Heves Megyei Hírlap, 2018. június (29. évfolyam, 125-150. szám)
2018-06-09 / 132. szám
2 helyőrség aror A MINŐSÉG HATALOM „Az irodalomban a minőség az egyetlen hatalom” - két éve Böszörményi Zoltán, az Irodalmi Jelen főszerkesztője így jellemezte a 15 éves művészeti és irodalmi lapot az ünnepi gálaműsoron. Ennél kifejezőbben én sem tudnám összefoglalni azt, amit gondolok a kortárs irodalomról, a lapszerkesztésről, az Irodalmi Jelen műhelytitkáról. Meggyőződésem, egy irodalmi lap akkor működhet igazán jól, ha nem próbál szekértáborok, politikai irányvonalak mentén különféle kánonokat kiszolgálni, hanem a minőség az egyetlen mérce, amelyet követ. Az Irodalmi Jelen első száma 2001 novemberében jelent meg Aradon, a Nyugati Jelen napilap mellékleteként. Az évek alatt folyamatosan változott, bővült, gazdagodott és önállósodott a lap - Erdélyben és Magyarországon egyre nagyobb példányszámban terjesztették. Ma havonta 120-150 oldalon jelenik meg. Ezzel párhuzamosan a Nyugati Jelen napilap nyolcoldalas irodalmi mellékleteként is megjelenik, amely inkább a helyi költőkkel, művészekkel kapcsolatos tartalmakra, publikációkra fókuszál. Az online kiadás 2008-tól indult el, naponta frissülő, változatos tartalmat biztosítva az olvasóknak. Az évek során többen is szerkesztették a lapot: Bege Magdolna, Böszörményi Zoltán, Boldog Zoltán, Elek Tibor, Faludy György, Gáli Attila, Hudy Árpád, Laik Eszter, Kará-Varga Melinda csonyi Zsolt, Kukorelly Endre, Mányoki Endre, Makkai Ádám, Méhes György, Molnár H. Magor, Király Farkas, Onagy Zoltán, Orbán János Dénes, Pécsi Györgyi, Pongrácz Mária, Prágai Tamás, Tarján Tamás, Simon Adri, Szőcs Géza, Varga Melinda, Weiner-Sennyey Tibor. Kolozsvári első éves egyetemista voltam, amikor kezembe került a folyóirat. Ez a szalagcím fogadott: A világ legnagyobb példányszámban megjelenő magyar irodalmi havilapja. Ez nekem roppant szimpatikus volt. Mire vágyhat egy fiatal költő, mint a legnagyobb példányszámú irodalmi lapban megjelenni? Orbán János Dénes szerkesztette akkor a lap debütrovatát, így hát elküldtem neki a verseimet e-mailen - s izgultam rendesen, mi lesz a válasz. Bár személyesen is ismertem a költőt, nem voltunk annyira jóban, hogy odatolakodjak a „nagyok asztalához” a Bulgakovban, s megkérdezzem, mi lesz a verseimmel. Nem kellett sokat várnom: a válaszlevélben nemcsak a versek leközlésének örvendetes híre állt, hanem dicsérő szavak is, amiért nem írok rózsaszín, szirupos verseket. Roppant boldog voltam, madarat lehetett volna fogatni velem. Megjelent az első komolyabb publikációm 2004 februárjában, azóta is megvan a lapszám gyermekkori szobám féltve őrzött kincsei között Gyergyóban. Arra is emlékszem, hogy diákzsebemhez mérten nagyon magas honoráriumot kaptam, amire, megvallom, nem is számítottam - azt hittem, a versekért nem fizetnek. 2013 óta én szerkesztem a folyóirat debütrovatát - hatalmas megtiszteltetés, ugyanakkor felelősség a legfiatalabbakkal foglalkozni. Izgalmas munka, az ember sosem unatkozik, mindig tele van a postaládája lelkes érdeklődők vagy türelmetlen, izgága és nagyon érzékeny szerzők leveleivel. A debüt mellett a versrovat fölött is én bábáskodom három éve, illetve az interjú- és A hónap alkotója rovatokat szerkesztem. Laik Eszter kolléganőm a pesti események profi krónikása, prózaíró, az interjúrovat állandó szerzője. Király Farkas az elbeszélőművészeket tereli egybe. Rövidprózában a középnemzedék a legerősebb a lapunkban, s néha kiderül, hogy az író foglalkozása varrónő, azért képes olyan életszagú, hús-vér olvasókat is megmozgató történeteket papírra vetni. Farkas felel a műfordításműhelyért is, illetve ő „rajzolja meg” a két-háromhavi rendszerességgel megtartott estjeink plakátjait. Simon Adriennek