Heves Megyei Hírlap, 2018. február (29. évfolyam, 27-50. szám)
2018-02-26 / 48. szám
2018. FEBRUÁR 26., HÉTFŐ 10 TETTHELY-TV-MŰSOR A háromgyermekes nőt megverték, majd megölték Fordulat a csepeli gyilkosság ügyében A rendőrség a helyszínen talált DNS-minták alapján jutott el a gyanúsítottig Fotó: MTI A hamarosan elkészülő szakértői vélemény mindent megváltoztathat a tavaly májusban történt csepeli gyilkossággal kapcsolatban. Az elkövetéssel gyanúsított K. László a mai napig tagadja, hogy ő ölte meg az aszszonyt. A rendőrség gyanúja szerint viszont ő a tettes. Mediaworks-összeállítás szerkesztoseg@mediaworks.hu BUDAPEST Tavaly május 12-én rokonai holtan találták P. Rozáliát a főváros XXI. kerületében, a Völgy utcai lakóház első emeletén lévő lakásában. A háromgyermekes asszonyt megverték, majd átvágták a torkát. A rendőrök a helyszínen talált DNS-minták alapján jutottak el K. Lászlóhoz. Az özvegyasszony és László egy internetes társkereső oldalon ismerkedtek meg, és többször is találkoztak. A gyanúsított K. László a mai napig tagadja, hogy ő ölte meg az asszonyt. „Nemsokára elkészül a szakértői vélemény, és kiderülhet belőle, hogy a védencem a halál beálltának időpontjában a lakásban volt-e még, vagy, ahogy ő állítja: addigra már taxival távozott a helyszínről, azaz a bűncselekményt valaki más követte el - magyarázta Rostás Sándor, K. László ügyvédje a Blikknek. - Reményeink szerint a papír nagyon rövid időn belül elkészül, és akkor már mindenki sokkal tisztábban lát az ügyben. Védencem aránylag jól tűri a bezártságot, és természetesen nagyon bízik benne, hogy kiderül az ártatlansága.” A lap információi szerint a gyilkossággal gyanúsított férfi mellett kitart a családja, rendszeresen látogatják a börtönben. A férfi apja a TV2 Tények című műsorában korábban azt nyilatkozta, hogy fia ártatlanságát az a taxis is alátámasztotta, aki elvitte őt a csepeli háztól saját albérletéhez. Állítólag a taxit P. Rozália fizette ki, és ezt a sofőr a rendőrségen is elmondta. K. László azt soha nem tagadta, hogy ismerte P. Rozáliát, sőt azt is beismerte, hogy a végzetes napon meglátogatta a lakásában, de állítása szerint békében elbúcsúztak egymástól, egyetlen ujjal sem bántotta az asszonyt. A nő megölésével gyanúsított férfi korábban már elítélték szexuális erőszakért. K. Lászlót nyereségvágyból elkövetett emberöléssel gyanúsítják, és ha bebizonyosodik, hogy ő ölte meg P. Rozáliát, büntetett előélete miatt akár élete végégig börtönben maradhat. A merénylettel vádolt Salah öccse, Mohamed Abdeslam Fotó: AFP Családi hajlam az erőszakra? BELGIUM Az egyik belga bíró azzal vádolta meg Salah Abdeslam, a párizsi terrortámadás végrehajtói közül az egyetlen életben maradt merénylő testvérét, hogy fegyveres rablást követett el. Iné Van Wymersch, a belga ügyészség szóvivője megerősítette, hogy Mohamed Abdeslam volt annak a két embernek