Heves Megyei Hírlap, 2018. március (29. évfolyam, 51-75. szám)

2018-03-21 / 67. szám

4 PÉTERVÁSÁRA ÉS KÖRZETE 2018. MÁRCIUS 21., SZERDA Arany érdemkereszttel tüntették ki a falu vezetőjét A célja mindennap valami jót tenni Nyolc év teljesítményét ismerte el a köztársasági elnök nemzeti ünnepünkön Fotó: beküldött hírek Verssel, zenével ünnepelnek RECSK A Recski Bolyai Far­kas Erdélyi Barátok Köre március 22-én, csütörtökön este hat órától a nemzeti ün­nep alkalmából Ungvári P. Ta­más és Okos Tibor előadó­­művészek verses-zenés mű­sort adnak, amelyre szere­tettel várnak minden érdek­lődőt. A helyszín ezúttal is a művelődési ház. B. K. Gyermekorvost keresnek PÉTERVÁSÁRA Az önkormány­zat nemrég tette közzé felhí­vását, miszerint a helyi gyer­mekorvosi praxisba jelentke­zőt várnak. A pályázónak je­lenleg ötszázhetven gyermek­ről kellene gondoskodni, nem csak Pétervásárán, hanem Vá­raszón, Kisfüzesen, illetve Ivó­don is. A praxis jól felszerelt, minden adott a színvonalas gyógyító munkához és képzett asszisztens is segíti a munkát. Letelepedési támogatás is igé­nyelhető, nettó 12 millió forin­tos összegben. A praxis ellátá­sa Egerből vagy Salgótarján­ból kijárással is megoldható - szól a felhívás. B. K. Gyimesi vendégek varázsoltak MÁTRADERECSKE Felejthetet­len élményt nyújtott a tele­pülésen a Gyimesvölgye fér­fikórus és Tarospart együt­tes, akik szép énekükkel és imáikkal szebbé tették a múlt hét végét a településen. Szombat este csángó testvé­reink varázsolták el a közön­séget népdalaikkal, s a de­recskéi asszonyok is meg­mutatták a palóc dallamok szépségeit. Vasárnap Vass Nimród atya, a gyimesfelső­­loki pap celebrálta a misét a helyi templomban, majd a Gyimesvölgye Férfikórus adott koncertet. Felemelő pillanatokat élhettek át a de­­recskeiek. B. K. Forgó Gábor, Mátraderecske polgármestere Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetést vehetett át március 14-én. Áder János köztársasági el­nök nemzeti ünnepünk alkal­mából, a térséget és a telepü­lést, a palóc hagyományokat elkötelezetten szolgáló mun­kájáért adományozta az elis­merést. Barta Katalin katalin.barta@mediaworks.hu MÁTRADERECSKE A Magyar Arany Érdemkereszt szép el­ismerés, ám, hogy miért is ér­demel ki valaki manapság egy ilyen címet, a térségbeli olva­sóknak talán érdekesebb lehet egy néhány soros hírnél. Forgó Gábor 2010 óta irányítja tele­pülését. Akkor fölényes győze­lemmel került a polgármeste­ri székbe. Arra a kérdésre, mi­lyen víziója volt nyolc évvel ez­előtt a falu fejlesztéséről, most is határozottan válaszol:- Ide születtem, itt nőttem fel, itt jártam iskolába, majd ide tértem haza tanítani. A szü­leim gyakran mondogatták, hogyha tudok valami jót ten­ni, azt mindennap gondolko­dás nélkül tegyem meg. Ami­kor polgármesterré válasz­tottak, az első dolgom az volt, hogy felmérjem a lehetősége­ket, mit tud adni Mátraderecs­ke a helyi embereknek, s me­lyek azok az értékek, amelyek­ből nem csak a falu, hanem a térség is profitálhat. Számom­ra soha nem volt kérdés, hogy a szülőfalum olyan páratlan természeti adottságokkal ren­delkezik, amelyek által a kör­nyék egyik legígéretesebb te­lepülésévé válhat. A Mofetta, a termálvíz, a helyiek által csak büdösvíznek keresztelt forrás­víz olyan gyógyturisztikai ér­tékek, amelyekre bátran lehet alapozni hosszú távon is. A faluvezető megválasztása­kor azon is el kellett gondolkod­ni, hogyan lehetne gazdaságo­sabban működtetni a telepü­lést, miként lehetne a költség­vetést tartósan egyensúlyban tartani.