Heves Megyei Hírlap, 2018. június (29. évfolyam, 125-150. szám)
2018-06-23 / 144. szám
2018. JUNIUS 23., SZOMBAT 12 TÖRTÉNELEM A támadást a végső erőit megfeszítő éhező hadsereg hajtotta végre A piavei összeomlás 1918 Száz éve kezdődött meg az olasz fronton az Oszták-Magyar Monarchia hadseregének utolsó nagy offenzívája a Piave folyó mentén, amely végül kudarcot vallott. A vereség attól vált katasztrofálissá, hogy az osztrák-magyar csapatok végleg elvesztették hitüket a győzelemben, miközben a hátországban Károlyi Mihályék egyre gerjesztették a belső bomlást, a tömeggel együtt a politikát is kivitték az utcára, egymást érték a tüntetések, sztrájkok. Nagy Miklós Mihály szerkesztoseg@mediaworks.hu ELSŐ VILÁGHÁBORÚ A történelem örök talányainak egyike a társadalmak háborús kitartásának mértéke. Mi pattanhatott meg a kortársak lelkében, gondolkodásában, hogy feladják a küzdelmet, és belenyugodjanak az elkerülhetetlen vereségbe, lemondjanak addigi világukról, sőt - szabadulni akarván a terhektől - valami új, addig teljesen idegen szellemiség felé forduljanak? Nem tudjuk megragadni az Osztrák-Magyar Monarchia hadseregének a Piave folyónál száz évvel ezelőtt elszenvedett veresége messze ható következményeinek okát sem. Hiszen nem történt egyéb: a dunai birodalom -csapást akart mérni az olasz erőkre, de kudarcot vallott. A június 15-én indult támadás néhány nap alatt öszszeomlott. Hasonló és még nagyobb vereség a háború korábbi éveiben is érte a Monarchiát. Ám 1918 nyarán mindenki számára világossá vált: a Nagy Háborúból katonailag vesztesként kerülünk ki. A július elejéig-tartó piavei ütközettel kezdődött a Monarchia államrendjének és hadseregének október végéig húzódó agóniája. A központi hatalmak 1918 elején még jó katonai helyzetben voltak, bár a hátországban már megmutatkoztak a kifáradás jelei. A Balkán-félsziget zöme, Oroszország nyugati területeinek egy része, Románia a központi hatalmak megszállása alatt volt. Az orosz front öszszeomlott. Korábban a Monarchia csapatai olyan súlyos veSebesülteket ápolnak az osztrák-magyar hadsereg egyik állásában az olasz fronton, a Piave folyó mentén 1918 júniusában Fotók: MW reséget mértek az ellenségre, hogy az olasz hadsereg szétesett, újjá kellett szervezni. A központi hatalmak egészen a Piavéig nyomultak előre. Ám 1917-ben az Amerikai Egyesült Államok hadba lépésével megváltoztak az addigi, nagyjából kiegyenlített erőviszonyok. 1918 tavaszán és nyarán - a teljes amerikai erők partraszállásáig - Németországnak a nyugati hadszíntéren a küzdelmet döntésre kellett vinnie. A német offenzíva ebből a kényszerből született. A központi hatalmak két fronton - itáliai és franciaországi - egyszerre indítottak támadást. A Monarchia erőire az olasz és az őket stabilizáló egyéb antant csapatok lekötése hárult. A bécsi hadvezetés nem volt egységes a hadművelet célját illetően. Több elképzelés született. A legmerészebb cél egy újabb nagy győzelem volt az olaszok felett, míg a legóvatosabb csak arra irányult: a háború végéig megőrizni a birodalom integritását és fegyveres erői intaktságát. A márciusban megindult és július közepéig tartó német támadás - bár Párizs közelébe jutott - kudarccal végződött. A Német Birodalom teljesen kifáradt. A Monarchia társadalmi és katonai potenciálja már korábban, 1918 elejére teljesen kimerült. A csapatok felkészítése is komoly nehézségekbe ütközött: még lőszerből és katonából is kevés volt. A Nagy Háború utolsó évében mind a hátországban, mind a fronton szűkében voltak az élelemnek. A csapatok a szó szoros értelmében lerongyolódtak, általános jelenség lett a fehérnemű és az egyenruházat hiánya, elhasználódása. Egyes források arról számoltak be, hogy az olasz fronton a legénység egy része teljesen alultáplált volt: a seregben találtak ötven kilogramm testsúlyúra lefogyott katonát is. Ráadásul a nyár elejére egyre nagyobb méreteket öltött a fegyveres erők bomlása, amelyet a fronton még meg lehetett akadályozni. A piavei támadást a végső erőit megfeszítő, lerongyolódott, éhező Osztrák-magyar katonák egy hevenyészett lövészárokban hadsereg hajtotta végre. Az aggasztó előjelek ellenére azonban támadni kellett, mert egy katonai győzelem a belső társadalmi bomlás ellen úgy kellett, mint egy falat kenyér. A vereség azonban kevésbé a fronton, a kötelességüket még teljesítő katonákon, mint inkább a hátországban növekvő defetizmuson múlott. Ez nagyította aránytalanná az elveszített ütközet következményeit. Miközben a hadvezetés a támadást készítette elő, súlyos társadalmi válsággal is