Heves Megyei Hírlap, 2018. február (29. évfolyam, 27-50. szám)

2018-02-20 / 43. szám

2018. FEBRUÁR 20., KEDD BELFÖLD-KÜLFÖLD 7 Az igazolt versenyzők száma 155 ezerrel nőtt Tanuszodák is épülnek Brüsszel engedélyezte a tao-támogatási program folytatását. A kedvezmény­nek köszönhetően eddig harminc százalékkal nőtt a magyar sportegyesületek száma. Mediaworks-összeállítás szerkesZtoseg@mediaworks.hu TAO-TÁMOGATÁS Kiadta az Eu­rópai Bizottság a magyaror­szági tao-támogatási rendszer engedélyezésének teljes do­kumentációját. Mint ismert, Brüsszel annak ellenére jó­nak és támogathatónak tartot­ta a programot, hogy az ellen­zék az unió döntéshozóinál fel­jelentette emiatt a kormányt. Az iratok leglényegesebb ré­sze, hogy az unió feltételként szabta, a társasági adó felhasz­nálásával épült létesítmények továbbra is szolgálják a tömeg­sportot is. A kedvezményezet­teknek vállalniuk kell, hogy az érintett sportlétesítményt leg­alább annak üzembe helyezé­sét követő 15 évig a napi mű­ködés legalább 20 százaléká­ban, valamint ezenkívül éven­te legalább 10 teljes napon át elérhetővé teszik iskolai és diáksport, szabadidős sport vagy egyéb közösségi progra­mok számára. Szabó Tünde sportért felelős államtitkár korábbi parlamenti bizottsá­gi meghallgatásán az is kide­rült, hogy a tao-támogatási programnak köszönhetően az öt látványsportágban 155 ezer­rel emelkedett az igazolt ver­senyzők száma, a 16 kiemelt sportágban pedig a fejlesztési program beindítása óta 30 szá­zalékkal több a sportoló és az edző, az egyesületek száma 10 százalékkal nőtt. A sportléte­sítmény-fejlesztések része­ként az első lépcsőben 25 te­lepülésen létesült új tanuszo­da, a második lépcsőben pedig újabb 26 fog épülni. Az országos sportági szak­­szövetségeknek sportágfejlesz­tésre juttatott összeg 2016-ban meghaladta a 8,4 milliárdot, és ezt tavaly is biztosítani tud­ták, emellett további összeg állt még rendelkezésre létesít­ményfejlesztésre is. A 200 főt érintő Kiemelt Edzői Program­ra tavaly 1,7 milliárd forintot biztosítottak, s emellett elin­dult az Utánpótlás Edzők Prog­ram is, amelyben 350 szakem­ber kap kiegészítő támogatást, összesen évi 400 millió forint értékben. A Magyar Sportcsil­lagok Ösztöndíjprogramjában a 2017-es tanév második felé­ben 20 tanintézmény 97 spor­tolója kapott támogatást, ők 19 sportágat képviselnek. Szabó Tünde megemlítette azt is: a mindennapos testneve­lés bevezetésének eredménye­ként ma már több mint 1,2 mil­lió gyerek mozog naponta rend­szeresen legalább 45 percet. Két és fél milliárdból támogatta az állam a kezeléseket Külföldön gyógyuló magyarok TÁMOGATÁS Tavaly 2,6 milliárd forint értékben támogatta a magyar betegek külföldön tör­ténő gyógykezelését a Nemze­ti Egészségbiztosítási Alapke­zelő (NEAK). Az elmúlt három évben csaknem 1900 honfitár­sunknak engedélyezték a ter­vezett külföldi gyógykezelést, amelyet az egészségbiztosí­tó finanszírozott - közölte a Világgazdaság című lappal az alapkezelő. Az engedélyezett orvosi be­avatkozások olyan, Magyaror­szágon nem végzett ellátások, amelyek orvosszakmailag el­fogadottak, és a beteg szem­pontjából reális egészségnye­reséggel, gyógyulással járnak. A leggyakrabban genetikai rendellenességek, vérképző­szervi vagy egyéb dagana­tos betegségek esetében, su­gár- (proton, hadron) és izo­tópterápiás onkológiai ellátá­sok és mellkassebészeti eljá­rások miatt volt indokolt a be­tegek külföldi gyógykezelé­se. A NEAK által engedélye­zett és finanszírozott ellátá­sok 99 százaléka az Európai Gazdasági Térség tagállamai­ban, illetve Svájcban történt. A legtöbb beavatkozást Né­metországban, Ausztriában, Hollandiában, Svájcban, Bel­giumban és Spanyolország­ban végezték az utóbbi évek­ben. 2016-ban kétmilliárd fo­rint, 2015-ben 2,1 milliárd, ta­valy pedig 2,6 milliárd forint támogatást nyújtott a NEAK a külföldi gyógykezelésekre. Ebbe beletartoznak a transz­plantációkhoz kapcsolódó Eurotransplant-költségek is, továbbá két-három évvel ko­rábban igénybe