Heves Megyei Hírlap, 2018. július (29. évfolyam, 151-176. szám)

2018-07-07 / 156. szám

jjyüPii'-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------7 helyőrség olitikai napló, Olvasónapló, napló, tapló 2018. JÚNIUS 26. szőcsGéza Csíkszentmihályi Mihály tart előa­dást a jezsuitáknál (Párbeszédek Háza) a Horánszky utcában. Pol­gár Judittal beszélgetnek, a terein tömve. Légvonalban két-háromszáz mé­terre, a Budapesti Olasz Kultúrin­­tézetben, az egykori magyar or­szággyűlési épületben a Concerto Budapest zenekar lemezfelvétele. Sosztakovics V. szimfóniáját rög­zítik. Gondolom, azért itt, mert talán a legjobb akusztikájú terem az egész országban. Nem akarnám sem Zoboki Gábort megbántani, sem másokat - végül is, valamilyen eldugott templomban vagy kastély­ban lehetséges, hogy létezik ennél jobb akusztika is, de azok közül, amelyeket ismerek, ez a legtökéle­tesebb. (Néha arra gondolok: vajon nem lehetne-e felajánlani a Buda­pesti Olasz Kultúrintézetnek vala­milyen másik rangos épületet, s ezt visszavenni? Történelmünk fontos helyszíne, a magyar parlamenta­rizmus bölcsője. Egy ilyen csere persze csak az olaszokkal való tel­jes egyetértésben képzelhető el - a lengyelek mellett legjobb barátaink egész Európában.) Átsétálok a Ho­­ránszkyból a Bródyba meghallgatni Sosztakovicsot és a Concertót, ame­lyet most is Keller András vezényel. Hegedűsként, vonósnégyes-alapí­tóként és karmesterként zenei éle­tünk egyik legnagyobb formátumú személyisége. Érdekes: a hárfaszólam kétszer is mintha A csitári hegyek alól in­dulna fölfele, bár a dallam azután egészen másfele fordul. Dali 1936-ban festette meg A pol­gárháború előérzete című festmé­nyét. Kamaszéveimben rendkívüli erővel hatott rám. Ma már kissé (bár nem rossz értelemben) plakát­szerűnek, értsd: kétdimenziósnak látom. Bárhogy is, Sosztakovics V. szimfóniája ugyanakkor készült. A háború előérzete szimfóniának is nevezik. (Op. 47. d-moll szim­fónia, 1937 júliusában fejezte be. Ugyanazon év őszén mutatták be a Leningrádi Filharmonikusok, Jevgenyij Mravinszkij vezényelt.) Hallucinatív ez is, mint Dali fest­ménye. A Sosztakovics-vonósmű­­vekből ismerős hajszoltság-, űzött­­ségérzés a már a falig hátrált ember megrendülésévé fokozódik ebben a zenében, a nincs hova menekülni rémálmává. (Aztán később írt egy 1956-os szimfóniát is, a magyar 1956-ról, a címe nem ez, de a legen­da úgy tudja, a mű erről szól.) A felvétel után visszamentem Csíkszentmihályit hallgatni. ősz haja, termete, egész megjele­nése Krzysztof Pendereckire emlé­keztet, akinél egyébként éppen tíz hónappal fiatalabb. Fiumében szü­letett, ősei Csíkszentmihályról szár­maznak. Ő maga még életében nem járt Erdélyben - a napokban indul el felkeresni, feleségével együtt, az ősi portát, igyekszünk segíteni neki az út szervezésében. Díszpolgári cí­met fog átvenni, egyetemi előadást is készül tartani. Kemény menet egy 84 éves embernek. Onnan ismerem, hogy ő is tag­ja a tudós testületünknek, annak a think tanknek, amelybe világ­szerte elismert tudósokat kért fel a magyar innovációk' felkarolásával megbízott Valor Hungáriáé Zrt. Csíkszentmihályi Szent-Györgyi Albert, de legalábbis Selye János óta a biológiai tudományok legis­mertebb magyar tudósa Ameri­kában. (Ha már Szent-Györgyinél tartunk: mostanában próbálom felkutatni a levelezését Fodor Gá­bor kémikussal, akivel élete végéig a legszorosabb munkatársi kapcso­latban állt, s amikor Szent-Györgyi beszédét már