Heves Megyei Hírlap, 2018. április (29. évfolyam, 76-99. szám)
2018-04-04 / 77. szám
16 SPORT 2018. ÁPRILIS 4., SZERDA Az ötödik helyért játszanak a nők VÍZILABDA Hazai környezetben szerezhet előnyt a női OB I. ötödik helyéről döntő párharcának első mérkőzésén a ZF-Eger együttese. A Biros Péter irányította gárda ma 19 órától a szezon során eddig már kétszer legyőzött Szentest látja vendégül a Bitskey uszodában. A két nyert meccses párharc második felvonását péntek este héttől rendezik az alföldi városban, vagyis jó esetben utoljára láthatók a lányok saját otthonukban. F. B. Costa Rica nem játszik Gyöngyösön FUTSAL Elmaradt a magyar futsalválogatott Costa Rica ellen Gyöngyösre tervezett felkészülési mérkőzése. A ma este hat órára kiírt találkozóra azért nem kerülhet sor, mert az Air France pilótáinak és légiutas-kísérőinek húsvéti sztrájkja miatt Párizsban ragadt a közép-amerikai együttes. Az összecsapást pénteken 14 órától pótolják a budapesti Gabányi László Sportcsarnokban. B. Cs. Visszavonult a nyolcszoros bajnok SÍLÖVÉSZET Bejelentette viszszavonulását Öle Einar Björndalen norvég sílövő, minden idők második legeredményesebb téli olimpikonja. A 44 éves sportember az 1998-as naganói és a 2014-es szocsi játékok között nyolc arany-, négy ezüst- és egy bronzérmet szerzett. MTI Bajnoki címből is hetet szereztek a megyeszékhelyi versenyzők A váltóban elért hét érem mutatja az EÚK erősségét A 2017-es év legeredményesebb csapatának számító Egri Úszó Klub versenyzői 21 érmet gyűjtöttek a Széchy Tamás emlékére rendezett 120. országos bajnokságon. A júliusi Eb miatt korábbi időpontra hozott debreceni megméretésen hét arany-, hat ezüst- és nyolc bronzmedál került a megyeszékhelyiek nyakába. Bódi Csaba csaba.bodi@tnediaworks.hu ÚSZÁS A hozzávetőleg négyszer nagyobb költségvetéssel rendelkező BVSC tavaly őszi bevásárlása megtette a hatását. A 3180 pontot szerzett vasutas gárda megelőzte az Egri Úszó Klubot (2940), noha éremből hárommal kevesebbet szerzett (10 arany, 5 ezüst, 3 bronz). Egy évvel korábban azonban másképp festett a helyzet. Burián Katalin a 100 és a 200 hát után 50 méteren is aranyat nyert- Tavaly 1875 pontot gyűjtve végeztünk az élen az 1780 pontos BVSC mögött, míg ezúttal az erősítéseknek köszönhetően elénk kerültek a fővárosiak. Ezzel együtt egyértelműen sikeresnek mondható az ob-n mutatott eredményességünk - fogalmazott Kovács Ottó. Méltán járt a taps Cseh Lászlónak Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt Medálhalom egri módra ARANYÉREM. FÉRFIAK. 50 m pillangó: Cseh László 23.84 mp, 100 m gyors: Németh Nándor 48.31 mp. 4x100 m vegyesváltó: Egri ÚK (Grátz Benjámin, Takács Tamás, Cseh László, Németh Nándor) 3:39.18 perc. 4x200 m gyorsváltó: Egri ÚK (Holló Balázs, Cseh László, Grátz Benjámin, Németh Nándor) 7:18.39 perc NŐK, 50 m hát: Burián Katalin 29.05,100 m hát: Burián Katalin 1:00.55 perc, 200 m hát: Burián Katalin 2:09.58 p. EZÜSTÉREM. FÉRFIAK, 50 m gyors: Németh Nándor 22.55. 100 m pillangó: Cseh László 52.46. 4x200 m gyorsváltó: Egri ÚK 8:17.03. 4x100 m gyorsváltó: Egri ÚK 3:19.40. NŐK, 200 m mell: Békési Eszter 2:31.72. 4x100 m vegyesváltó: Egri ÚK (Burián Katalin, Békési Eszter, Muzsnay Zsófia, Beliczai Bóra) 4:11.52. BRONZÉREM. FÉRFIAK: 100 m mell: Takács Tamás 1:01.54.200 m vegyes: Grátz Benjámin 2:01.05. 200 m pillangó: Cseh László 1:56.45. 200 m gyors: Németh Nándor 1:48.42. 200 m mell: Takács Tamás 2:14.17. 4x100 m vegyesváltó: Egri ÚK 3:59.68. NŐK, 100 m mell: Békési Eszter 1:10.60.4x100 m mix vegyesváltó: EÚK (Winkler Máté, Böhm Sebestyén, Muzsnay Zsófia, Beliczai Bóra Az EÚK vezetőedzője, s egyben elnöke a részletekre kitérve több kellemes meglepetést is említett.