vett ellátá­sok költségei is, figyelemmel az uniós nyomtatványok alap­ján történő kifizetések szabá­lyaira - tette hozzá az egész­ségbiztosító. Az elmúlt három évben 2185 kérelem érkezett a NEAK-hoz külföldi gyógyke­zelés támogatására. Tavaly az alapkezelőhöz benyújtott 802 kérelemből 701 esetben en­gedélyeztek tervezett külföldi gyógykezelést. A legrövidebb idő alatt egy sürgősségi kérel­met bíráltak el, amelyre a be­nyújtás napján engedélyt ad­tak - a NEAK nem nevezte meg, hogy ez milyen esetben történt, de olyan sürgősségi beavatkozás lehetett, mint pél­dául egy tüdőtranszplantáció. A leghosszabb ideig tartó el­bírálások maximum 60 napig húzódnak, az elmúlt két év­ben tíz ilyen eset volt - írták. Tavaly a legdrágább beavatko­zás egy külföldi onkológiai el­látás volt, amely 56,8 millió fo­rintba került, 2015-ben pedig egy tüdőtranszplantáció, ame­lyért 80,16 millió forintot fize­tett a NEAK. MW ? rrn Hűhógolyó! Pilhál György jegyzet@mediaworks.hu Bár Orbán Viktor miniszterelnök vasárnapi évértékelőjét már alaposan kitárgyalták a médiumok, az esemény járulékos részletei mellett se menjünk el szótlanul. Itt volt például az Együtt-aktivisták esete. Miniszterelnök-jelöltjüktől, Szigetvári Vik­tortól tudjuk, hogy a Várkert Bazárnál (itt tartották az évértékelőt) tüntető maroknyi csapatukat Tettek-e már valaha feljelentést hógolyózás miatt? súlyos atrocitás érte; miközben a harcosok transzparenseikkel hadonászva Orbán Viktort le­szóló megjegyzéseket skandál­tak, ismeretlenek hógolyókat dobtak feléjük. Úgy ám! Szám szerint kettő darab feléjük hajított hógolyóról tett említést Szigetvári, aki egyébként maga is a meg­támadott méltatlankodók közt volt Az ellenzéki médiumok termé­szetesen kiemelt helyen számoltak be a felháborító esetről. Simics­­ka Lajos Indexe öles betűkkel, három felkiáltójellel a Példátían at­rocitás!!! címet adta tudósításának, amelyből azt is megtudhattuk, hogy a kormányfőjelölt rendőrségi feljelentést tett az őket ért hal­latlan agresszió miatt. (Kormányra kerülése esetén Szigetvári nyil­ván betiltja a hógolyózást.) Hogy a kriminalisztika történetében tettek-e már valaha feljelen­tést hógolyózás miatt, nem tudom. Az viszont biztosan párját ritkít­ja, hogy most éppen az a párt teszi ezt, amelyik nemzeti ünnepe­ken, állami eseményeken síppal, dobbal, kereplővel szokott randa­lírozni, anarchiát gerjeszteni. Hogy cifrát ne mondjak, gyorsan ki­teszem a pontot. Pont. Kampány rajt ígéretcunamival .VÁLASZTÁS Teljes kampány­üzemmódra kapcsoltak tegnap a parlamenti pártok. Ötvenszá­zalékos béremelést ígért az or­vosoknak és az ápolóknak az MSZP-Párbeszéd miniszterel­nök-jelöltje kormányra kerülés esetére. Karácsony Gergely hét­fői, a magyar ápolók napján tar­tott budapesti sajtótájékoztatón azt mondta, a kormány elfelejt­kezett az ápolókról. A Fidesz szerint Karácsony Gergely ahhoz a szocialista párt­hoz adta arcát, amely kormányon mindig csak elvett az egész­ségügytől és semmi­re sem becsülte az egészségügyi dolgo­zókat, felháborítóan alacsony fizetésért dolgoztatta őket és elvett tőlük egyhavi bért. Az LMP bejelentette, növelné a bölcsődei férőhelyek számát, de a gondozók bérét, valamint az intézmények forrásait is meg­emelné a párt. A Jobbik azt ké­ri, hogy a különböző politikai kö­zösségek ne használjanak gye­rekeket „biodíszletként” a tevé­kenységükhöz. A Fidesz közölte, tegnaptól több tízezer aktivistája indult el összegyűjteni az egyéni jelöltek indulásához a támogató aláírá­sokat, és az a cél, hogy minden háztartásba eljussanak. A jelölt­jeikről szórólapokat juttatnak el minden postaládába, emellett te­lefonon, e-mailben is megkere­sik támogatóikat, és közterületi reklámokkal is megjelennek. Hidvéghi Balázs, a párt kommu­nikációs igazgatója hangsúlyoz­ta: a Fidesznek Magyarország az első, mindent meg fognak tenni, hogy megvédjék az or­szágot, megaka­dályozzák a „So­ros-terv” végrehaj­tását és a betelepítéseket. Hétfőig 68 jelölőszervezet több mint 392 ezer