Heves Megyei Hírlap, 2018. január (29. évfolyam, 1-26. szám)

2018-01-26 / 22. szám

2018. JANUÁR 26., PÉNTEK BELFÖLD-KÜLFÖLD 0 Az MSZP-s elnök levélben fordul Soroshoz Meghiúsult az ülés A Fidesz képviselői elhagyják a nemzetbiztonsági bizottság ülését - jobbra az LMP-s Szél Bernadett Fotó: MTI Magyarázzák: Vona Gábor Allah mellett tett hitet VIDEOFELVÉTEL Vona Gáborról szóló újabb kínos felvétel jelent meg az interneten. A Mandiner birtokába jutott videón Vona Gábor, a Jobbik elnöke muszlim fiatalok előtt, török nyelven tesz hitet Allah mellett. A gyenge minőségű, vélhetően mobiltele­fonnal, évekkel ezelőtt készített felvételen Vona Gábor törökül beszél, és a következőket mond­ja: „Mi Attila unokái vagyunk, akiknek elve az igazság, akik bátran ellenállnak a rossznak, és senkitől nem félnek, csak­is Allahtól.” A pártelnök Al­lah mellett hitet tevő mondata­it üdvrivalgással fogadja a felte­hetően török közönség. A Jobbik elnöke tegnap a Facebook-oldalán azzal kezd­te, hogy a Fidesz folyamato­san hazudik, de a kormányt a Jobbik lebuktatta. Majd azt ír­ta, hogy ő nem Allahot dicsőí­tette, „hanem Istent, akit török nyelven történetesen így nevez­nek”. Vona igaza bizonyításául a Google fordítóprogramját hív­ta segítségül. A magyarázkodásban a Job­bik elnöke rossz lóra tett, a tö­rök nyelvben ugyanis az Allah szó a Korán és az iszlám iste­nét jelenti, megkülönböztetik a többi vallás istenétől, amelyet a Tanri szóval jelölnek. A török közönség üdvrivalgással fo­gadta Vona szavait Bárki ellenőrizheti, hogy a Google Translate szerint a nagy kezdőbetűvel írt „Isten” fordítá­sa törökül a Tanri. Vona ezért a Google keresőjében inkább a kisbetűs „isten” kifejezésre ke­resett rá. Időközben viszont feltehető­en rájöttek a pártközpontban arra, hogy ha valaki tényleg a Vona Gábor által hivatkozott „Isten” kifejezésre keres rá, akkor nem az Allah, hanem a Tanri kifejezés fog megjelenni. Ezt elkerülendő törölték az ere­deti bejegyzést, majd az újban már megfordították a keresési sorrendet, és törökről magyar­ra fordítással próbálkoztak. A Jobbik elnökének fordítási tévedésére sok olvasó felhívta a figyelmet, de Vonáék az őket cáfoló hozzászólásokat azonnal eltávolították. MW Kivonultak a kormánypárti képviselők az Országgyű­lés nemzetbiztonsági bizott­ságának tegnapi rendkívüli üléséről. A bizottság szocia­lista elnöke ezután bejelen­tette, levélben kér tájékoz­tatást Soros Györgytől. Mediaworks-összeállítás szerkesztoseg@mediaworks.hu BOJKOTT ígéretükhöz híven elhagyták a fideszes képvi­selők a nemzetbiztonsági bi­zottság tegnapi ülését, így a testület határozatképtelen­né vált. Németh Szilárd, a bi­zottság fideszes alelnöke meg­ismételte: az LMP-s Szél Ber­nadett jelenléte egy olyan ülé­sen, ahol a Soros-tervről, a So­ros-hálózatról van szó, nem­zetbiztonsági kockázatot je­lent, ezért nem járulnak hoz­zá a bizottság munkájához. A kormánypárti politikus sze­rint ha az ülésen olyan embe­rek vannak jelen, akik Soros György szervezeteiben vállal­tak munkát, köztük ráadásul VISSZAVONULÓ Az európai uni­ós menekültügyi rendszer re­formjának előmozdítása ér­dekében Németország hajlan­dó felfüggeszteni a vitát a me­nekültek tagállamok közöt­ti elosztásáról - mondta a né­met belügyminiszter csütörtö­kön Szófiában a Welt című né­egy olyan, migránsokkal fog­lalkozó szervezetben, amely­nek vezetője „különbnek gon­dolja a migránsokat a magyar embereknél”, az nemzetbiz­tonsági kockázat. Mint ismeretes, az LMP mi­niszterelnök-jelöltje koráb­ban a Soros-hálózat részének tartott Menedék - Migránso­kat Segítő Egyesület program­­vezetője volt. Ráadásul Szél Bernadett egy olyan személyt jelölt külsős szakértőnek a bi­zottságba, aki megbukott az átvilágításon. Az illető, Mir­­wais Janan 1986-ban, Kabul-A Soros-hálózat több mint 3,5 milliárd forintnak megfelelő dol­lárt költött tavaly, jelentős rész­ben a magyar ügyek elleni lob­bizásra Amerikában - írja az Origó. Az Open Society Policy Center hivatalos beszámolók szerint a kongresszus mindkét házában, a külügyben, a Penta­gonban és a Nemzetbiztonsági met lap jelentése szerint. Tho­mas de Maiziére az EU-belügy­­miniszterek informális