Heves Megyei Hírlap, 2018. április (29. évfolyam, 76-99. szám)
2018-04-23 / 93. szám
2018. ÁPRILIS 23., HÉTFŐ MÚLTIDÉZŐ, SZOLGÁLTATÁS g Mandulatejbe mossák a kezüket Vajon miről írtak egykor a megyénkben megjelent újságok? Mi foglalkoztatta leginkább az akkori olvasókat? Ha választ akar kapni mai kedves lapforgatónk, akkor kérjük, kövesse figyelemmel hetente megjelenő sorozatunkat, amelyben régi lapok írásait idézzük fel. HEVESMEGYEI TANÜGY. MEGJELENIK MINDEN HÓ 15-ÉN. 1898. MÁJUS 15. Az egri felsőbb leányiskola. Említettük már, hogy Egerben állami jellegű, internátussal egybekötött felsőbb leányiskola felállítása iránt nagyobb szabású mozgalom indult meg. A felsőbb leányiskola ügye lépésről-lépésre halad előre. Most oly stádiumban van, hogy a közoktatásügyi m. kir. kormány helyszíni tárgyalására Berecz Antal központi szolgálattételre beosztott felső leányiskolái igazgatót küldte Egerbe, a kinek a város felajánlotta, hogy a felsőbb leányiskola czéljaira átengedi a volt „Korona” vendéglő telkét, és ha az iskola már az idén, szeptemberben felállittatnék, akkor ideiglenes elhelyezéséről, míg a tanintézet helyisége felépül, gondoskodni fog. A miniszteri kiküldöttnek igen megtetszett a felajánlott telek s megígérte közbenjárását a miniszternél. A város képviselőtestülete újabban elhatározta, hogy feliratilag terjeszti fel ajánlatát a miniszterhez és kéri, hogy a felsőbb leányiskola I., esetleg II. Múltidéző életképek a korabeli megyei sajtóból T A f !/ 2?w évfolyam. 18?#. KMati-Kftnyvtar* NSvOíiilrSpU ISfoUvJyiy.-tl 1 aaim. /"./r /?]?. /. Kfer, mirclua Ő* díj: FRICI. ZKrcUtdMk d ralndfo bárom bfwáb «or után 6 itt. lobbii dctéínél ♦ fcr. minden egyuerí bh 80 kr. ZEEioj^orisÄtäJscruÄ Ifa-etl la/p-Megjetciiik mimlen vasánutp. SzoxicoeztxSl Iroda, hör« n 1 np «clUmi rcar.üt illeti közleményük kftklemlők Píacz-tér Tcutacher-félu ■ház. Eger, március 5-én, 1870. ZECiadlólilTrettal: Kórház-köt, FDk5p-féle ház. Kgyet »almok Stoic Hányt Gy idegében fcuphMök. « ugyanott oföfizeiíacfc ea h' « ngvonolt öiölnetők. osztálya is, már szeptemberben állíttassák fel. A város továbbá felkéri Lukács László dr. m. kir. pénzügyminiszter, Eger város országgyűlési képviselőjét és Samassa lózsef dr. egri érseket, hogy hathatós közbenjárásukkal támogassák a felsőbb leányiskola ügyét. MÁTRA. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDÁSZAT! KÖZLÖNY. 1864. FEBRUÁR 13. Szenterzsébeth farsang utolján. A farsang végső napjait éljük, melyek böjti napoknak is beillenek, mindazonáltal mindenütt tánczvigadalmak rendeztelek, mint erről a hírlapok utján tudomásunk van. Azonban a czélt, s az ezt elősegítő eredményt tekintve a sanyaruság napjaiban is fölöttébb jól esik tudomást venni arról, hogy a vig kedély között is éber figyelemmel vagyunk hazánk szenvedő emberisége iránt, s azok könnyeit letörölni készek vagyunk. De nézzük mi történt vidékünkön? Vidékünk központján Pétervásárán minden év nagy farsangján - mert tudni való, hogy van kis farsang is - tánezvigadalom