Heves Megyei Hírlap, 2018. március (29. évfolyam, 51-75. szám)

2018-03-23 / 69. szám

2018. MÁRCIUS 23., PÉNTEK KITEKINTŐ/SZOLGÁLTATÁS g Ma 150 éve állították ki Székely Bertalan Egri nők című festményét a Líceumban Ma az Érseki Palotában látható a kép egy változata Fotó: B. D. A heroikus küzdelem alkotása Hálás köszönet a múzeumtól A festményt 1868. május 1-jén elküldték a Magyar Nemzeti Mú­zeumba, ahonnan május 8-án kelt levelében Kubinyi Ágoston a múzeum igazgatója a követke­ző levelével köszönte meg azt: „Tisztelt Nagysád! Vettem Nagy­­sádnak f. május hó 1-éről kelt becses levelét és vettem tegnap Székely Bertalan Eger várának hős védelmét ábrázoló jeles fest­ményét, mely Nagysádnak indít­ványozására és hathatós eszköz­lésére az egri lelkes nők részé­ről létesíttetett és nemzeti múze­umunknak nagylelkűleg átada­tott. Fogadja tehát mind Nagy­sád, ki e vállaltnak éltetője volt, mind általában a tisztelt egri nők, kik őseik nyomdokait követ­ve, a jelenkor igényeihez képest, a nemzeti művészet és nemzeti múzeum pártolásában is tanú­síthatják a honszeretetöket, in­tézetünk hálás köszönetét. Pest, 1868. évi május hó 8-án." Ezzel az alkotással mind a mai napig összekapcsolódik a hazafias ön­­feláldozás, a hazaszeretet és a heroikus küzdelem fogalma. Nem először látható az Egri nők Egerben, éppen ma 150 éve csodálhatta meg először a közönség Székely Bertalan alkotását. Kiss Péter EGER A Líceum kezdettől fog­va az oktatást szolgálja, de mellette helyet adott más funkcióknak is, egyebek kö­zött fegyvertárnak, borkiál­lításoknak, hangversenyek­nek, orgonaműhelynek, kép­kiállításoknak... Az utóbbiak közül az egyik legjelentő­sebbről Kazinczy Ferenc a következőket írta 1812-ben: „Fáy János úr Ernődön,... aki fáradhatatlanul és csudálást érdemlő szerencsével gyűj­tögeti galériáját (tavaly Car­­raci Ágostonnak két festését egy magyarországi klastrom­­ból kapta, s azt közhaszonra Egerben nyitotta meg).” Bal­­kay Pál egri festő 1819-ben a Tudományos Gyűjteményben írt „Fáy János úrnak az Egri Lyceumban lévő képes Gyűj­teményéiről. Ez volt hazánk második teljesen nyilvános festménykiállítása. Több fes­tőnek is volt műterme az épü­letben, mint mások mellett Kovács Mihálynak és Sajósy Alajosnak. A honleányok és az asszo­nyok feladatai között a XIX. század eleje óta egyre jelentő­sebb helyet foglalt el a nemzeti művelődés - nyelv, irodalom, képzőművészet, színjátszás - támogatása. Ezekhez a törek­vésekhez egy egri egyesület is kapcsolódott. A „Kazinczy Ferenc emlé­kéül alakult egri olvasó nő­egylet” 1860 decemberében „Eger és vidéke olvasó és jó­tékony nőegylet”-té alakult át. 1862-ben a hatalom be­tiltotta. 1867-ben az egyesü­leti élet újraindulásakor He­ves megyei Jótékony Nőegy­letté alakult át. Korábban az egyesület az irodalom párto­lása és a szegények fölkarolá­sa mellett a művészet ügyét is támogatni kívánta. Remellay Gusztáv író a Mit tett, s mit tehetne 50 egri hölgy? cím­mel 1860-ban a Nefelejts ne­vű lapban megjelent cikké­ben írta: „1552-ben ötven eg­ri hölgy vett részt a hős véde­lemben.