Heves Megyei Hírlap, 2018. április (29. évfolyam, 76-99. szám)
2018-04-06 / 79. szám
4 HEVES ÉS KÖRZETE 2018. ÁPRILIS 6., PENTEK HÍREK Kedvcsináló az iskolához ■ Először rendezte meg a Szent Gellért Katolikus Általános Iskola a leendő elsősöknek szánt programját, az Iskolanyitogatót. Szülők és gyermekeik ízelítőt kaphattak az itt folyó szabadidős tevékenységekből. Láthatták az első osztályosok néptáncbemutatóját, meghallgathatták a Kicsinyek Kórusát. A Harmónia Alapfokú Művészeti Iskola színjátszó tanszakának előadásait is megnézhették. Berecz R. Újabb lépés a Zöld Város felé Közbeszerzési eljárás elindításáról döntött a képviselő-testület nemrég a Zöld Város projekt megvalósításához. Mint ismert, a pályázatban a Bermuda-háromszög nevű területen sportoláshoz alkalmas fejlesztéseket valósítanak meg. Multifunkciós sportpálya épül, s a sportcsarnokot is korszerűbbé teszik, emellett számos energiahatékony megoldást alkalmaznak majd a komplexum üzemeltetéséhez. A szükséges hatósági engedélyek már megvannak. Berecz R. Megjavították, amit megrongáltak Helyreállították azt a sárvédő kerítést, melyet a védőnői szolgálat előtt február közepén vandálok vertek szét. Új elemeket vásároltak, közmunkások cserélték ki a kerítést. Kis István polgármester felidézte, a fából készült építményüket tönkretették, s ez már nem az első alkalom volt. Korábban a kastély bejáratát is megrongálták. A faluvezető hozzátette, már megtalálták az elkövetőt is. Berecz R. A Fekete István Könyvtárban találkoztam azzal a néhány lelkes fiatallal, akik szabadidejüket feláldozva azon dolgoznak, hogy a falu értékeit összegyűjtsék és megőrizzék. Ez a hely az Ifjúsági Értékőr Csoport központi helye, itt tartják megbeszéléseiket, s itt dolgozzák fel a gyűjtött anyagokat is. Három éve, hogy elkezdték, a tettvágyuk töretlen. Berecz Renáta renata.berecz@mediaworks.hu TISZANÁNA Vajda Máté a kezdetektől tagja a brigádnak, sok mindenben részt vett már. Mentoruk meghívására igent mondva, azóta is folyamatosan segíti az értékek megtalálását, s a megőrzési folyamatot. Elmeséli, hogy sokan jöttek az induláskor a csoportba, voltak azonban, akik lemorzsolódtak. Hozzáteszi, nem feltétlenül azért, mert nem akarták csinálni, az iskolai teendőkkel nem mindenki tudta összeegyeztetni az értékőrmunkát. Úgy véli, jó kis közösség alakult az évek folyamán, új barátságok is szövődtek. Emellett pedig fontosnak tartják a kultúrát, s annak ápolását és őrzését is. Sokféle témában gyűjtöttek értékeket, sokféle módszerrel. A község épített értékeit folyamatosan dokumentálták, emellett a falu méltán neves személyeivel interjúkat készítettek, s a helyi népszokásokat is összeírták. Gasztronómiai különlegességeket is összeszedtek, ezek között említette a tiszanánai református tekercslevest. Jelenleg az a céljuk, hogy ezt az ételt a megyei értéktárba is felterjeszthessék, s ha úgy alakul, az országosba is. \ Lázár Tünde, a csoport mentora arról is szólt, hogy nem rövid távon gondolkodnak. Úgy véli, nemcsak a megyében egyedülálló, de a falu jövője szempontjából fontos is a tevékenységük. Szeretnének egyesületté válni, jogi alapot adni a munkájuknak. Ez azért is fontos, mert pályázati segítséggel még többre lennének képesek. Vajda Máté szerint fontos, hogy a fiatalokat itt tartsák a faluban. Sokan más, nagyobb városokba mennek el szórakozni. Ezen is szerettek volna változtatni, így első nagyobb kezdeményezésükként nemrég megszervezték a báljukat, ami igen sok fiatalt vonzott. S persze, lesz folytatása is. Tóth Nelli óvónőnek tanul, s bár nem a kezdetektől tagja a csapatnak, szívét-lelkét beleadja a munkába. Örömmel meséli, díjat is nyert, Eger Megyei Jogú Város irodalmi pályázatára összegyűjtötte a tiszanánai népi műveket. A csoportban végzett munka mellett a Magyar Máltai Szeretetszolgálat önkéntese is. Mindez nem megterhelő számára, úgy fogalmazott, fiatal, bírnia kell. S persze, amit szívesen tesz az ember, az nem jelent gondot. Nemrég nyertek forrást a mintaprojektjük megvalósítására, amely a méz mint helyi érték köré szerveződött. Ennek nyomán sok tervezett programjuk lesz, s már volt, amit meg is valósítottak. Lázár Tünde elmondja, nem véletlen, hogy ezt az aranyló értéket választották. Tiszanánán harmincötnél is több méhész van, a környéken a legtöbb itt gazdálkodik. Az értékőröknek sok alkalma lesz még arra, hogy megismerjék e szakmát. A falunapon ezt a terméket pedig népszerűsítik is majd. A fő cél az iskolai lemorzsolódás csökkentése ÁTÁNY Hátrányos helyzetű roma lányok szemléletformálását, mentorálását segíti az Átányi Református Egyházközség nemrég indult programja. Ferenczfi Zoltán lelkész arról tájékoztatott, az Esély a roma lányoknak egy jobb életért nevű projekt keretében húsz fiatalnak nyújtanak segítséget. Húsz hónapig tart a program, a megvalósítására közel harmincmillió forintot nyertek el. A foglalkozásokon tíz- és tizennyolc éves diákok vesznek részt, a fő cél az iskolai lemorzsolódás csökkentése.