szokott tartatni; e szokás ismételtetett jelen zaklatott időben is. Kérdezné talán valaki, mi volt czélja? hát bizony az, hogy mulassunk és ismét muálig bocsájfotluk ki a „K r i e i“ előfizetési felhívását, is gyamisítgalni kezdtek némelyek annak íntenffóját, tik. hogy az csak helybeli pletykákon fog rágódni, s ölre méltó társadalmi osztályok és személyek sárba^áWAkaija magát fontartnni. — Ennek ellenében btjOkv hogy a „Frici“ a lárMiitalom egyes osztályai ában soha som fogja az illem határait túllépni, — fogja magán személyek magán viszonyait feszegetni, fog mimlen pletyka-hírt világnak ereszteni, hanem főlesz: a társadalmi félszogségek nevetségessé tétele tt, első és másod sorban is mulattatni és mulattatni. Bővebb programmot nem adunk, mert azt tartjuk, mi cőnnyebb, mint sokat Ígérni és keveset, vagy épen it sem adni. Elkövetünk mindent, mi tőlünk kitelik, lapunk megfelelhessen hivatásának. Bátorkodunk le„ Eriéit" a lmmorisztikus és liasontartalimí lapok lőiriek, d<v különösen városunk és megyénk olvasó bégének kegyes Ugyelmébo ajánlani. Dr. Scorbvnlhts, mint a „Frici“ »zcrkctxtöje. Téli nóták, i. Találkozom veled a bálokban, Te tündöklő királynő vagy ott, — Tán eszedbe som jutók már én. Ki Tőled olyan elhagyott vagyok. Oly ragyogó, oly bűbájos vagy te, 8 mégis, — mégis olyan szívtelen: Nem gyógyítod, pedig jól tudod, hogy Te ejtéd a sebet szivemen. De nem. mégsem I . . im megállsz előttem H hallván. Hogy a szivem úgy dobog, En angyalom ! megvigasdalsz engem, II. A mull emlékén olmélázok, . S a képzet olykor elragad . . . — Látom feltűnni régi fényben %A rég lezajlott múltakat. Aztán meg a jelenro térek: Hideg van o szívben nagyon .... Hideg van künn is; jégvirágok Mutatják ezt az - ablakon. Csalóka álmok! ifjúságom Immár letűnt tündér korai Légy cltemetvo lelkem mélyén: Már vissza úgy sem térsz soha. En nem: kesergők többé ; lantom Pihenjen. — irue, olteszem, Hisz már a sok firkálástól úgy Fázik: majd — cl fagy a kezem. I'ius Orbán. — A szerelmes jogász. Operette egy frrUly felvonásban. In«; a m»«vor kU«nikmok »«cm.lGtl lírtiiáral. V. Saomólyxet: lift« Jenő, jogé**. Hcténn, kisasszony föítÚ Uh Gyulay Bandi, barátja. Erna, *xob#leánya. Történik Egerben a „ »zópamony- völgy ben." I. Jelenőt. (A* erdővel mgélyxctt töhl páxsllon, sétál Jenő, virággal ( kában; — ká.sílbb Bandi,) J o n 5. Félre éaxjeg, bOsletfljog, Félre minden tudomány! Mind nem adtuk oly gyönyört, mint Ád a* a ki« barna liny I (járkál) ördög vigye! mit «ólát itt at a katona ilyenkort épen erre l«rt. (megái), né*). Nagy F.g! ml e*?! Gy «lay Bandii •t Te vagy! avagy «».cfiemet!!? Cr*u ■ lassúnk. Már szó ide, szó oda én őszintén megvallom, nemes, és hálás elismerést érdemlő tény leendett volna, ha a vigalomhoz egy szép örök emlékű czél, a tiszta bejövetelt az Ínséges emberiség segélyére fordítani, van szőve. Vidékünkön is megkezdte már működését az Inségi bizottmány, csakhogy fájdalom kevés fölött rendelkezhetik - quid hoc ad tantum sitim - egyébiránt vigasztal