az egyike, akiket csütörtökön vettek őrizetbe a rablás miatt. Abdeslam ügyvédje úgy nyüatkozott: a férfi tagadta bűnösségét - írja a 888.hu. A belga La Derniere Heure szerint Mohamed késsel hadonászva támadott meg molenbeeki önkormányzati alkalmazottakat, akik épp hetvenezer eurót, azaz átszámítva több mint húszmillió forintot akartak elhelyezni az egyik helyi bankban. Az eset a Reuters szerint még januárban történt. Mint ismeretes, Salah Abdeslamot 2016 tavaszán tartóztatták le a család molenbeeki otthonától nem messze. Úgy tudni, ő volt az egyik szervezője a 130 halálos áldozattal járó párizsi terrortámadásnak, amelyet az Iszlám Állam vállalt magára. Az Abdeslam család Belgiumban élt, de a családtagok marokkói gyökerekkel rendelkező francia állampolgárok voltak. MW Őrizetben az ifjabb Abdeslam TELEVÍZIÓ-MŰSOR d 2018. FEBRUÁR 26., HÉTFŐ OS o tfl RinajuBVMHHB mVHBHHHI mTRMBRHHRH msW BBI 4.05 Barátok közt© 5.05 Csapdába 6.00 Híradó 6.05 Charlie angyalai © 8.10 Mindenki Akadémiája 4.35 Magyarul Balóval csalva© 6.40 Kenő© 6.55 Szót kér a természet 8.40 Fejezetek Magyar-5.10 TopShop 5.30 Álmodj 6.45 Roma Magazin 7.00 Híradó ország közlekedés-5.35 Jó reggelt, skacok! velem! © 7.20 Domovina 7.20 Magyarország 2000 történetéből 7.15 Reggeli© 6.20 Mokka© 7.50 Ridikül©-Családi krónikák © 9.10 Történelemformáló 9.20 Asztro-Show 6.25 Tények Reggel 8.45 Elfeledett szerelem© 7.50 A pampák királya © asszonyok © 10.25 TopShop 6.55 Mokka© 9.35 Mámoros szerelem © 8.50 Halálbiztos 10.05 így működik 12.05 Fókusz© 8.50 Hívj és nyerj 10.25 Család-barát diagnózis © a Világegyetem © 12.35 Csajos hármas © 10.45 Astro-Világ 12.00 Déli harangszó 9.40 Família Kft.® 10.55 Miért 13.10 A semmi 12.00 Tények Délben 12.01 Híradó 10.35 Vasárnapi vers © 11.25 Hogyan készült? © közepén © 12.30 Csapdába 12.50 Olasz meló Jamie 11.00 Híradó 12.00 Az utazó© 13.40 Éjjel-nappal csalva © módra 11.15 Bűvölet© 12.30 Mutasd meg, Budapest © 13.05 A Piramis© 13.20 Honfoglaló© 12.15 Halál a pénztárban © hol élsz! © 14.55 A Fal© 14.40 A betolakodó© 14.15 Don Matteo© 13.15 Disco-Disco 13.05 Jó tudni!© 16.15 Story Extra© 15.45 Álmodj 15.15 A vidéki doktor© 13.55 Tilos a szerelem © 13.35 Ki mer ma? 16.50 Elit-A szeretet velem! © 16.10 Mámoros szerelem © 15.40 A pampák királya © 13.50 Érettségi 2018 útján © 16.50 Bosszú 17.00 Ridikül© 16.35 Vasárnapi vers © 14.20 Szólalj meg! 18.00 RTL Híradó vagy szerelem® 17.55 Nő az esély-17.00 Híradó 15.10 Tengerek, városok,- Esti kiadás 18.00 Tények fejlesztéspolitikai 17.15 Halálbiztos emberek © 19.05 Fókusz© 19.00 A Piramis© magazin diagnózis © 16.00 Felsős 19.40 A Fal© 20.50 Áll az alku© 18.00 Híradó 18.05 Bűvölet© 16.35 Mindenki Akadémiája 21.05 Barátok közt© 22.05 Drágám add 18.35 Végtelen szerelem © 19.05 Família Kft.® 17.10 így működik 21.45 Éjjel-nappal az életed! 19.30 Honfoglaló® 19.30 Família Kft.