Heves Megyei Hírlap, 2018. április (29. évfolyam, 76-99. szám)

2018-04-14 / 86. szám

14 SPORT 2018. ÁPRILIS 14., SZOMBAT Tőzsér sokat fizet, ha telt ház lesz az FTC ellen LABDARÚGÁS A listavezető Fe­rencváros a harmadik helyen álló Debrecen vendége lesz az NB I. 26. fordulójában. A találkozón nagyszerű han­gulat várható, ugyanis minden bizonnyal rengeteg néző láto­gat majd ki a Nagyerdei Stadi­onba. Tőzsér Dániel, a hajdúsá­giak csapatkapitánya, az FTC korábbi válogatott középpályá­sa kétmillió forintot ajánlott fel a Debreceni Gyermekkli­nikának abban az esetben, ha a 19.30 órakor kezdődő össze­csapáson közel telt ház, míg az április 28-i, Vasas elleni mécs­esén legalább tízezer néző lesz az arénában. A klub tájékoz­tatása szerint eddig mintegy nyolcezer jegy fogyott el az FTC elleni mérkőzésre. Mind­két csapat jó formában készül. A Mezőkövesd ismét veszélyben, érkezik a bajnoki címre törő Videoton A második helyen álló Video­ton a hét közben pótolt mérkőzé­sen könnyedén verte a címvédő Honvédőt, s ezzel pontszámban utolérte a Ferencvárost. A fehér­váriak ezúttal Mezőkövesden vendégeskednek: a borsodiak egy nyolcmeccses veretlenségi sorozattal előbb kikászálódtak a kieső zónából, azóta azonban egymást követő két találkozóju­kat elveszítették, így most újra nagy veszélyben vannak. A se­reghajtó Balmazújváros a Diós­győrt fogadja. S. K. SZOMBAT VEZETI 17.00: Paks-Haladás Berke 17.00: Mezőkövesd-Videoton Kassai 17.00: Újpest-Vasas Erdős 17.00: PAFC-Honvéd (Tv: M4 Sport) Szóts 17.00: Balmazújváros-Diósgyőr Andő-Szabó 19.30: Debrecen-FTC (Tv: M4 Sport) Iványi Közelítenek a bajnoki cím felé az egyetemisták Balkezesek nélkül is töretlen az EKESC Szűk egy hónap elteltével is­mét hazai bajnoki mérkőzés vár az Eszterházy KESC női csapatára. A gárda lendüle­te a nehézségek ellenére is töretlennek mondható. Fenyves Balázs fenyo06@gmail.com KÉZILABDA A női NB I. B Keleti csoportja 22. fordulójának mérkőzése: ESZTERHÁZY KESC (1.)­­NKK BALMAZÚJVÁROS (9.) Eger, Eszterházy csarnok, szombat, 18.00. V.: Rontó Á., Szanyi R Öt meccs és nyolc pont. Az első szám arra vonatkozik, hogy hány mérkőzés maradt hátra az idei bajnokságból, míg a másik azt jelzi, mennyi pontra van még szükség ah­hoz, hogy matematikailag is bebiztosítsák első helyüket az egyetemista lányok. A má­sodik helyezett Szeged KKSE előtt jelenleg három pont az egriek előnye, így a hátralévő öt meccsből egyszer még ki is kaphatnak a lányok, már amennyiben a többit sikerrel veszik. Az elmúlt időszak a remek eredmények ellenére balsze­rencsésen alakult, hiszen Iván Emese súlyos bokasérü­lése mellett a Vesztergombi Dalma, Sepsi Réka kettős is a maródiak listájára került, így valamennyi balkezesét elveszítette Debre Viktor ve­zetőedző. Ezek ismeretében különösen megérdemlik a dicséretet a lányok, hiszen az elmúlt hétvégén ilyen ne­hézségek közepette növelték Kovács Fanni (balról, szemből) a balmaziak ellen is győzelmet ünnepelne Fotó: Lénárt Márton előnyüket a bajnoki tabella élén. Való igaz, az elmúlt hét­vége kedvezően alakult szá­munkra - emlékeztetett Kovács Fanni, az egriek jobb­szélsője. - Minden helyzet­ben a győzelem reményében lépünk pályára, nem foglal­kozunk a pontelőnyünkkel. Nem akarjuk becsapni ma­gunkat, továbbra is a kije­lölt utat igyekszünk járni. Ezúttal is kizárólag a követ­kező rivális számít, ezúttal a Balmazújváros. A nehéz­ségeink ismertek, elég ke­vesen edzettünk a héten, de nagyon jó fizikai állapotban vagyunk, ezért készen ál­lunk a várhatóan nagy ira­mú mérkőzésre. Ha a két csapat őszi találkozójához hasonlóan, ezúttal is meg tudjuk akadályozni ellenfél lerohanásait, jó esélyünk le­het az újabb két pont* meg­szerzésére. IA bajnokság állása 1. EKESC 21 18 2. Szeged KKSE 21 15 3. Szent István SE 21 15 4. Göd 21 13 5. Orosháza 21 11 6. Kispest 21 11 7, Pénzügyőr 21 10 8. Nyíradony 21 10 9. Balmazújváros 21 9 10. Hajdúnánás 21 7 11. Szentendre 21 7 12. Hvásárhely 21 6 13. K. Szeged SE 21 5 14. Gyömrö 21 -- 3 626-481 36 3 3 618-490 33 1 5 633-547 31- 8 645-570 26 3 7 599-546 25 1 9 622-568 