Heves Megyei Hírlap, 2018. március (29. évfolyam, 51-75. szám)
2018-03-02 / 52. szám
2018. MÁRCIUS 2., PÉNTEK GASZTRONÓMIA 11 Nem kell sok alapanyag és hosszadalmas pepecselés az ízharmóniához Kevés hozzávalóból finomat Finom ételt lehet készíteni hosszú pepecseléssel, de akár néhány perc alatt is. E heti előételünk 15, főfogásunk 70 perc alatt elkészül - így nem kell az egész délelőttöt a konyhában tölteni. Mediaworks/Fanny konyha szerkesztoseg@mediaworks.hu Téli saláta körtével HOZZÁVALÓK (4 SZEMÉLYRE): 100 g rukkola, 2 db körte, 50 g dióbél, 100 g márványsajt, 50 ml olívaolaj, 4 ek. balzsamecet, só, bors. ELKÉSZÍTÉSE: 1. A megmosott, megszárogatott rukkolát tegyük egy nagyobb tálba. Adjuk hozzá a megmosott, majd felszeletelt körtét, a durvára vágott diót és végül az elmorzsolt márványsajtot. 2. Keverjük simára az olívaolajat a balzsamecettel, majd alaposan sózzuk, borsozzuk meg. Locsoljuk az így kapott öntetet a salátára, és óvatosan forgassuk össze. Azonnal tálaljuk, mert a rukkola hamar összeesik. E6Y ADAG: 390 kcal Burgonyakrémleves virslivel H0ZZÁVALÓK(4SZEMÉLYRE) 1 fej vöröshagyma, 1 db póréhagyma', 1 ek. olaj, 400 g burgonya, 3 db húsleveskocka, só, frissen őrölt bors, 200 ml cukrozatlan habtejszín, 4 db virsli, 150 g tejföl, bazsalikom. ELKÉSZÍTÉSE: 1. Pároljuk a meghámozott, finomra vágott vörös- és a megtisztított, felkarikázott póréhagymát a felforrósított olajon 5 percig. Adjuk hozzá a meghámozott, felkockázott burgonyát, és pirítsuk együtt néhány percig. Azután öntsük fel 1,51 vízzel, és morzsoljuk bele a leveskockákat. Forraljuk fel, majd lefedve, kis lángon főzzük addig, amíg a krumpli meg nem puhul. 2. Sózzuk, borsozzuk meg a levest, és pürésítsük botmixerrel. Gazdagítsuk a tejszínnel, szórjuk bele a felkarikázott virslit, és ismét forraljuk fel. Végül húzzuk le a tűzről, forgassuk bele a tejföl egyharmadát, és osszuk el 4 mélytányérban. Tálaljuk a megmaradt tejföllel, néhány levél bazsalikommal és egy kevés frissen őrölt borssal. EGY ADAG: 450 kcal Görög sült csirke HOZZÁVALÓK (4 SZEMÉLYRE): 600 g burgonya, 4 ek. gíroszfűszerkeverék, 8 ek. napraforgóolaj, 1 kg csirkeszárny, 1 db citrom, 1 csokor újhagyma, 1 gerezd fokhagyma, 60 g paprikával töltött olívabogyó, só, bors, 1 tk. szárított rozmaring. ELKÉSZÍTÉSE: 1. A burgonyát alaposan mossuk meg, töröljük szárazra, szeljük cikkekre, és forgassuk össze a fűszerkeverék felével, valamint 2 ek. olajjal. A megtisztított csirkeszár- jg£!. 4' nyakat ,*' • ' *m.dörzsöljük be 4 ek. olajjal, a citrom kifacsart levével és a maradék fűszerkeverékkel. Rendezzük el sütőpapírral bélelt tepsiben a krumplival együtt, és süssük a 200 fokos sütőben 60 percig. 