- Fontos, hogy elvégezzék a nyolc osztályt, és segítsük a továbbtanulásukat, legalább egy szakma megszerzéséhez, így kevésbé lesznek később kiszolgáltatott helyzetben - fogalmazott Ferenczfi Zoltán. Ennek eléréséhez szemléletformáló órákat, korrepetálást tartanak a tanulóknak, de a szülőkkel való kapcsolattartás is fontos. Emellett védőnő tart majd megelőző célú, felvilágosító órákat a lányoknak. Négy mentor heti kétszer minden gyermekkel külön-külön foglalkozik majd, így a lehető legnagyobb mértékben tudja segíteni őket, akár személyes problémákban is. A lelkész szerint ez nagyon jó lehetőség, s bár eddig hitoktatásokon is foglalkoztak a fiatalok szemléletformálásával, a pályázat aktívabb segítségnyújtást tesz lehetővé. A program előkészületeivel már végeztek, e hónapban indulnak a foglalkozások. Berecz R. Ferenczfi Zoltán átányi lelkész Fotó: Márkus Attila Sok tervük van, nincs megállás Az Ifjúsági Értekor Csoport létrejöttében nagy szerepe volt Lázár Tündének, aki jelenleg is mentorálja a fiatalokat. Meghívására 14 és 24 év közötti fiatalok jelentkeztek, akik a lakóhelyükön lévő szellemi, természeti, építészeti és néprajzi értékeket gyűjtik össze. A fiatalok szerint őket is meglepetésként érte, mennyi mindent tartalmaz értéktáruk. A könyvtárban nyáron hetente találkoznak a fiatalok, ahol elosztják feladataikat. Munkájukat koncentráltabbá teszi a szintén nyáron egy alkalommal szervezett értékőrtábor, ahol napi nyolc órát tudnak foglalkozni kutatásaikkal. Tekintve, hogy forrásaik, pályázati lehetőségeik korlátozottak, a táborokat könyvtári költségvetésből finanszírozzák. Idén nánai ízeket bemutató receptkönyv kiadását tervezik, s gyűjtik ehhez a recepteket. Emellett a Hungarikum Bizottság mintaprojektje alapján egy társasjátékot is kidolgoznak majd, melyben helyi, megyei és hungarikummá nyilvánított értékeket vesznek fel. Remélik, elnyeri a falubeliek tetszését is. Harmincmillió forintból végzik a rekonstrukciókat Új úton járhatnak a helyiek SÁRIID Elkezdődött a belterületi utakat érintő felújítások a faluban, a szakemberek két utat és járdát újítanak meg. A polgármester felidézte, nemrég nyertek el harmincmillió forintot önkormányzati tulajdonban lévő útjaik rekonstrukciójára. Ebből az összegből két, tömegközlekedésben is érintett utcájukban végeznek javításokat, mellyel megkönnyíthetik a helyiek közlekedését is. Tilcsik István arról szólt, az ott közlekedő buszok is sokat rontottak e szakaszok állapotán, több helyen süllyedések alakultak ki. Most azonban a Már dolgoznak a kivitelezők az utakon Fotó: Berán Dániel kivitelező cég munkatársai kiegyenlítik, s új aszfalttal terítik az utakat. A Rákóczi úton közel 650 métert, a Táncsicson pedig több mint 350-et érint a beruházás. A faluvezető hozzátette, útfelújításaik során minden alkalommal igyekeznek rövidebb útszakaszokon is javítani, így most a Jókai utcán is dolgoznak majd. Tilcsik István elmondta még azt is: a helyközi autóbuszjáratok az aszfaltozási munkák ideje alatt csak a hivatalig közlekednek, ennek időpontját még egyeztetik. A munkálatok várhatóan két hét múlva befejeződnek. Berecz R. Cserélik az átereszeket TISZANANA Belterületi árkok, csatornák rendbetételét kezdték meg a közmunkások a községben. Dr. Tóth József polgármester elmondta, a település több pontján, ütemezetten végzik a munkát a dolgozók. Ahol szükséges, cserélik a törötteket, ahol nincs, oda elhelyezik a betonátereszeket. Cél, hogy a csapadékvíz a befogadókba biztonságosan eljusson. Berecz R. Fotó: Berán Dániel Helyi fiatalok, akik őrzik a múlt értékeit A tiszanánai értékőrök a méhészek munkáját is megismerhetik Tóth Gábor (bal oldalon) segítségével Fotó: Berán Dániel