Heves Megyei Hírlap, 2018. március (29. évfolyam, 51-75. szám)
2018-03-28 / 73. szám
g MEGYEI KÖRKÉP 2018. MÁRCIUS 28., SZERDA Kiss-Becze Eszter főigazgató szinte véletlenül lett vasutas Ez egy életre szól Tanulás közben Eszter rájött, hogy ez a szakma igazán gyönyörű, s így nagyon hamar megérlelődött benne, hogy csakis ez lehet az ő útja Fotó: MÁV Zrt. Törvényház: költöznek, szünetel a félfogadás EGER Az elmúlt héten kezdődött el és már javában tart az Egri Törvényszék és a Heves Megyei Főügyészség visszaköltözése az ideiglenes helyükről, a Dobó István laktanyából a törvényház épületébe. Mint ismeretes, az utóbbit az elmúlt hónapokban teljes körűen felújították. Ez alatt az idő alatt, azaz március 26. és április 4. között a törvényházban szünetel az ügyfélfogadás - tájékoztatta a Hírlapot a törvényszék sajtóosztályától Hoszné dr. Nagy Tímea. A sajtószóvivő arra is felhívta a figyelmet, hogy ugyanebben az imént említett időszakban az állampolgárokat az Egri Járásbíróság Barkóczy utcai székhelyén fogadják törvényszéki ügyeik intézése érdekében. A szakember elmondta még azt is, mivel az irattár is költözik, ezért előfordulhat, hogy a fentebb jelzett hét munkanapjain az iratbetekintést nem mindig és nem teljes körűen tudják biztosítani. Ugyanakkor - tette hozzá - az iratbeadás és az információkérés, valamint a panasznapi ügyfélfogadás zavartalanul folyik, a megszokott rendnek megfelelően. A civil szervezetek tanúsítványait szintén az Egri Járásbíróságon kérhetik az ügyfelek. Az átmeneti időszakban a cégkivinatok és a cégmásolatok kiadását a laktanyában, a Hatvanasezred utca 1. szám alatt végzik. Mindenki nézzen utána, hová kell mennie tárgyalásra! Azt is közölte a sajtószóvivő, hogy a közigazgatási és munkaügyi tárgyalásokat, továbbá a másodfokú büntető és polgári tárgyalásokat, valamint a törvényszéki hatáskörbe tartozó elsőfokú tárgyalásokat április 6-ig, azaz péntekig szintén a laktanyában tartják meg. Arra kér a törvényszék sajtóosztálya mindenkit, hogy a kellemetlenségek elkerülése érdekében mindenki feltétlenül nézze meg, hogy hová kell mennie tárgyalásra! Sz. Z. Kiss-Becze Eszter a MÁV Zrt. egyik legfontosabb pozícióját tölti be: több mint egy éve ő az államvasutak stratégiai és fejlesztési főigazgatója. Nem mellesleg pedig hatvani. Tari Ottó otto.tari@mediaworks.hu BUDAPEST, HATVAN Olykor évtizedeket kell várni arra, hogy akár a kisebb csodák bekövetkezzenek. Nemrég a fotóim között válogatva az ezredfordulón készített hatvani expós felvétel került a kezembe. Ezek egyikén a MÁV-pavilonban két csinos, egyenruhás ifjú hölgy üldögél, hogy pár pillanat múlva információkkal lássa el az érdeklődőket. Átsiklottam volna a két évtizeddel ezelőtti pillanaton, ám a mellettem ülő hatvani ismerősöm megálljt parancsolt. Hiszen őt ismerem! - mutatott a képen szereplő egyik fiatal nőre. - Kiss-Becze Eszter, a MÁV egyik főigazgatója! Meglepődtem. Azt gondoltam, már majdnem mindent tudok Hatvanról, s lám, menynyire nem így van... Kutakodni kezdtem. A MÁV-csoport hivatalos lapja, a Vasutas Magazin nem is oly rég mindenre kiterjedő interjút közölt a főigazgató asszonnyal. Anélkül, hogy a fontosabb dolgokat elspoilerezném, már most leírhatom: pályája a kitartás és a mindig