van a leghálátlanabb feladata: kritikusokat és esztétákat kell minőségi írásra buzdítania. Nincs könnyű dolga, nem irigylem. Nemrégiben új kollégával is bővült a szerkesztőség, Csornyij Dáviddal, ő felel a kisfilmekért és a videóversekért. Online felületünkön a naponta frissülő szépirodalmi tartalmak mellett videórovat és virtuális képzőművészeti galéria is működik. Bege Magdolna, a főszerkesztő-helyettes gondozza a nyomtatott folyóiratot és az online oldalt is, mindenre emlékszik, mindent észben tart. Böszörményi Zoltán, a lap főszerkesztője pedig arra a minőségre törekszik, s buzdít mindnyájunkat, amely ezt a lapot olvasottá, egyre népszerűbbé teszi. Maximalista, jólelkű és empatikus, és az sem mellékes, hogy ő a lap egyik legolvasottabb költője. A lapnak 2003-tól kiadója is van, csaknem kétszáz kötet látott napvilágot, és az elmúlt tizenöt évben több mint kétezer, a történelmi Magyarország területén élő szerző válogatott írását közölte az Irodalmi Jelen Faludy Györgytől Kányádi Sándoron át az egészen fiatal költőkig. Jó érzés ennek a minőségnek a részese lenni. tarca GONDOLATOK A DIGITALIS KECSKÉKRŐL Juhász Kristóf A gépkocsi fedélzeti számítógépe csilingel, hogy kapcsoljam be a biztonsági övét, a kávéfőző pittyeg, hogy igyam- meg a kávét, a mikrohullámú sütő meg Yehudi Menuhintól játssza a Kislány, gyere velem rózsát szedni-t, hogy egyem már meg a génmódosított tajvani paprikás gumicsirkét. Új világunk gépei zárt rendszerek. Ez nem az a kakukkos óra, amiből kicsavarom a kakukkot, és csönd van. A kakukkszerelő széttárja karját: még EU-szabvány is van rá, hány megahertzen ordítja le a kakukk a fejem. Örüljek, mert jövőre új szabvány lesz: a szememet is kivájja, ha nem ugróm szép szóra. Volt persze kultúrtörténeti előzmény: a székely földműves meg a mohikán íjkészítő is nagyon jól tudta, hogy ha a kecskebéka reszelésen prüttyög, a kecskefejő élénken csattog, a csócsároló féreg meg- a gombakalap bal felét rágja, eső várható, míg ha a rozs túlontúl kontyos vagy hangya petézett a taligába, napos idő lesz. De ha mégsem úgy volt, nem lett semmi baj, mert a székely földműves meg a mohikán íjkészítő akkor is elvégezte, amit el akart végezni, ha taliga potyogott az égből. Sose volt a kecske tőgyén digitális kijelző külső hangfallal, mégsem igen tudnak a krónikák emberi hanyagságból szétdurrant csecsű jószágokról. Azt úgy érzi az ember, ha itt az ideje kannával indulni az istállóba. Érezzük ám a reakciós-fogyasztásellenes-retroparaszt mindenünket, a biztonsági övét akkor kell bekapcsolni, amikor az autó azt mondja, minek adtunk ennyi pénzt rá, ha nem csináljuk azt, amit mond?! Meg aztán bármikor érhet bennünket baleset, olyan kis szerencsétlenek vagyunk, a saját kávéfőzőnktől is óvni kell minket, mint ministránst a misebortól, mert arra mégse gondoljunk rosszhiszeműen, hogy csak a tervező felejtette el mindig bekapcsolni meg kikapcsolni, aztán tervezéskor véletlenül magából indult ki. Nem néz minket senki hülyének, tényleg hülyék vagyunk, köszönjük meg szépen, hogy így vigyáznak ránk. Ha meg erdei sétánk közben megbotlunk és elesünk, magunkra vessünk: minek mentünk olyan erdőbe, ahol nincs a fákon digitális gyökérkijelző? Minek is megyünk erdőbe, hallgassuk szépen otthon a pittyegő kávéfőzőt, azért vettük. A boldog emlékű kilencvenes évekből ismerjük a macskáját mikrohullámú sütőben melegítő, majd a sütőgyártó céget beperlő urbánus háziasszony legendáját. Megint itt tartunk, és már megint, és még mindig. A jelenség akkor válik pikánssá, mikor a pitytyegő-rezgő-villogó fogyasztóelektronikai cikkeket tervező designer vagy programozó elmegy az erdőbe, leül egy - valaki más által - szakszerűen megrakott tűz mellé, és fölsóhajt: végre csönd van! Még az idézőjeles