„mily szép lenne, ha Eger jelenleg élő leányai, ős­nőik hőstettét, a múzeum szá­mára lefestetvén, ezáltal vi­­lágraszólólag tanúsítanák bá­tor ősanyáik iránti kegyeletö­­ket.” Nánásy Mihályné szü­letett Csernyus Amália föl­karolta a felvetést. Az volt a szándék, hogy Vízkelety Béla festőművésszel készíttetik el a képet, akivel erről meg is ál­lapodtak. Időközben azonban a hatalom feloszlatta az egye­sületet, Vízkelety Béla pedig elhunyt, így a kép ügye éve­kig nem folytatódott. Az egyleti élet 1867-ben kezdődött el újra, amikor so­kan továbbra is ragaszkodtak az eredeti tervhez, míg má­sok ezt az összeget is egy léte­sítendő árvaház céljaira szán­dékoztak fordítani. Nánásyné az egylet Jótékony Nőegyletté történt átalakulása után fel­hívást tett közzé a Hon című újságban: „Nánássy Cser­nyus Amália felkéri azon höl­gyeket és urakat, kik az egri nőegylet által 1860-ban kibo­csátott íveken Eger védelmét ábrázoló képre adakoztak, hogy miután a begyűlt összeg e célra nem elég, nyilatkozza­nak, hajlandók-e adományai­kat a Hevesmegyei jótékony nőegyletnek árvaház alapítá­sára átengedni ?” A felhívás azonban nem ha­tározott meg határidőt, hogy meddig lehet nyilatkozni, ami további bonyodalmakat okozott az ügy lezárásában. A kép elkészíttetése körüli viták végül az egylet ketté­válásához vezettek. Az egye­sületből kiváltak 1868. május 17-én megalakították a He­­ves-Szolnokmegyei Árvaápol­­da és Szegények Dologházá­nak Nőegyletét, a Nánásy Mi­hályné vezette „kép pártiak” pedig megvették Székely Ber­talan alkotását. A művész levelezésében 1859-ben olvasható először e kép témájának említése más történeti tárgyú képekkel együtt. 1867-re történt meg­festését megelőzően több ce­ruza-, illetve olajvázlat ké­szült, amelyek megmutatják a végleges ábrázolásmódhoz vezető utat. A képet még el­készülésének évében bemu­tatták Bécsben. 1868. janu­ár 20-án ezt írta a helyi saj­tó: „Székely Bertalan jeles tehetségű történeti festőnk­nek az egri nők hőstettét 1552-ben ábrázoló nagysze­rű festménye a magyar orsz. képzőművészeti társulat he­lyiségeiben közszemlére ki van állítva és sok elismerés­ben részesül... a művész egy évig dolgozott rajta. ... (Úgy halljuk, hogy az egri nőket 1552-ben ábrázoló kép már meg is van véve, s megérke­zése után a lyceumi díszte­remben lesz közszemlére ki­állítva.)” Az alkotás 1868. március 23-án érkezett meg Egerbe. Itt a Líceum dísztermében ál­lították ki, ahol április 23-ig tetszés szerinti díj mellett, április 24-től 30-ig díjtalanul lehetett megtekinteni. MOZI HÉTVÉGI PROGRAMAJÁNLÓ EKMK Cinema Agria - Eger 20.15 ÓRA: Tomb Raider 17.45 ÓRA: Tomb Raider - 3D 19.10 ÓRA: Szellemek háza 17.10 ÓRA: Nyúl Péter 15.30 ÉS 19.55 ÓRA: Gringo 15.00 ÉS 17.45 ÓRA: Nap nap után 16.00 ÓRA: Sherlock Gnomes Cinema Bridge - Gyöngyös Szabadság Terem 15.00 ÓRA: Sherlock Gnomes 17.30 ÓRA: Nap nap után 20.00 ÓRA: Vándorszínészek Puskin Terem 16.00 ÓRA: Nyúl Péter 18.00 ÓRA: Tomb Raider 20.30 ÓRA: Gringo SZÍNHÁZ Gárdonyi Géza Színház Nagyszínpad 19.00 ÓRA: A férjvadász Gárdonyi Géza-bérlet - Bemutató előadás EGER A város neve az elmúlt évtizedekben összeforrt a ralival. A megyeszékhely idén már 13. alkalommal fogad­ja a magyar bajnokság részt­vevőit. Több kategóriában majd kétszáz páros indul az idei Credobus Eger Rallye-n. Ünnepélyes rajtceremónia délután 16 órától indul a Dobó térről. SZOMBAT EGER Reggel fél 9-től egy meg­emlékezéssel veszi kezdetét a Szent Korona Konferencia a megyeházán. A tiszteletadás a Szent Korona egri őrzőinek emlékére, a kapualjban talál­ható emléktáblánál kezdődik, TV EPER 8.00 A TV Eger műsora - a csütörtöki adás is­métlése 12.00 Diginfó 18.00 TV Eger szignál 18.01 HírAdás - egri híradó. Időjárás-jelentés 18.20 Mesemondó 18.30 Basszus - ifjúsági magazinműsor - ism. 19.00 HírAdás - egri híradó. Időjárás-jelentés 19.20 Tabuk nélkül a párkapcsolatról 19.30 A Mester kérdez - ma­gazinműsor 20.00 HírAdás - egri híradó. Idő­járás-jelentés 20.20 Sport Plusz - televíziós sportmagazin ITTTT i'TTTIT^— 0.00 Képújság 9.00 A csütörtöki adás ismét­lése 11.30 Képújság 18.00 Műsorismerte­tés 18.01 Aktuális - hírek röviden 18.02 10 perc - beszélgetés a világról, a városról, az emberekről... 