küszködött. Oroszország 1917-ben összeomlott és polgárháborúba süllyedt. Ekkor orosz hadifogságban a Monarchiának több mint kétmillió katonája volt. Közülük 1918 június végéig mintegy félmillió hadifogoly tért haza, 1918 októberére már egymillió. Ez volt a Monarchia államrendjét belülről cseppfolyóssá rothasztó, élesztő anyag, amely biztosan hatott. A hazatérő, a forradalmi eszmékkel és a defetizmussal fertőzött kato■ban na furcsa élményeket szerzett. Azt tapasztalta: a nagyhangú, hőzöngő, utcai csőcselékké felfegyverkezve szerveződő tömeg az államhatalmat megdöntő politikai erővé válhat. Ez volt a lenini forradalom. Ez a katonatömeg hazatérve nem akart ismét a frontra vonulni, egyre erőszakosabban lépett fel. A Monarchia belső területei szinte egyik percről a másikra megteltek erőszakoskodó, a törvényt kerülő, rabló, fosztogató bandákkal. Hozzájuk csapódtak a katonaélet elől menekülő dezertőrök, és az államnak nem volt elég ereje felszámolásukra. Miközben a Piave mentén még álltak a jól szervezett, fegyelmezett alakulatok, aközben a hátországi csapatok fellazultak. Ilyen vészterhes időkben voltak politikusok, akik a felbomló társadalmi csoportok élére álltak. A Károlyi Mihály vezette addigi törpe párt és súlytalan csoport nyíltan hirdette a pacifizmust és Wilson elnök békepontjait, antantbarát politikát képviselt. Károlyi emlékiratai szerint nálunk a pacifizmus játszotta azt a szerepet, amelyet Oroszországban a kommunizmus. A tömeggel együtt a politikát is kivitte az utcára. Á tűzzel játszott. A hátországban 1918 tavaszától egymást követték az olykor több tízezres demonstrációk, tüntetések, sztrájkok. Miközben a hadsereg az olasz fronton mintegy százötvenezer főt veszített, aközben a hátország már erjedésben volt. Pusztán katonai szempontból a piavei vereség attól vált katasztrofálissá, hogy az osztrák-magyar csapatok végleg elvesztették hitüket a győzelemben, de helyükön maradtak. Az államhatalom külső váza még szilárd volt. Károlyiék azonban egyre gerjesztették a belső bomlást, hatalomra akartak kerülni. Amikor Piave után négy hónappal ez megtörtént, kinyilvánították politikai akaratukat: minden katona térjen haza. Ezzel szétesett a Monarchia külső váza, és a belső, erjedt társadalom atomjaira vált szét. A valódi katasztrófa nem a Piavénél, hanem a pesti utcán történt. Bíróságtörténeti kiállítás a Szász-Coburg-kastélyban, középpontjában a Regula-üggyel Hármas gyilkosság az edelényi kastélyban EDELÉNY Bíróságtörténeti kiállítás nyílt az elmúlt héten az edelényi Szász-Coburgkastélyban. Az „Emlékezés erejével...” című tárlat 1871- től napjainkig vezeti a látogatót, különös hangsúlyt helyezve a „boldog békeidők” és a Horthy-korszak igazságszolgáltatására, a Miskolci Törvényszék és járásbíróságai rég múltjára. Középpontjában a hírhedtté vált Regulaügy áll. Regula Ede asztaloslegény 1911. augusztus 8-án éjszaka Edelényben a saját otthonukban fejszével agyonvert három embert, majd az asztal- A kiállítás középpontjában a gyilkos Regula Ede ügye áll Fotó: MW fiókból több mint ezer korona készpénzt vitt magával. A szerencsétlen áldozatok: Czeizler Henrik korcsmáros, annak fiatal felesége és Czeizler Gizella, a meggyilkolt korcsmáros testvérhúga. A házaspár nyomban meghalt, a szerencsétlen leány pedig három napig feküdt eszméletlen állapotban a miskolci Erzsébet-kórházban, amíg a halál őt is meg nem váltotta borzalmas kínjaitól. A vizsgálat gyorsan megindult, és csakhamar a 24 éves asztalossegédre irányult a gyanú. A miskolci esküdtbíróság - merthogy egykor a Magyar Királyságban is működtek esküdtbíróságok - 1911. október 25-én kezdte tárgyalni Regula bűnperét. A tárgyaláson a védő az indítékot ekként fogalmazta meg: „A könnyű pénzszerzés vágya ragadta meg, a szerelem és az idő előtti családalapítás gondolata vitte a bűn útjára.” Az esküdtek háromszoros gyilkosságban és rablásban mondták ki bűnösnek Regula Edét és a bíróság kötél általi halálra ítélte. Az ügy menetét az egész országban figyelemmel kísérték. Törvényszéki tudósítók a Pesti Hírlap, a Népszava, a Budapesti Napló hasábjain szó szerint közvetítették a tárgyalás eseményeit. Edelényben már 1861-ben működött bíróság a Coburg-kastélyban, és egészen 1983-ig ott székelt az Edelényi Járásbíróság. Érdemes megemlíteni, hogy az installációk nemcsak a környék, hanem a Szegedi ítélőtábla, a Szegedi, a Gyulai, a Kecskeméti, az Egri és a Balassagyarmati Törvényszék bíróságtörténeti emlékeit is bemutatja. A tárlat egyébként vándorol, útját Szegeden kezdte, Edelény után pedig augusztusban Debrecenbe költözik. MW