® a Világegyetem© Budapest © 23.30 Tények Extra 20.25 Kékfény© 20.00 Kántor© 18.10 Tudomány minden 23.00 Dr.Csont® 23.55 Chappie© 21.25 Kártyavár© 21.00 Szent Kristóf napra 00.05 RTL Híradó 2.20 Bűnös 22.05 Kenő© kápolnája © 18.25 Ön is tudja- Késő esti kiadás Chicago © 22.15 NCIS-Tengerészeti 22.50 A TV Zenei Klubja© 19.03 Kulturális híradó 0.35 Magyarul 3.10 Tények Este helyszínelők © 23.50 Arany János-19.35 Hogyan készült? © Balóval 3.50 Hazudj, 23.05 Agatha Raisin © Hegedűs Géza 20.10 Univerzum 1.15 Autogram® ha tudsz!© 23.55 Az emberépítészműsora © 21.15 Rossini: Olasz nő 1.50 Totál szívás© 4.35 Csapdába Plesz Antal építész 0.35 A homok titkai© Algírban © 3.05 Rendörakadémia © csalva © portréja 1.10 Ahomoktitkai © 23.55 Esti kérdés < OS o (A o 23.00 Dr. Csont Óránként Híradó és időjárásjelentés 5.55 Ma reggel 6.00 Híradó 8.50 Ma délelőtt 9.15 Ma délelőtt 10.35 Kék bolygó 11.35 Magyar gazda 12.00 Déli harangszó 12.50 V4 Híradó 13.35 Életkor 14.35 Itthon vagy! 15.15 Ma délután 15.35 Kék bolygó 16.35 Magyar gazda 17.50 Maeste 19.05 Világ 20.27 Hójelentés 21.25 V4 Híradó 21.30 Világhíradó 21.50 Ma éjjel 23.20 Angol nyelvű hírek 0.00 Himnusz 14.40 Ä betolakodó echotvVHI 6.30 Echo Magyarország 7.00 Híradó 7.35 Echo-világ 8.05 Echo mérleg 9.05 Bayer show © 10.05 Asztaltársaság 11.05 Hazahúzó 12.00 Híradó 12.30 Kitekintő 13.05 Napirend előtti felszólalások 14.30 Építők 15.05 A 26-os számú holttest 16.30 Jövőálló 17.05 Informátor © 17.30 Hosszabbítás 18.15 Tudakozó 19.05 Napi aktuális 20.00 Híradó 20.35 Heti terror © 21.05 Sajtóklub © 22.35 Tegnapi történelem 15.15 A vidéki doktor 6.00 ATV START 8.30 START plusz 9.10 Fórum 10.45 Magyarország építészete 12.05 Világhíradó' 13.00 Laci bácsi konyhája 13.30 700-as klub © 14.00 Televíziós vásárlási műsorablak 16.05 Fórum 17.30 ATV Híradó 17.55 A nap híre 18.45 Egyenes beszéd 20.35 Csatt 21.30 ATV Híradó 21.55 Heti Napló Sváby Andrással © 23.00 Világhíradó 23.15 Hazahúzó 0.10 ATV Híradó 20.00 Kántor 6.30 Gyilkos számok© 7.20 NCIS - Tengerészeti helyszínelők © 8.20 Don Matteo © 9.40 Don Matteo ® 11.00 Charfy, majom a családban ® 12.00 A klinika ® 13.00 Váratlan utazás © 14.00 Sue Thomas - FBI ©15.00 A Grace klinika ©16.00 A Klinika © 17.00 Charly, majom a családban © 18.00 Téli napforduló © 20.00 NCIS - Tengerészeti helyszínelők © 21.00 Star Trek - Sötétségben © 23.50 Tények © 8.40 Fejezetek Magyarország... MOZI+V 5.00' A szuperhős © 6.30 Teleshop 8.30 Dumb és Dumber kettyó ® 10.40 Krokodil Dundee © 12.45 Mission: Impossible - Titkos nemzet © 15.40 A tűzben edzett férfi © 18.45 Piedone, a zsaru © 21.00 Holtpont © 23.50 Sivatagi cápák © 2.10 Zűrangyalok © 4.00 Don Quijote © 6.05 TV SHOP 6.35 Will és Grace© 7.05 Will és Grace© 7.30 Jóbarátok© 8.20 Amerikai mesterszakács © 9.15 Szívek szállodája© 11.10 A mentalista© 12.10 A mentalista© 13.10 Monk-FIúgos nyomozó © 14.05 Monk-FIúgos nyomozó © 15.00 Castle© 16.05 A mentalista© 17.05 A mentalista® 18.05 Castle© 19.05 Két pasi- meg egy kicsi © 19.30 Két pasi- meg egy kicsi © 20.00 Agymenők© 20.30 Agymenők© 21.00 Amerikai pite 3.