Heves Megyei Hírlap, 2018. június (29. évfolyam, 125-150. szám)

2018-06-19 / 140. szám

2018. JUNIUS 19., KEDD KITEKINTŐ/SZOLGÁLTATÁS g Európai szintű anyagot állítottak ki a Vitkovics Alkotóházban A légtenger vándorai zománcon EGER Tizennyolc település négyszáz alkotójának anya­gából válogatták össze az idei, jubileumi Országos Zománc­művészeti Biennálé kiállítási anyagát, melyet az egri Vit­kovics Alkotóházban tárnak a közönség elé. Kovács Katalin közművelő­dési szakember a Hírlapnak elmondta, az idén a Légten­ger vándorai témát adták a bi­ennálé alkotóinak, akik mese­lényeket, valós és fantáziájuk által teremtett madarakat jele­nítettek meg a tűzzománc ék­szereken, tárgyakon. Már a ti­zedik biennálé otthona Eger. A megnyitón népes közönség vett részt Fotó: Gál Gábor A zsűri európai szintű­nek nevezte a biennálé anya­gát, melyből összesen három­száz-ötvenhat tűzzománc al­kotást csodálhatnak meg a Vitkovics-házba látogatók. A tárlatot egyrészt Rázsi Bo­­tond alpolgármester, másrészt Kónya Gyula tűzzománc-ipar­művész ajánlotta az érdeklő­dők figyelmébe. A megnyitót Tolcsvay Béla és Heinczinger Miklós muzsikája tette még emelkedettebbé. A légtenger vándorait egé­szen július 10-ig nézhetik meg a látogatók a ház nyitvatartási idejében. G. R. Barczai Henrietta eteti a bevitt gidákat Fotó: Ládi László Nem árvák, hagyjuk békén a gidákat! Tizedik alkalommal alkotnak együtt június végén A Napfényház ismét megtelik BÜKKSZÉK Idén immár tizedik alkalommal népesül be Vincze István mecénás hívására a Bükkszéki Művésztelep. A Dózsa út 31. szám alatti régi ház és fákkal árnyalt por­tája már felkészült a hazai kor­társ művészek fogadására, akik június 24-én kezdik meg az egyhetes alkotó tevékenységet. A tízéves múltra vissza­tekintő művésztelepre ezúttal is olyan jó nevű képzőművé­szek érkeznek, akik új élmé­nyeket és szép alkotásokat hoz­nak a falu lakosságának életé­be. Idén sem hiányozhat a tá­borból Csetneki József, Baksai József, Bán Miklós, akik évek A közös alkotás öröme vonzza a művészeket Fotó: archív óta visszatérnek a Napfényház­ba, de bővül is a megszokott csapat, hiszen csatlakozik hoz­zájuk Sz. Varga Ágnes Kabó és dr. Nagy Zoltán is. A korábbi években a művé­szek hozott alkotásaiból kiál­lítással nyílt az alkotók hete, idén azonban ez a program el­marad, mivel Vincze István, a művésztelep házigazdája kül­földön tartózkodik. A búcsútár­laton, június 30-án, délután öt órától azonban minden érdek­lődő megismerkedhet a telepen készült művekkel. A kiállításra várják nemcsak a helybelieket, hanem és a bükkszéken nyara­lókat is. B. K. GYÖNGYÖS A mátraaljai állat­kert legújabb lakója az a kis őzgida, akit nemrégiben vit­tek be állatszerető kirándulók, mert azt gondolták az őziké­ről, hogy elhagyta az anyja. Ilyen elárvultnak hitt őzgi­dából jelenleg négyet nevel­nek az állatkert gondozói. Ám nevet nem kapnak a gidák és megtartani sem tudják őket, így hamarosan különböző va­dasparkok lakói lesznek - kö­zölte Barczai Henrietta.