többre vágyás iskolapéldája. Pedig nem úgy kezdődött, hogy mindenáron vasutas szeretne lenni, mondhatni, a kezdetekkor a véletlen döntött helyette. A kovásznai kislány tizenéves volt, amikor szüleivel áttelepült Magyarországra. Édesapja és édesanyja fontosnak tartotta, hogy folytassa a kosárlabdázást, amit Erdélyben elkezdett, ezért abba a középiskolába jelentkezett, ahol ehhez adottak voltak a feltételek. Ez a suli történetesen a közgazdasági és vasútforgalmi szakközépiskola, a Széchenyi volt... Mint mondja, korábban legfeljebb utasként találkozott a vasúttal; családjukban jogászok, tanáremberek vannak, s ekkor nem is gondolta volna, hogy egy életre szóló kapcsolat kezdete lesz az az időszak. Kivált, hogy az osztályukban talán egyedüli diák volt, aki nem vasutascsaládból származott. Tanulás közben azonban rájött, hogy ez a szakma gyönyörű, így hamar megérlelődött benne, hogy csakis ez lehet az ő útja. Egy hónappal az érettségi után munkára jelentkezett a helyi állomáson. Rálépett a ranglétra szinte minden fokára: forgalmi gyakornokként kezdett, majd hangosbemondó lett, közben igyekezett mindent megtanulni a tapasztaltabb kollégáktól, mígnem Mezei Mátyás akkori állomásfőnök azzal állt elé, hogy tovább kellene tanulnia. Számos szakmai képzést követően, friss vasúti tisztiképzős bizonyítvánnyal nekivágott a nyíregyházi főiskola közgazdasági karának, majd ennek sikeres befejezését követően a Miskolci Egyetemen - kitűnő eredménnyel - megszerezte a jogi szakoklevelet is. Hatvan után Budapest következett. A területi igazgatóság után a Vezérigazgatóságra került - közben számos területen bizonyított -, a gyes után a MÁV-Start következett, majd ismét a MÁV, ahol immár a legfontosabb vezetői feladatokkal is megbarátkozhatott. Családjával ma is Hatvanban él. Gyermekük kiskamasz, még nem tudni, vasutas lesz-e belőle is. Az igazgató asszony férje - akivel huszonhárom éve vannak együtt - pályatárs, ugyancsak vezető beosztásban dolgozik az igazgatóságon. Kiss-Becze Eszter ma már autóval jár a munkahelyére, de korábban tíz éven át vonattal ingázott. Mint mondja, „testközelből” ismeri a vasúti közlekedés gondját-baját, s tudja, hol van szükség a javításokra. Ezek egyike a közeljövőben megvalósul: ő volt az egyik, aki bejelentette a Budapest és Hatvan közötti pályaszakasz teljes felújítását. Szilágyis diák nyerte a dr. Habis Györgyemlékversenyt EGER Kilenc középfokú tanintézmény huszonegy diákja vett részt a a Dr. Habis György Eger városi német nyelvi szépkiejtési emlékverseny napokban nyolcadszor megrendezett döntőjén. Az Egri SzC Kereskedelmi, Mezőgazdasági és Vendéglátóipari Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiumában tartott versengésre az elődöntőkön legjobban szerepelt tanulók jutottak be. Az eseményt dr. Habis György gyermeke, Eger polgármestere, Habis László nyitotta meg, aki méltatta a nyelvtanulás, különösen a németnyelv-tudás jelentőségét, majd meleg szavakkal emlékezett vissza édesapja munkásságára. A szervező intézmény képviseletében Fábri Eufrozina, az Egri Szakképzési Centrum főigazgatója méltatta Habis tanár úr emberi tisztaságát, szakmai felelősségvállalását és helytállását, és követendő példaként állította a mai tanárok és tanulók elé. A