-Az esküvő © 22.55 Végső állomás 5. © 1.05 Lakástalkshow © 2.00 A mentalista© 2.40 Két pasi-meg egy kicsi © 3.25 Szivek szállodája® 4.10 Szívek szállodája® 20.00 Agymenők SUPÉRTV2 6.05 Családi Titkok © 6.55 Hal a tortán © 8.00 Tények Reggel © 8.40 Veled is megtörténhet! © 9.50 Zsaruk © 10.55 Családi Titkok © 12.00 Jóban Rosszban © 13.10 Hal a tortán ® 14.20 Séfek séfé © 16.00 Tények © 16.30 Csapdába csalva © 17.00 Családi Titkok © 18.15 Séfek séfé © 19.50 Jóban Rosszban © 21.00 Sicario - A bérgyilkos © 23.35 Beverly Hills-i zsaru 2. © 1.45 Lavina © 6.00 Televíziós vásárlás 9.00 Kardvihar© kínai akciófílm 2011 11.20 Mackenna aranya © amerikai western 1969 R.:J. Lee Thompson Sz.: Gregory Peck, Omar Sharif Telly Savalas, Eli Wallach, Camilla Sparv 13.55 A Nap könnyei© amerikai akcióthriller 2003 16.15 Űrcowboyok© amerikai-ausztrál akcióvígjáték 2000 18.40 A burok© amerikai-svájci kalandfilm 2013 21.00 A biztonság záloga© amerikai akciófílm 2012 22.50 Förtelmes főnökök 2.© amerikai vígjáték 2014 0.50 Végjáték© amerikai sci-fi akciófilm 2013 2.25 A fantasztikus Búrt Wonderstone © amerikai vígjáték 2013 R.: Don Scardino 4.00 Kardvihar® kínai akciófilm 2011 R.:HarkTsui 11.20 Mackenna aranya 6.00 Televíziós vásárlás 7.30 Labdarúgás. Bajnokok Ligája-magazin. 8.00 Kézilabda 10.00 Televíziós vásárlás 11.00 Sportverda 11.15 Kézilabda 13.15 Labdarúgás 15.15 Labdarúgás 17.15 Mai helyzet 17.30 Labdarúgás 18.30 Kézilabda 20.45 Harmadik félidő 22.45 Kézilabda. Rewind - The Handball Show 23.15 Kézilabda. Női kézilabda BL-magazin 23.45 UFC 2.45 Trash Talk 4.15 Kézilabda 5.05 Labdarúgó közvetítés OTP Bank Liga 7.00 M4 Sportreggeli 7.50 Labdarúgó közvetítés OTP Bank Liga: Mezőkövesd Zsóry FCPuskás Akadémia 9.50 WTA Tenisztorna Budapest 11.35 UEFA BL magazin 12.05 M4 Sportreggeli 12.50 Góóól 13.45 Gillette World Sport 2018© 14.15 Hoppá - Téli Olimpia 2018 14.45 kisBAJNOK magazin 15.15 Szabadidő magazin 15.50 Jövünk! 16.15 Öttusa magazin 16.45 Sporthíradó 17.00 Kézilabda magazin 18.30 Sport7fő 19.00 Kosárlabda magazin 19.45 M4 Sport stúdió Kosárlabda 20.00 Férfi kosárlabda világbajnoki-selejtező Magyarország- Lengyelország mérkőzés 21.45 M4 Sport stúdió 22.00 Sporthíradó i ft : 17.00 Kézilabda magazin 9.00 Tornász Deker ® 10.00 Mi van a hűtőben? © 11.00 Jamie kajái © 12.00 Raymond Blanc © 13.00 Ázsiában két keréken © 14.00 Jamie Oliver © 15.00 Nick Stellino © 16.00 A legjobb, amit Franciaország adhat © 17.00 Donna Hay © 18.00 Justine ausztrál finomságai © 19.00 Tornász Deker © 20.00 Mi van a hűtőben? © 21.00 Jamie kajái © 22.00 Raymond Blanc © 23.00 Justine © « műsor és a kezdés! időpont megváltoztatásának Jogát minden tévéadó fenntartja!