Heves Megyei Hírlap, 2018. június (29. évfolyam, 125-150. szám)
2018-06-22 / 143. szám
2018. JÚNIUS 22., PÉNTEK MEGYEI KÖRKÉP 3 Hirtelen tizenöt fokot esik a hőmérséklet Kiskabátban ugrunk tüzet Szent Ivánkor Péntekre többfelé kiadós csapadékkal, viharos széllel és jelentős lehűléssel markáns hidegfront érkezik. Harminc helyett a hét utolsó munkanapján már csak tizenöt fokot mérhetünk. A hirtelen lehűlés szervezetünket is megviseli. Guti Rita rita.guti@mediaworks.hu HEVES MEGYE A csütörtöki nyári napforduló alkalmával töltötte az idén a legtöbb időt az égen a Nap, egyúttal a legrövidebb éjszaka is ekkor volt. Tegnap vette kezdetét a csillagászati nyár. Idén a leghosszabb nappalt az évszaknak megfelelően meleg, nyári időben tölthettük el, péntekre azonban átmenetileg megfeledkezhetünk a nyári programokról, vagy ahogy Rázsi András egri meteorológus fogalmazott, kiskabátban, egy kis pálinkától átmelegedve ugorhatunk tüzet a Szent Ivánnapi rendezvényeken, ha nem akarunk megfázni. Ősziesen hűvös lesz hirtelen. Ma lesz igazán mostoha az időjárás- A déli eredetű meleg légtömeget az Északi-sark felől érkező váltja, s ennek köszönhetően jelentősen lehűl a levegő. Ahogy az ismert, a hideg és meleg légtömegek határán elég nagy zavarok keletkeznek a légkörben, s talán már mindenki tudja, hogy ez azt jelenti: a lehűléssel jelentős mennyiségű csapadék is érkezik. Pénteken megerősödő északi szél mellett a déli órákban nagy mennyiségű eső is várható térségünkben. Az esti tűzugrós programok szervezői reménykedhetnek, addigra az eső a számítások szerint eláll, de a hűvös marad. A pénteki mostoha időjárást aztán szombaton és vasárnap már valamivel derűsebb követi, ám a hőmérséklet nem emelkedik az ilyenkor megszokott magasságba, a húsz fokot is alig éri majd el - mondta el Rázsi András. A meteorológus szavai szerint nem példa nélküli, hogy június vpgén átmeneti lehűlés hoz némi enyhülést a kánikulában, ez a most tapasztalható talán azzal emelkedik ki a sorból, hogy nagyobb mértékű a hőmérsékletesés. Csaknem tizenöt fokkal lesz hűvösebb. A távolabbi nyári kilátásokról Rázsi András, a tőle megszokott magabiztossággal, mosolyogva nyilatkozott: egészen biztosan melegebb lesz az idei nyár, mint a tél volt. A nyári napforduló pontos időpontja csütörtökön 12 óra 7 perc - ez a leghosszabb nappal, és az azt követő legrövidebb éjszaka ebben az évben. A népi hagyományban a nyári napforduló szorosan öszszeforr Szent Iván napjával, illetve éjjelével, azonban a Föld forgástengelyének térbeli elmozdulása miatt június 24-e helyett a legkurtább Magasabb vérnyomás, szapora pulzus- Szervezetünket számtalan stresszhatás éri, ilyenek a meleg-, illetve hidegfronti hatások is - kezdte dr. Hanis Béla kardiológus főorvos, akit a hirtelen hőmérsékleti, illetve légnyomásváltozás szervezetre gyakorolt hatásáról kérdeztünk. - A hidegfrontok elsősorban a szív- és érrendszeri betegeket terhelik meg. Emelkedik a vérnyomás, a pulzusszám ilyenkor, s ez még az egyébként egészsééjszaka már június 21-ére vagy 22-ére esik. Szinte az összes kultúrában a fény diadalát ünnepük a napfordulóhoz kapcsolódóan, ugyanis az év ezen napján van a leghoszszabb ideig világosság. Szent Iván éjjelét megyénkben is számos településen tűzugrással, valamint zenés esti mulatsággal ünnepük majd, már ha az időjárás is engedi. ges embereket is megviselheti. Az érzékeny idegrendszerű emberek jobban észre vesznek egy-egy ilyen fronthatást, s egy szívbetegnél ez még hatványozottabban jelentkezik. Ilyen időjárási helyzetben a kórházban is több szívrohammal, emelkedett vérnyomással, sztrókkal találkozunk - tette hozzá. Gyengébbek, idegesebbek lehetünk A szakorvos tanácsait érdemes megfogadni. Szerinte akkor óvhatjuk magunkat, s szívünket leginkább az ilyen meteorológiai hatásoktól is, ha rendszeres mozgással fokozzuk szervezetünk alkalmazkodóképességét. Emellett a megfelelő folyadékbevitelre és az egészséges táplálkozásra érdemes odafigyelni. Gyengeség, ingerlékenység, a reflexidő megnövekedése, fejfájás, szívbetegeknél pedig fulladás, kezek, lábak dagadása jelentkezhet hidegfront idején. Elsősorban az időseket, krónikus betegeket érinti mindez fokozottabban, ezért fontos, hogy figyeljünk rájuk az elkövetkező napokban is. A nyári napforduló őszies időt hoz Instant megoldás r ~ Hliva Éva % j 1 A eva.hliva@mediaworks.hu Sm ám, Gyakran láttam az építkezést a városban. Először még azt sem lehetett tudni, mi lesz az egykori autószalonból, majd szépen lassan felismerhetővé vált a hely, na és persze az internet lelkes népe is jól informált volt e téren is. Szóval csak épült, szépült a hely, a munkások