Heves Megyei Hírlap, 2018. február (29. évfolyam, 27-50. szám)
2018-02-10 / 35. szám
4 KÉKLÁMPÁSOK NYOMÁBAN 2018. FEBRUAR 10., SZOMBAT Kitiltatná a városból a vádhatóság a szeméremsértőt Nem nőtt nagyon tavaly az erőszakos bűntények száma Csalók és garázdák szorgoskodtak főleg Gyanúsítottakat fognak el nagyszabású akció keretében a bűnüldözők Gyöngyös egyik utcáján Fotó: HMRFK Hétszázhatvannal több bűncselekményt valósítottak meg tavaly, mint 2016-ban szűkebb hazánkban. A Belügyminisztérium koordinációs és statisztikai osztályának nyilvántartott adatai értelmében a lopás, a csalás, a közokirat-hamisítás és a garázdaság fordult elő Hevesben a leggyakrabban. Szalay Zoltán zoltan.szalay@mediaworks.hu HEVES MEGYE Azokat a statisztikai adatokat értékeltük a mutatók alapján, amelyeket a bevezetőben említett belügyminisztériumi osztály munkatársai regisztráltak a bűncselekmények elkövetésének helye szerinti számsorukban. Az első megállapítás az, hogy hétszázhatvannal több jogellenes tett valósult meg az elmúlt évben - az összes 8165 volt -, mint 2016-ban, amikor Hevesben 7405 bűntényt jegyeztek fel. Ez a növekedés még határozottabb fellépésre, hatékonyabb megelőzésre kell, hogy sarkallja a hatóságokat. MÁTRADERECSKE A Mátraderecskei Széndioxid Gyógygázfürdőben tartott szituációs gyakorlatot a héten a Heves Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság. Nagy Csaba megyei katasztrófavédelmi szóvivő elmondta: a gyakorlat első részében a tűzoltók megismerkedhettek a létesítmény főbb tűzoltástaktikai jellemzőivel. Szó esett a szén-dioxid gyógyászati felhasználásának jellegzetességeiről, gyógyító hatásairól és veszélyeiről. A katasztrófavédelem műveleti szolgálatának szakembere elméleti bemutatót tartott ve-Kiolvasható az adathalmazból, hogy - mint minden évben - a lopás a legkedveltebb bűnelkövetési mód a megyében. Épp háromezret vezettek be a nyilvántartásba tavaly, harminckettővel többet, mint az azt megelőző esztendőben. A csalással gyanúsíthatok is szorgoskodtak, hiszen félszáznál több esetben (528) csaptak be valakit. Csaknem ugyanennyi jogtalan cselekedet róható fel a közokirat-hamisítóknak. Amint lapukban is megírtuk, a másokban riadalmat keltő garázda tettekből is bőséggel jutott a múlt évben, épp négyszáztizenhárom. Az erőszakos jellegű bűncselekmények sorában a rab-Az előző évi főbb bűnügyi mutatók arról is árulkodnak, hogy kábítószer-birtoklás miatt százegy gyanúsított ellen kellett vizsgálatot folytatni. Bár ez is soknak tűnik, de 2016-hoz képest majdnem egyharmados mérséklődést jelez ezen szélyes gáz jelenlétében történő szakszerű mentésről. Felhívta a figyelmet a légzésvédelemi eszközök szakszerű használatának fontosságára, mely képessé teszi a tűzoltókat arra, hogy gázzal telítődött helyiségből is biztonságosan ki tudják menteni a bajbajutottakat. Az elméleti oktatást szituációs gyakorlat követte, melyben a feltételezés szerint egy beteg az egyik gázzal telítődött medencében rosszul lett. A tűzoltók együttműködve a helyi egészségügyi dolgozókkal, szakfelszereléseikkel a beteget kimenekítették. M. Z. lásoké szerencsére nem kirívó szám: tavaly 34 volt, néggyel haladta meg 2016-os megyei mutatót. Tizenegy emberölési ügyben kellett nyomozniuk 2017-ben a bűnüldözőknek, jó hír, hogy eggyel kevesebbszer, mint tavalyelőtt. A testi sértések száma viszont nyolccal több volt tavaly (371), mint egy évvel korábban. Hivatalos személyekre tíz, közfeladatot ellátókra tizenöt esetben támadtak rá polgárok, akikkel szemben intézkedtek, vagy azok, akiknek segíteni igyekeztek. A rongálok is jócskán adtak feladatot az egyenruhásoknak százhatvannál is több alkalommal. Végtére is az elkövetők agresszív tettei nem gyaraeljárások aránya. Mindkét esztendőben kilencen foglalkoztak szűkebb hazánkban kábítószer-kereskedelemmel. Huszonöt alkalommal nyomoztak a bűnüldözők új pszichoaktív anyaggal visszaélőkkel szemben. podtak olyan mértékben, ami elviselhetetlen lenne. A nemi élettel összefüggő bűntények közül a szexuális erőszak emelkedett ki a maga tizenkét eljárásával, bár e szám csökkent kettővel a 2016-ban elkövetetthez képest. A zaklatás eléggé divatos deliktummá vált, hiszen 167-szer indult büntetőjogi procedúra ilyen ügyben. A