Heves Megyei Hírlap, 2018. március (29. évfolyam, 51-75. szám)
2018-03-02 / 52. szám
2018. MÁRCIUS 2., PÉNTEK Országos egészségvédő program indul MEGELŐZÉS Az alapellátás, a népegészségügy, a betegbiztonság és környezet-egészségügy fejlesztése érdekében indult országos program 11,43 milliárd forintos uniós támogatással - jelentette be Szentes Tamás tisztí főorvos Szegeden. Elmondta: a krónikus, nem fertőző betegségek számának növekedése aggasztó. A kormány a termékdíjjal, a „menza- és transzzsírrendelettel” már szabályozta a táplálkozásból eredő kockázatokat, és sokat tett a nem dohányzók védelmében. Oroszi Beatrix szakmai vezető kifejtette, 2020 őszéig a megelőzésre koncentrál az alapellátás. Megduplázzák az egészségfejlesztési irodák számát, hogy a lakóhelyhez közel legyenek a magas színvonalú szolgáltatások. Páciensek is részt vehetnek majd képzésben. Felmérik a régi ivóvízhálózatból származó ólomtartalmat, a pollenaüergiások számára pedig országos előrejelzési rendszer épül ki. MW 400 kilométer gyorsforgalmi út épült Bővülő pályák A HELYZET Hangokat hall Pilhál György jegyzet@mediaworks.hu V an még idő koordinálni - mondta a Hír TV-nek a választási együttműködésről a Demokratikus Koalíció elnöke a minap, majd hozzátette, ő hallja azoknak a hangját, akik „már az ördögre is szavaznának, hogy ne a Fidesz legyen kormányon”. Gyurcsány Ferenc hangokat hall. Nincs ebben semmi különös. Láriferi rendkívüli ember. Nem véletlen, hogy megkerülhetetlen tényezőnek tartja magát, olyannak, akit a Jóistennek is meg kellene kérdeznie egy-egy rázósabb mennyei ítélet meghozatala előtt. Ehhez persze folyamatos nyilvánosságra van szüksége. Elnök úrnak úgy kell a média, mint egy falat kenyér. (Csakhogy sajtót szerezni nem könynyű ám, nagy a konkurencia; manapság egy szimpla anyázás már nem biztos, hogy elég a nyilvánossághoz.) Nem is csoda, hogy hősünk mindig igyekszik nagyot alakítani, ha lehetősége nyílik rá. A minap például egy pesterzsébeti választási fórumon ekképp sziporkázott hívei előtt: kormányra kerülése esetén a hittant azonnal a plébániára száműzi (...), nagyon szeretné, ha a Fidesz-békemenet búcsúmenet lenne (...) „A keresztény nem lop - mondta -, a Fidesz mégis hazudik reggel, délben és este.” (Derültség a teremben.) És így tovább. A DK-elnök szerint a közelgő választást úgy kell felfogni: Orbán vagy Európa. (Európát persze ő, Gyurcsány alakítja.) Nemrég egy kommentben olvastam: „Külön köszönetét mondunk a Fidesz leendő, 2018-as győzelméért is Gyurcsány Ferencnek. Az ő fáradhatatlan munkája nélkül nem sikerült volna.” Lájk. Kormányra kerülése esetén a hittant a plébániára száműzi Tornyosnémeti Vásárosnamény Miskolc O' Nyíre®itáza He^eshalom soSfajka Szombathely Székesfehérvár Kecskemét Békéscsabait TornyiszentmlWős Kaposvár Szekszárd Átadott gyorsforgalmiút-szakaszok / 2010-2018 M35 A 4-es főút és a 481-es csomópont közti szakasz (5km) Rábafüzesp Zata^erszeg V"+ Nagylak MW-grafika, forrás: Magyar Idök-gyűjtés Hatodik éve változatlan a személygépkocsik autópálya-használati díja, miközben 2010 óta több mint 390 kilométerrel bővült a gyorsforgalmiút-hálózat hossza Magyarországon. Mediaworks-összeállítás szerkesztoseg@mediaworks.hu FEJLESZTÉS A legfontosabb gyorsforgalmi kapcsolatok kiépültek ugyan hazánkban az ezredforduló után, de 2010 óta is számos új szakasz készült el, és az elmúlt nyolc évben 390 kilométerrel bővült a hálózat - írta meg a Magyar Idők. A lap emlékeztet