Heves Megyei Hírlap, 2018. április (29. évfolyam, 76-99. szám)
2018-04-17 / 88. szám
2018. ÁPRILIS 17., KEDD SPORT 15 A súlyemelés megpezsdítette az ormánsági Vajszló életét Önként vállalt terhek JEGYZET Éljen a foci! Ballai Attila jegyzet@mediaworks.hu Ováció fogadta Kovácsovics Dánielnek, a hazaiak reménységének gyakorlatát Fotó: MW A mögöttünk hagyott hét végén rendezték a súlyemelő-diákolimpiát. A versenynek a helyszíne adta az igazi különlegességét. Egy éve sincs, hogy a Baranya megyei Vajszló felkerült a magyar súlyemelés térképére, ékes bizonyságaként annak, hogy szokatlan ötlettel is meg lehet pezsdíteni egy a közvélekedés szerint hátrányos helyzetű település életét. Novák Miklós szerkesztoseg@mediaworks.hu SÚLYEMELÉS Az egykéző, egykor vagyonos, mára elszegényedett Ormánság több mint tájegység: néprajzi, demográfiai fogalom. Erős hittel kell bírnia annak, aki itt, ide álmodik meg valami újat. Vajszló a környékbéli településekhez képest üdítő látvány. A község határában szépen rendben igazi futballpálya. Takaros a városháza, az Os-Dráva Látogatóközpont, mindkét templom - érdekesség, hogy a református Ormánságban itt a katolikusok vannak többségben -, s meglepően, sőt irigylésre méltóan szép a Kodolányi János Általános Iskola. „Meg kell értenie az embernek, hogy nem véletlen, hová születik, hol él, hová tartozik, milyen nyelven beszél” - olvasható a nagy író intelme a bejáratnál. A száraz statisztikai adatok erre más fényt vetnek: a helybeliek, a környékbeliek közül sokan már nem ezt tartják életük vezérlő gondolatának. Az aulában és a folyosókon, mint rendesen, mindenfelé osztálytablók. A község lakosságához mérten (durván 1800 fő) meglepően magas osztálylétszámokkal. Később megtudom, ennek az az oka, hogy a környező falvakból is ide járnak a gyerekek. A tablók arról is árulkodnak, itt nincs szükség álszent liberális igehirdetésre a tolerancia és az integráció magasztosságáról, az itt maga a való élet. Ahogy beljebb haladok a tornaterem felé, már lehet hallani a súlyemelőversenyek jellegzetes kísérőzenéjét, a pódiumra zuhanó sűlyzótárcsák dobogását. Mégis meglepő látvány fogad: műsorközlő konferál fel minden egyes versenyzőt és gyakorlatot, a falra hatalmas táblán kivetítve olvasható minden fontos információ, sőt a viadalt a Youtube-on keresztül élőben is nézni lehet, a teremben nem csak versenyzők és edzők - közöttük a közelmúlt több ismert versenyzője, köztük Bökfi János és Kecskés Zoltán -, hanem szép számmal érdeklődők is helyet foglalnak, Horváth István polgármesterrel és Kilinkó Gyula igazgatóval az élen. Sutának érzem a kérdést, mit jelent Vajszlónak az országos diákolimpia, a súlyemelés, ők persze készségesen válaszolnak.- Vajszló még soha nem adott otthont semmilyen országos eseménynek. Eddig a labdarúgás jelentette az egyetlen sportolási lehetőséget, a súlyemelés kitörési lehetőség a gyerekeknek s talán a településnek is - mondja Horváth István, aki művelt, világlátott ember, részben Kodolányi gondolatait megfogadva, részben kalandvágyból, mert nyugdíjaséveihez közeledve már megengedheti, lett polgármester. Tettvágynak nincs híján, az a célja, hogy a kormányzati ígéretnek megfelelően tanuszoda is épüljön az iskola mellett.