Heves Megyei Hírlap, 2018. január (29. évfolyam, 1-26. szám)
2018-01-06 / 5. szám
Brillírozott matekból Víg Lajos amatőr fotóst, a megyeszékhely egyik ismert és közkedvelt polgárát kérdeztük meg ezúttal, milyen volt a gyermekkora. Mesélt nekünk a ródlizásról, és arról is, miért kapott díjat az úttörőházban. ► 6 Tényleg elfogyunk? HEVES MEGYE Évről évre egyre többször röppen fel a hír a kistelepülések elnéptelenedéséről. Általában a turisztikai vonzerő, valamint a munkahelyek hiányát említik ennek okaként, de gyakori kiváltója a lakosság elöregedése is. Megnéztük, mi a helyzet az Eger környéki helységekben. ► 4 Egyházmegyei mellékletünk HEVES MEGYE A Hírlap mai számában ismét friss hírekkel, két oldalon jelentkezik az Egri Főegyházmegye. Az összeállításban szó lesz egyebek között a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia római „ad limina” látogatásáról, valamint a Szent István Rádió és Televízió, illetve a Főegyházmegyei Karitász Központ munkájáról. ► 14-15 Már nem Sipos az edző LABDARÚGÁS A megyei I. osztályban 11. helyen telelő Pétervására SE-nél új edzővel kezdődik majd a tavaszi felkészülés azok után, hogy Sipos Lajos elköszönt a klubtól. ► 16 Jó reggelt! Ezek a brit tudósok egyre boszszantóbbak az újabbnál újabb kutatásaikkal. Az hagyján, hogy sorra döntik dugába a már évszázados közhelyeinket, de felesleges és értelmetlen kutatásaik sem csalnak már mosolyt az arcunkra. Persze tudjuk már, hogy a tej egyáltalán nem élet, erő, egészség, meg „a rend a lelke mindennek” sem igaz, mert reggelente jobban járunk, ha nem ágyazunk be. Ám most még azt is meg kellett tudnunk, hogy a gyerekek nemhogy megfiatalítják a nőket, hanem még öregebbeknek is néznek ki miattuk az anyukák. Nos, jobb, ha viccet csinálunk ezekből a hírekből, bár mondanom sem kell, a világ legjobb viccét is kikutatták már. H. É. EGE"’ Alig ért véget az év végi bevásárlási hajrá, az üzletek máris elkezdték téli kollekcióik leárazását. Január elejére szinte kivétel nélkül minden bolt felvette a ritmust: böngészhetünk prémium kategóriában, de találni olyan „second hand” üzletet, amely szintén féláron kínálja darabjait. Az elektronikai cikkek esetében természetesen nem az évszakváltás, hanem az újabb modellek piacra kerülése határozza meg egyes, régebbi típusok árának csökkenését. ► 3 Fotó: Berán Dániel Vásárlásra csábítanak a januári nagy leárazások Egyedülálló lenne az országban a centrum Demenciaközpont építését tervezik Dr. Kriveczky György, a fenntartó jogásza (balra), Horváth László országgyűlési képviselő és Weisz Péter, a Bugát Pál Kórház igazgatója a sajtótájékoztatón Fotó: Czímer Tamás Eredményt hozó egri törekvések EGER Az idei évben startol a Kertész utca és a Mekcsey utca rekonstrukciója, valamint a Csiky Sándor utca csapadékvízhálózat- és útfejlesztése, s emellett számos ügy áll előkészítés alatt - mondta a Hírlapnak adott interjújában a megyeszékhely polgármestere. Habis László úgy fogalmazott, kijelenthető, hogy 2018-ban nagyobb összegű beruházás realizálódik, mint 2017-ben. ► 2 Befejeződött a takarékok egyesülése MAGYARORSZÁG Az idei év elejére valamennyi egyesülés befejeződött a takarékszövetkezeti szektorban, amely során 12 regionális központú, tőkéjében erős, stabil és hatékonyan működő pénzintézet jött létre. A fúziókra azért volt szükség, hogy a takarékok egységes, korszerű szolgáltatásokat tudjanak nyújtani. ► 7 GYÖNGYÖS Az országban egyedülálló, korszerű és hiánypótló geriátriaközpontot építenének ki a mátraaljai városban, a régi kórház épületében, amely évek óta használaton kívül, üresen áll - mondta Weisz Péter a kórház évindító sajtótájékoztatóján. A város számára egy olyan idősgondozási centrum alakulna itt, amely a XXI. század elvárásainak felelne meg és pluszfoglalkoztatottságot is biztosítana - fogalmazott az intézmény igazgatója. Közel 3500 négyzetméteren, mintegy 250 ágyas központ az időskori feledékenységgel, demenciával küzdő betegek szakszerű ápolását, gondozását oldaná meg. Emellett egy hospice részleget is kialakítanának, mely a végső stádiumban lévő betegeknek nyújtana segítséget. ► 3 Harapással hárította el a néni rokona támadását HEVES MEGYE „Ha nincs kétszázezer forint mama, akkor most meghal!” - kiáltotta a 38 éves nő, aki ezután párnát szorított a 84 esztendős asszony arcára, hogy megfojtsa őt. Végül nem sikerült a terve, áldozata megmenekült, ugyanakkor a fiatalabb rokon hölgy ellen a napokban vádat emelt a Heves Megyei Főügyészség. A büntetőügy újabb fejleményéről dr. Szalóki Zoltán megyei főügyész adott pénteken tájékoztatást a Hírlapnak. A 2016 őszén történtek sértettje a megye egyik községében lakó néni. Ő a támadója korábban elhunyt házastársának a nagymamája. A szépkorú asszony - ahogyan azt a vádirat is tartalmazza - az unokája halálát követően is támogatta a három gyermekét egyedül nevelő anyát. Ez volt az egyik oka annak, hogy a fiatalabbik hölgy elég gyakran megfordult az egyébként mozgásszervi megbetegedésben szenvedő idős nő otthonában. ► 3 9 770865 910066 18005 SZERKESZTOSEG: Email: szerkesztoseg@hevesmegyeihirlap.hu OLVASÓSZOLGÁLAT 30/555-9813 TERJESZTÉS - kézbesítéssel kapcsolatos problémák esetén 46/998-800 HIRDETÉS - ha hirdetni kíván lapunkban, ezt a számot hívja 36/513-628 MA HOLNAP 7 8 *% Hajnalban pára, köd képződhet, mely helyenként akár napközben is megmaradhat. Máshol száraz, napos, keleten felhősebb időre készülhetünk.^ 13 Bojdog névnapot Boldizsár nevű j olvasóinknak!