Heves Megyei Hírlap, 2018. március (29. évfolyam, 51-75. szám)
2018-03-08 / 57. szám
16 SPORT HEVESÍHÍRIAP 2018. MÁRCIUS 8., CSÜTÖRTÖK HÍREK A férfiak együtt az olaszokkal az Eb-n A magyar férfiválogatott Németországgal, Grúziával és Olaszországgal, míg az Eb-címvédő nők a B csoportban Szerbiával, Oroszországgal, Spanyolországgal, Törökországgal és Németországgal mérkőznek majd a júliusi Eb-n. MTI A klubelnök bízik abban, hogy sikerül előteremteni a rajtpénzt Még erősen kérdéses a gyöngyösiek BL-indulása Megyei l.-es klubtól kapott ki az MTK LABDARÚGÁS Az MTK Budapest csapata 4-2-es összesítéssel jutott be a legjobb nyolc közé a Magyar Kupában, miután tegnap ki 2-0- ra kikapott a megyei l.-es Sényő vendégeként. Az MTK a negyeddöntőben az Újpesttel találkozik. Lapzárták után: Bp. Honvéd-Siófok (az első mérkőzésen: 2-2). Hétfőn este az Újpest Pakson is győzött 2-0-ra, így a lila-fehérek kettős győzelemmel, 4-0-s összesítéssel jutottak a negyeddöntőbe. MTI Benedek irányítja az UVSE csapatát VÍZI LÁSD •• A következő szezontól a korábbi szövetségi kapitány, Benedek Tibor lesz az UVSE férficsapatának vezetőedzője. A szakember elmondta, hogy nem lesz radikális változás a keretben, továbbra is a fiatalokra szeretnének építeni. A játékosként háromszoros olimpiai bajnok jelenleg az UVSE szakmai igazgatójaként tevékenykedik. A férfi OB I. tegnap esti mérkőzésén: BVSC-Zugló- ZF-Eger 7-13. MTI IAAF: szigorítják a váltás feltételeit ATLÉTIK A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF) szigorítja az országváltás feltételeit - az IAAF tanácsának döntése szerint. Az új szabályozás minimálisan hároméves várakozást ír elő, hogy egy atléta új hazájának színeiben versenyen indulhasson. Egy sportoló pályafutása során csak egy alkalommal válthat országot, 20 éves kor alatt pedig erre egyáltalán nem lesz lehetőség. NSO.HU Tiszanána, Márkáz: kizárt csapatok LABDARÚGÁS A megyei versenybizottság határozata értelmében a Tiszanánai FK U19-es csapatát kizárták a bajnokságból, mert a klub visszaléptette a fiatal társulatot, miként tette azt a Márkáz FC az U16-OS gárdájával, amely így tavasszal szintén hiányzik majd a korosztályos mezőnyből. B. Cs. ■ TOTÓTIPPEK, 10/2. 1 Bayern München-Hamburg 1 2. Hannover-Augsburg IX,2 3. Hertha BSC-Freiburg IX 4. Hoffenheim-Wolfsburg 1 5. Leverkusen-Mönchengladbach 1 6. VfB Stuttgart-RB Leipzig ___Xl2 7. Dortmund-E Frankfurt 1,X 8. Sevilla-Valencia 1,2 9. Atl. Madrid-Celta Vigo 1 10. Bologna-Atalanta 1 11 Cagliari-Lazio 2 12. Juventus-Udinese 1 13. Genoa-Milan 2 Plusz egv mérkőzés: 14. Internazionale-Napoli xl Május végén ismét Nazaréban rendezik az Euro Winners Cupot, vagyis a kontinentális Bajnokok Ligáját. A magyar aranyérmes Energia SC Gyöngyös jogot szerzett az indulásra, de ehhez a háttér még nem áll rendelkezésre. Bódi Csaba csaba.bodi@mediaworks.hu STRANDLABDARÚGÁS - Igen, az Energia SC valóban amatőrklub, amelynek egy ilyen tornán történő részvétel saját erőből eddig is lehetetlen feladatot jelentett volna - felelte Fotók: Rigó Judit Csoszánszki Dávid idén is szívesen ollózna Portugáliában MIND MEG ETTE Berkes László. Nyitott a jövő Csiba Attila, az egyesület elnöke arra a kérdésre, hogy 2016-ban és 2017-ben milyen forrásból nyílt lehetőség arra, hogy a gyöngyösi gárda homokra léphessen a legjobb csapatokat felvonultató portugáliai rendezvényen. - Korábbi két legnagyobb támogatónk, Gyöngyös Város Önkormányzata és a Magyar Labdarúgó-szövetség ebben az évben erre a célra egyetlen forintot sem tud biztosítani, valamint sajnos a vállalkozói kör sem lát fantáziát ebben az eseményben. Jelenleg legalábbis úgy tűnik, ez a helyzet. A május 28. és június 3. között sorra kerülő eseményre a nevezési határidő március végén jár le. Addig kellene előteremteni ötmillió forintot arra, hogy utazhasson a csapat.