Heves Megyei Hírlap, 2018. február (29. évfolyam, 27-50. szám)

2018-02-27 / 49. szám

EGY PERCBEN Házaspár új dimenzióban EGE Rostás Bea Pirost vélhetően nem kell bemutatni Egerben. Kisgim­­nazista kora óta kísérhetjük figyelem­mel képzőművészi fejlődését az első kisplasztikáktól a Generációk című szobráig, amely ugyanerre a névre ke­resztelt téren magasodik. A nyáron kötöttek házasságot Andreja Jovic szerb grafikusművésszel, s közös jövőjüket a hevesi megyeszékhelyen képzelik el. ► 5 A falu dolgos díszpolgára MEZŐTÁRKÁNY Húsz esztendeje nyugdíjas már a település díszpol­gára, Siska Jánosné Ilonka néni. Annak idején a polgármesteri szék­ből ment nyugdíjba, de azóta is „vi­szi a vére”. Az idősek között végzett kiváló munkájáéért 2009-ben dísz­oklevelet kapott a Heves Megyei Nyugdíjas Szövetségtől, majd pár évvel ezelőtt az országos szövetség is elismerte a tevékenységét, még­pedig utóbbi is díszoklevéllel. Mikor a dugót puhították EGER Azzal, ha azt mondjuk, hogy látható a kiállítóvitrinek egyikében Lenin sapkában és Lenin sapka nélkül, még nem nem sokat áru­lunk el az Egri Látványtár lényegé­ről. Azért nem, mert ez a két sapkás és sapka nélküli elvárásnak is meg­felelő aprócska mellszobrok ugyan szintén egy kor emlékei, de azért korántsem ez adja vissza a lényegét a Hadnagy úton megtekinthető ga­lériának. ► 12 Jó reggelt! bulvárhír szerint egy ifjú hölgy a hétvégi buli hajna­lán különös problémával hívta fel a mentőszolgálatot: miu­tán megvált az új lábbelijétől, hogy táncolhasson, a topánka eltűnt, ő pedig ott állt cipő nélkül, fel­tört lábbal. Mivel a telefonkártyá­ján nem volt pénz, az ingyenes se­gélyhívót tárcsázta. Szerencséjére a megértő diszpécser értesítette a lány szüleit, s megoldódott a gond. Örvendetes, hogy így alakult, ám ezek után nekem ne mondja senki, hogy nem élveznek előnyt a szeb­bik nem képviselői. Képzeljük el, ha én hívnám a di_szpécsert azzal: ■ elittam az összes pénzem, szóljon már az asszonynak, hogy küldjön egy tízezrest... T. 0. HEVES MEGYE Hiába minden elővigyázatosság, nem múlik el év, hogy ne adnánk hírt fagyhalálról. Az idei télen már több mint nyolcvan ember vesztette életét ki­hűlés miatt. Többségüket saját fűtetlen otthonában érte a halál. Megyénk tele­pülésein szerveződnek a fagyőrszolgálatok, szükség esetén melegedésre alkal­mas, újabb épületeket nyitnak meg. Az elkövetkező napokban figyeljünk jobban egymásra, kérjünk telefonon segítséget! ► 2 Fotó: Korsós Viktor Újabb melegedők is megnyílhatnak a dermesztő hidegben Indultak fagy(őr)iáratok Nagyot léptünk a Nyugat felé MAGYARORSZÁG A Gazdasági Együttműködési és Fejlesz­tési Szervezet (OECD) napok­ban kiadott előrejelzése sze­rint idén Magyarországon várható a legnagyobb bérnö­vekedés az Európai Unió 28 tagállamában - nyilatkozta a Magyar Időknek Szalai Piroska, a Nemzetgazdasági Minisztérium tanácsadója. Tovább mérséklődik tehát a hazai és a nyugat-európai bérszint közti különbség> 7 Ingyenes tankönyvek a diákoknak MAGYARORSZÁG Idén január­tól tovább bővült az ingyen­tankönyvre jogosultak köre, és több mint egymillió is­kolásnak jár már az ingye­nes tananyag. Először a 2013/2014-es tanévben az el­ső évfolyamra beiratkozott tanulóknak vezették be az intézményt, s onnantól fogva felmenő rendszerben bővült az ellátottak köre. > 7 A rotavirus ellen kétféle oltóanyag van Egyik vakcina sincs most a patikákban Minél kisebb a gyermek, annál súlyosabb a betegség lefolyása HEVES MEGYE A hároméves kor alatti gyermekeknél okozza a legsúlyosabb tüne­teket a rotavirus, mely ellen a leghatékonyabb védeke­zési módszer a szájon át al­kalmazható védőoltás. A fer­tőzés az egyik leggyakoribb kórokozója a bölcsődei és kórházi járványoknak, éven­te több tízezer csecsemőt ke­zelnek a megbetegedés miatt kórházban. A megyei kor­mányhivatal illetékes osztá­lya arról tájékoztatott, az ol­tott csecsemők 98 százaléka védetté válik a súlyos fertő­zéssel szemben. Kétféle törzskönyvezett oltóanyag van hazánkban, melyek mindegyike vény­köteles, térítéses vakcina. Jelenleg azonban, úgy tud­juk, egyik sem rendelhető, s nincs is készleten. A rotavi­rus ellen viszont nincs más készítmény. ► 3 Helyi rendőr, erdész lelt rá az eltévedt fiatal párra MÁTRA Ijedtségtől sem men­tesen alakult az elmúlt va­sárnap egy fiatal pár szá­mára. Egy biatorbágyi férfi tett bejelentést aznap este fél nyolc tájékán a Heves Megyei Rendőr-főkapitány­ság Tevékenység-irányí­tási Központjába, misze­rint a barátnőjével eltéved­tek a Márkáz és Mátraháza közötti erdei úton - tájé­koztatta a Hírlapot Kovács Nikoletta megyei rendőr­ségi sajtóreferens. Közölte azt is, hogy a mát­­rafüredi körzeti megbízott a jelzés után a helyi erdésszel együtt azonnal elindult a fér­fi által megadott Markazi-ka­­pu tájékozódási ponthoz. Ott egy óra múlva meg is talál­ták a hidegtől átfázott, kime­rült párt. Ők a rendőröknek azt mondták, Parádfürdő­­ről Kékestetőre akartak ki­rándulni, ám eltévedtek. Ké­sőbb kiderült, a túrázók nem sérültek meg, így a rendőrök mindkettőjüket a gyöngyösi autóbusz-pályaudvarra vit­ték, ahonnan végre haza in­dulhattak. Heol 770865 910028 18049 SZERKESZTOSEG: Email: szerkeaztoseg@hevesmegyeihirlap.hu OLVASÓSZOLGÁLAT 30/555-9813 TERJESZTÉS - kézbesítéssel kapcsolatos problémák esetén 46/998-800 HIRDETÉS - ha hirdetni kíván lapunkban, ezt a számot hívja 36/513-628-3 -5 ^ Ma borult időre számíthatunk, több helyett hava­zással. A megerősödő szél helyenként akár hófúvá­sokat is okozhat. Hideg marad az idő. ► 13 jBádl Jo, dog névnapot Ákos és nevű olvasóinknak!

Next

/
Thumbnails
Contents