- Nyilván alaposait meg­néztük a kiadási és a bevéte­li oldalt és azt láttuk képvise­lőtársaimmal, hogy a helyi in­tézményeink fenntartása na­gyon költséges, mivel többsé­gét gázzal fűtöttük. Ésszerű ötlet volt, hogy álljunk át fa­tüzelésre, hiszen erdős részen élünk, a mai korszerű techno­lógiát alkalmazva pedig so­kat takaríthatunk meg ezzel a megoldással. Már egy-két A falu képviselő-testülete évekkel ezelőtt úgy döntött, hogy nem veszi fel a tisztelet­díját. Forgó Gábor szerint ez rendkívüli gesztus, ennél sok­kal fontosabb, hogy a kulturá­lis programok általában meg­mozgatnak mindenkit, és ösz­­szehozzák a falu minden la­kóját. Ilyen volt nemrégiben a jól sikerült jótékonysági bál, a napokban pedig a gyime­si csángó kórus érkezik a te­lepülésre, hogy helyi hagyo­év után érzékeltük, hogy ez jó döntés volt. A faluban - hasonlóan sok más észak-hevesi településhez - sok hátrányos helyzetű csa­lád él. Az ő boldogulásukért is tett önkormányzat.- A Start közmunkaprog­ram rengeteget lendített ezen a helyzeten. Kezdetben 110 em­bert tudtunk bevonni, foglal­koztatni, akik korábban mun­kahely híján kénytelenek vol­tak segélyen tengődni. Mára ez a létszám alaposan megcsap­mányőrzőkkel együtt lépje­nek színpadra. A nyári Palóc Párna fesztiválok mostanra ezreket vonzanak a település­re. A Motetta mára nem csak az országban, hanem nem­zetközi viszonylatban is ked­velt és keresett gyógykomple­­xum. Az igazsághoz az is hoz­zátartozik, hogy a helyi pol­gármesteri hivatal mindenki előtt nyitott, bárki, bármilyen gondjával benyithat a hétköz­napokon. pant, mivel sokan a verseny­­szférában találtak jövedelme­zőbb megélhetést, akik marad­tak, azokra pedig nagy szük­sége van a falunak. A szociá­lis szövetkezet megalakulásá­val ezek az emberek mára tisz­tességes bért is vihetnek ha­za. A két éve alapított Kis An­géla Ösztöndíjjal a helyben ta­nuló iskolásokat próbáljuk ösz­tönözni a jobb teljesítményre. Mára elmondható, hogy az iga­zolatlan hiányzások gyakorla­tilag megszűntek az iskolában, és javultak a tanulmányi ered­mények is. Forgó Gábor azt tapasztalja, hogy Mátraderecskén jól meg­értik egymást a különböző né­zeteket valló emberek.- Egy ilyen közösségben min­denki mindenkit ismer. Termé­szetesen itt is vannak balolda­li, liberális eszméket valló és konzervatív elkötelezettségű emberek, azonban ez rendjén való. A képviselő-testületben jól megférnek a különböző né­zeteket vallók. A legfontosabb alapelv, hogy Mátraderecske sorsát, jövőjét mindenki a szí­vén viselje. Tájházban őriznék elődeik örökségét ERDŐKÖVESD A településen idén számos olyan fejlesztésre nyílik lehetőség, amelyekre évek óta várnak. Ilyen például a közösségi ház teljes körű felújí­tása. Gombás Dezsőné polgár­­mester úgy fogalmaz, hogy mi­vel ebben az épületben találha­tó a hivatali helyiség, a könyv­tár, a rendezvényterem, örül­nek annak, hogy 94 millió fo­rintot fordíthatnak korszerűsí­tésre. Tavaly év végén sikerült a ravatalozót is rendbe tenni­ük, nemrégiben pedig megvá­sároltak a Petőfi úton egy épü­letet, amelyben a szociális szö­vetkezet dolgozói kaptak helyet. Megvettek egy régi paraszthá­zat is, amiben tájházat szeretné­nek berendezni. A régi bútorok, berendezési és használati