18.16 Reklám 18.20 Aktuális - Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei 18.35 Nápolyi, 1. rész 19.01 Reklám 19.04 Nápolyi, 2. rész 19.30 Aktuális - Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei 19.45 Nápolyi, 3. rész 20.12 Reklám 20.15 Aktuális - Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei 20.30 Képújság LÍCEUM TV 0.00 Képújság 7.00 EKE Sport - sportmaga­zin (ism.) 7.30 Képújság 10.00 A pénteki adás ismétlése 10.00 Eszterházy körkép - az EKE közéleti magazinműsora 10.40 Hírlánc - az EKE hírműsora 10.50 nEKEd - hallgatói ma­gazin 11.00 Etűdök, portrék, dók. filmek, 4. rész - válogatás hallgatóink vizsgafilmjeiből 11.30 Gasztronómiai különjárat - vegán kony­ha (ism.) 12.00 Képújság 14.00 A keddi adás ismétlése 14.00 Az élővilág rejtett menedék­helyei. Jégkori refúgiumok a Kárpát-medencé-Bikavért is kóstolhatunk a Szép­­asszony-völgyben Fotó: B. D. ben - prof. dr. Sümegi Pál előadása (Egri Ter­mészetismereti Estek) 15.00 Egyperces bota­nika: az oregánó - ism. térj. (ism) 15.03 Kepes magazin - hírek a szakkoliból 15.10 Varró Dani-est (ism.) 16.00 Képújság 18.00 Az ak­tuális pénteki adás 18.00 Eszterházy körkép - az EKE közéleti magazinműsora 18.40 Hírlánc - az EKE hírműsora 18.50 nEKEd - hallgatói magazin 19.00 Etűdök, portrék, dók. filmek, 4. rész - válogatás hallgatóink vizsgafilmjeiből 19.30 Egyetemi disznóvágás és 3. Táncrama­­zuri - összefoglaló 20.00 Képújság 21.00 A pénteki adás ismétlése 23.00 Képújság liMJMHfl £———i 0.00 Csak igazi mai sláger megy 5.00 Hírösz­­szefoglaló 6.00 Csak igazi mai sláger megy 10.00 Premier moziajánló 12.00 Csak igazi mai sláger megy 17.00 Cooky Show 20.00 Disco*s Hit 22.00 DJ Factory i'TTirrir^^^^— 0.00-5.00 FM 7 Night a legnagyobb hazai slá­gerek, az éjszakára hangolva, uránként hírek, időjárás, útinformációk 5.00-5.15 Hírössze­foglaló az előző nap legfontosabb történései­ből, benne: Agrárpercek 5.30-5.45 Hírössze­foglaló az előző nap legfontosabb történései­ből 6.00-10.00 FM 7 Café Egerben Rohlicsek Judittal, Gyöngyösön Géczi Adriennel. Fél­óránként friss hírek, időjárás, útinformációk 10.00- 15.00 Helló Meló, Géczi Adriennel és Győri Nikivel. Könnyed témák, munka mellé. Óránként friss hírek, időjárás, útinformációk 15.00- 18.00 Traffic, Győri Nikivel. Folyama­tos útinformációk, játékok, riportok és köny­­nyed témák a hazaút mellé. Óránként friss majd az egész napos rendez­vény ünnepélyes megnyitók­kal és szakmai előadásokkal folytatódik. HATVAN Az újhatvani műve­lődési ház ezúttal a népze­nészek találkozóhelye lesz. Együttesek, egyéni előadók lépnek színpadra és a külön­böző tájak népviseletéből is ízelítőt kapnak az érdeklődők. Az országos népzenei találko­zó reggel 10 órakor kezdődik. GYÖNGYÖS Délelőtt 10 órától a Mátra Művelődési Központ­ban a jókedvű nyugdíjasoké lesz a főszerep. Az idén 27. alkalommal rendezik meg a szépkorúak