Heves Megyei Hírlap, 2018. május (29. évfolyam, 100-124. szám)
2018-05-26 / 120. szám
2018. május 26 2 Miklóssi Szabó István tárcája 5 Farkas Wellmann Éva és Lőrincz P. Gabriella versei 6-7 IRODALMI-KULTURÁLIS MELLÉKLET n Fejedről számolatlan hullnak le a hajszálak, de Isten számon tart a Vendégünk a Magyar írószövetség hajad nélkül is n vezervers Gelu Päteanu Cím nélkül vágyom, az évszázadok múlásától terhes, hallgatag bükkök mély és bölcs szavát A sosemvolt nyugalmat vágyom én, s az eszméket amiket elvetéltem I úgy, semmiért, álmokra fecsérelten egy őrizetlen kapu küszöbén. vágyom vadvizek szép kő-gyöngysorát, s azt ami bölcsőjükben nekem kedves: az évszázadok múlásától terhes hallgatag bükkök mély és bölcs szavát Valaha virágos gally voltam. i Gelu Päteanu: Úgy rázott össze a sors engem a magyarokkal A kétszívű ember legendája __________________ ______Farkas Wellmann Endre Huszonhárom évvel ezelőtt halt meg Budapesten egy nagyszerű ember, akit a magyarországiaknak aligha volt idejük megismerni. Mindössze életének utolsó öt évében települt át Erdélyből, közvetlenül a rendszerváltás utáni év elején, vagy hogy még konkrétabbak legyünk, az 1990-es marosvásárhelyi fekete március utáni hetekben. A szűkebb irodalmi szakma ismerte ugyan, körükben nagy megbecsülésnek örvendett: mint fordító hetven-egynéhány klaszszikus és kortárs magyar irodalmi művet ültetett át román nyelvre, olyan bravúrral, amilyenre csak kevesek voltak képesek. E művek között található Mikes Kelemen leveleskönyve, Németh László Iszonya, de a máig kéziratban heverő, igen míves 7o/di-fordítása is. Gelu Páteanunak hívják hősünket, aki az említett marosvásárhelyi fekete március előtt pár nappal a Segesvár melletti Fehéregyházán tartott forradalmi megemlékezésen az új idők legbátrabb poltikai beszédét mondta el, amelyben a románmagyar barátság és a szabadság mellett tett hitet, szokatlanul bátor kiállással. Az lett az eredménye, hogy két hét múlva el kellett menekülnie az országból. Fehéregyházáról hazafelé menet rálőttek arra az autóra is, amely szállította. „Testvéreim! Az ötven esztendő alatt, amíg szellemi rabságra voltam kárhoztatva, mindig azt reméltem, hogy egyszer, amikor szabadon fogok itt állni önök előtt, méltán és teljességgel hozhatom román íróember létemre önöknek és Petőfi emlékének a román kultúra hódolatát, köszöntését, üdvözletét. Sajnos (taps), sajnos megint csak a magam nevében beszélhetek, mert nem bízott meg senki sehonnan semmivel. Az egyetlen megbízóm a lelkiismeretem. Az a lelkiismeret, amely arra késztetett az elmúlt ötven esztendő alatt, hogy súlyos vádak terhe alatt merjek, akarjak és szeressek magyarbarát lenni. Miért éppen magyarbarát? Úgy rázott össze a sors engem a magyarokkal. Ez nem jelenti azt, hogy másnak nem vagyok ugyanolyan barátja. De volt mindig bennem egy olyan, hogy akit a legjobban ütöttek, amellé szerettem állni. Néha rogyadozó térddel, de makacsul öszszeszorított fogakkal.” De életének, jelentőségének megértése mégsem ilyen egyszerű. Hiába sorolnánk itt fel az összes hozzá kapcsolódó adatot, vagy hiába állna itt műveinek hosszú bibliográfiája, valahogy mégis kevésnek, száraznak és személytelennek tűnne ez az amúgy hatalmas tényanyag, csupán csak azért, mert ott van mögöttük az ember, az a végtelenül szimpatikus vagány öregúr, aki ősz, copfba kötött hajával, irigylésre méltó beszédstílusával aligha volna megidézhető puszta adatok segítségével. Keveseknek adatik meg, hogy életükben már legendává váljanak, ő pedig ezen kevesek közé tartozott. Akik személyesen ismerték, tudják mindezt, akik nem, azok talán most képet alkothatnak róla egy könyv segítségével, amely a Toldi-fordítás kísérőkönyveként jelenik meg május 31-én. Címe: Gyalu, a spíler. (Mindkettőt a Magyar PEN Club adja ki.) folytatás a 3. oldalon |