közlekedési bűnesetek körében az ittas járművezetés áll az élen háromszázhatvannál több eljárással, tíz sofőt kábítószertől bódultán hajtott az utakon. Örvendetesnek tekinthető, hogy sem uzsora-bűncselekmény, sem pedig terrorcselekmény miatt nem kellett eljárniuk múlt esztendőben hatóságainknak. Összefoglalóan kijelenthető az adatok ismeretében, hogy leginkább az ügyeskedők, a mások átverésével gazdagodni óhajtó tettesek voltak a meghatározók a múlt bűnügyi statisztikájában. Vissza kell szorítani, meg kell fékezni a garázdákat is. EGER A kitiltás, illetve kiutasítás mellékbüntetések alkalmazásáról is kérdeztük a kerítés bűntette miatt megvádolt, és korábban Szolnok megye területéről kitiltott egyik átányi terhelt kapcsán a szakembert. Dr. Konkoly Thege László, a Heves Megyei Főügyészség sajtószóvivője egy friss példával igyekezett bemutatni ezt a fajta szankciót.- Szeméremsértés vétsége címén emelt vádat az Egri Járási és Nyomozó Ügyészség egy 66 éves kazincbarcikai férfi ellen a közelmúltban - közölte. - Az illető az elmúlt évben augusztus 6-án délután a hevesi megyeszékhelyen barangolt a Barkóczy utcái autóbusz-pályaudvaron. Annak épülete mellett a fás-bokros részen egyszercsak letolta a nadrágját és önkielégítést végzett. Az átutazóként a városban tartózkodó a súlyosan szeméremsértő magatartásával közfelháborodást keltett. Büntetőeljárás indult vele szemben. Kiderült, hasonló cselekménye miatt az idős embert korábban Miskolcon már felfüggesztett szabadságvesztés-büntetéssel sújtották. A kitiltásról és a kitiltottakról nyilvántartást vezet a rendőrség- Ezúttal az Egri Járási és Nyomozó Ügyészség - folytatta a sajtószóvivő - arra tett indítványt, hogy a bíróság a vádlottat végrehajtandó fogházbüntetésre ítélje, továbbá- a közügyektől eltiltásán túl- tiltsa ki őt Eger közigazgatási területéről. Dr. Konkoly Thege László arra is kitért, hogy a kitiltást a Büntető Törvénykönyv szerint a bíróság azokkal szemben alkalmazza, akiknek az ott-tartózkodása az adott településen a közérdeket veszélyezteti. E szankció legrövidebb időtartama egy év, a leghosszabb pedig öt. Ebbe egyébként nem számít bele az az idő, amely alatt az elítélt a vele szemben kiszabott szabadságvesztés-büntetését tölti. Dr. Konkoly Thege László sajtószóvivő Fotó: Huszár Márk- A kitiltásról és a kitiltottakról nyilvántartást vezet a rendőrség - tette hozzá a főügyészségi ügyész -, s ellenőrzi annak végrehajtását. Ha az elítélt megszegi a kitiltás rá érvényes előírásait, azzal szabálysértést valósít meg, s 50 ezertől 150 ezer forintig terjedő pénzbírsággal sújtható. Ettől a mellékbüntetéstől különbözik a kiutasítás. Azt lehet kiutasítani Magyarország területéről, akinek a hazánkban tartózkodása nem kívánatos.- Nem utasítható ki, aki magyar állampolgár, és az sem, aki menedékjogot élvez - tudatta a szakember. - A szabad mozgás jogával, a hazánkban letelepedettként vagy bevándoroltként tartózkodási joggal rendelkező személyekkel szemben kiutasításnak csak akkor lehet helye, ha ötévi, vagy azt meghaladó szabadságvesztéssel fenyegetett bűntényt követnek el. Azzal szemben pedig, aki Magyarország területén legalább tíz éve jogszerűen tartózkodik, vagy a családi élet tiszteletben tartásához való joga sérülne, csak tízévi vagy azt meghaladó tartamú szabadságvesztés kiszabása esetén lehet helye kiutasításnak. A kiutasítás - szemben a kitiltással - akár végleges hatályú is lehet. Sz. Z. Droggal visszaélőket fogtak el GYÖNGYÖS Mindkét férfit elfogták és előállították a rendőrkapitányságra, ahol V. Ferenc 25 éves gyöngyösi és a 30 éves gyöngyösoroszi lakost új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntett elkövetésének gyanúja miatt hallgatták ki a nyomozók. A megalapozott gyanú szerint a közel egymillió forint értékű új pszichoaktív anyagot Cs. László értékesíteni akarta. Őt őrizetbe vette a nyomozó hatóság, egyben előterjesztést tett az előzetes letartóztatásának indítványozására, melyet az Egri Járásbíróság február 9-én elrendelt. M. Z. Rosszul lett egy beteg a gázzal telítődött medencében a motettában Gyakorlatot tartott a katasztrófavédelem Lélegeztetik a medencében rosszul lett beteget a tűzoltók Fotó: Sas Dániel Kevesebb volt a kábítószer-birtokló