teremtő sem képes huzamosabb ideig saját falanszterkreatúrái körében létezni. Ellenkezik alapvető emberi minőségével. Nehogy azt higgye bárki is, hogy a spanyol inkvizítorok egész életükben a kínzókamrában csücsültek! Ők is elmentek néha kirándulni. A szado-mazochisták is kijönnek néha a szadomazo klubból. Senki nem bírja a saját, teremtéssel ellentétes művilágát örök érvényűvé és kizárólagossá tenni. Még a legmegátalkodottabb technokrata és digitálfasiszta is fölnéz egy-egy pillanatra félmillió eurós laptopjából, kihúzza a márkás dugót a márkás konnektorból, leállítja a beépített heremasszírozóval fölszerelt sportkocsit, és örül egy olyan egyszerű dolognak, hogy süt a nap. Mely tény Isten adta föltételei jóval bonyolultabbak, mint a Microsoft és a NASA legújabb, részecskegyorsítóról tölthető, harci vibrátora. A teljes konzumidiotizmushoz vezető út rövid és kényelmes. Csak a program szerint kell csinálnunk mindent. Bármilyen okostelefon vagy fedélzeti számítógép logikáját átvehetjük egy hét alatt. De a teremtett világba vezető ösvények sem járnak feltétlenül véres beavatással. Kecskét fejni vagy fejszét élezni is megtanulhatunk napok alatt. Persze minek fejjen kecskét meg élezzen fejszét az, akinek van okostelefonja meg fedélzeti számítógépe? És főképp mikor? Erre pedig megint azt lehet mondani, mint fentebb: azt úgy érzi az ember, ha itt az ideje. És az idő eljön. Ha máskor nem, hát akkor, mikor érzékeljük, mely érzékelés pedig óhatatlanul bekövetkezik, ha például növekedő gyermekünkön látjuk, hogy x ideig játszik a telefonján, majd aztán x a négyzeten ideig dagaszt sarat, vág venyigét s éleszt tüzet sokkal nagyobb játékkedvvel, amekkorát számára a használati utasítás előír. Az író lehet hülye, de a gyermek nem hazudik. És ha a gyermek teljesen spontán tovább játszik az elemi világ elemi jószágaival, mint a néki futószalagon legyártott butitokkal, akkor ő valami erősen fontos, egyszersmind erősen ősi üzenetet közvetít felénk. Például az életét. A mi életünket, melyet gépeink soha nem fognak elvégezni helyettünk. Persze a gép nem föltétlenül ördögtől való dolog. Csak annyiban, amennyiben ördögtől való például a kísértés. A bölcsek szerint a kísértő nem vesztünkre tör. Edzeni akar. És titokban győzelmünkben reménykedik. Más bölcsek szerint: akit nem kísértenek meg, vagyis aki nem kell az ördögnek, az nem kell az Istennek sem. Pár hónapja különös hírek járják be a világhálót: a Facebook alkalmazottai kifejtik, hogy a Facebook káros. Nem mintha erre nem jött volna rá bárki magától. Az élet olyan, mint a víz: utat tör magának. Még a halál árnyékának völgyében is. Most nem háborúban kell életben maradnunk, hanem saját, digitális halotti maszkjaink között kell újra megszereznünk és hordoznunk életünket. A fogyasztói világ lövészárkaiban kell újra eljutnunk a teremtett világhoz. Szerencsénkre a genezisvégtelenvégtelen végtelen. Ahogy a türelem és a kegyelem is az. Genezisvégtelen. Ahogy a türelem és a kegyelem is az. KMTfr K*RP*T-MEOENCEI TEHET5ÉSGONOOZ0 NOMPSOf (T KFT aaaaaaaBBn aaaaaaaaani aaaaaaaaaaa Főszerkesztő: Demeter Szilárd • Szerkesztőség: Bonczidai Éva, Farkas Wellmann Endre, Nagy Koppány Zsolt, Orbán János Dénes, Pál Dániel Levente, Szente Anita, Zalán Tibor • Karikatúra: Könczey Elemér • Tördelés, grafikai szerkesztés: Leczo Bence, Mohácsi László Árpád • Olvasószerkesztés, korrektúra: Farkas Orsolya, Kis Petronella, Nádai László • Készült a Kárpát-medencei Tehetséggondozó Nonprofit Kft. Előretolt Helyőrség íróakadémia programja gondozásában. A melléklet támogatója: Emberi Erőforrások Minisztériuma IRODALMI-KULTURALIS MELLÉKLET E-mail: szerkesztoseg a kmtg.hu, postacím: 1054 Budapest, Alkotmány utca 12., III. emelet 21. 2018. június | <3 4
