Heves Megyei Hírlap, 2018. február (29. évfolyam, 27-50. szám)

2018-02-28 / 50. szám

2018. FEBRUÁR 28., SZERDA Kétséges, kezd-e a Gyöngyösi AK LABDARÚGÁS Akár a halasz­tást is felajánlhatja a verseny­­bizottság az NB III.-as tavaszi nyitányt jelentő 17. forduló mérkőzéseit illetően, ameny­­nyiben a pályák állapota nem teszi lehetővé a bajnoki talál­kozók lebonyolítását. A Keleti csoportban érdekelt Gyön­gyösi AK együttes vasár­nap délután a DVTK II csa­patát fogadná, és bár a Kom­iéi Károly Sporttelepen ren­delkezésre áll műfüves játék­tér, azon nem engedélyezik az NB III.-as meccsrendezést. Az várhatóan csak csütörtö­kön délután vagy péntek dél­előtt derül ki, hogy a hétvé­gén lehetnek-e egyáltalán baj­noki összecsapások a harmad­­osztályban, vagy csúsztatni szükséges a játéknapot. Gyöngyösön azért sem len­ne mindegy, hogy milyen álla­potba kerül (vagy nem kerül) a gyepszőnyeg, mert tavasz­­szal a Jászberényi FC társula­ta is a mátraaljai létesítmény­ben rendezi hazai mérkőzése­it, tekintve, hogy saját pályá­jukat felújítás miatt a követ­kező hónapokban nem hasz­nálhatják Arany László edző tanítványai. B. Cs. A GYAK tavaszi mérkőzései 17. forduló. Március 4., vasárnap, 14.30: Gyöngyösi AK-DVTKII 18. forduló. Március 11, vasárnap, 14.30: Tállya KSE-Gyöngyösi AK 19. forduló. Március 17., szombat, 15.00: Gyöngyösi AK-Debreceni EAC 20. forduló. Március 25., vasárnap, 16.00: ESMTK-Gyöngyösi AK 21. forduló. Március 31, szombat, 16.00: Füzesgyarmati SK-Gyöngyösi AK 22. forduló. Április 7, szombat, 16.00: Gyöngyösi AK-Tiszafüredi VSE 23. forduló. Április 14., szombat, 16.00: STC Salgótarján-Gyöngyösi AK 24. forduló. Április 21, szombat, 16.30: Gyöngyösi AK-Balassagyarmati VSE 25. forduló. Április 29., vasárnap, 16.30: Tiszaújváros-Gyöngyösi AK 26. forduló. Május 5., szombat, 1700: Gyöngyösi AK-Cigánd SE 27. forduló. Május 12., szombat, 1700: Putnok FC-Gyöngyösi AK 28. forduló. Május 19., szombat, 1730: Gyöngyösi AK-Nyírbátori FC 29. forduló. Május 27, vasárnap, 17.30: Monori SE-Gyöngyösi AK 30. forduló, Június 3., vasárnap, 1730: Gyöngyösi AK-MTK Budapest II Egerben is vastaps a Veszprémnek KÉZILABDA Két nappal a német SG Flensburg-Handewitt vendégeként játszott Bajnokok Ligája-mérkőzést követően (31-31), kedden a megyeszékhelyen várt újabb megmérettetés a bajnoki címvédő veszprémiekre. A listavezető bakonyiak ezúttal is világsztárokat vonultattak fel a Kemény Ferenc Sportcsarnokban. Az egriek csak a tisztes helytállásban bízhattak. A férfi NB 1.19. fordulójában: Eger SBS Eszterházy-Telekom Veszprém 26-31 (12-16). Képgaléria: HEOL HU Fotó: Lénárt Márton Belevágtak a zsúfolt programba az egri férfiak A háromgólos Angelosz Vlahopulosz (jobbra) a védekezésből is kivette a részét Fotó: Nemes Róbert Neymar májusban térhet vissza LABDARÚGÁS