- Az eddigi fáradozások alapján hiába a magyar strandlabdarúgó bajnoki cím, hiába Csoszánszki Dávid második helyezése az Év gólja szavazáson (amelyet éppen a bajnoki döntőben szerzett), a BL-szereplés most távolinak tűnik az együttes számára - tette hozzá Csiba Attila. Bízunk abban, hogy találunk egy (vagy több) megmentőt, miközben persze valamennyi lehetséges támogatóval felvesszük a kapcsolatot a megoldás érdekében. Régi nagy sztárok és a fiatalok versenyeznek március végén Olimpiai Bajnokok Testületé ÚSZÁS Wladár Sándor, a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) elnöke bejelentette, hogy kezdeményezésére megalakul az Olimpiai Bajnokok Testületé (OBT). A debreceni, 120. úszó országos bajnokság szerdai sajtótájékoztatóján - amelyen jelen volt Darnyi Tamás négyszeres olimpiai bajnok úszó is - a MÚSZ első embere úgy fogalmazott: a testület megalakítását szeretnék „kőbe vésni”, vagyis rögzíteni a szövetség szervezeti és működési szabályzatában, illetve az alapszabályban. FUTSAL Nyolcadik helyen zárta az alapszakaszt az NB II. Keleti csoportjában az Energia SC Gyöngyös férficsapata. A mátraaljaiakra a folytatásban az alsóházi küzdelmek várnak, ahol Csoszánszki Dávidékon kívül a Kecskémet, a Gyömrő, az Újpest, a Gödöllő és a Vác szerepel.- Rapszodikusan teljesítettünk az alapszakaszban, emiatt csúsztunk ki a felsőházból - fogalmazott Berkes László, a gyöngyösiek játékos-edzője. - Több olyan mérkőzésünk is akadt, amikor egyetlen gólon múlt a győzelem vagy a pontszerzés. Fiataljaink nem elég Emlékeztetett rá, hogy a magyar úszók 28 olimpiai aranyérmet szereztek, és jogos igény, hogy a példaképek tá-Debrecenben idén 890 millióval támogatják a helyi sportéletet mogassák a magyar úszósportot, részt vegyenek a mindennapi sportéletben. Az olimpiai bajnokok 90 százaléka már jelezte részvételét a testületrutinosak ahhoz, hogy a kiélezett helyzetekben rendre jó döntést hozzanak. Az alsóházi csaták rendre késhegyre menő küzdelmet tartogatnak. Nagyon koncentráltnak és motiváltnak kell maradnunk, hogy ne érjen bennünket kellemetlen meglepetés. Az alapszakaszban elért helyezés utáni bónuszpontokból a Kecskemét hetet, az Energia SC ötöt, a Gyömrő négyet, az Újpest hármat, a Gödöllő kettőt, a Vác egyet mutathat fel. A gyöngyösiek március 12-én, hétfőn 20.50-tól az újpestiek vendégeként kezdik a folytatást. S. K. ben. A leendő testület tagjai akár önálló szakmai anyagok készítésével, illetve a szövetség dokumentumainak véleményezésével is segíthetik a jövőben a magyar úszósportot - mondta Wladár Sándor, aki stratégiai partnernek nevezte Debrecent, amely számos hazai és nemzetközi úszóverseny helyszíne volt az elmúlt években, s tavaly után idén is megrendezi az ob-t március 28. és 31. között. Sós Csaba, a magyar úszóválogatott szövetségi kapitánya az ob-t illetően elmondta: az úszásban zajlik a generációváltás, Debrecenben a régi nagy sztárok és a fiatalok is versenyeznek. Papp László, Debrecen polgármestere örömét fejezte ki, hogy a város már hatodik alkalommal adhat otthont az országos úszóbajnokságnak, amelyet Széchy Tamás emlékére rendeznek. Bejelentette: jövőre tovább bővítik a városi sportuszodát. Míg tavaly az önkormányzat saját forrásból 726 millió forinttal támogatta a sportot, az idén már 890 milliót fordít erre a célra. MTI Barack tudott futballozni GYÁSZ Hosszan tartó súlyos betegség után, életének 65. évében elhunyt Barkóczi László. A Barack becenévre hallgató labdarúgó lakóhelyén, Karácsondon kezdett futballozni, de tehetségére a közeli Gyöngyösön felfigyeltek. A klubváltás jót tett a fejlődésének, mert magasabb osztályban bontakozhatta ki a tudását. Az 1970-es évek gyöngyösi korszaka után a 80-as évek elején Tárnáméra következett, ahol az edzőként Varga István irányította együttesben számíthattak a nagyon technikás középpályásra. Az alacsony termetű játékoshoz szinte ragadt a labda, amelyet aztán rendre jól játszott meg. Jeleskedett a gólpasszokban és a kapuba is sokszor betalált. Pályafutása befejezését követően csípőproblémái miatt öregfiúkmeccseken sem vállalt fellépést, ugyanakkor szívesen tartott együtt a régi játszótársakkal, s idézte a régmúlt emlékeit, amelyeket a futballpályához kötötték. Sajnos az utóbbi időben az egészségi állapota nagyon megromlott. Barkóczi Lászlót holnap 11 órakor a karácsondi temetőben kísérik utolsó útjára. B. Cs. ESC: a nagyobb rutin jól jött volna Rédén a biztos VÍVÁS A Szőlőskert Nagyréde SC szakosztályának ifjú tagjai nagy örömmel fogadták tegnap délelőtt Szekeres Pált. A Zödös Zsolt vezette társulat tagjai bemutatót is tartottak az olimpiai bronzérmes, háromszoros paralimpiai bajnok magyar tőr- és kardvívónak, aki jelenleg a fogyatékos emberek társadalmi integrációjával kapcsolatos feladatok ellátásáért felelős miniszteri biztosként tevékenykedik. Képgaléria: HEOL.HU Fotó: Czímer Tamás