Heves Megyei Hírlap, 2018. június (29. évfolyam, 125-150. szám)
2018-06-07 / 130. szám
2 MEGYEI KÖRKÉP 2018. JÚNIUS 7., CSÜTÖRTÖK Régi véradók találkoztak EGER, SERVA Sikerrel zárult a Magyar Vöröskereszt Heves Megyei Szervezete által szervezett keddi bervai véradás, valamint a Régi bervás véradók találkozója. Utóbbi programot Tóth Sándor egykori véradásszervező emlékére hirdették meg, hagyományteremtő céllal. A rendezvényre sokan ellátogattak, s felelevenítették a régi idők véradásait. Süli K. Javult a radiológia felszereltsége EGER Korszerű, speciális vizsgálatokra is alkalmas új ultrahangkészülékkel gazdagodott az egri Markhot Ferenc Kórház. Az intézmény pályázati támogatásnak köszönhetően tudta megvásárolni a készüléket, közel ötvenmillió forintért. A műszer segítségével jelentősen javulnak az intézményben a radiológiai diagnosztika feltételei, és a betegek bizonyos esetekben mentesülhetnek a sugárterheléssel járó vizsgálatok alól. Süli K. Dobós tanulót is díjaztak BUDAPEST, EGER Kedden adták át a fővárosban a 27. Ifjúsági tudományos és innovációs tehetségkutató verseny díjait. A megmérettetésen tizennégy és húsz év közötti fiatalok indulhatnak, idén 57 pályamű közül választották ki a legjobbakat. A versenyen három első helyezettet díjaztak, akik közé Novák Blanka, az egri Dobó István Gimnázium diákja is bekerült, a Lycium barbarum fiziológiai hatásainak vizsgálatáról szóló pályázatával. A tanuló ezzel továbbjutott a szeptember 14. és 19. közötti európai fiatal tudósok verseny dublini döntőjébe. Süli K. Százéves lett a Fleischmann Rudolf Kutatóintézet A kutatóintézetek bajban vannak, a külföldi vetőmagot preferálják a hazai gazdaságok. Tóth Balázs szerkesztoseg@hevesmegyeihirlap.hu KOMPOLT Alapításának századik évfordulóját ünnepli júniusban az Eszterházy Károly Egyetem Gyöngyösi Károly Róbert Campusának Fleischmann Rudolf Kutatóintézete. A szerdán tartott konferencián dr. Fodor László dékán idézte föl, hogy Székács Elemér növénynemesítő kezdeményezésére 1918-ban a Magyar Vetőmagnemesítő Rt. Kompokon kísérleti állomást létesített, melynek vezetőjévé Fleischmann Rudolfot nevezték ki. Nemcsak növényeket nemesítettek, agrotechnológiával, tápanyagokkal, vetésforgóval is kísérleteztek. Dr. Tóth Szilárd egyetemi docens kiemelte, Kompokon ma főleg árpát nemesítenek, de foglalkoznak egyebek közt búzával, tritikáléval, mákkal, baltacinnal, kenderrel is. Feladataik közé tartozik a vetőmag-előállítás és -forgalmazás, mezőgazdaságitermék-előállítás, technológiafejlesztés, génbanki tevékenység. A talajműveléssel, talajbaktériumokkal kapcsolatos kísérleteik is eredményesek. Dr. Németh Tamás akadémikus múlt, jelen, jövő címet viselő előadásában a római kor mezőgazdaságát elemezte, illetve a XIX. század óta tartó fejlődést, kísérletezést mutatta be. Dr. Tóth Sebestyén, az intézet nyugalmazott tudományos főmunkatársa az elmúlt száz évről szóló összefoglaló kiadvány megalkotását szorgalmazta, kérte egyebek közt a Fleischmann család sírhelyének rendbehozatalát, az alapítók szoborcsoportjának bővítését, felvetette egy emlékkönyv kiadását, valamint az intézet további fejlesztését. A tanácskozás végén fajtabemutatót is szerveztek Kompodon Fotó: Tóth Balázs Dr. Murányi István felidézte: Fleischmann Rudolf 12 elismert növényfajtát nemesített, 350 publikációja volt. 1962-ben a búzanemesítést és a tervezett nagy beruházást Kiszomborra helyezték át, így Kompodnak az árpa és egyéb növények maradtak. Az 1980-as évekig kézzel dolgoztak, majd gépesítettek. Az árpanemesítésben eredményeket értek el, ám a hazai söripar eladása óta a magyar fajták kiszorultak a piacról. Megjegyezte, az intézet a Károly Róbert Főiskolához kerülése után gyakorlatilag lenullázódott. Az utóbbi két évben kis pozitív irányú elmozdulás tapasztalható. Most is termelnek kompolti fajtákat Dr. Láposi Réka, az Eszterházy Károly Egyetem intézetvezetője egy futó uniós pályázatról beszélt, amelyben a tápanyag-utánpótlás hatékonyságát, illetve a defláció elleni védekezés hatásait vizsgálja, valamint biomasszabecslést tartalmaz fás szárú energiaültetvényekben. Lukács József, a Nébih elnökhelyettese előadásában felelevenítette, hogy Kompolt 16 növényfaj 157 fajtáját adta a világnak, ezek közül kilenc faj 43 fajtája ma is köztermesztésben van. Mátrai Tibor, az