Brazil lapérte­sülés szerint Neymarra mű­tét vár, így a PSG világsztárja várhatóan két hónapig nem léphet pályára. A 26 éves brazil támadónak a Marseille ellen megsérült a bokasza­lagja és eltört egy csont a jobb lábfejében. NSO.HU Egy tucat gólt kapott az Energia FUTSAi A férfi NB II. Keleti csoportja 22. fordulójában: Csenger Futsal-Energia SC Gyöngyös 12-4 (6-2). ESC: Iváncsik - Bartha B., Sári, Gu­lyás, Marosi. Csere: Farkas D. - Géczki, Berkes, Csoszánsz­­ki, Bállá, Sidló. Játékos-edző: Berkes László. Gól: Balogh Á. (3„ 27.), Osváth (4.), Fejes (8., 36.), Pálfi (9., 19., 30.), Gaál (18.), Mándi (22., 24., 34.), ill. Sári (11., 34.), Csoszánszki (19.), Gulyás (32.). S.K. Otthon veszítettek az egri csapatok TEKE A férfi NB I. Keleti cso­portjának 15. fordulójában: Vilati EgerSE-KÖFÉM SC 1,5:6,5 (3438:3513,12:12). VILATI: ZSÍROS P. 566 fa (0,5), Nagy G. 599, TAMASI A. 569, Molnár L. 586, Tamá­si B. (Zsíros O.) 533, Vincze Z. 585. A férfi NB II. Keleti csoportjának 15. fordulójá­ban: Széchenyi SC Eger-te­­keshop.hu-DYNAMO SC 1:7 (2607:2739, 3:9). SZÉCHE­NYI: Pál J. 434 fa, Nagy T. 422, Gulyás F. 433, Pálfi T. 433, BAJZÁT R. 455, Komá­romi R. 430. S. K. Ma este köte­lező feladat vár a ZF-Eger férfi­együttesére a Bajnokok Ligája soron kö­vetkező játéknapján, ame­lyet hétfőn este hazai OB l.-es mérkőzés előzött meg. Fenyves Balázs fenyo06@gmail.com VÍZILABDA A férfi Bajnokok Ligája B csoportjának 9. fordulója: AZC ALPHEN (HOLLAND) - ZF-EGER Alphen, szerda, 20.30. V.: Budramisz (görög), Castagnola (olasz). Nyolcgólos hazai győzelem­mel hangolt az esti BL-mérkő­­zésére a ZF-Eger együttese. Az OB I. középszakaszának első fordulójában a Debrecen volt a szenvedő fél, igaz, elég sokáig jól tartotta magát a fel­sőházba éppen csak feljutó alakulat. A hét eleji kötelező feladatokat követően két nap­pal később már újabb olyan küldetés vára társaságra, ami finoman fogalmazva sem tű­nik megoldhatatlannak. A Bajnokok Ligájában az AZC Alphen lesz az ellenfél, az a holland együttes, amely ja­nuárban látogatott Egerbe, és szenvedett elég sima, 16-5-ös vereséget. Az idegenbeli visz­­szavágón sem várhatóak jelen­tős izgalmak, még akkor sem, ha Uros Csucskovics betegsé­ge miatt nem utazott el tegnap délelőtt a csapattal. DABROWSKi Norbert: - Elő­ször is szeretném megkö­szönni a Debrecennek, hogy együttműködött a hétfői játék létrejöttében, amiért hétvégén nem volt uszodánk. Ez min­denképpen nagy segítség volt, bármennyire is nehezebb így a hetünk, de nincs mit tenni, elindult a szezon utolsó három hónapja, amikor nagyon sok­szor játszunk szerda-szombat ritmusban. Abszolút elégedett vagyok a mérkőzéssel, talán a nyolc kapott gól több, mint amit itt megszoktunk Eger­ben, de ha azt nézem, hogy a konditeremből jöttünk, akkor rendben volt így a találkozó. KOMLÓSI