senki nem értette, Fodor ezt még meg tudta fejteni. Szent-Györgyi sokszor cédulákra írta fel az üzeneteit, Fodor pedig megőrizte ezeket.) Kevesen tudják, hogy Szent- Györgyi Albert adott pillanatban egyféle politikai mumussá vált a Rákosi-kurzus idején. Gondol­junk Révai elvtárs felszólalására a Magyar Dolgozók Pártja II. kong­resszusán, 1951. február 26-án. Ennek IV. fejezetében (mely a Tu­domány címet viseli) előbb a népi demokratikus állam nagyvonalú gondoskodásáról értekezik, felso­rolva a legfontosabb eredménye­ket „a természettudományok és a műszaki tudományok terén”. íme: „Gombás Pál továbbfejlesztette a fémek szerkezetének elméletét. Buzágh Aladár cellulózkutatásai új nyersanyagot tettek hozzáférhe­tővé papíriparunk számára. Varga József a benzin aromatizálásával alapanyagbázisunk jelentős kiszé­lesítését érte el. A mezőgazdasági tudomány terén Manninger Rezső felfedezte a sertésorbánc haté­konyabb oltóanyagát. Sedlmayer Kurt pedig a micsurini-liszenkói agrobiológia hazai alkalmazásával ért el jelentős eredményeket. Az Ajtai-Boldizsár-féle szénfejtőgép a szénbányászatban sokszorosára fogja emelni a fejtés termelékeny­ségét.” Szó esik még alkalmazott matematikáról, geológiáról, nyelv­­tudományról, vastagon leöntve marxizmus-leninizmussal és élen­járó szovjet tudománnyal, illetve a burzsoá tudomány előtti koz­mopolita hajbókolás elítélésével. Azon sopánkodik, hogy „a földke­rekség egy részén a tudomány az elnyomást és a kizsákmányolást szolgálja”, majd előrántja a doron­got (Petri Brezsnyev elvtársról: Nem veszi elő többé / a húgyfoltos sliccéből a Nagy Októberit.) íme, mit ránt elő Révai elvtárs: ....ná­lunk, Magyarországon is megvan már e két tudóstípus. A kozmo­polita tudóstípus Szent-Györgyi Albert, a Nobel-díjas orvosbioló­gus, aki évekkel ezelőtt elhagyta hazáját (...) nemcsak hazáját és a magyar tudományt hagyta cser­ben és tagadta meg, hanem arra is vállalkozott, hogy az amerikai im­perialisták megbízásából magyar tudósokat csábítson külföldre, hogy megszervezze egész sor ma­gyar kutató szökését az országból. A másik tudós típusára Gombás Pált említhetném példának. Két évvel ezelőtt ő is Szent-Györgyi Al­bert csábításának engedve hagyta el hazáját és utazott ki Amerikába. Ott, az amerikai tudomány tapo­sómalmában tizedrangú munkák végzésére próbálták kényszeríte­ni. De Gombás Pálban felébredt a tudós és a hazafi. Népköztársasá­gunk kormányához fordult segít­ségért és bocsánatért. Megkapta mind a kettőt. Meggyőződésünk, hogy Szent-Györgyi Albert, aki el­adta tudományos lelki üdvösségét az amerikai nagytőke ördögének, erre az üzletre nemcsak mint em­ber és hazafi, hanem mint tudós is ráfizet: Gombás Pál pedig megta­lálva útját népéhez, mint tudós is nagyot fog alkotni.” Ha már a 7üdomány fejezettel végeztünk, olvassunk bele a követ­kező részbe is (V. Művészet, iro­dalom.) Burzsoá szemét, nyugati dekadencia utánzása, döntő vál­tozás, ideológiai irányítás. A leg­jobb filmek: Talpalatnyi föld, Lu­das Matyi, Különös házasság, Kis Katalin házassága. Új drámaíró tehetségek: Mándi Éva, Fehér Klá­ra, Földes Mihály, Háy Gyula. A képzőművészetek és a zene sajnos lemaradtak a fejlődésben. Líránk nagy ígéretei elsősorban Kónya Lajos, Kuczka Péter, Juhász Fe­renc, Benjamin László - „ha nem bízzák el magukat”. Prózánknak is szép ígéretei vannak - Aczél Ta­más, Sándor Kálmán, Sándor And­rás, Karinthy Ferenc. Néhány régi nagyság - Rideg Sándor, Szabó Pál, Veres