folyamatosan dolgoztak, hol a tetőn esett rájuk az eső, hol a melegben ástak valamit, mindenesetre egyszer csak kikerült a jellegzetes nagy M-betű, vagy az aranyhidat ábrázoló lógó, ha úgy tetszik. Aztán egy szép meleg nyári napon ki is nyitott a gyorsétterem. Tolongtak is rendesen az emberek, kétségtelen a siker máig, bármelyik időszakban járok arra autóval, mindig telt ház van. A hírek szerint a „Jövő Élménye” éttermi koncepcióval tervezték meg a helyet, amely azt jelenti - derül ki a közleményből -, hogy a vendégek érintőképernyős kioszkokon adhatják le rendelésüket, és választhatják az asztalnál történő kiszolgálást is. Tiszta Amerika] Itt a mátraaljai kisvárosban, amely most már egészen biztos, hogy az autós éttermek térképére felkerült. Jó lenne, ha más térképeken is szerepelne, talán a legbiztonságosabb vidék, vagy a legszebb kisváros, a legvirágosabb, vagy a legtisztább hely is megtenné... Apropó, a közeli - egészen pontosan az étterem szomszédságában lévő - parkban több eldobott papírpoharat láttam, az út mellett az árokban pedig a szendvicsek papírját is. Mindenesetre, aki még nem tudta eddig, hogy van ilyen hely, az eldobott zacskókból rájön majd. Korábban sokakat megosztott a kérdés, jó lesz:e, ha megnyit, kell-e ez a városba? Mindenesetre a félelmek közt az nem szerepelt, hogy majd szemetesebb lesz a park. Nyilván erről nem az étterem tehet, mert ugye a szemetelők sem gondolják komolyan, hogy a kiszolgálás a parkban a hulladékszedésre is kiterjed, vagy esetleg van olyan, aki arra számított, hogy egy kifutófiú utánaviszi a szemeteszsákot, hogy kérlek ebbe dobd, szép napot és viszlát?! Jó lenne, ha 2018-ban az, hogy nem szemetelünk, mindenki számára evidencia lenne. Mert bármennyire is gyorsan élünk és eszünk, egy szemetesig pár perc alatt talán mindenhol elérünk. A félelmek közt nem szerepelt, hogy szemetes lesz a park Felszólítást kaptak a nem fizetők HEVES MEGYE Több ezren kaptak levelet nemrégiben amiatt, mert nem regisztráltak, vagy nem fizették be az évi ötezer forintos kamarai hozzájárulást a Heves Megyei Kereskedelmi és Iparkamarának. Mint Vízer Zoltán fejlesztési igazgatótól megtudtuk, minden év március 31-ig kell befizetniük a cégeknek, egyéni vállalkozóknak a hozzájárulást, illetve a vállalkozás bejegyzését követően öt napon belül regisztrálniuk kell. A nem teljesítőknek évente kétszer levélben hívják föl a figyelmét mulasztásukra.- Nemrégiben háromezer hátralékos vállalkozó kapott levelet, illetve körülbelül ezer olyan cég, amely eddig nem került látóterünkbe, de egy rendelkezésünkre bocsátott adatbázis szerint itt kellene regisztrálniuk - mondta Vízer Zoltán. Hozzátette, évről évre van vándorlás az agrárkamarai tagok, illetve az iparkamaránál regisztrált vállalkozók között. A kamarai hozzájárulást a köztestületi munkára fordítják, szakmai programokat szerveznek. T. B. Marketingdíjat nyert a nemzeti park Jubileumi összejövetellel búcsúztatták az elmúlt tíz esztendőt Felnémeten Szépkorúak életét teszik könnyebbé HEVES MEGYE Két díjat is elhozott a MagyarországOn turisztikai kommunikációs verseny versenyről a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság (BNPI), arany minősítést nyert az a nemzeti park által tavaszszal bevezetett új jegyrendszer, amely segít abban, hogy komplex turisztikai termékké alakítsák a térség ökoturisztikai élményeit. Ezüst fokozattal díjazták a BNPI új arculatát, amely az indoklás szerint megőrzi ugyan a régi bábakalácsos címert, ám biztosítani tudja a bemutatóhelyek, tájegységek önálló vizuális megjelenését. M. H. EGER Fennállásának tizedik évfordulóját ünnepli idén az Egri Szociális Szolgáltató Intézmény Felnémeti Gondozási Központja. A jubileum alkalmából vidám ünnepséggel várták az érdeklődőket csütörtökön az intézményben, ahol a gondozottak mellett a város önkormányzati képviselői, valamint a szociális szférában dolgozók is megjelentek. A központ 2008-ban nyitotta meg kapuit, az intézmény háromféle gondozási formát kínál idősek számára, nappali ellátást, házi segítségnyújtást, valamint étkeztetést. A jubileumi ünnepségen Rázsi Botond alpolgármester köszöntötte a megjelenteket, s úgy fogalmazott, Egerben nincs miért szégyenkezni a szociális ellátás terén, a rendszer sokrétűen és jól működik. Aláhúzta, látja, hogy a központba járó idősek aktívak, jókedvűek, ez pedig azt jelzi, hogy a gondozók odafigyelnek rájuk, és kiemelkedő munka zajlik az intézményben. Az alpolgármester az önkormányzat további támogatásáról biztosította a központot, és további sikereket kívánt működéséhez. Süli K. A központ Pacsirta Dalköre szórakoztatta a megjelenteket Fotó: Berán Dániel