Heves Megyei Hírlap, 2018. április (29. évfolyam, 76-99. szám)
2018-04-11 / 83. szám
g MEGYEI KÖRKÉP 2018. ÁPRILIS 11., SZERDA Gáz, víz, disznó van, aszfaltos út kellene, meg szabad guberálás Földutakon, kitaposott ösvényeken jutnak a város aszfaltos útjaira, a Harmadosztályként ismert cigánytelepről a romák. Pedig sokuknak állandó munkahelye van, naponta kijárnak a telepről, a gyerekek pedig óvodába, iskolába mennek hétköznapokon. Hliva Éva eva.hliva@raediaworks.hu GYÖNGYÖS Mintha nem is a városban járnánk - állapítom meg két kísérőmnek, akikkel a Harmadosztályt, Gyöngyös egyik romák lakta telepét látogatjuk meg. Kévés Tamás alpolgármester a sofőr, aki kicsit tekereg az Erdélyi téren - amely inkább látszik fűvel benőtt kitaposott ösvények labirintusának -, mint bármiféle térnek. Kovács Zoltán, a körzet önkormányzati képviselője azt tanácsolja az anyósülésen, hogy a sártengert kerülje ki, aztán bármerre veheti az irányt, mert itt sehol nincs jó út. Valóban nincs. Földútra találunk, és már látom, szerencsések vagyunk, hogy nem közvetlenül az esőzések után érkeztünk. Miután kiszállunk, kíváncsi tekintetek vizslatnak a szemközti ház teraszáról, majd egyszer csak körbevesznek bennünket az itt élők. A cigány asszonyokat még kérdezni sem kell, mikor látják, kik vagyunk, mondják maguktól a panaszokat. Egymás szavába vágva ecsetelik az utak állapotát, panaszkodnak, hogy se az orvosi ügyelet, se a mentő, tűzoltó nem tud ide bejönni, mert akkora sár van. Megtudom, a múltkor egy mentőautó is elakadt. Pedig sok itt a beteg, mozgássérült, azok sétálni se tudnak, kerekesszékkel meg szinte lehetetlen közlekedni itt - magyarázza Kanalas Józsefné.- Én a téglagyárba’ dolgozom, de mire kiérek a telepről, a járdán kell a cipőt lepucolni, nehogy azt mondják ránk, piszkosak vagyunk. A gyerekek sárosán mennek az iskolába, hiába vagyunk mi tiszták, de nézze meg - hív magával -, hogy nálunk bent az udvarban is tisztaság van. Meséli Kívülről nem látszik, hogy bent micsoda tisztaság és pompa fogadja az ide betérőt Képgaléria: Heol.hu Fotók: Czímer Tamás azt is közben, hogy itt mindenki tart disznót, mert másképp nem tudnának megélni, az asszonyok meg mennek a kukákhoz és összeszedik a mosléknak valót. Azt fájlalja, hogy tilos a városban a guberálás. Beérünk az állatokhoz. Az udvar felsöpörve, rend van. Kondérban a moslék, már látszólag elkészítve. Kanalasnénak még mangalicája is van, azt mondja, annak a legjobb a húsa. Egy deres színű, jól tartott ló és két fekete póni is eszeget az istállóban. - Csak a gyerekek miatt tartjuk - közli, nem is firtatom. Miután szétnéztünk az ólaknál, visszamegyünk a többiekhez. Kanalas Julianna a házába invitál. Miközben sétálunk, egy szépen csillogó, fekete, „négykarikás” autó gurul el családostul. Persze csak lassan, hisz ezeken a földutakon nem lehet száguldozni. Elérünk egy sarki épületig, amelynek külseje, fehérre meszelt fala nem árulja el, hogy bent micsoda pompa A fiatalabbak beljebb költöznének, el a telepről és tisztaság fogad. A lány szobájában egy hatalmas hófehér ágy, hozzáillő szekrénysorral, ránézésre a járólap sem a legolcsóbb fajtából való. Nem titkolom a meglepettségem, így rá is kezdi vehemensen: „Na ugye, van itt kérem víz, gáz, nem vagyunk mi mocskosak, csak az utak sarasak!” Nehezen szabadulunk, most már többen szeretnék, ha benéznénk hozzájuk is. A disznóikra roppant büszkék, és ami még közös, hogy az öszszes kerítésen oroszlánok, néhol lovak sorakoznak végig. Jakab Mihályné azt mondja, neki még „plusz baja”, hogy a szemetet a háza mögé szórják, azt kellene szerinte az önkormányzatnak megszüntetnie, meg azt is - teszi hozzá hogy a trágyát a disznók alól ne hordják oda. A Zólyomi utca, amely már a sok szemét miatt nem igazán járható, valóban tele van, leginkább építési törmelékkel. Az asszony visszakísér az autóhoz, közben azt panaszolja, ma is megbüntették a „közteresek”, pedig csak száraz kenyérért ment a disznóknak. Már ötvenötezer forintot kellene befizetnie, de nincs miből.- Rendes munka kellene, nem közmunka, amiből alig lehet megélni. Tudja, én ide születtem, itt nőttem fel, és mindig is tartottunk malacokat, mindig is mentünk a városba guberálni. Még fiatal voltam, a rendőrök büntettek meg néha, de azt legalább le lehetett dolgozni, de most nem lehet, kifizetni meg nem tudom. Az állatoknak meg muszáj enni. Nem én túrom szét a kukát, de nem akarják megérteni... Na ugye, nem vagyunk mi mocskosak, csak az utak sarasak Kovács Zoltán azt mondja, sokan vágynak innen a városba. A fiatalabbak beljebb költöznének, el a telepről. Az utak állapota nagy probléma, főleg a gyerekek miatt. A képviselő-testület az idei költségvetés elfogadásakor úgy döntött, hogy a legfontosabb fejlesztési feladatok elvégzéséhez fejlesztési hitelt kíván felvenni. A kormánynak az Üdülősor utca részleges felújítását, a Vasutas utcai övárok megépítését, a délkeleti városrész csapadékvíz-elvezetési rendszerének, valamint a zsellérközös területek rehabilitációjának folytatását és a Dél-kálváriaparti lakótelep útépítése tervét nyújtják be, illetve a Harmadosztály útépítését.- Harmincmillió forintból aszfaltos lehetne a legtöbb utca. Az Adácsi utca, amely valamikor kapott burkolatot, most kimaradna és a hét utcából még az Iglói utat hagynák ki, mert ott a közelben működő egyik cég saját parkolót alakít ki, és emiatt az előbb említett utcát is rendbe tennék. A guberálás pedig azért nem megengedett, mert a szétszórt hulladékok és a feltúrt tárolók korábban komoly problémát jelentettek városszerte - szögezte le. TARCA A vér parancsa Barta Katalin katalin.barta@mediaworks.hu Őszintén mondom, mindent megpróbáltunk már. Kutyatartó és -szerető családunkban megszoktuk, hogy őkelme állandóan ott lábatlankodjon mellettünk. Kíséri lépteinket, nagy gombszemeit ránk mereszti, ölünkbe ugrik, ágyunkba fészkelődik, ha ebédhez készülődünk, lesi, vajon neki mi jut a közösből. Ha éhes vagy szomjas, azt jól érthetően tudtunkra adja, ha kikívánkozik a kertbe szükségét végezni, félreérthetetlenül jelzi. Már az első napon behódoltunk neki, amikor hat hónapos, bolyhos, fehér pamacsként beraktuk bélelt kosarába, plüssjátékokkal körberakosgatva. Rajongtunk érte, amikor eszmélni és játszani kezdett velünk. Reméltük, mindig ilyen marad, de tudtuk, eljön a nap, amikor felnőtt ebként többet fog követelni tőlünk. Nem állítom, hogy következetes kutyatartók lennénk, hiszen amikor kezdődtek a gondok, nem írattuk be iskolába. Hívtuk az állatorvost a kötelező oltások miatt, negyedévente elvittük kozmetikába, hogy szép legyen és jól érezze magát a bőrében. Jól tápláltuk, sokat játszottunk vele a kertben. Ennyit tudtunk érte tenni, de természetesen ez kevésnek bizonyult. Amint ivarérett lett, fütyült a kényelemre, a hűségre, a biztonságra. Leste, mikor, hogyan szegheti meg a szabályokat, bonthatja le a szó szoros értelmében a szabadságát korlátozó kerítéseket. Átküzdötte magát minden akadályon, hogy kijus-Soha nem tudtuk meg, milyen csatákat vívott, hol alázták és verték meg son a tágas portáról a szabadba, hogy beleszagolhasson a szabadság ízébe, illatába. Volt, hogy napokig nem jött haza, hiába kerestük. Már-már lemondtunk róla. Volt, hogy sebesülten, sárosán vergődött hazáig. Soha nem tudtuk meg, milyen csatákat vívott, hol alázták és verték meg. Mindig hazatalált, s mi soha nem haragudtunk rá e kétes és veszélyes kalandokért. Hálásak voltunk a sorsnak, hogy megkerült. Gondoltuk, idén tavasszal végre megoldjuk a helyzetet. Kerítést kezdtünk építeni mindenfelé, ahonnan Matyi úrfi szökni tudna. A barátságos sövény mellé, ami eddig jól szolgált természetes telekhatárként, vasoszlopok kerültek, rá kifeszítve jó magas drót. Megnéztünk minden rést, és próbáltunk mindent átjárhatatlanná tenni. Már-már megnyugodtunk, amikor a minap arra értem haza, hogy Matyi sehol. Hogy hol surrant ki, fogalmunk sincs. Fölkaptam a gumicsizmát, a rossz dzsekit és a nyomába eredtem, hátha megtalálom. Nem kellett sokat keresgélnem. Egy tavaly meghódított, kis sáros, szőrgombolyaghoz vitt az útja a szomszédos utcába. Szólítottam a nevén, meg is torpant az ismerős hangra, ám a kis sáros kutyalány erősebbnek bizonyult. Az én engedelmes, hízelgő ebem szembefordult velem és nyakig csatakosan rám vicsorított, hogy tudjam: én itt és most nem parancsolok. A barátnő bölcsebb volt. Méltóságteljesen hazabandukolt úgy, hogy hátra se nézett lovagjára. Matyi egyet-kettőt még vakkantott utána, meg is indult, ám a kutyahölgy túl volt mindenen, nem szánta még az utána csaholót. Percekig tartott, míg családunk egyetlen terroristája hagyta, hogy ölbe vegyen, és hazahozzam. Tűrte a meleg vizet, a kutyasampont, a szárítást, a jutalomfalatot. De tudtam, hogy békénk átmeneti. Ez már mindig szökni fog, ha megérzi a szabadság és a szerelem ízét. Hiába minden. Be kell látnunk, ez nem a mi kutyánk kölke.