23 1 10 620-638 21- 11 578-585 20 2 10 566-581 20 3 11 592-621 17 2 12 586-587 16 3 12 537-596 15 1 15 512-669 11- 21 489-744 0 Sárkányok: bravúros szereplés a nyitányon DARTS Az Agria Dragons Darts Club csapata csupán egy vere­séget szenvedett Steel Nemzeti Csapatbajnokság 3. osztályá­nak 1. fordulójában, így a Sár­kányok a második helyről vár­hatják a május 12-i folytatást. Az egri egylet számára azok után nyílt lehetőség a csb-n tör­ténő részvételre, m iután a klub immár a Magyar Darts Szö­vetség égisze alatt működik. Az abszolút újoncnak számító megyeszékhelyiek Török Péter csapatkapitány vezetésével Ficzere Imre, Eperjesi Csaba és Nagy Dániel alkotta négyes­sel vettek részt az öt játéknap­ból álló sorozat első, salgótar­jáni állomásán. A megérke­zés után folyamatosan, pihe­nő nélkül játszottak a mieink, akik közül Nagy Dániel a két leges találkozókon csupán egy vereséget szenvedett a nap fo­lyamán, a második legered­ményesebb játékosnak pedig Ficzere Imre bizonyult négy vereséggel. A rendkívül hosz­­szú és fárasztó nap végén ki­lenc egységgel gazdagodott az ADDC csapata. B. Zs. 1. Mátraterenyei Darts BE I 12 pont 2. Agria DDC 9 pont 3. Salgótarjáni Párducok DC II 6 pont 4. MDBEII 3 pont 5. SPDCI 0 pont Következik: Steel Nemzeti Csb., 2. forduló, május 12., szombat, Salgótarján. Remek egri rajt Beküldött fotó HIRDETÉS ■jjjinim mind a 10 db mozaikkápet, ragassza fel a korábban megkapott-----‘ játékszelvényre és lezárt borítékban £ küldje be április 26-ig a következő címre: Mediaworks Hungary Zrt. Marketing osztály - tavaszi mozaikkeresó 8200 Veszprém, Házgyári út 12. Jatékszabalyzat a www.bama.hu/tavaszimozaikkeresobaon.hu/tavas­­zimozaikkereso Deel.hu/tavaszimozaikkereso.heot.hu/tavaszimozaik­­kereso.kemma.hu/tavaszimozaikkereso.noiii.huitavaszimozaikkereso. soniine.hu/tavaszimozaikkefeso. szóljon hu/tavaszimozaíkkereso. teol. hu/tavaszimozaikkereso oldalakon. A Heroes a Steelers A GYAK rápihen a fontos meccsre Fekete Bence (4) combizomhúzódás miatt nem edzett Fotó: Cz. T. ellen sem AMERIKAI FUTBALL A TD Store Divízió II alapszakaszának, 3. fordulója: EGER HEROES­­MISKOLC STEELERS II Eger, Felsővárosi spt., műfű, vasárnap, 15.00. A Heroes újoncokkal a sora­iban remekül mutatkozott be a Divízió II-ben. Márciusban a szeszélyes időjárás miatt elhalasztott Rebels Oldboys Nagy csata várható Fotó: L. M. hibázna elleni összecsapást követően, a nyitányt jászberényi fellé­pés jelentette. A Wolverines elleni találkozó Izgalommen­tesen alakult. Magabiztos, si­ma győzelmet arattak a Hő­sök úgy, hogy még pontot sem kaptak. A miskolciak sem ve­hetik félvállról a megyeszék­helyieket, főleg annak tudatá­ban, hogy ha a rutinos Herke Zsombor megindul a labdával, nehéz megállítani. A Steelers II eddig két vereséget könyvelhetett el, de fiataljaik alaposan kitesz­nek magukért. A defense tel­jesítményére nem is lehet pa­nasz, ám az offense-nek még fejlődnie kell, hiszen még nem szerzett pontokat. A két eddigi borsodi touchdownt a védők hozták össze. Az egriek célja nem más mint a győzelem, s ebben óriási se­gítséget nyújthat a várhatóan nagyszámú közönség. Az Eger Heroes Szeredi László tavalyi távozását köve­tően immár Vészeli Gábor út­mutatásai alapján készül.S. K. LABDARÚGÁS Az STC Salgótar­ján csapatának kizárása miatt a hétvégén szabadnaposként nem lép pályára a Gyöngyösi AK együttese. Az NB III.-as gárda számára azonban egy szempontból nem jött rosszkor a pihenő, ez pedig a sérültek állapotában keresendő. Fekete Bence, Molnár Erik, Ficzere Bence és Laurinyecz Ákos tar­tozik abba a csoportba, amely­nek tagjai nem végezhettek teljes értékű munkát a héten. A GYAK csütörtök este gya­korlómeccsen az Energia SC ellen játszott, a találkozó ered­ménye azonban nem bír jelen­tőséggel, csak arra volt hiva­tott, hogy mérkőzésinger érje a játékosokat. A Csank János irányította zöld-fehérek jelenleg a 11. he­lyen állnak a Keleti csoport­ban, és április 21-én 16rf30-tól hatpontos meccsen fogadják a 12. helyen álló balassagyar­matiakat. B. Cs. *

Next

/
Thumbnails
Contents