bennünket az, hogy az eddig kiosztott segély bár kissé, mégis némi vigaszt öntött a zaklatott szivekbe. Azt mondják tarkán szép az élet, azaz változatosan. Mi ezt tapasztaljuk; de nem sok szépet látunk benne jelenleg. Vidékünk ugyan elég változatos mulatságot lát lefolyni. így múlt hó végső napjaiban nagy hajtó vadászat volt az ős Mátra nyugati részén, a melyen sok szenvedélyes vadász vön részt. És az eredmény? egész biztonsággal nem felelhetek, mennyiben tudomásomra jött, némi tartózkodással teszem közzé, mely szerint a következő: 40 nyúl, ló róka; - valaki azt mondta, hogy ezt többet is lőhettek volna; mert ott igen sok van. E lapok negyedik számában, a különfélék rovatában, mint ritkaság említetik fel egy vadmacska Ostoroson, mely az urasági kertben loó lános úr egyik bérese által elejtetett, nálunk is megjelent egy, vl-Ka » polkát Vélem tánr<>f')ít. Az 1800-as évek végén számos vicclap jelent meg szűkebb hazánkban, ezek egyike volt a Frici Fotó: Szilvás István it dékünk osztatlan tisztelete és szeretetével biró t. N. I. udvarán, tetemes kárt téve a szárnyas állatokban, míg keserű számadásra nem vonatott a fegyver tölténye által, váljon nem párja volt-e az Ostoroson lelőttnek? Viszontlátásig. Szenterzsébeth i FRICI. HUMORISZTIKUS HETILAP. 1876. APRIL 2. Dratva Mihály és Kapás Bera. egri polgárok ártatlan beszélgetése. D. Tudja-e komám, mi hír van Gyöngyösön? K. Ugyan mi? D. Hát kilenc csizmadia felhagyott a mesterségével. K. Hát osztán most azok micsinálnak? D. Jajj! nagyba törik azok a fejőket! Minden nap háromszor mandulatéjbe mossák a kezüket. K. Ugyan miért? d. Tudja komám arra számítanak, hogy a megyeházat oda viszik, hát ők is szeretnének kapni egy kis hévatalt. * Egerben a makiári hóstyán fel s alá járt egy füzesabonyi paraszt. Meglátja őt egy polgártársunk, s azt hivén, hogy valakit keres, megszólítja:- Kit keres kend földi?- Hát Ezelman fiskális urat, az Okszman úr sógorát - lón a válasz. Tallózta: Szilvás István Cinema Agria - Eger 16.00 ÉS 20.00 ÓRA: Rampage - Tombolás 20.00 ÓRA: Ready Player One 16.00 ÓRA: Tűzgyűrű: Lázadás 16.00 ÓRA: Jönnek a kacsák 17.50 ÓRA: Hurrikán meló 18.10 ÉS 20.00 ÓRA: Ghostland - A rettegés háza 17.50 ÓRA: Éjjeli napfény Uránia Mozi 15.30 ÓRA Éjjeli napfény 17.40 ÓRA Rampage - Tombolás - 3D 20.0 ÓRA Hurrikán meló Cinema Bridge - Gyöngyös Szabadság Terem 15.30 ÓRA: Jönnek a kacsák 17.30 ÓRA: Tűzgyűrű: Lázadás 20.00 ÓRA: Éjjeli napfény 15.30 ÓRA Éjjeli napfény 17.40 ÓRA Rampage - Tombolás - 3D 20.0 ÓRA Hurrikán meló Puskin Terem 16.00 ÓRA: Nyúl Péter 18.00 ÓRA: Hurrikán meló 20.30 ÓRA: Rampage - Tombolás SZÍNHÁZ Gárdonyi Géza Színház Nagyszínpad 14.30 ÓRA: Filharmónia (Ifjúsági bérlet) 19.00 ÓRA: „Pátosz és költőiség,, az Egri Szimfonikus Zenekar koncertje Érdekeseket látott, hallott? 06-30/324-7729 Fotóját, olvasói levelét, információját várjuk! Olvasószolgálatunk elérhetőségei Cím: Heves Megyei Hírlap, 3300 Eger, Trinitárius utca 1. 