- Burián Katalin három egyéni aranya azért kívánkozik az élre, mert 50 háton nem számítottunk erre - folytatta a szakember. - Igaz, Hosszú Katinka nem indult, de az is igaz, hogy tavaly igen, és akkor is Burián győzött 200 háton. Takács Tamás 100 mellen a legjobb időt úszta, így jelentős esély mutatkozik arra, hogy bekerüljön az Európa-bajnokságon induló csapatba. Muzsnay Zsófia az ifi Eb keretbe jutásra esélyes, ahol már Bőhm Sebestyén, Matula Fanni és Békési Eszter vár rá. Utóbbi versenyző 200 mellen ezüstöt, míg 100 mellen óriási egyéni csúccsal bronzot nyert Debrecenben. Hajdúszoboszlóról érkezve idén január óta készül nálunk, eredményei ékesen tanúskodnak a tehetségéről. A 150. ob-érmét is begyűjtött Cseh László frappánsan szólt a kerek számról.- Köszönöm a közönségnek, hogy így megünnepelték a százötvenedik érmemet. Mondjuk úgy, ez leginkább azt mutatja, milyen rettenetesen régen úszom - közölte a 32 éyes klasszis. Kovács Ottó zárásként ezt emelte ki, hogy nyolc váltóból hét érmes lett, ez pedig azt mutatja, hogy a közösséget és a csapategységet illetően is erős egyletet alkot az Egri Úszó Klub. Az EVSI hat elsőségre lehet büszke, a gyöngyösiek Miklós révén győztek Pacquiao és Matthysse meccse ÖKÖLVÍVÁS Immár biztos, hogy július 14-én ütközik meg egymással a WBA váltósúlyú bajnok Lucas Matthysse és a legendás Manny Pacquiao. A Kuala Lumpur-i találkozó az argentin bunyóst promotáló Golden Boy Promotions és a Pacquiao neve alatt működő MP Promotions zászlaja alatt fut, a filippínó legendát oly sok nagy sikerhez segítő Bob Arum tehát kimarad az ügyből. NSO.HU Friss megyei híreket, információkat a facebook.com/heolsport/ oldalon olvashat Tatán taroltak Dorkó Péter tanítványai ÖKÖLVÍVÁS Az Egri Városi Sportiskola tizenöt versenyzőt indított az utánpótlás Magyar Kupán. A Tatai Olimpiai Központban lebonyolított, kiemelt jelentőséggel bíró viadalon a seráülő és a junior bokszolok is megtettek mindent a sikeres szereplés érdekében. Ezt bizonyítja megszerzett hat arany-, négy ezüst- és három bronzérem. Első helyezettként Csorba Csenge, Varga Viktória, Kovács Petra, Botos Fruzsina, Puporka Ádám és Szöllősy Áron állhatott dobogóra, másodikként Balogh Martin, Ádám Viktória, Pék Tibor és Daru Krisztián zárt, míg Szekeres Az EVSI nem panaszkodhatott az eredményességre Beküldött fotó Blanka, Molnár Dorottya és Palkovics Aurél a harmadik helyen végzett.- Nagyszerű győzelmek és fájó vereségek is akadtak - volt gyorsmérleget Dorkó Pétéi), az Egri VSI szakosztályvezetője, hozzátéve, hogy csapatban a megyeszékhelyiek 76 ponttal a második helyen zártak a DVSC mögött. A Gyöngyösi AK öt indulója közül Miklós Zoltán arany-, Ürmös Attila pedig bronzérmet szerzett a diákolimpia helyét átvett utánpótlás Magyar Kupán. Áz EVSI képviseletében Danyi Dániel a magyar ifjúsági válogatott tagjaként lépett szorítóba a Podgorica-kupa nemzetközi versenyen. Á montenegrói rendezvényen a 60 kilós bokszoló a döntőben szoros mérkőzésen maradt alul Danyi Dániel Montenegróból tért haza ezüsttel argentin ellenfelével szemben. Az ifjúsági korosztály legjobbjai április 5-től folytatják a közös munkát, hogy minél jobban szerepeljenek az olaszországi Roseto degli Abruzziban rendezendő Európabajnokságon. B. Cs. HIRDETÉS rsss-» pORTOK HALAI#, OUTDOOR 5ZABAP5AG TBEP5P0RT0K! Futás, túrázás, nordic walking, hegymászás, búvárkodás, quadozás, ejtőernyőzés, barlangászat... És még sok-sok sportág, sok-sok interjú, sok-sok hasznos információ, sok-sok olvasnivaló azoknak, akik imádják a sportot, és minden percüket a szabadban akarják tölteni. ___ KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!