Péter. „Szeretnénk, ha Illyés Gyula is végre a jelen felé fordulna és a szocialista építés szolgálatába állítaná nagy tehetségét.” Most fi­gyeljünk: „Zavarná fejlődésünket, ha nem viszonyulnánk kritikusan a magyar kultúra olyan óriásai­hoz, mint Bartók Béla, Ady Endre, Derkovits Gyula - és ide kell bizo­nyos fokig sorolni még József Attila művének egy részét is.” De a legta­nulságosabbak talán az alábbiak: „Kodály Zoltán mondotta egyszer nekem, hoj?y Bartók ezer ember számára alkotott, ő maga - Ko­dály - talán tízezer ember számá­ra. De az a magyar zeneszerző, aki százezrek számára alkot, még nem született meg. Kodály Zoltánnak igaza volt: feltárta nemcsak Bartók, hanem más nagy magyar író és mű­vész korlátáit.” Révai rövid kitekintése: becsül­jük az Aragon képviselte francia kultúrát és megkülönböztetjük „a marshallizált Franciaország kultu­rális rothadásától. Mi szeretjük a Dreiser és Howard Fast képviselte amerikai demokratikus kultúrát, de nem kérünk a...” Miből nem? Atombomba, imperialista kultú­ra, stb. Ezekből nem. „Ettől igenis védjük a magyar kultúrát!” Lássuk, ki az, mi az, ami ellen viszont nem kell védeni a magyar kultúrát: „Rákosi elvtárs hangsú­lyozta népünk háláját azok iránt a szovjet sztahánovisták, szov­jet mérnökök és műszaki tudó­sok iránt, akik felbecsülhetetlen segítséget nyújtottak szocialista építésünknek, közvetítve hozzánk a szovjet technika, gazdaságszer­vezés és munkamódszerek legfej­lettebb tapasztalatait...” Hm. A nagy kultúrfilozófus itt nem gon­dolta át, mi is az, hogy „legfejlet­tebb tapasztalat”, mármint hogy lehet-e fejlett egy tapasztalat. De lássuk tovább: „...hadd mondjak itt köszönetét azoknak a szovjet művészeknek is, Tyihonovnak és Novikovnak, Mojszejevnek és Ob­­razcovnak, Pudovkinnak és Zaha­­rovnak, akik az új magyar kultúra kialakításának kezdetén ugyano­lyan baráti és testvéri segítséget nyújtottak nekünk, mint Bargyin a magyar kohászatnak és Bikov vagy Dubjaga a magyar sztaháno­­vistáknak.” Szép. És akkor lássuk Howard Fastot, az amerikai kommunista írót. Nem tudom, emlékszik-e még rá valaki, vagy csak annyira, mint mi a nagy drámaíró-ígéret Mándi Évá­ra. Hogy Fastnak hány ezer, dollár­rá konvertált, Moszkvából gurított rubel került a bankszámláira, erre talán még csak ezután derül fény. Egyedülálló jelenség volt az amerikai irodalom történetében proletkultos szellemiségével. Pedig nem lett vol­na rossz író, rendelkezett bizonyos stílussal. Egyik novellája a brit indiai gyarmati adminisztráció spiclijéről szól, aki az általa megfigyelt kom­munista agitátor hatása alá kerül. Megfigyelt és megfigyelő viszonya érdekes lélektani, illetve irodalmi kérdésként bontható ki, lásd sokak mellett például Petri Györgyöt is - de Fast itt is megelégszik a téma propagandisztikus kezelésével. (Pet­ri verse, A személyi követő éji dala, e sorokkal kezdődik: Zuhog az eső, / Te rohadék. / Te meg alszol / a jó meleg szobában, / vagy megpinázod a madarat. / Én meg reggel hatig rohadok / a csöndesedő esőben. / Ki kell várnom a váltást.”) Howard Fast Bostonban 1949-ben megjelent novelláskötetét két év múlva már a Szépirodalmi adja ki. (Az ekhós sze­kér.) Nem akárki fordította: Ottlik Géza. Fast novelláját azért jegyez­tem meg, mert foglalkoztatott az írók a spanyol polgárháborúban és -ról téma, erre a mondatra emlék­szem: „Otthon vagy, ahol otthont csinálsz magadnak - Parker szok­ta ezt mindig mondani, egy angol, s tőle ragadt