vetélkedőjét. GYÖNGYÖS Délelőtt 11 órától délután 4 óráig a víz világnap­hírek, időjárás, útinformációk 18.00-20.00 FM 7 Summer. A nyár legnagyobb slágerei. Óránként friss hírek, időjárás, útinformációk 20.00- 21.00: Disco*s Hit Top 40 slágerlista, Bárány Attilával, Hamvai PG-vel és DJ Juniorral 21.00- 24.00: Disco*s Hit a legfrissebb ze­nék, mixben, Bárány Attilával, Hamvai PG-vel és DJ Juniorral. Óránként friss hírek, időjárás, útinformációk SZENT ISTVÁN RADIO 5.00 Napköszöntő; Hírek; Kalendárium 7.00 Szentmise-közvetítés az egri bazilikából 7.35 Szentek, szent életű emberek 8.15 Játék 8.45 Lapszemle 9.05 Közélet 9.45 A lélek szava 10.05 Nektek adom a földet 10.30 Az erdő fohásza (ism.) 11.05 Könyvtári barangolás (ism.) 11.30 Vatikáni Rádió (ism.) 12.05 Egy­házi hírek 12.15 Evangélium 13.05 Évezredek asztalánál (ism.) 13.40 Népzenei kincstár 14.05 Merítés - kultúra országos kitekintés­ben 15.00 Az irgalmasság órája 15.30 Hitval­ló 16.05 Kívánságműsor 16.30 Iránytű 17.00 Regionális hírek 17.15 Kora esti hírmondó 17.45 Keresztút közvetítése az egri bazilikából 18.35 Közelkép 19.10 Iránytű (ism.) 19.45 Esti mese 20.05 Kultúrkör 21.05 Katedrá­­lis (ism.) 22.10 Közélet (ism.) 23.05 Vatikáni Rádió ja alkalmából a Mátra Múze­umban egész napos program­mal várják a családokat. EGER A hétvégén rendezik meg az I. Hungarikum Pik­niket a Szépasszonyvölgy­­ben. Szombaton és vasárnap közönségprogramokkal vár­ják az érdeklődőket. Egyebek között egri bikavért, karcagi birkapörköltet, debreceni pá­ros kolbászt, szürkemarha­gulyást és kürtőskalácsot is lehet itt kóstolni. A hétvégén gyermekelőadásokkal, nép­táncegyüttesek bemutatóival, este pedig koncertekkel ké­szülnek. Érdekeseket látott, hallott? 06-30/324-7729 Fotóját, olvasói levelét, információját várjuk! Olvasószolgálatunk elérhetőségei Cím: Heves Megyei Hírlap, 3300 Eger, Trinitárius utca 1. 3301 Eger, Pf. 23. E-mail-címeink: szerkesztoseg@ hevesmegyeihirlap.hu; heol@heol.hu Szerkesztőségi telefon: 36/513-600. Szerkesztőségi Egri Kulturális és Művészeti Központ Saját programok MÁRCIUS 24., SZOMBAT, 10.00- 20.00, MÁRCIUS 25., VASÁRNAP, 10.00-18.00/ EKMK VITKOVICS ALKOTÓHÁZ ÉS MŰVÉSZTELEP TŰZZOMÁNCTANODA A kétnapos, reggeltől estig tartó alkotómunka során különböző zománctechnikai eljárásokat alkalmazunk a kísérletezéstől a már gyakorlatban alkalmazott technikákig. MÁRCIUS 26., HÉTFŐ, 20.00/ EKMK FORRÁS GYERMEK- ÉS IFJÚSÁGI HÁZ JONATHAN KREISBERG QUARTET (USA) és FENYVES TRIÓ-koncert. Jonathan Kreisberg korunk egyik leglenyűgözőbb zeneszerzője, meghatározó szereplője a mai nemzetközi jazz színteré­nek. Európai turnéjának egri állomásán vendége Fenyves Márk dalszerző és jazzgitáros formációja, a Fenyves Trio. Egri Kulturális és Művészeti Központ programok Művelődő közösségek és part­nerek MÁRCIUS 24., SZOMBAT, 15.00 / EKMK KÖTÉLVERŐ KÖZÖSSÉGI HÁZ A SZIBÉRIAI TITKOS FOGOLY - Petőfi Sándor Barguzinban Az Univerzum Klubban Fuksz Sándor, a Magyarok Világ­­szövetsége Petőfi Sándor Bizottságának vezetőjének előadása. MÁRCIUS 24., SZOMBAT, 7.30 „A TISZA GÁTJÁN" A Kisbakancsosok Baráti Kör túrájának útvonala: Poroszló, Tisza-tavi Ökocentrum - séta a gáton - Tiszavalk. Indulás: 7.30 Eger Autóbusz-pályaudvar. Gyalogosan megtett km: 16 km. TŰ RÁVEZETŐ: Juhász István. BŐVEBB INFORMÁCIÓ: Kristonné Erdei Mária. 20/779-2875. TV • HELYI MŰSOROK • RADIO

Next

/
Thumbnails
Contents