versenyt Lakatos Róbert, az Egri Szilágyi Erzsébet Gimnázium és Kollégium tanulója nyerte, felkészítője Nagy Ágnes tanárnő. Második helyezést ért el Papp Bianka, a Pásztorvölgyi Általános Iskola és Gimnáziumból, felkészítője Kántorné Urbán Csilla tanárnő, harmadik lett Urbán Dorka, az Andrássy György Katolikus Közgazdasági Szakgimnázium, Gimnázium és Kollégium diákja, felkészítője Hering Zsuzsanna tanárnő. Sz. Z. Aprópénzt rabolt a fiataltól GYQNGYÖSOROSZI Otthonában őrizetbe vették a rendőrök azt a helyi fiút, aki a gyanú szerint március 22-én Gyöngyösön, a Thán úton pénzt követelt egy fiatalkorútól. Miután az nem adott neki, megütötte. Végül az ifjú átadta az apróját, ám utána bejelentést tett a gyöngyösi kapitányságon. A bűnüldözők kezdeményezték a gyanúsított előzetes letartóztatásának indítványozását. Sz. Z. Azon a bizonyos hatvani expón, a 2000-es évek fordulóján. Eszter (balra) előtt még hosszú út állt... Fotó: T. 0. Elültették az új jelképet: a Férfi Felelősség Fáját Új egyezség kell férfi, nő között Tartozásrendezést segít a szervezet EGER A Férfiak Klubja kezdeményezésére ültették el az Egészségház tömbben a Férfi Felelősség Fáját, vagyis egy diófát. Bedő Imre, a klub alapítója lapunk érdeklődésére elmondta, az öt esztendeje alapított szervezet elsődleges célja, hogy ráirányítsa a társadalom figyelmét a férfiak jelentőségére.- A helyzet mára tragikussá vált. A házasságok 65-70 százaléka válással végződik, méghozzá úgy, hogy a közösen vállalt gyermek rendszerint még kisiskolás. Nemzedékek nőnek fel úgy, hogy nem alakul ki se a családban, se az iskolában egészséges férfi-, illetve apakép, hiszen a gyerekek alig találkoznak férfiakkal. Új egyezség kell a férfiak és a nők között, amely főként az otthon végzett közös munkán alapul. Az együttműködés erősítheti mindkét nem önbecsülését. Ezt az erőfeszítést jelképezi a most elültetett Férfi Felelősség Fája - hangsúlyozta Bedő Imre. Ezt követően Habis László, a város polgármestere szólt arról, hogy a közgyűlés urbanisztikai bizottsága is támogatta a faültetést, amikor a szimbolikus cél érdekében kijelölte a területet. B. K. A Férfi Felelősség Fája új szimbólum a városban Fotó: Márkus Attila EGER Az építőipari kivitelezési folyamatok problémáiról tartottak tájékoztató előadást kedden az Hotel Unikornis konferenciatermében. Máté Miklós, a Teljesítésigazolási Szakmai Szerv (TSZSZ) vezetője lapunknak elmondta, öt évvel ezelőtt az építőiparban tapasztalt lánctartozások több száz milliárdos mértéke miatt hívták életre a szervezetet. Működésüket kormányrendelet szabályozza, feladatuk, hogy szakértői eljárás lefolytatásával segítsék a felek megállapodását. Kifejtette, ha a feleknek építőipari elszámolási vitájuk van, kérelemmel fordulhatnak a TSZSZ-hez. Fontos, hogy csak abban az esetben tudják segíteni közöttük az elszámolást, ha szerződéssel rendelkeznek, s hazai beruházásról van szó. Ha az egyezség még a segítségükkel sem jönne létre, akkor a TSZSZ által kiállított szakértői véleménnyel a kérelmezett bírósághoz fordulhat, melyet kiemelt ügyként kezelnek. Még 2013-tól összesen kilencszáz ügyük volt, s a kezdeti 4-500 milliárdos tartozások összege visszaesett a felére, amit munkájuk nagyban elősegített. Berecz R.