3301 Eger, Pf. 23. E-mail-címeink: szerkesztoseg@ hevesmegyeihirlap.hu; heol@heol.hu Szerkesztőségi telefon: 36/513-600. Szerkesztőségi fax: 36/513-605. Szevasz, tavasz! HEVES MEGYE Igazi bolondos áprilisunk van: a hűvös napok után már nyári melegben sétálhatunk az utcán. Szerkesztőségünk ezúttal is várja olvasóink fotóit, kérjük, mutassák be, önök milyennek látják az évszakot. Várjuk fotóikat a heol@heol.hu címre! Fotó: Mocsári Balázs TV * HELYI MŰSOROK « RÁDIÓ AJÁNLÓ TV EGER 8.00 A TV Eger műsora - a vasárnapi adás ismétlése 12.00 Diginfó 18.00 TV Eger szignál 18.01 HírAdás - egri híradó. Időjárás-jelentés 18.20 Mesemondó 18.30 A Mester kérdez - magazinműsor - ism. 19.00 HírAdás - egri híradó. Időjárás-jelentés 19.20 Stúdió - közszolgálati magazinműsor, 1. rész 20.00 HírAdás - egri híradó. Időjárás-jelentés 20.20 Stúdió - közszolgálati magazinműsor, 2. rész 21.00 Sport Plusz - televíziós sportmagazin irr'r'rHTTn— 0.00 Képújság 9.00 A vasárnapi adás ismétlése 11.30 Képújság 18.00 Műsorismertetés 18.01 Aktuális - hírek röviden 18.02 10 perc - beszélgetés a világról, a városról, az emberekről... 18.14 Nap kérdése 18.16 Reklám 18.20 Aktuális - Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei 18.35 Nézőtér - kulturális magazin 19.05 Reklám 19.08 Pasterzen gleccser - természetfilm 19.30 Aktuális - Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei 19.45 Kilátó - megyei magazin 20.12 Reklám 20.15 Aktuális - Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei 20.30 Képújság 0.00 képújság 10.00 A pénteki adás ismétlése 14.00 Eszterházy körkép - az EKE közéleti magazinműsora 14.40 Hírlánc - az EKE hírműsora 14.50 nEKEd - hallgatói magazin 15.00 Egyperces botanika: a hegyi len - ism. térj. (ism.) 15.03 Egészségnap az Egyetemen - összefoglaló magazin 15.18 Infopack - magazin 15.30 Egri csavar - az Egri Vízilabda Klub magazinműsbra 12.00 Képújság 14.00 A keddi adás ismétlése 14.00 Hegymászás a Himalájában - Ács Zoltán hegymászó előadása (Egészségnap az Egyetemen) 15.05 300 év muzsikája énekhangra és zongorára - ária- és négykezes est 16.00 Képújság 18.00 A pénteki adás ismétlése 20.00 Képújság 21.00 A keddi adás ismétlése 23.00 Képújság IIIII Ml II1^—— 0.00 Csak igazi mai sláger megy 5.00 Hírösszefoglaló 6.00 Csak igazi mai sláger megy 10.00 Premier moziajánló 12.00 Csak igazi mai sláger megy 17.00 Cooky Show 20.00 Disco*s Hit 22.00 DJ Factory 0.00-5.00 FM 7 Night a legnagyobb hazai slágerek, az éjszakára hangolva. Óránként hírek, időjárás, útinformációk 5.00-5.15 Hírösszefoglaló az előző nap legfontosabb történéseiből, benne: Agrárpercek 5.30- 5.45 Hírösszefoglaló az előző nap legfontosabb történéseiből 6.00-10.00 FM 7 Café Egerben Rohlicsek Judittal, Gyöngyösön Géczi Adriennel. Félóránként friss hírek, időjárás, útinformációk 10.00-15.00 Helló Meló, Géczi Adriennel és Győri Nikivel. Könnyed témák, munka mellé. Óránként friss hírek, időjárás, útinformációk 15.00-18.00 Traffic, Győri Nikivel Folyamatos útinformációk, játékok, riportok és könnyed témák a hazaút mellé. Óránként friss