- Bár jót akarnak az embe­rek, de azzal, hogy az erdő­ből, mezőről elhozzák és meg­­fogdossák a megszeppent őzi­kéket ártanak a legtöbbet - hívta fel a figyelmet az állat­kert vezetője. - Leginkább őz­bakok az új jövevények és na­gyon fiatalok, van, amelyiken még a köldökcsonk is rajta van. Mi nem tartunk az állat­kertben őzeket, így vadaspar­kokba kerülnek. Természe­tesen addig gondozzuk őket, de nehéz, hisz azt sem tud­juk mennyi ányatejet kaptak eddig. Barczai Henrietta szavai szerint az őz nagyon félénk állat, ha megérzi az emberek szagát, akkor a gidát elfekteti a fűbe és odébbáll, majd ha elmúlt a veszély visszamegy érte. Ezért nem szabad meg­­fogdosni, simogatni a kicsi­ket, hisz akkor az anyja sem fogadja vissza azokat! Ha pe­dig az út szélére tévednek, ak­kor is inkább vissza kell haj­tani őket a bozótosabb rész­be, mert hívni fogja a gida az anyját, hisz nem árvák ezek az állatok. Hozzátette, folya­matosak ez egyeztetések a va­dasparkokkal, két őzike a hat­vani park lakója lesz, a másik kettőnek még nincs meg a vég­leges helye. H. É. MOZI Cinema Agria - Eger 15.00,17.30 ÉS 20.15 ÓRA: Jurassic World: Bukott birodalom 16.00 ÓRA: Túl szexi lány 18.10 ÉS 20.15 ÓRA: Gotti 15.30 ÉS 18.10 ÓRA: Solo: Egy Star Wars-történet 20.45 ÓRA: Örökség IFI Mozi 15.30 ÓRA: Solo: Egy Star Wars-történet Uránia Mozi 15.00 ÓRA: Kutyapbatarádé 17.00 ÉS 19.30 ÓRA: Jurassic World: Bukott birodalom -3D Illyés György Terem 18.00 ÓRA: Viszontlátásra odafönt Cinema Bridge - Gyöngyös Szabadság Terem 15.00 ÓRA: Solo: Egy Star Wars-történet 17.45 ÓRA: Túl szexi lány 20.00 ÓRA: Hang nélkül Puskin Terem 15.30 ÓRA: Deadpool 2 18.15 ÉS 20.45 ÓRA: Jurassic World: Bukott birodalom Érdekeseket látott, hallott? 06-30/324-7729 Fotóját, olvasói levelét, információját várjuk! Olvasószolgálatunk elérhetőségei Cím: Heves Megyei Hírlap, 3300 Eger, Trinitárius utca 1. 3301 Eger, Pf. 23. E-mail-címeink: szerkesztoseg@ hevesmegyeihirlap.hu; heol@heol.hu Szerkesztőségi telefon: 36/513-600. Szerkesztőségi EGER Az idén is a Gárdonyi Géza Színház színpadán tartotta tehetséges növendékeinek évadzáró gálá­ját az egri Pódium Tánc- és Balettiskola az elmúlt hétvégén. Fotó: Gál Gábor * HELYI MŰSOROK * RÁDIÓ AJÁNLÓ 8.00 A TV Eger műsora - a hétfői adás ismétlé­se 12.00 Diginfő 18.00 TV Eger szignál 18.01 HírAdás - egri híradó. Időjárás-jelentés 18.20 Mesemondó 19.30 Basszus - ifjúsági maga­zinműsor, ism. 19.00 HírAdás - egri híradó. Időjárás-jelentés 19.20 Filmözön - filmajánló 19.30 Zöldgömb - magazinműsor, ism. 20.00 HírAdás - egri híradó. Időjárás-jelentés 20.20 Kilátó - megyei magazinműsor, ism. 20.50 Sport Plusz -televíziós sportmagazin I II I I II I Ili — 0.00 Képújság 9.00 A hétfői adás ismétlé­se 11.30 Képújság 18.00 Műsorismertetés 18.01 Aktuális - hírek röviden 18.02 10 perc- beszélgetés a világról, a városról, az embe­rekről... 18.14 Nap kérdése 18.16 Reklám 18:20 Aktuális - Gyöngyös és a térség leg­frissebb hírei 18.35 Fórum, 1. rész - közéleti magazin 19:01 Reklám 19.04 Fórum, 2. rész- közéleti magazin 19.30 Aktuális - Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei 19.45 Moziklip - mozimagazin - ismétlés 20.00 Turmix - válo­gatás a legnépszerűbb műsorainkból - ismét­lés 20.12 Reklám 20.15 Aktuális - Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei 20.30 Képújság 0.00 Képújság 10.00 A keddi adás ismétlése 10.00 Háború és hadsereg 1914-1918 - Her­man István előadása 10.55 .A múltat tisztelni a legnemesebb hagyomány" - portrébeszél­getés dr. Petercsák Tivadarral - Példaadó elődeink - portréfilmsorozat 11.25 Az EKE Prepanapi ünnepsége 12.00 Képújság 14.00 A pénteki adás ismétlése 14.00 Eszterházy körkép - az EKE közéleti magazinműsora 14.40 Élménysuli - az EKE oktatási magazin­­műsora 15.10 Eger hadi kórházai és hősi te­metője - Kerékgyártó József előadása 15.40 Egri csavar - az Egri Vízilabda Klub magazin­műsora 16.00 Képújság 18.00 Az aktuális keddi adás 18.00 Az EKE Gyakorlóiskola AMI Néptánc Tanszak Évzáró