tár­gyak, textilek, viseletek gyűjté­se már megkezdődött. A régi épületet úgy szeret­nék helyreállítani, hogy abban a régi kövesdi porták minden jellegzetes eleme fellelhető le­gyen. Idei terveik között szerepel ezen kívül a társulásban mű­ködtetett szennyvízhálózat fel­újítása, és térfigyelő kamerák­ra is pályáznak. Váraszóval ivóvízminőség javítására nyúj­tottak be közösen pályázatot. A várható legnagyobb beruhá­zás a helység komplex csapa­dékvíz-elvezetésnek megoldá­sa. Erre 344 millió forintot for­díthatnak az elkövetkező idő­szakban. Az orvosi rendelő kor­szerűsítésére 24 millió forintot nyertek, a Kossuth út temetőhöz vezető szakaszának rendbetéte­lére pedig három és fél millió fo­rintot szánnak ebben az eszten­dőben. B. K. A gyűjtés már megkezdődött Fotó: Berán Dániel Lemondtunk a tiszteletdíjainkról Hamarosan érkeznek a díjbeszedők Jó ideje ő pattan a kistraktorra, ha havat kell takarítani a településen A polgármester hólapátolással ünnepelt SÍROK A Nemzeti Hulladékgaz­dálkodási Koordináló és Va­gyonkezelő Zrt. (NHKV) a hul­ladékszállítási közszolgáltatási díjhátralékok beszedése és ke­zelése érdekében közbeszerzé­si eljárást folytatott le, amely­nek eredményeként január l-jétől a Közszolgáltatási Díjbe­szedő Konzorciumot bízta meg a díjhátralékok beszedésével. Sírokban ezt a feladatot a Pepp and Cars Kft. munkatársai vég­zik majd. A cég hivatalos díjbe­szedői minden esetben fény­képes igazolvánnyal igazolják kilétüket, s a „Beszedési érte­sítő” alapján jogosultak pénzt átvenni. B. K. RECSK Kedves, figyelmes be­jegyzésre bukkantunk az egyik közösségi oldalon a mi­nap. Dombi Ferenc plébános az elmúlt hét végén a kaotikus idő­járás, a szűnni nem akaró ha­vazás miatt kételkedett abban, miként jut el híveihez a vasár­napi szentmisére. Nagy öröm­mel tapasztalta, hogy az éjsza­kai havazás ellenére reggel jól járhatók voltak az utak, köszön­hetően a község polgármesteré­nek, Nagy Sándornak, aki éj­szaka traktorra pattant, és a te­lepülés szinte valamennyi bel­területi útjáról letúrta a havat. A bejegyzés egyébként így szól: „A mai napon szeretnék köszö­netét mondani, először is, Sán­dor Nagy polgármester úrnak, aki vasárnap hajnalban is trak­torra ült, és eltúrta a havat reg­gelre, így én is el tudtam men­ni misézni, és a misére járók is eljutottak a templomba. Isten él­tesse sokáig! Dombi Ferenc” Felhívtuk Nagy Sándort, hogy megkérdezzük mikor döntött úgy, hogy felcsap hóeltakarító munkásnak. Nevetve válaszolt: - Ha már nem tudtam névnapo­mon zsákban leszállítani a me­leget, úgy gondoltam kicsit ki­engesztelem a recskieket azzal, hogy eltúrom a márciusi havat. Komolyra fordítva a szót, mivel egyre kevesebb az olyan köz-Nagy Sándor havat takarít, füvet nyír, ha kell Fotó: Berán Dániel munkás, akire rá lehetne bíz­ni hasonló feladatot, úgy dön­töttem, én végzem el. Egész té­len figyeltem az időjárás-jelen­téseket, s ha éjszakára havazást prognosztizáltak, traktorra ül­tem, és letakarítottam az uta­kat. Azt gondolom, nincs ebben semmi különös. Azért választot­tak meg az itt élők polgármes­terüknek, hogy szolgáljam őket. A szolgálat nemcsak abból áll, hogy üldögélek a hivatalban, tárgyalgatok. Nincs ez másként nyaranta sem. Akkor időnként fűnyíró üzemmódra kapcsolok, és a közterületeken elvégzem ezt a munkát is. Az emberek há­lája épp elég fizetség. B. K.

Next

/
Thumbnails
Contents