Heves Megyei Hírlap, 2018. február (29. évfolyam, 27-50. szám)

2018-02-10 / 35. szám

2018. FEBRUAR 10., SZOMBAT • XXIX. ÉVFOLYAM, 35. SZÁM. ÁRA: 185 FT. ELŐFIZETVE: 126 FT. Jó reggelt! A héten részt vettem egy kur­zuson, ahol a nyilvános be­széd, szebb szóval retorika alapfogásait igyekeztek megszep­pent tudatunk mélyén elültetni. A művelet roppant tanulságosnak bizonyult, kiderült, az elménk ele­mi erővel tiltakozik a szereplés leg­szelídebbformái ellen is. A tanfo­lyam azonban jó eredményeket ho­zott: néhány óra elteltével a kom­fortérzetünk kezdte megütni azt a szintet, ami már elég volt menekü­lési vágyunk leküzdéséhez a pódi­umon. A halvány sikerélményt kő- ■ vetően ceruzámat rágcsálva elfilo­zofáltam. Bebizonyosodott: egy pro­fi szakember bárkit megtanít jól be­szélni, de ki, mikor fog bennünket megtanítani - jól hallgatni? L. R. N:-,.. Egv városbeli négy­szintes lakóépület földszinti lakásában észleltek füstölést a Gódor Kálmán utcában, csütörtökön este. A Heves Megyei Katasztró­favédelmi Igazgatóság pén­teken közölte: a helyszínre a hatvani hivatásos tűzoltók vonultak. A lakásba behatol­va megállapították, hogy a tűzhelyen felejtett étel füs­tölt. Az ingatlanban egy em­bert találtak, őt a mentők megvizsgálták. Senki nem sérült meg. A lépcsőházat átszellőz­tették, a beavatkozás idejére húsz embernek kellett átme­netileg elhagynia lakóhelyét, ők azonban később visszatér­hettek lakásaikba. M. Z. A díszpolgár visszatért EGER A városmarketing erősítése és a vízilabdasport népszerűsítése érdekében „igazolta le" Szé­­csi Zoltánt a megyeszékhely önkormányzata. A háromszoros olimpiai bajnok vízilabdakapus, a város díszpolgára 2013-ban távozott a ZF-Eger gárdájától, most öt év múltán azért tért vissza, hogy ismertségével, személyiségével és munkájával segítsen. ► 16 Fotó: Nemes Róbert MAGYARORSZÁG Az eddigiek­nél jóval mélyebben a zsebé­be kell nyúlnia annak, aki mostanában itthon friss gyü­mölcsökből kívánja pótolni az influenzaszezonban igen­csak fontosnak számító vita­minokat - közölték pénteken tájékoztatjukon az e termé­kek árusításában tevékeny­kedő kereskedelmi szakem­berek. Elmondták, hogy a téli idő­szakban a citrusfélék és a déligyümölcsök, köztük leg­inkább a hazánkban igen kedvelt narancs és a banán is drágábban kapható jelen­leg a boltokban. Hozzátették, hogy ezen túl a nagy mennyi­ségben termelt magyar almá­ért is többet kell fizetni. ► 7 iiwrc HM Juí5 MEGYEI HIRIAP 1 Vasárnap Reggelt, niársioww°n^ keresse mi ^ « azai www.heol.hu H E T I Krimi Kövesse folytatásos kriminovellánkat! EGY PERCBEN Átvehették a végzettek munkájukgyümölcsét Elkezdődött a téli olimpia PHJONGCSHANG Színpompás meg­nyitóval kezdődött pénteken a XXIII. téli olimpia a dél-koreai városban. Az eseményen öt sportágban 19 ver­senyzőnkért szoríthatunk az elkövet­kezendő napokban. ► 15 Meghallgatták a lakosságot GYÖNGYÖS A költségvetés bemutatá­sával indította a közmeghallgatást Hiesz György. A városháza díszter­me nem telt meg zsúfolásig, mind­össze 30-40 helyi lakos érkezett és tette fel kérdéseit, mondta el pana­szait. A felvetésekre a városvezető válaszolt. P2 Kevés diák szeret olvasni IEVI IE( *; Nem szeretnek a gye­rekek olvasni - sokszor hallhatjuk ezt, de valóban igaz-e az állítás? S ha igen, mit tesznek a pedagógu­sok, a könyvtárosok azért, hogy ez megváltozhasson? Mindennek jár­tunk utána. ► 3 EGER Lezárult egy időszak azon diákoknak, akik az utóbbi hetekben tettek si­keres záróvizsgát az Eszter­­házy Károly Egyetemen. Az egri campus 145 hallgató­ja vette át az eredményeiket igazoló dokumentumot az Agria Tiszk épületében pén­teken. Összesen 380-an vé­geztek a keresztféléves hall­gatók közül. Az oklevélátadó dísz­ünnepségen dr. Pajtókné dr. Tari Ilona rektorhelyettes asszony köszöntötte a szená­tus tagjait, a végzett hallga­tókat, családtagjaikat. Úgy fogalmazott, bár a minden­napok sokszor magukkal ra­gadják az embert, szükséges olykor értékelni a pillanatot, ünnepelni az eredményt. Ki­tartó munkájuk gyümölcsét vehetik kézbe a hallgatók, s elbúcsúznak közel kétszáz­ötven éves alma materüktől, mely visszavárja őket. ► 3 Hagyományos sapkafeldobással fejezték ki a végzett hallgatók Képgaléria: Heol.hu Fotó: Berán Dániel Véget ér az orosz gázmonopólium Csökkenhet a gázár MAGYARORSZÁG Megszakítás nélküli gázszállításra nyílik mód a Balti- és a Fekete-ten­ger között 2020-tól új beru­házások nyomán. Szijjártó Péter külgazdasági és kül­ügyminiszter elmondta, 2022-től évi 4,4 milliárd köb­méter gáz behozatalára válik lehetőség Románia felől. Ez a gáz más forrásból szárma­zik, mint a mostani, kizáró­lag orosz eredetű. A verseny lejjebb szoríthatja a gáz árát. Orbán Viktor kormányfő közölte: várhatóan véget ér az orosz gázmonopólium korszaka hazánkban. ► 7 Drogot birtoklókat fogtak el a rendőrök GYÖNGYÖS Félkilónyi fehér kristályos, kábítószergyanús port találtak a Gyöngyösi Rendőrkapitányság Felderítő és Körzeti Megbízotti Alosz­tályainak munkatársai feb­ruár 6-án a városbeli Atkári úti ellenőrzésük során. Kide­rült, a járművet vezető férfit a másik autóval mögötte köz­lekedő Cs. László kérte meg az anyag szállítására. ► 4 Égett a tűzön felejtett vacsora Még az alma is drágult ezen a télen 9 770865 910066 18035 SZERKESZTŐSÉG: E-mail: szerkesztoseg@fievesmegyeihiriap.hu OLVASÓSZOLGÁLAT 30/555-98Í3 TERJESZTÉS - kézbesítéssel kapcsolatos problémák esetén 46/998-800 HIRDETÉS - ha hirdetni kíván lapunkban, ezt a számot hívja 36/513-628 MA HOLNAP 3 Ma nagyrészt felhős lesz az ég, hosszabb napos időszakok délután nyugaton lehetnek. Helyenként hószállingózás, havas eső is kialakulhat. ► 13 Boldog névnapot kívánunk T nevű olvasóinknak!

Next

/
Thumbnails
Contents