Heves Megyei Hírlap, 2018. június (29. évfolyam, 125-150. szám)
2018-06-16 / 138. szám
8 EOEfiBEIB remier helyőrség 11/46 EMBERNEK LENNI Kántor Mihály Az öntudatra ébredő, majd a szabadságukért küzdő androidok toposza majdnem egyidős a robot szóval, melyet Karel Capek írt le először, még 1920-ban. Azóta a robotok számtalan jobb és rosszabb műnek voltak visszatérő eszközei, felemelkedésük, humanizálásuk pedig gyakorta újra és újra elmesélt történet. A videojáték médiumának interaktív természete azonban lehetőséget ad ennek a már-már unalomig ismert elemekből építkező témának a tetszés szerinti alakítására A Detroit: Become Human 2038- ba kalauzol bennünket, amikorra is az Egyesült Államok, Oroszország és Kína fej-fej mellett versenyez a fogyasztói robotikában. Az emberhez megszólalásig hasonlító gépek néhány száz dollártól kezdve megvásárolhatók, így szinte minden háztartásra jut egy-két darab. Az androidok szaporodásával azonban a társadalmi feszültségek is éleződnek: az ingyen munkaerő miatt ugrásszerűen megnő a munkanélküliség, a valódi emberi kapcsolatok helyét pedig átveszi a mindig hűséges és odaadó robothoz való kötődés. A Detroit ebbe a miliőbe helyezi el a játékost, nem egy, hanem mindjárt három android szerepébe. Connor egy, az eredeti programozásuktól eltérő, deviáns androidok felkutatásával foglalkozó robot. Kara a kislányát egyedül nevelő, lecsúszott apa cselédje, Marcus pedig egy tolószékhez kötött idős festőművész gondnoka. A történet fejezetenként vált a szereplők között, akiknek a bőrén keresztül megtapasztaljuk az androidokat ért atrocitások legkülönfélébb formáit, amivel párhuzamosan felfedezzük bennük az érzelmek kialakulását. Utóbbit valóban húsbavágóan tolmácsolja a játék: az igazságtalan helyzetekbe került szereplőink sorsa a mi érzelmeinkhez nyúl ki, gyakran olyan morális dilemmák elé állítva bennünket, melyeket nem lehet megúszni áldozat nélkül. Ezen döntések következményeit pedig nem egyszer sokkoló alapossággal betűzi le nekünk a játék. Az írók az androidforradalom felé sodródó város kulisszáját igyekeztek minél több olvasattal, illetve allegóriával felruházni. A buszok végében utazó robotok az amerikai feketék szegregációját, a robotok számára szabadságot nyújtó Kanada pedig a történelmi földalatti vasutat idézi meg, azt a hálózatot, mely a XVIII. század végétől kezdve délről északra szöktette a rabszolgákat. Emellett a játéknak olyan, sajnos állandóan aktuális témákat is sikerül a nekik kijáró komolysággal ábrázolnia, mint a terrorizmus vagy a családon belüli gyermekbántalmazás. A készítők egy elképesztően szerteágazó narratív struktúrát építettek a játékhoz, amelyet egy-egy fejezet végeztével magunk is megtekinthetünk. Egy grafikus folyamatábrára fűzve sorjázik előttünk mindegyik döntésünk és annak lehetséges egyéb leágazásai, amelyeket még nem tártunk fel. Utóbbiak leírását persze elrejti előlünk a játék, így ösztökélve arra, hogy játsszuk újra, és derítsük fel őket magunk. Az ábra ugyanakkor azt is megmutatja, hogy a többi játékos milyen arányban hozta meg azo-MASHOL PÁRIZSBAN, UGYANAKKOR. kát a döntéseket, amelyeket mi is meghoztunk. így alkothatunk képet arról, hogy mely szituációkban követtük a többséget, és hol tértünk le a kevésbé járt útra. A Detroit: Become Human ambiciózus történetszövése és filmes nyelvezete látványosan demonstrálja azt, hogy meddig képesek ma már eljutni a játékok. Amikor pedig egy szoftver már ugyanúgy képes utat találni a lelkűnkhöz, mint bármilyen más mű vagy költemény, akkor a határok bizony elmosódnak. (Detroit: Become Human. Platform: Playstation 4) MŰVÉSZEK ÉS ELŐADÓK, FIGYELEM! Az Anna and the Barbies, az Erdélyi Médiatér Egyesület, és a Kárpát-medencei Tehetséggondozó Nonprofit Kft. tehetségkutatót hirdet. Magyarország legemberszeretőbb és életigenlőbb fesztiválja, a Woodstock az ugaron várja azon legfeljebb tízfős társulatok, zenekarok, csapatok, művészeti műhelyek jelentkezését, amelyeknek komolyan vett szándéka, hogy a világot művészetével megmentse, megváltsa. Olyan elhivatott előadókat és lelkes őrülteket keresünk, akik szomjazzák a megmutatkozás lehetőségét. E-mailben rövid bemutatkozást, projektleírást és világszépítési terveket várunk... esetleg képeket..., de a legjobb, ha küldtük egy motivációs videót. Amit mi kínálunk:- fellépési lehetőséget a Woodstock az ugaron fesztivál Talentum színpadán;- heti belépőt és ingyenes sátorhelyet minden fellépőnek;- útiköltség-térítést;- a győzteseknek széles körű sajtómegjelenést. Jelentkezni június 20. éjfélig lehet. A fesztiválzsűri által kiválasztott produkciókat június 25-ig kiértesítjük. A fesztivál honlapja: http://woodstockazugaron.hu/ Jelentkezés, illetve a pályázattal kapcsolatos infók, kérdések: info@woodstockazugaron.hu IRODALMI-KULTURALIS MELLÉKLET 2018. június