ajánlóívet igényelt a választási irodáktól - mondta Pálffy Ilona, a Nemzeti Választá­si Iroda (NVI) elnöke. A válasz­táson induló jelölteknek márci­us 5-ig kell összegyűjteniük az 500 érvényes ajánlást. A Nemzé­­ü Választási Bizottság 96 pártot és 13 nemzetiségi önkormányza­tot vett nyilvántartásba. MW 96 pártot vettek nyil­vántartásba Tárgyalnának a diákparlamenttel OKTATÁS Utcai politizálás he­lyett tárgyalóasztalnál képvi­selhetik a jövőben a diákok ér­dekeit a Független Diákparla­ment (FD) képviselői - hang­zott el egy szakmai háttérbe­szélgetésen, ahol a diákképvi­seletet meghívták az Országos Diák Tanács következő ülésé­re. A megbeszélésen az oktatá­si kormányzat megfogalmazta szakmai érveit az FD 12 pont­ját illetően. Elmondták, a kri­tikus gondolkodásra és felelős állampolgárságra nevelés már most is megjelenik a szabályo­zásban, ami pedig a kötelező óraszám csökkentését illeti, a kormány csak a maximális óraszámot rögzíti. Ha ezt csök­kentenék, a kiemelt tehetség­­gondozó intézményeket lehe­­tetlenítenék el. A korlátozás nélküli szabad tankönyvválasztást nem java­solják, a tankönyveknek min­dig is volt külön engedélyezé­si folyamatuk - írja a Magyar Idők. Az a kérés, hogy szaba­don választhassák meg a diák­önkormányzatot segítő tanárt, jelenleg is érvényben van, a diákok és tanárok szólássza­badságára vonatkozó követelés­sel kapcsolatban pedig kijelen­tették: ez minden állampolgárt megillet, ennek korlátozásról nincs és nem is lehet szó. MW HIRDETÉS Gvőzd le az ízületi fájdalmat! A James D. Reinolds professzor által létrehozott kúra már 267 ezer betegnek segített megszabadulni az ízületi fájdalmaktól, amik korlátozták őket a normális életben, járásban, mozgásban. 1 A forradalmi kúrát a Chicago Colle­ge of Rheumatology kutatócsoport­ja alkotta meg, 36 nap alatt képes megszüntetni a gyulladást, rege­nerálni az ízületi porcokat és táplál­ni a porcszövetet, miután a tartósan véget vet a fájdalomnak. >/ műtét NÉLKÜL iy kortizon NÉLKÜL §V pluszköltségek NÉLKÜL Q. “ „Mindegy, hogy a térded, a csípőd, 1 a bokád vagy a gerinced fáj. A kú­­•g rámnak köszönhetően a fájdalom |és a degeneráció legyőzhető!” - Z mondja a professzor. „Ez egy ter- Imészetes formula, ami a gyulladás 2 okát szünteti meg, valamint a porc­ió szövetek újjáépülését idézi elő.” §n Új élet költözött belém! „Nehéz a fájdalommal együtt élni. Reggel nem lehet felkelni, járni, minden mozdu- 1 lat fájdalmas. Ahhoz, hogy az ember normálisan elvégezze a teendőit, óriási adag kortizont kell beszedni. Én szörnyen puffadtam tőle, ráadásul az orvos szerint még függőséget is okoz. Ha kevesebbet vettem be, a fájdalom elviselhetetlen volt, ez ment körbe-körbe. Az unoka­húgom, aki az USA-ban lakik, elküld­te nekem ezt a készítményt. Már az első héten csökkent a duzzanat és a fájdalom. Mára sokkal könnyebben mozgok és könnyebb lett az életem!”. „Mindegy, hogy a térded, a csípőd, a bokád vagy a gerinced fáj. A kúrám­nak köszönhetően a fáj­dalom és a degeneráció legyőzhető!” - mondja a professzor. „Ez egy természetes formula, ami a gyulladás okát szün­teti meg, valamint a porcszövetek újjáépülését idézi elő.” Reinolds professzor kúrájának eredménye: A felső képen látható az ízü­leti tok körüli üres tér, amit a szövet sűrűségének csök­kenése és eltűnése okoz. A kúra után az izületi folyadék szerkezete újjáépült. Vissza­nyerte természetes viszkoel­­asztikus állagát és sikam­­lósságát. A csontok ezáltal ismét „olajozottan” illesz­kednek egymáshoz, és nem dörzsölődnek össze. A készítmény gyógyszertárakban nem kapható. Egyedül a kedvez­ményklubon keresztül szerezhető be. KEDVEZMÉNYKLUB-AKCIÓ! íjú) Telefonálj 2018. február 24-ig és megkapod Reinolds prof. készítményét a kedvezményklubban való részvételért mindössze ió-í-WFTTO 900 Ft-os áron! Látogass el a www.pureactivi.com/legs277 vagy telefonálj: 06 1 998-9925 h-p. 9:00-19:00, szó. és v. 10:00-16:00 (Normál díjas helyi hívás további költségek nélkül)

Next

/
Thumbnails
Contents