- Amikor alig egy esztendeje megfogant az ötlet, hogy Vajszlón meghonosítjuk a súlyemelést, én egyből azt javasoltam, csakis az iskolában legyen az edzőterem - teszi hozzá Kilinkó Gyula. - Hiszen kerítettünk az erre a célra megfelelő helyiséget, az iskolában tanít az edző, s a gyerekek is helyben vannak. Többüknek a súlyemelés az egyetlen lehetőség, hogy kitűnjenek, hogy megmutassák, mire képesek. Néhány percen belül a verseny visszaigazolja a szavait. Amikor az iskola diákja, az ifjú Kovácsovics Dániel sikeres gyakorlatot hajt végre, ovációban tör ki a közönség. Ugyanezt érdemli ki Szalai Szaniszló, egy nyúlánk kamasz, akit a Jóisten talán nem kimondottan súlyemelése teremtett. Szaniszlónak egyelőre súlyemelőcipő sem jutott, streetballost idéző szerelésben lép a dobogóra, a technikája még kezdetleges, de amikor kilöki az 50 kg-ot, olyan boldog, mintha éppen kitűnő bizonyítványért vehetne át igazgatói jutalmat.- Kovácsovics Dani nagy tehetség, csak rajta múlik, mire viszi. Rég láttam ilyen gyors súlyemelőpalántát - jegyzi meg Gyurkovics Ferenc, korábbi kiváló súlyemelő, jelenleg a válogatott szövetségi kapitánya. Aki egyben a vajszlói súlyemelés megálmodója, a diákolimpia főszervezője. - Apai ágon széles az itteni rokonságom, ezért könnyen megtaláltuk a közös hangot a település elöljáróival. Az utánpótlás biztosítása súlyemelésben is kulcskérdés, s ha itt húsz gyerek kipróbálja a sportágat, abból tíz ki is tart mellette - fejtegeti, miért lehet Vajszlón jövője a sportágnak. A versenyek szombaton egészen este fél tízig tartanak - s vasárnap is folytatódnak az utolsóként dobogóra lépő sportolónak is kijár a tisztelet, a bankett csak az eredményhirdetés után kezdődik. A helybeliek nem csak a finom vacsorával tesznek ki magukért, napközben filmvetítéssel, kézműves foglalkozással, játszóházzal kötik le le a gyerekeket. Vajszló kapott egy esélyt. Elsőre talán kissé bizarr gondolat, hogy hátrányos helyzetű gyerekeket éppen súlyemeléssel neveljenek kitartásra, fegyelemre, céltudatosságra. A mázsás terhek alatt új élet sarjadhat. Ötvenkét település nevezett be a szezonindító siófoki fesztiválra Telt ház lesz a Nemzeti Regattán VITORLÁZÁS A Balatoni Hajózási Zrt. (BAHART) és szervezőtársai 2018. június 9-10-én a Nemzeti Regattán, Magyarország településeinek vitorlásfesztiválján újra várják a települési csapatokat és a kilátogató érdeklődőket az idén várossá válásának 50. évfordulóját ünneplő Sófokra. Már a nevezési határidő előtt elfogytak a települési helyek a kétnapos fesztiválra, az idén 52 szerencsés település mutatkozhat be Siófokon a Balatonra irányuló reflektorfényben saját értékeivel, látnivalóival, ízvilágával. Az eseményre kilátogatok már biztosan találkozhatnak többek között olyan nagyvárosok csapataival, mint Budapest, Győr, Debrecen, Veszprém, Zalaegerszeg, Miskolc, Szolnok, de Balaton-parti települések mellett az ország sok részéből érkeznek további résztvevők, például Makóról, Nagykőrösről, Hajdúnánásról, Gyöngyösről, Kiskunmajsáról is. A szervezők minden korosztálynak kínálnak programot, kikapcsolódási lehetőséget a parton és a vízen egyaránt. A részt vevő települések és csapataik mellett több ezer látogatóra számítanak a szervezők a kétnapos nyárindító siófoki fesztiválon. A két nap alatt koncertet ad többek között Király Viktor, a TNT, a 15 éves Kowalsky meg a Vega, valamint a Patikadomb zenekar. Az egészséges életmód jegyében szűrővizsgálatokon és tanácsadásokon lehet részt venni. A gyerekeket rengeteg játék, kézműves-foglalkozás és program várja a helyszínen. A benevezett 52 magyarországi település összemérheti tudását a partról jól követhető vitorlásversenyen, a Sió-csatornán zajló sárkányhajóversenyben, mindemellett bemutatkoznak a nagyszínpadon is, ahol a háziasszony szerepét Ördög Nóra tölti be. A csapatokkal és az általuk képviselt magyarországi településekkel a Települési ízek Települések vitorlásversenye Utcájában