Heves Megyei Hírlap, 2018. január (29. évfolyam, 1-26. szám)
2018-01-31 / 26. szám
2 MEGYEI KÖRKÉP 2018. JANUAR 31., SZERDA Tanodába hívogató ESZAK-HEVESA Pétervásárai járásban több községben is eredményesen működnek a tanodák. Az elmúlt hónapok tapasztalatáról február 15-én, majd március 3-án workshop keretében számolnak be az intézményvezetők. A Hétkút Forrás Alapítvány által működtetett tanodák gyakorlati hasznáról szóló délutánokon polgármesterek, az oktatási tárca illetékesei, illetve szülők és érdeklődő gyermekek is részt vesznek majd, és feltehetik kérdéseiket is. B. K. Segítség az ügyintézéshez C$K Az önkormányzat döntése értelmében hétköznaponként kisbuszt biztosít a község belterületén a központba, hogy a település távolabbi részén élő idősebbeknek, a többgyermekes családoknak is könnyebb legyen a bevásárlás, ügyintézés. A járat hétköznaponként 9.15-kor indul a KOMI buszmegállóból, és egy óra elteltével indul vissza ugyanide. Nagy Sándor polgármester elmondta, régi igénye volt ez a helyieknek, s abban bíznak, hogy az új szolgáltatás sok embernek nyújt segítséget. B. K. Az idei tervekről tárgyalnak PÁRÁD Ma délután négy órakor tartja soron következő ülését a helyi képviselő-testület. A bizottságok már megtárgyalták és előkészítették az idei költségvetés főbb számait, így ma első körben véleményézik a várható bevételeket és kiadásokat. Ezt követően az idei palócnapok megrendezéséről egyeztetnek, majd a az Ifjúsági Közösség és Szolgáltató Tér első fél éves munkatervezetét tekintik át. B. K. Sokan tudják, hogy káros, ezért leadják a sütésre használt étolajat MEGKÉRDEZTÜK: ÖNÖK MIT CSINÁLNAK AZ ELHASZNÁLT SÜTÖOLAJJAL? Szűkebb hazánkban a legtöbb használt sütőolajat a megyeszékhelyen és a mátraaljai város töltőállomásain adták le a lakosok. Hét év alatt mintegy tíz-tíz tonnát. Kiderült, egyre elterjedtebb, hogy e környezetbarát módon szabadulnak meg a veszélyes hulladéktól. Hliva Éva eva.hliva@mediaworks.hu HEVES MEGYE Magyarországon a főzési kultúra és a szokások miatt gyakran és nagy mennyiségben használunk sütőolajat - kezdte Pénzesné dr. Kónya Erika, amikor arról kérdeztük mi történik, ha a háztartásunkban elhasznált sütó'olajat egyszerűen csak kidobjuk, kiöntjük, elássuk... Az Eszterházy Egyetem Biológiai Intézet Növénytani és Növényélettani Tanszék megbízott dékánja nyomatékosította, a használt sütőolajat semmiképpen sem szabad a környezetbe juttatni.- Egy csepp étolaj több száz liter vizet tud elszennyezni. Természetes vizekben megakadályozza az autooxidációs folyamatokat és az életközösségekre is nagy veszélyt jelent, hisz a vízben az oxigén áramlását is gátolhatja. Ezenkívül a talajba jutva elzárja a víz útját, a talajvíz nem tud szabadon vándorolni, tehát mind a talajba, mind a természetes, felszíni vizekbe jutva nagy veszélyt jelent - magyarázta a szakértő. Immár hetedik éve adhatják le országszerte a MÓL töltőállomásain a használt sütőolajat. A megyében tíz helyen, Egerben a Kővágó téri és a Mátyás király úti, Gyöngyösön az Alkotmány úti, Elatvanban a Csányi úti töltőállomásokon, de Hevesen, Kápolnán, Pétervásárán és az M3-as autópályán több kútnál is környezetMinimális mennyiség nincs meghatározva, bármilyen edényben leadható a használt sütőolaj Fotó: Czímer Tamás barát módon szabadulhatnak meg a használt étolajtól. Gazsi Kinga, a gyöngyösi töltőállomás üzemeltetője azt mondta, hozzájuk rendszeresen hozzák be az emberek kisebb-nagyobb flakonokban a fáradt olajat. Bármilyen edényben leadható - hívta fel a figyelmet - és minimális mennyiség sincs, volt aki fél literrel jött, de akadt már olyan is, aki egyszerre öt litert adott le. Tapasztalata szerint itt megszokták ezt az emberek.- A leginkább használtak az egri és a gyöngyösi töltőállomások, ezeknél egyenként mintegy 10 tonna használt sütőolajat adtak le a lakosok a program 2011-es kezde1 te óta - tájékoztatta lapunkat a MÓL sajtóirodája. Hozzátették: kizárólag lakossági eredetű és kiszerelésű sütőzsiradékot vesznek át a kijelölt töltőállomásokon. Kovács Sándorné: - Most karácsonykor a szokásosnál több étolajat használtunk fel, sokat sütöttünk, úgy emlékszem lassan meg is telik az az üveg, amelyet erre szoktunk hasznosítunk. Én mindig leszűröm és úgy gyűjtöm. A páromnak meg útba esik a töltőállomás, így a leadást meg ő szokta intézni. Évek óta így csináljuk, mert fontos a környezetünk védelme. Császár Istvánné: - Én már egy ideje nem gyűjtöm össze az étolajat. Leginkább azóta, amióta egyedül vagyok, hisz már keveset is főzök-sütök. Ami meg van, az meg megy a cserépkályhába, bár tudom, hogy nem a legjobb, de ez nem igazán nagy mennyiség. Amíg többen voltunk, többet használtam étolajat is, amelyet összeöntöttem és a közeli kúthoz vittem el. Venczel Lászlóné: - Én már évek óta összegyűjtöm egy műanyag palackba, leginkább kétliteresbe, az kibír egy-két hónapot, attól függ mennyit sütök. Ha megtelik, leadom a benzinkúton. A szomszédaim és a baráti társaságomban is mindenki így tesz. Nekünk az Alkotmány úti kút van a legközelebb, de nem is tudom Gyöngyösön hol adható még le. Képregény az ’56-os forradalom emlékére Budapest Angyala Aluljáróban támadott a visszaeső bűnöző Tinédzsert rabolt ki EGER Rendhagyó óra keretében mutatták be a Budapest Angyala nevű képregényt hétfőn az Eventus Üzleti és Művészeti Szakközépiskola diákjainak. A kiadvány elkészítésére a Terror Háza kérte fel Tallai Gábort és Futaki Attilát a forradalom hatvanéves évfordulója alkalmából. Bajnai Zsolt, a bemutató szervezője elmondta, bár az 1956-os forradalom emlékére számos rendezvényt tartanak, a fiatalokhoz nem könnyű közel hozni a történéseket. A könyvet hazánk egyik leghíresebb képregényrajzolója, Futaki Attila készítette. Berecz R. Szívesen forgatták a diákok a képregényt Fotó: Márkus Attila FÜZESABONY A harmincéves terhelt az állomás épülete melletti aluljáróba ballagott, hogy pénzt szerezzen. Ez a rész forgalmas, de félhomály uralkodik benne. Ott figyelt fel egy 15 esztendős fiúra, aki a falhoz támasztott kerékpárja mellett várakozott éppen. Odament a gyermekhez, s azonnal tudatta vele, hogy most jött ki a börtönből. A tinédzser arca elé emelte az öklét, s megkérdezte, ki tudná-e segíteni 250 forinttal. A sértett válasza, ami szerint nincs nála pénz, nem tetszett a támadónak. Közölte az ifjúval, hogy ha mégis talál nála fizetőeszközt, akkor eltöri az orrát. A rémült gyerek erre átadott egy ezerforintost az útonállónak. Váratlan dolog történt: egy asszony épp mellettük kérekezett el a biciklijén, s látva a Az ügyben elsőfokon a Füzesabonyi Járásbíróság hoz majd ítéletet bűntényt, kivette a vádlott kezéből a bankót, amit visszaadott a fiatalnak. Ezután távozott. Menekült volna a sértett is, de a terhelt ordítozva üldözni kezdte. Végül a tizenéves felugrott a kerékpárjára, s a közeli boltban lelt végül menedékre. Rablás bűntettével vádolja a Füzesabonyi Járási Ügyészség az egyébként különös és többszörös visszaeső elkövetőt, akit a bűntény után nem sokkal elfogtak és őrizetbe vettek. A vádhatóság azt indítványozza, hogy a bíróság sújtsa őt fegyházbüntetéssel. Az ügyészség a soron kívül benyújtott vádiratában indítványozta a terhelt előzetes letartóztatását is, amit a bíróság el is rendelt. Az erőszakos vagyon elleni bűncselekményért akár tizenkét évet is fegyházban tölthet a rabló, ha bebizonyosodik a bűnössége. Sz. 2.