2. Karikázzuk fel a megtisztított új- és fokhagymát, valamint a lecsepegtetett olívabogyót, és kissé pirítsuk meg őket a megmaradt, felforrósított olívaolajon. Végül hintsük meg egy kevés sóval, borssal és a rozmaringgal. Ezzel tálaljuk a tányérokra rendezett húst és burgonyát. EGY ADAG: 865 kcal Készítsünk kelt tésztát! HAGYOMÁNYOS A házi készítésű kalács, briós, bukta illata és íze semmihez sem fogható. Lássuk, mit érdemes tudni az alapjukként szolgáló kelt tésztáról! Mi a titok? Ennél a tésztafélénél alapszabály, hogy a felhasznált alapanyagok frissek és szoba-hőmérsékletűek legyenek. Hogy a tészta levegősebb legyen, mindig szitáljuk át a lisztet! Mennyi az annyi? Nehéz pontosan megmondani, hogy mennyi folyadék szükséges a kelt tésztához, ez ugyanis lisztfélénként eltérő lehet, továbbá az is befolyásolja, hogy mennyire friss a liszt. Ha sokat állt, több folyadék kell hozzá. Friss vagy szárított élesztő? Utóbbit egyenesen a liszthez is keverhetjük. Ennek ellenére friss rokonához hasonlóan ezt is érdemes felfuttatni a meglangyosított folyadékban, mert így meggyorsíthatjuk az élesztőgombák elszaporodását. Dagasztás, kelesztés A tészta akkor jó, ha elválik a tál falától, állaga rugalmas, felülete fényes. A kelesztés lényege a térfogatnövelés. Meleg (26-27 fokos) helyen, konyharuhával letakarva kelesszük a tésztát a duplájára. Sütés előtt is be kell iktatni egy rövidebb kelesztést, hogy a tészta visszanyerje a formázás előtti szerkezetét. Sütés Spricceljünk az előmelegített sütőbe némi vizet, így a sütőtérben gőz keletkezik, aminek köszönhetően szépen megemelkedik a tészta. Ha sütés közben túl gyorsan pirulna a süti teteje, fedjük le egy darab alufóliával. MW HIRDETÉS MOST i-tíSST; * FIZESSEN ELŐ BÁRMELYIK MAGAZINRA ES VÁLASSZON AJÁNDÉKBA EGY MÁSODIK ELŐFIZETÉST! *jándék mBmmSm u mm 111 1. ELŐFIZETÉS 2.ELŐFIZETÉS’ válasszon egyet tetszése szerint! FANNY 7680 FORINT elori^etes Émüímmmmm LAKÁSKULTÚRA 4650forint eves elonzetes BRAVO éves előfizetés AUTO-MOTOR éves előfizetés 6060 FORINT HOT! féléves előfizetés wimusiwmiÉi^mrmmi/smem VITORLÁZÁS éves előfizetés 6960 FORINT 6450 FORINT 5880 FORINT Bili iltl eves előfizetés eves előfizetés ELŐFIZETÉSHEZ KÉRJÜK HÍVJA A 06 46/998-800-AS TELEFONSZÁMOT VAGY RENDELJE MEG A LAPCENTRUM.HU OLDALpN! í 2018. MÁRCIUS 3~H<3,1 JDELESEKRE ERVENYES! Már előfizetéssel rendelkező olvasóink a jelenlegi akció keretében meghosszabbíthatják előfizetéseiket! :ző HÍREK Paradicsomleves az egészségért KUTATÁS Nemcsak hogy finom a paradicsom, de jót tesz az ereknek is. Izraeli kutatók megállapították, hogy a benne lévő likopin, amely a kalóriaszegény zöldség piros színét adja, rugalmasabbá teszi az érfalakat. Ezáltal a vérnyomás mellett a szívinfarktus és az agyvérzés kialakulásának esélye is csökkenthető. A likopin hőálló, vagyis nyugodtan készíthet finom levest a paradicsomból, az értékes hatóanyagok nem vesznek el. MW Sajtból van a desszert? MENÜ A sajt lehet markáns és szelíd, kerülhet rakottasba, tésztába vagy bármi másba. Igazi szuperkedvenc, amitől minden még finomabb lesz! Ha nem az ételbe teszi, bármilyen menüsort lezárhat egy néhány fajtából összeállított sajttállal. A klasszikus alma-körte-dió kísérőkön kívül érdemes például meggylekvárral is megkóstolni a sajtokat. MW » Jót tesz az ereknek!