rá, hogy miközben a használatért fizetett díj 2012 óta változatlan, a Dl-es kategória, vagyis a tíznapos, személyautóhoz kötelező e-matrica ára 2975 forint maradt. A fővárosi közlekedők szempontjából kiemelt jelentőségű, hogy az MO-s déli szakaszait bővítették, felújították összesen 28,3 kilométeren. Mint emlékezetes, az MO-s első, budai, illetve Dél-Pestre vezető szakaszait takarékossági okokból elválasztás és leállósáv nélküli, kétszer kétsávos útként építették meg, ami nagyon balesetveszélyessé tette. Az átépítéskor elkészítették az eredeti tervek szerinti pályát, valamint a meglévőt felújították. A korszerűsített, bővített szakaszok az M1-M7, az M7-M6, M6-51. számú főúttól, illetve utóbbitól az M5-ig helyezkednek el. A felújítások révén az összefoglaló szerint az M3-asnál a nagykálló-vásárosnaményi út 46 kilométerrel viszi közelebb a járműveket az országhatárhoz. A hármas sztrádából számos fontos leágazás készült. Az M30-as Tomyosnémeti és a határ közötti, 1,7 kilométeres szakaszát a közelmúltban adták át. Az M35-ös Debrecent kötötte be a gyorsforgalmi hálózatba, újabb, 5,4 kilométeres szakaszát tavaly, decemberben adták át. Az Mó-os Dunaújváros- Bóly, valamint az M60-as Bóly-Pécs szakaszát 2010-ben adták át, ezek összesen 148,2 kilométerrel növelték a hálózat hosszát. Az M43-as három szakaszban, összesen 54,7 kilométeren vezeti el az M5-ös forgalmát Szegedtől Makón át a határátkelőig, Csanádpalotáig. Az elmúlt időszak jelentős fejlesztése az M85-ös és M86-0S kiépítése, amely Győr, Csorna és Szombathely között létesített gyorsforgalmi kapcsolatot összesen 83 kilométeren. A felújítások folytatódnak: a gyorsforgalmi utak minden fontos ponton elérik az országhatárt, és a megyeszékhelyek is megközelíthetőek lesznek. Fontos közúti kapcsolatokat teremtenek az előkészítés alatt álló hidak, például Komáromnál, a fővárosi Galvani útnál, Paksnál és Mohácsnál. jelenleg is zajlik az M15-ÖS és M70-es út átépítése, bővítése négysávosra, miközben az M2-es Budapest- Vác közötti szakaszát hasonlóképpen bővítik. Az M30-as gyorsforgalmi kapcsolatot teremt majd Miskolc és Kassa között. Az M4-es több részben, az MO-s és Szolnok, illetve Berettyóújfalu és a román határ között épül. A nemzetközi korridorok kiépítése mellett a megyeszékhelyek elérése is kiemelt cél. Az Ml-esről leágazó út eléri majd Esztergomot, az M3-asról Sátoraljaújhelyt és Egert, az M5-ösről az M44-es segítségével Békéscsabát, az M7-esről Veszprémet, Kaposvárt és Zalaegerszeget. Az M85-ÖS csornai elkerülőjétől indul a Sopront bekapcsoló szakasz. BELFÖLD y HIRDETÉS H liiiL, F. Beáta (79 éves) elvesztette a hallását. Napról napra rosszabbul hallotta a családtagjait, a bemondónőt a képernyőn, az eladót a boltban... A teljes elmagányosodástól és siketségtől az unokája mentette meg. F-Beáta unokájával, Zsófival M agyarországon minden második 56 és 95 közötti személy hallásproblémáktól szenved. Közülük 10-ből 4 gyakorlatilag siket, ezt azonban titkolja még a hozzátartozói és közeli ismerősei előtt is. A statisztika figyelmeztet: a rosszul hallók 50%-a nem használ hallókészüléket, mivel nem telik rá. Ennek következtében a hallásproblémákban szenvedők bezárkóznak, nem hagyják el otthonukat, nem találkoznak az ismerőseikkel, gyakran depressziósak. Nem várta ki az operációt Farkasné Beáta egyike volt a több ezer nagyothallónak Magyarországon. 