hírek, időjárás, útinformációk 18.00-20.00 FM 7 Summer. A nyár legnagyobb slágerei. Óránként friss hírek, időjárás, útinformációk 20.00-21.00 Disco*s Hit Top 40 slágerlista, Bárány Attilával, Hamvai PG-vel és DJ Juniorral 21.00-24.00 Disco*s Hit a legfrissebb zenék, mixben, Bárány Attilával, Hamvai PG-vel és DJ Juniorral. Óránként friss hírek, időjárás, útinfermációk 5.00 Napköszöntő; Hírek; Kalendárium 7.00 Szentmise-közvetítés az egri bazilikából 7.35 Szentek, szent életű emberek 8.15 Játék 8.45 Lapszemle 9.05 Közélet 9.45 A lélek szava 10.05 Mindennapi egészségünk 11.05 Mesterségem címere 11.30 Vatikáni Rádió (ism.) 12.05 Egyházi hírek 12.15 Evangélium 13.05 Neuma 13.40 Népzenei kincsestár 14.05 Hajrá, magyarok! 14.35 Hét nap 15.15 A lélek szava 15.30 Hitvalló 16.05 Kívánságműsor 16.30 Mit tegyek? 17.00 Regionális hírek 17.15 Kora esti hírmondó 17.45 A régió sportja 18.00 Rózsafüzér 18.35 Közelkép 19.05 Nem középiskolás fokon 19.45 Esti mese 20.10 Beszélő könyvek 20.35 Zenei összeállítás 21.05 A megértés híllámhoszszán 22.10 Közélet (ism.) 23.05 Vatikáni Rádió EGER Psichohistoria, avagy az emberiség sorsa címmel tart előadást a Kötélverő Házban Bartha Péter lélekkutató ma 17 órától. EGER A Magyar Kórházszövetség XXX. Kongresszusához kapcsolódóan április 24-25-én egy speciális szűrőkamionban biztosítanak ingyenes, lakossági szűrővizsgálatot a Hotel Eger & Park előtti területen. A vizsgálat lehetősége a két napon egységesen, 9 és 17 óra között lesz elérhető. Az ingyenes programot Magyarország legnagyobb, mobil diagnosztikai központjában biztosítják, amely 37-féle átfogó vizsgálatra ad lehetőséget egy helyen, egy időben, azonnali kiértékeléssel. EKMK Egri Kulturális és Művészeti Központ saját programok ÁPRILIS 23., HÉTFŐ/ÉRSEKKERT, EKMK FORRÁS GYERMEK ÉS IFJÚSÁGI HÁZ ' A FÖLD NAPJA „Tegyünk a műanyagmentes világért!” A program keretében: Hahó Együttes gyermekkoncertje, előadás a globális felmelegedésről, bringás programok, játszóházak, ökoprogramok különleges játékokkal, faültetés. A program a civil szervezetek támogatásával jön létre. ÁPRILIS 24., 27., KEDD, 16.00 ÉS PÉNTEK, 15.00/ EKMK VITKOVICS ALKOTÓHÁZ ÉS MŰVÉSZTELEP FORRÁS ZOMÁNCMŰVÉSZETI MŰHELY A tűzben pikturális csodája iránt érdeklődő és elkötelezett alkotóknak. Kép- és tárgyalkotás különböző zománctechnikai eljárásokkal. Információ: Kovács Katalin. 20/779-2879, kovacs.katalin@ ekmk.eu ÁPRILIS 25-26., 10.00 ÉS 14.00 / EKMK FORRÁS GYERMEK- ÉS IFJÚSÁGI HÁZ ALKOTÓ JÁTSZÓHÁZ ÓVODÁSOKNAK, ÁLTALÁNOS ISKOLÁSOKNAK. Előzetesen bejelentkezett (minimum 2 nap) csoportokat, egyéneket, családokat várunk a kézműves napokra. Jelentkezés: Kristonné Erdei Mária. 20/779-2875, erdei.maria@ekmk.eu. Egri Kulturális és Művészeti Központ Művelődő közösségeinek és partnereinek programjai ÁPRILIS 23., HÉTFŐ, 15.00/ EGRI KÖZSZOLGÁLTATÁSOK VÁROSI INTÉZMÉNYE EBÉDLŐ ANYÁKNAPI ÜNNEPSÉG Dobó Katica Nyugdíjas Szervezet rendezésében anyák napi ünnepség a Balassi Bálint Általános Iskola tanulóinak szereplésével.