Gálaműsora 18.15 Az I. Vh. legeredményesebb magyar pilótája: Ittebei Kiss József hadnagy - Magó Károly elő­adása 19.48 Öko-logikus - a Helyi Televíziók természetvédelmi magazinműsora 20.00 Kép­újság 21.00 A pénteki adás ismétlése 23.00 Képújság IHIIHIII^— 0.00 Csak igazi mai sláger megy 5.00 Hírösz­­szefoglaló 6.00 Csak igazi mai sláger megy 10.00 Premier moziajánló 12.00 Csak igazi mai sláger megy 17.00 Cooky Show 20.00 Disco*s Hit 22.00 DJ Factory II II II II — i^— 0.00-5.00 FM 7 Night a legnagyobb hazai slá­gerek, az éjszakára hangolva. Óránként hírek, időjárás, útinformációk 5.00-5.15 Hírössze­foglaló az előző nap legfontosabb történései­ből, benne: Agrárpercek 5.30-5.45 Hírössze­foglaló az előző nap legfontosabb történései­ből 6.00-10.00 FM 7 Café Egerben Rohlicsek Judittal, Gyöngyösön Géczi Adriennel. Fél­óránként friss hírek, időjárás, útinformációk 10.00-15.00 Helló Meló, Géczi Adriennel és Győri Nikivel. Könnyed témák, munka mellé. Óránként friss hírek, időjárás, útinformációk 15.00- 18.00 Traffic, Győri Nikivel. Folyama­tos útinformációk, játékok, riportok és köny­­nyed témák a hazaút mellé. Óránként friss hírek, időjárás, útinformációk 18.00-20.00 FM 7 Summer. A nyár legnagyobb slágerei Óránként friss hírek, időjárás, útinformációk 20.00- 21.00 Disco*s Hit Top 40 slágerlista, Bárány Attilával, Hamvai PG-vel és DJ Junior­ral 21.00-24.00 Disco*s Hit a legfrissebb ze­nék, mixben, Bárány Attilával, Hamvai PG-vel és DJ Juniorral. Óránként friss hírek, időjárás, útinformációk SZENT ISTVÁN HADIO 5.00 Napköszöntő: Hírek; Kalendárium 7.00 Szentmise-közvetítés az egri bazilikából 7.35 Szentek, Szent életű emberek 8.15 Játék 8.45 Lapszemle 9.05 Tudományról, kultúráról 10.05 Délutáni találkozás (MKR) 10.45 Lélek szava 11.05 Cseperedő 11.30 Vatikáni Rádió (ism.) 12.05 Egyházi hírek 12.15 Evangélium 13.05 A zene mesterei (ism.) 14.05 Az erdő fohásza 14.35 Legyetek szentek (ism.) 15.05 Templom - tér - kép (MKR) 15.30 Hitvalló 16.05 Kívánságműsor 16.30 Iránytű 17.00 Regionális hírek 17.15 Kora esti hírmondó 17.45 A régió sportja 18.00 Rózsafüzér 18.35 Könyv-jelző (ism.) 19.05 Mustármag 19.45 Esti mese 20.05 Egyházfórum 21.05 Kávéház (ism.) 22.10 Mindennapi egészségünk (ism.) 23.05 Vatikáni Rádió EGER „Légy vidám, tedd a jót, a verebeket meg hagyd csiri­pelni”. Ezzel a mottóval tart­ják meg csütörtökön este hét­től a Szent Imre Katolikus Iskolarádiós Hálózat projekt­napjának zárórendezvényét az Érseki Palota Látogatóköz­pontban. Fellép a M.IS.K.A ke­resztény pop-punk zenekar HATVAN Aki szeretne a kézmo­sásról jó hangulatban, vicce­sen tanulni, sokat nevetni és egy élménnyel gazdagodni, annak jó program lehet a Né­zőművészeti Kft. és a Buda­örsi Latinovits Színház ze­nés, szórakoztató, ismeretbő­­vítő előadása A kézmosás fon­tosságáról ma délután kettőtől az Albert Schweitzer kórház szakrendelőjének aulájában. ÜGYELETES PATIKA JÚNIUS 19., KEDD, 20.00-7.30: Kígyó Patika, Eger, Dobó tér 2. 36/312-219 JÚNIUS 20., SZERDA, 20.00-7.30: Gránátalma, Eger, Kórház SBO, 411-444/2514 JÚNIUS 21., CSÜTÖRTÖK, 20.00- 7.30: Isteni Gondviselés P., Eger, Lenkey u. 2. 36-516-696 JÚNIUS 22., PÉNTEK, 20.00-7.30: Érsek Patika, Eger, Érsek u. 5. 36-321-566 JÚNIUS 23-24., SZOMBAT-VASÁRNAP, 20.00- 7.30: Benu-Zalár P., Eger, Zalár u. 9. 36/310-191. JÚNIUS 25., HÉTFŐ, 20.00-7.30: Ezerjó Patika, Eger, Pacsirta u. 4. 36/310-985. Gyöngyös: JÚNIUS 18-TÓL JÚNIUS 24-IG Panacea Gyógyszertár, Gyöngyös, Deák Ferenc út 44.

Next

/
Thumbnails
Contents