6 évet várt a műtétre csak azért, hogy később az orvos közölje vele: „Nagyon sajnálom, de az ön korában egy ilyen beavatkozás túlságosan kockázatos lenne. Felléphetnek komplikációk, fülzúgás és neurológiai rendellenességek.”- Próbáltam megbékélni azzal, hogy szinte semmit sem hallok - emlékezik vissza Beáta. - De hogyan? A lányom és az unokám olyan hangosan beszéltek, ahogy csak tudtak. Én pedig csak ültem az asztalnál, mosolyogtam rájuk, de... nem értettem mit mondanak! A fiam dühös volt, amiért teljes hangerőn hallgattam a híreket, szóval elmenekültem, bezárkóztam a szobámba. Kipróbáltam a hallókészüléket is, de a hosszú és fárasztó beállítása közben a rendelőben folyamatosan fájdalmas sípolást és zúgást hallottam. Miközben felpróbáltam, véletlenül leejtettem a földre a készüléket. Az érzékeny készülék megsérült, (amit egy napig sem hordtam) és több mint 500 000 forintot kértek érte! Úgy döntöttem, inkább süket leszek mint az ágyú, minthogy ilyet hordjak - meséli.- Mindent a drága unokámnak, Zsófinak köszönhetek, aki ápolónő egy exkluzív öregek otthonában a Boden-tó partján, Svájcban. Ott minden van! Medencék, kezelések, modern terápiák! A 79. születésnapomra hozott nekem egy kis dobozt és a fülembe kiabálta: „Nagyi, nálunk az idősek gyakran elvesztik a hallókészüléküket, vagy a vécébe ejtik. A takarékos svájciak helyettük ilyen mikrodigitális eszközöket használnak. 93%-kal olcsóbb a hallókészülékeknél, de ugyanolyan jól felerősíti a hangot. Még ha el is töröd, ne aggódj, veszek neked újat. Ha a svájci orvosok ezt ajánlják a pácienseiknek, neked is segíteni fog...” - kiabálta a fülembe. Nem tudtam nem elfogadni ezt az ajándékot...- Elég volt beállítani a hangerőt a szabályzóval, behelyezni a fülembe az eszközt és úgy hallottam, mint régen! Szinte elsírtam magam örömömben, amikor megértettem mit mond a dédunokám. Többé nem kellett kémem, hogy hangosan ismételjék meg, amit mondanak. Ismét hallottam a tévét és a rádiót, elkezdtem felkeresni az ismerőseimet, szívesen voltam a családom körében. Még azt is jól értettem, amit halkan és nem tisztán mondanak. El sem tudjátok képzelni, mekkora öröm újra hallani az embereket! - meséli Farkasné Beáta. Az intelligens halláserősítő készülék kényelmes, kicsi, diszkrét és ellenálló a rázkódással szemben. A jobb és a bal fülbe is illeszkedik. A beépített XV-658 audio-mikroprocesszor intelligens módon felerősíti a fontos hangokat, különösen az emberi beszédet. Ezzel egyidejűleg megszünteti a felesleges zörejeket, a zúgást, az utca zaját, a csattogást és a motorhangot. Önállóan is használható, nem kell fülészetre menni az eszköz beállításához. Könnyen feltölthető, akárcsak a telefon. A beépített akkumulátorának és a csatlakoztatható töltőnek köszönhetően akár 30 ezer forint is megtakarítható évente az elemeken. Az ár tekintetében bárki számára elérhető. Az új mikrodigitális technológiának hála az intelligens halláserősítő 59-szer olcsóbb a legjobb hallókészülékeknél! Az intelligens halláserősítő már Magyarországon is elérhető telefonos értékesítéssel az kedvezményklubban. Jelenleg is tart az akció: az első 100 érdeklődő, aki felhívja a megadott számot, hatalmas kedvezményben részesül. ÓRIÁSI KEDVEZMÉNYKLUB-AKCIÓ! Az első 100 személy, aki 7018 március 5-íq telefonál, 70% kedvezményt kap! Megkapod az intelligens halláserősítőt a kedvezményklubban való részvételért ^ 5F^£t helyett mindössze 16 900 Ft-ért Telefonálj: 06 1 998-9913 mű** o nn-19 00. szombat és vasárnap 10:00-16 r Szabályzat: trmsndcndtns-prvtplc.com