Agromag Kft. igazgatója a KH Tas és a centenáriumi KH Rudolf árpát dicsérte, amelyek remek tulajdonságokkal bírnak. Dr. Kruppa József a tritikálé étkezési célú hasznosításáról beszélt, míg Petőházi Tamás, a Gabonaszövetség új elnöke a világpiaci folyamatokat ismertette: kukoricából és búzából is nagyobb lesz a fogyasztás, mint az idei termés, ezért további áremelkedés várható. Goda László, a Nitrogénművek Zrt. szaktanácsadója a búza helyes tápanyag-utánpótlását ajánlotta a gazdák figyelmébe. kérdés válasz Dr. Nyiri Beáta, az Egri Törvényszék elnöke- A júliustól hatályba lépő új büntetőeljárási kódex volt a legfőbb témája a büntetőkollégium-vezetők Egerben tartott országos értekezletének. Melyek voltak a tanácskozás sarkalatos pontjai?- Egy új eljárási törvény mindig kihívás elé állítja a jogászokat. Fontos, hogy az ország minden pontján ugyanolyan szabályokat alkalmazzanak, ugyanúgy értelmezzék azokat. A tanácskozás elsődleges feladata az volt, hogy a Kúria bírái, a kollégiumvezetői kar egységes jogértelmezést alakítson ki a vitás kérdésekben.- Mire érdemes odafigyelniük az állampolgároknak az új jogforrás rendelkezéseinél?- Mindenképpen a figyelmükbe ajánlom a kötelező megjelenésüket az előkészítő tárgyaláson. Súlyos jogkövetkezményekkel járhat- akár előzetes letartóztatással is -, ha nem jelennek meg. Megyénkben a vádlottak, tanúk megjelenési hajlandósága alacsonyabb, az állampolgári fegyelem kicsit lazább, mint az ország más részeiben, ezért érdemes a tárgyalásra elmenni. Ez a vádlott érdeke is.- Miért az Egri Törvényszék volt a házigazdája a büntetőbírák országos fórumának?- Nagy megtiszteltetés ez. A Kúria minden bírája, az ország valamennyi kollégiumvezetője részt vett a fórumon, ami jogtörténetileg is fontos, hiszen most dől el számos jogalkalmazási kérdés, amit július 1-jétől alkalmazni kell. Feltehetően a felújított Törvényház, az új, egyedi alkalmazások, amik csak nálunk valósultak még meg az okai annak, hogy mi lehettünk a házigazdái e fontos fórumnak. Sz. Z. Magyarországi Falumegújítási Díjban részesült a település Fejlődés és tradíció karöltve VISONTA Átfogóan gondolkodni! Ez volt az idei Magyarországi Falumegújítási Díj pályázatának mottója.- Községünket a falumegújítás több területén elért kiemelkedő teljesítményért díjazták nemrégiben Budapesten - tudatta lapunkkal Szarvas László. A polgármester elárulta azt is, hogy azért pályáztak, mert úgy érezték, fontos, hogy az országban megismerjék a nevüket, s tudják: élhető, biztonságos, fejlődő település Visonta.- Az elmúlt időszakban megújultak a közintézményeink, ugrásszerűen fejlődött az oktatás, az egészségügyi és a szociális ellátás színvonala, megszépültek a közterületek és a közösségi terek is - sorolta a vezető az elért eredményeket, amelyekért végül megkapták az országos elismerést, a megyében egyedüliként. Kitért arra is, hogy a pályázat célja volt, hogy felkutassák, díjazzák, és ezzel „reflektorfénybe állítsák” azokat a településeket, amelyek kimagasló és példaértékű fejlesztési munkát végeznek, ám a hagyományokat és évszázadok alatt felhalmozódott települési értékeket is egyaránt vigyázzák. H. É. Szarvas László a felújított templombelsőt mutatja Fotó: Czímer T. Bármilyen diétás menü kérhető EGER Intézményvezetői találkozót tartott az egri iskolai közétkeztetést végző TS Gastro Kft. az 1552 Étteremben kedden. A minőségi garancia mellett a cég által a tavalyi évben elnyert közbeszerzés alapvető kitétele volt a szülőkkel, az intézményekkel való folyamatos kapcsolattartás, visszajelzés biztosítása. A kft. ennek jegyében szervezte meg a találkozót. Gyura Zsanett, a TS Gastro Kft. kereskedelmi vezetője elmondta, rendezvényük célja az elmúlt egy év közétkeztetési helyzetének értékelése. Szeptembertől látják el a gyermekétkeztetési feladatokat Egerben, 15-20 százalékos adagszám-növekedés figyelhető meg azóta. Naponta 14-féle diétát szolgálnak ki, ami speciális helyzet, nagy szakértelmet, odafigyelést igényel. A szakorvosi igazolásokkal rendelkező gyerekek szülei nyugodtak lehetnek, hiszen szakácsaik a különböző diétát igénylőket, így például glutén- és laktózérzékenységgel élő, vagy éppen paradicsomallergiás diákokat is ki tudják szolgálni. Országszerte 22 ezer adag ételt főznek naponta, s ennek 15-20 százaléka diétás menü. Sz. K.