35 Hét nap 15.15 A lélek szava 15.30 Hitvalló 16.05 Kívánságműsor 16.30 Mit tegyek? 17.00 Regionális hírek 17.15 Kora esti hírmondó 17.45 A régió sportja 18.00 Rózsafüzér 18.35 Közelkép 19.05 Nem középiskolás fokon 19.45 Esti mese 20.10 Beszélő könyvek 20.35 Legyetek szentek 21.05 Lélektől-lélekig (ism.) 22.10 Közélet (ism.) 23.05 Vatikáni Rádió EGER Nemrég nyílt meg és augusztus végéig látogatható a Dobó-bástyában az az új interaktív tárlat, melynek fókuszában a Péterváry-gyűjtemény Magyar Nemzeti Bank Értéktár programja keretében megvásárolt darabjai állnak, kiegészülve a vármúzeum saját gyűjteményi anyagával. A kiállított fegyverek megújult formában várják a látogatókat. A gyűjtemény a középkortól az I. világháborúig használt fegyverek vannak, Európától Afrikán át Ázsiáig kalandozhat a látogató. A kollekció gerincét adó török kori és magyar fegyverek mellett a kiállítás igyekszik a harcászat átalakulásának lépéseit, a lőpor forradalmi hatását is áttekinteni. ÜGYELETES PATIKA Eger JÚLIUS 9., HÉTFŐ, 20.00-7.30: Kígyó Patika, Eger, Dobó tér 2., 36/312-219. JÚLIUS 10., KEDD, 20.00-7.30: , Platán Gyógyszertár, Eger, Vallon u. 4., 36/784-172. JÚLIUS 11., SZERDA, 20.00-7.30: Kristóf Gyógyszertár, Eger, Katona tér 1-3., 36/515-820. JÚLIUS 12., CSÜTÖRTÖK, 20.00-7.30: Gránátalma Gyógyszertár, Eger, Kórház, SBO, 36/411-444/2514. JÚLIUS 13., PÉNTEK, 20.00-7.30: Kígyó Patika, Eger, Dobó tér 2., 36/312-219. Gyöngyös: JÚLIUS 9-TŐL JÚLIUS 15-IG: Korona Gyógyszertár Gyöngyös, Bugát Pál tér 1/2.