lehet még ismerkedni, ahol a sátrakban mindenki bemutatja saját látnivalóit és elkészíti a település jellegzetes ételkülönlegességét is a szakértő zsűrinek és az ínyenc, kós-Fotó: Nemzetlregatta.hu tolni vágyó fesztiváli látogatóknak. Az egyes versenyszámokat külön-külön is zsűri bírálja el, sok értékes, látványos és a település hírnevét öregbítő díj talál gazdára a kétnapos fesztivál keretében, a benevezett települések biztosan nem térnek haza üres kézzel. Példaként álljon itt a zirciek készülődése. „A Nemzeti Regattán való bemutatkozásunk koncepciója, hogy az idén 20. alkalommal megrendezésre kerülő Bakonyi Betyárnapok hírét elvigyük a Balatonra, és vendégcsalogató módon harangozzuk be az eseményt. Egy betyárcsárda installációval készülünk, amelyben autentikusan megjelenítjük a felidézett kor, stílus hagyományőrző elemeit, hangulatát. Tréfás betyárpróbákkal, játékokkal színesítjük a Nemzeti Regattára ellátogatok programját, emelve ezzel is a rendezvény színvonalát és gazdagítva a kínálatát.” Érdemes lesz tehát a siófoki szezonindító eseményre kilátogatni június 9-10-én az érdeklődőknek, hiszen a gazdag, ingyenes program igazi családi kikapcsolódást ígér minden korosztálynak. MW A magyar futball szereplőit olykor azzal a kritikával illetik, hogy álomvilágban élnek, képtelenek szembenézni a helyzetükkel, egyre hülyítik saját magukat, maradék híveiket, szűkebb és tágabb környezetüket. Most megkövetjük őket, és ezennel kijelentjük: a 2018-as országgyűlési választások kapcsán látottakkal, hallottakkal összevetve labdarúgásunkban kizárólag kíméletlenül tisztán látó, az önmarcangolásig őszinte, tiszteletre méltó gentlemanek serénykednek. Némely politikushoz, pártvezérhez képest feltétlenül. Futballnyelvre fordítva ők ugyanis az alábbiakat mondták, cselekedték, mulasztották az április 8-i „mérkőzésre” készülve és azt követően. A mindenki számára nyilvánvalóan kieső, pont nélküli csapat edzője arról handabandázott, hogy biztosan bent maradnak, ez nem is kérdés, sőt ők a bajnokesélyes legádázabb kihívói. A Csongrád megyei első osztályú házi rangadó győztes trénere másnap arra ébredt, hogy ő a szövetségi kapitány és az MLSZ elnöke egy személyben, ezért azóta is utasításokat osztogat, üzeneteket fogalmaz NB I-es kollégáinak és a válogatott mesterének. A nagy meccs előtti pillanatokban, látva az arénába özönlő tömeget, többen hangoztatták, hogy ez a nap a futball ünnepe, de pusztán a csak számukra váratlan vereség ténye és valóban meghökkentő aránya miatt három órával később hasonló meggyőződéssel sivították, hogy e nap a futball szégyene volt. Saját csapatának legkártékonyabb, legharsányabb tagja előzetes és indokolatlan győzelmi mámorában arra intett, hogy a vesztes nem törődik majd bele a vereségbe, ezért zavargásokat robbant ki; aztán meg, miután megint ő maradt alul, arra hívta fel „szurkolóit”, hogy ne törődjenek bele a vereségbe, és robbantsanak ki zavargásokat. A kudarcból még alig ocsúdó, jobbára luftokat rúgó balbekk (és balfácán) világgá kürtölte, hogy a bajnok a jövőben is retteghet tőle, és így folytatta, míg csak saját klubtársa az öltözőben - szó szerint - a szavába nem vágott, amitől ő kiterült és eszméletét vesztette. Mint sokan mások is a hazai közéletben. Ha mindez valóban a magyar futballban történt volna, ezek a jó urak már csak csapatorvosukkal lennének munkakapcsolatban. Szurkolóik mindenesetre mindenképpen többet, jobbat érdemelnének, és a háromszoros bajnokra is ráférne egy valódi ellenfél, hogy a középhátvédnek eszébe ne jusson a saját ötösén húzogatni és kötényeket osztani.