rám.” (34. o.) Persze, hogy Tamási miatt rögzítettem ezt a mondatot a memóriámban, mi­ként Balázs Béla Hazatérés című, igencsak gyenge színdarabjának azt a dialógusát is a 3. felvonásból (csak ezt a felvonást ismerem), amelyben két vöröskatona az ukrajnai frontról dezertálásközben ilyesmiket mond egymásnak: „Az én családom most a Vörös Hadsereg. És ahol Lenin mondja, hogy harcoljak, ott vagyok én otthon. Proscsáj!” Ezt János ál­lítja. Ligeti viszont váratlanul egy megrázóan komoly kérdéssel szem­besíti Jánost: „De ha meg kell halni! Akkor nem inkább otthon akarsz-e meghalni?” Otthon, mármint Me­­zőladányban, fatornyos falucskájá­ban. János frappáns válasza: „Ahol az ember nem élhet becsülettel, fö­lemelt fejjel, ott nincs az ember ott­hon.” (1919: műsorfüzet a Magyar Tanácsköztársaság kikiáltásának 40. évfordulójára. Népművelési Intézet, 61. o.) És mit mond Csíkszentmihályi? A fejlődés útjai című könyvében („A Flow folytatása”) ő is foglal­kozik a kultúrával. (Libri Kiadó, 2016.) A kultúra világa című fe­jezetben nemcsak kultúráról esik szó, hanem naiv képzetekről is az otthont illetően, mely nemcsak érzelmileg lehet a mindenség ab­szolút centruma: „A magyar alföld apró falvaiban élő falusi emberek néha ilyeneket mondtak az odalá­togatóknak: Azt tudja, hogy a mi falunk a vi­lág közepe? Nem? Könnyen meg­győződhet róla. Csak menjen el a falu közepén található térre. A tér közepén találja a templomot. Ha felmászik a toronyba, látni fogja a földeket és az erdőket, ahogy kör­beveszik a templomot és a falunkat. Az itt lakókat cseppet sem za­varta, hogy a szomszéd községben is azt gondolták, ők élnek a világ közepén”. Világszemléletük alapja a megfigyelés volt. „Amikor lefelé néztek a templomtoronyból, tény­leg úgy tűnt, hogy a falu a világ kö­zepén helyezkedik el.” A fatornyos Omphalé persze nem egyedülálló képzet. „Minden embercsoport ab­ban a hitben él, hogy náluk van a világ közepe, és hogy mindenkinél különbek.” (96. o.) Az otthon fogalmának meghatá­rozása, az emberi lét értelme, a ma­gyar ember sorsfeladata, Tamási és Szabó Dezső fejünkben olykor már­­már összecsúszik, kb. egy ilyen mondatban: Azért vagyunk a vilá­gon, hogy valahol minden magyar felelős minden magyarért. Az otthon fogalmának megnyitá­sa a haza jelentéstartományai felé igen messzire visz. De ha már Pet­­(ri kísért végig bennünket e rövid napló ösvényein, idézzünk végül Song című verséből: Ez a hazám, / ez a hazám, / ez a hazám: Vadke­let - / a fényben úszó / szépséges / Comecon-szigetek”. Aki már nem emlékezne rá, vagy az a boldog nemzedék, amely soha nem is tudta, mi is az a Comecon, annak súgjuk meg: az nem más, mint maga a KGST. De hogy mi volt a Varsói Szerződéssel súlyosbított KGST valósága, s hogy mit keresett nálunk a Déli Hadseregcsoport, er­ről leginkább Sosztakovics zenéje mellett volna érdemes elbeszélget­ni e boldog ifjakkal. Egy barátnőnk - hajdan a Gyer­mekmentővei dolgozott a Fidesz­nek - ezzel a kérdéssel hív fel: Te vagy az a tapló, aki ezeket a förtel­mes plakátokat kitalálja? Én sokkal intellektuálisabb pla­kátokat tervezek, felelem. És mi­közben plakátrajzolás közben Dali és Sosztakovics suttogó üzeneteit hallgatom a háború előérzetéről, a pozitív gondolkodás és érzület azt kérdezteti velem: Miféle háború? Nem lesz semmiféle háború, ké­rem. Itt felnőtt emberek vannak. 2018. július IRODALMI-KULTURALIS MELLÉKLET

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents