Heves Megyei Hírlap, 2018. április (29. évfolyam, 76-99. szám)
2018-04-10 / 82. szám
2018. ÁPRILIS 10., KEDD 2 MEGYEI KÖRKÉP Nyitrai Zsolt, Horváth László és Szabó Zsolt is folytatja a munkát a T. Házban Magabiztosan nyertek Hevesben a tartja a rá adott több mint 21 ezer szavazatot és külön büszke Eger városára a kiemelkedő támogatásért. Horváth László 2014 után most újabb bravúrt aratott Vona Gábor ellen Horváth László a vasárnapi győzelem után úgy nyilatkozott, hogy minden ilyen döntés megelőlegezett bizalom. Folytatni kell a megkezdett munkát és valóra kell váltani a terveket- Az, hogy ismét megkaptuk a felhatalmazást - mondta azt jelenti, folytatni kell a megkezdett munkát és valóra kell váltani az eddig elindított közös terveket. A Mátra, Gyöngyös és a környező települések viszonylatában is újabb és újabb fejlesztésekért kell dolgoznunk, amelynek sikere a közös gondolkodásban, közös munkában rejlik. Eddig is sok munka van mögöttünk és szeretnénk ezt továbbfolytatni. Az országgyűlési képviselő a választási eredmények kapcsán közölte, bár Gyöngyösön hagyományosan szoros a küzdelem, de ezt nem lehet megszokni. Az eredményvárón feszülten figyeltük az adatokat, de nagyon optimisták voltunk, hiszen olyan településeket is megnyertünk, amelyeket négy éve nem. így 2014 után újabb bravúrt arattunk a Jobbik miniszterelnök-jelöltje ellen. Míg Horváth négy esztendeje kis különbséggel nyert Vona Gáborral szemben, addig ezúttal magabiztos győzelemről beszélhetünk. A Jobbik elnöke még vasárnap este bejelentette lemondását, erről pártja hétfőn délután tárgyalt. Szabó Zsolt elkezdte az egyeztetést a polgármesterekkel Heves megye 3. számú választókerületében - amely magában foglalja Hatvan, Heves és Lőrinci körzetét - Szabó Zsolt meggyőző fölénynyel utasította maga mögé ellenfeleit. A fideszes politikus a számok tanúsága szerint akkor is győzött volna, ha megvalósul a teljes ellenzéki összefogás. Amikor a voksok nagy részének az összeszámlálását követően vasárnap éjjel beszélgettünk, röviden annyit mondott: köszöni a térségben élők bizalmát, s azt, hogy az emberek az őt ért elvtelen, durva támadások ellenére is megtisztelték szavazataikkal. Folytatja a munkát, amit elkezdett - közölte. Az egymás után harmadszor is megválasztott Szabó Zsolt hétfőn is készséggel állt rendelkezésünkre, s amikor az 52 százalékos eredményéről kérdeztük, úgy fogalmazott: felemelő érzés, hogy a térségben élők valamennyi szavazókörben úgy gondolták, ő a legalkalmasabb arra, hogy a következő ciklusban is képviselje az érdekeiket.- A kampány során megdöbbentő, dühítő és érthetetlen volt számomra, hogy az ellenfeleim úgy gondolták, a tényleges munka helyett a lejáratásommal próbálják kikaparni a gesztenyét maguknak - jelentette ki. - A választópolgárok azonban bebizonyították, hogy a tényleges és valós elvégzett munka többet ér minden politikai hazugságnál. Természetesen jogi eszközökkel is fellépek a rágalmazókkal szemben, mert az erkölcsi konzekvenciákon túl a hazugságoknak következményük kell, hogy legyen. Szabó Zsolt akkor is nyert volna, ha megvalósul az ellenzéki összefogás- Hatvanban jól ismernek az emberek, csakúgy, mint a kisebb településeken - mondta. - Tudják, hogy közülük való vagyok, s az elért eredmények a javukat szolgálják. Valamennyi önkormányzat fontos számomra, és ez a jövőben sem lesz másként. Ennek szellemében dolgozom; már el is kezdtem az egyeztetéseket a polgármesterekkel, hogy együttműködésünk a továbbiakban is zökkenőmentes legyen, mindenki megelégedésére. Eredmények, Heves megye Jelölt neve Kapott érvényes szavazat % Dr. Nyitrai Zsolt (Fideóz-KDNP) 26235 47,28 Mirkóczki Ádám (Jobbik) 2139638,56 Kertészné Kormos Noémi (DK) 3806 6,86 Komlósi Csaba (LMP) 1655 2,98 Csorba László (Független) 650 1,17 Jelölt neve Kapott érvényes szavazat % Horváth László (Fidesz-KDNP) 24 814 46,88 Vona Gábor (JOBBIK) 21848 41,28 Orosz Bálint János (MSZP-Párbeszéd) 4 436 8,38 Reichenberger János Gyula (LMP) 1107 2,09 Réz Ágnes (Együtt) 175 0,33 Heves megye 3. Jelölt neve Kapott érvényes szavazat % Szabó Zsolt (Fidesz-KDNP) Sneider Tamás (Jobbik) Tóth Norbert (MSZP-Párbeszéd) Tóth Norbert (LMP) Déri Tibor (MOMENTUM) 26952 51,41 1816934,66 4584 8,74 1575 3,0 483 0,92 Feldolgozottság: 99,18% HEVES MEGYE Szűkebb hazánkban az országos átlagnak megfelelő, 70 százalék körüli volt a részvételi arány. Igaz, napközben még senki nem tudta biztosan megmondani, mit is jelezhet e fokozott aktivitás a választópolgárok részéről, ám amint az első részeredmények kiderültek, világossá vált, hogy nagyarányú Fidesz-KDNP-győzelmet jelent. Mindhárom Heves megyei választókerületben a Fidesz-KNDP jelöltje kapta a legtöbb szavazatot az április 8-i országgyűlésiképviselő-választáson. Munkatársainktól szerkesztoseg@hevesmegyeihirlap.hu Nyitrai Zsolt szerint sorsdöntő választás van mögöttünk Egerben a Polgárok Házában Nyitrai Zsolt - utalva Orbán Viktor miniszterelnök, a hevesi megyeszékhelyen elsütött tréfájára - egy mosógépen állva jelentette be a győzelmet. A honatya a siker révén az ötödik parlamenti ciklusát kezdi. Ahogyan négy évvel ezelőtt, ezúttal is a jobbikos Mirkóczki Ádámot előzte meg. A miniszterelnöki megbízott még vasárnap éjjel köszönetét mondott mindenkinek, aki részt vett a szavazáson. Úgy fogalmazott: sorsdöntő választás volt ez hazánk és Európa szempontjából is. Szólt arról is, a választókerület mind a 27 településének polgármesterével eredményesen tudott együtt dolgozni, s a jövőben is ez a cél, mert szavai szerint még számos fejlesztési tervük van a térségben.- A választók döntése alapján úgy látom, hogy az itt élők rendkívül fontosnak tartják az ország biztonságát, valamint azt, hogy a településeken folytatódhasson a fejlődés - fogalmazott, hozzátéve: hosszú, nehéz, olykor vicces kampány áll mögöttük, de a lényeg, hogy eredményes volt a munka. Mirkóczki Ádám a választás után ugyancsak megköszönte a támogatást mindenkinek, aki rá szavazott. Úgy fogalmazott: megtisztelőnek Nyitrai Zsolt vasárnap este az Egri Polgárok Házában egy mosógépen állva jelentette be a győzelmet, s köszönte meg a választópolgárok bizalmát Fotó: Nemes Róbert kormánypártok képviselőjelöltjei Heves megye 01. számú egyéni választókerület 50 40 30 20 10 0 ■ 2014-ben elért eredmény (%) f 2018-as eredmény (%) 47.28 Nyitrai Zsolt Mirkóczki Ádám (Fidesz-KDNP) (Jobbik) Heves megye 02. számú egyéni választókerület l| 2014-ben elért eredmény (%) | 2018-as eredmény (%) Horváth László Dezső Vona Gábor (Fidesz-KDNP) (Jobbik) Heves megye 03. számú egyéni választókerület 2014-ben elért eredmény (%) { 2018-as eredmény (%) 60 50 40 30 20 10 0 (Fidesz-KDNP) (Jobbik) 51.41% Szabó Zsolt Sneider Tamás