PÉTER: - Sajnálom, hogy ilyen nagy lett a különb­ség, viszont azt gondolom, hogy így is tudtunk játszani ma este egy tisztességes mér­kőzést. decker ádám, az egriek játé­kosa: - Méltó ellenfelünk volt a Debrecen, a vendégek bizo­nyították, hogy miért kerül­tek be a felsőházba. Úgy vé­lem, hogy a kondicionális kü­lönbségek döntöttek, illetve, hogy nekünk hosszabb a kis­padunk és több olyan játéko­sunk van, aki magas szinten bírja ezt a terhelést. Kaptunk olyan gólokat, amelyek annak a kemény munkának tudha­tok be, amiből megérkeztünk a meccsbe. Azonban ez a to­vábbiakban kevés lesz, akár­csak Hollandiára, akár a hét­végi, Fradi elleni rangadóra gondolok. Úgyhogy bízom benne, hogy ez tényleg csak a fáradtságnak volt betudható, és ennél csak jobbak leszünk. Szicsák Balázs (45) Fotó: L. M. EKE-öröm: a megtört jég esete KOSÁRLABDA A férfi NB I. B Zöld csoportjának 19. forduló­jában: EKE-EGER-KOK-DEAC U23 86-76 (28-20,16-20,15-20, 27-16) Eger, Eszterházy csarnok, 100 néző. V.: dr. Mészáros, Sallai, Len­gyel. eke: MÉSZÁROS B. 20/9, Szabó G. 8/3, ILLÉS B. 17, SZI­­CSÁK B. 17, Csákvári 3. Cs.: Veres D., Kiss B. 4/3, Ungi 2, VARGA I. 3, Megyes, POMÁZI 10/6, Horváth R. 2. Edző: Vá­­czi Péter. váczi Péter: - Most végre megtört a jég, ráadásul egy olyan ellenféllel szemben, amely a lehető legerősebb fel­állásában érkezett hozzánk. Attól függetlenül, hogy U23-as ellenféllel játszottunk, el kell mondani, hogy a csapat fele a DEAC A csoportos együttesé­nél készül, vagyis erős rivá­lis volt a vendégünk. A csapat tartását igazolja, hogy Csák­vári Csabára gyors három hi­bája után szinte egyáltalán nem számíthattunk, és így is sikerült megoldanunk a cen­ter posztot. Sok jó egyéni tel­jesítmény akadt, és megérde­melten nyertünk. Bízom ben­ne, hogy ez a siker ad majd ne­künk egy kis lendületet, és Ó- budán is jó eredményt tudunk majd elérni. KÖVETKEZIK: Óbudai Kaszá­­sok-EKE-Eger-KOK, február 28., szerda, 18.15. F. B. Rasovics, Vlahopulosz es Kovács is három gólig jutott A férfi OB I. középszakasza fel­sőházának 1. fordulójában: ZF-EGER-DEBRECENI VSE 16-8 (4-2, 4-1, 2-3, 6-2) Eger, Bitskey uszoda, 200 néző, V.: Mucskai, Tordai. EGER: B. Mitrovics - Lőrincz B„ Decker Á. 1, RASOVICS 3, VLAHOPULOSZ 3, Hárai, KO­VÁCS GERGŐ 3. Cs.: Angyal 1, Hosnyánszky 2, Bedő 2, Avra­­movics 1, Magyar M., Biros B. Edzők: Dabrowski Norbert, Pet­­rovai Márton. DVSE: LÉVAI - SZŐKE SZ. 2, Ob­­radovics, Boros T. 1, Kállay 1, Fejős R., Macsi 1. Cs.: Durik 2, Dienes I., Süveges 1, Smitula, Fekete G., Somlai. Edző: Kom­­lósi Péter. AZ EREDMÉNY ALAKULÁSA: 3-0, 3-1, 4-1, 4-2, 6-2, 6-3, 8-3, 8-5,10-5,12-6,16-8. GÓL EMBERELŐNYBŐL: 11/3, ill. 8/2. ÖTMÉTERESBŐL: I/O, ill. -. KIPONTOZÓDOTT: Obra­­dovics a 26. percben. Alphenben is jöhet a kötelező gyakorlat

Next

/
Thumbnails
Contents