tanács­kozása szünetében tett nyilat­kozatában kiemelte: észszerű megoldás lenne, ha egyelőre le­zárnák a menekültek kvótákon alapuló elosztásáról folytatott vitát, és más ügyekre összpon­ban született, a család 1990 óta Magyarországon él. Mir­­wais Janan korábban a Mig- Szol, az egyik leginkább mig­rációpárti Soros-szervezet al­kalmazottja volt. Később ki­derült az is: Mirwais Janan édesapja valamilyen rejtélyes ok miatt nem léphet Afganisz­tán területére, noha az ország állampolgára. Szél Bernadett az ülésen azt mondta: a kormánypárti po­litikusok „megpuccsolták” a testület munkáját. Molnár Zsolt, a testület szo­cialista elnöke szerint a kor-Tanácsban is lobbizott egy kép­viselőházi határozat elfogadá­sáért, amely „a magyarorszá­gi demokrácia támogatását és a kölcsönös előnyökön alapu­ló kétoldalú viszony megerősí­tését” célozta. De olyan állításo­kat is leírtak, mint hogy „Orbán Viktor és a Fidesz egyre inkább autoriterré válik”. tosítanának. A kvóta helyett a menekültügyi eljárás szabá­lyairól és a menedékkérők be­fogadásának feltételeiről kelle­ne megállapodni - mondta. Az Angela Merkel kancellár vezette Kereszténydemokra­ta Unió (CDU) politikusa nem foglalt állást egyértelműen ab­mánypárti képviselők lehetet­lent kértek, amikor azt mond­ták, hogy Szél Bernadett ne ve­hessen részt a tanácskozáson. A jobbikos Mirkóczki Ádám úgy nyilatkozott: Németh Szi­lárd vagy „hazudik”, ami­kor azt állítja, Szél Bernadett nemzetbiztonsági kockázatot jelent, vagy az Alkotmányvé­delmi Hivatal „trehányul” vé­gezte a munkáját. Az ellenzék szerint a So­ros-terv valódiságát egyszer sem támasztották alá a titkos­­szolgálatok. Kontrát Károly belügyi államtitkár azonban leszögezte: a szolgálatok és az illetékes szervek a nemzet­­biztonsági bizottság ülésein már többször is igazolták a So­ros-terv létezését. Molnár Zsolt közölte: teg­naphoz két hétre újra össze­hívja a nemzetbiztonsági bi­zottság ülését. Bejelentette azt is: levélben kér Soros György­től tájékoztatást az úgyneve­zett Soros-tervről, s az üzlet­ember válaszát a teljes közélet megkapja majd. ban a kérdésben, hogy a ber­lini vezetés hajlandó lenne-e akár egy újabb nagy menekült­­hullám esetén is eltekinteni a menekültek kvóták szerinti el­osztásától. Mint mondta, erről a kérdésről majd a reformról zajló tárgyalások végén kell dönteni. MW HÍREK Rangos elismerés a Hagymatikumnak Európa Családbarát Fürdőjének választotta a ma­kói Hagymatikumot a brit Lu­xury Travel Guide utazási ma­gazin. Óriási szakmai elis­merés ez, ami hosszú távon jót tesz majd Makó turizmu­sának, mert ez egy olyan öt­száz oldalas kiadvány, amit az egész szakma lapoz a vilá­gon - nyilatkozta Gergely Gá­bor, a Makovecz Imre tervez­te fürdőegyüttes igazgatója. A címmel járó kupát London­ban veheti át a magyar győz­tes, emellett egyúttal a ne­ves kiadvány tavaszi számá­ban is szerepelhet. BDA Műhiba miatt 99 milliót kapnak KÁRTÉRÍTÉS A debreceni íté­lőtábla jogerősen 99 millió forintos kártérítést ítélt meg annak a családnak, amely pert indított egy rutinműtét közben elkövetett műhiba miatt a Szabolcs megyei kór­ház ellen - írta meg a Blikk. A 2010-ben végzett vesekő­műtét alatt az egyik gép el­romlott, levegőt juttatott le­ányuk, A. Mária szervezeté­be, és ettől leállt a keringé­se. A 23 éves nő azóta állan­dó gondozásra szorul. A bíró­ság szerint az egyik készülé­ket nem tartották karban, ez okozta a hibát. A kórház ere­detileg 41 millió forintos fáj­dalomdíjat ajánlott fel. MW Négyezer állást kisöpörhet a brexit DAVO A JP Morgan a lon­doni részlege munkahelyei­nek több mint a negyedét külföldre telepítheti át, ha a brit EU-tagság megszűné­sével jelentősen megválto­zik a pénzügyi szabályozá­si környezet - mondta teg­nap a legnagyobb amerikai bankcsoport vezérigazgató­ja. Jamie Dimon a BBC-nek a davosi Világgazdasági Fó­rumon adott nyilatkozatá­ban kijelentette: ha London­nak a brexit utáni időszakra nem sikerül a jelenlegi pénz­ügyi szabályozás kölcsönös elismeréséről megállapodás­ra jutnia az Európai Unióval, annak „nem lesz jó vége". Ebben az esetben a JP Mor­gan a 16 ezer alkalmazottjá­ból négyezernél is több mun­kahelyet telepíthet külföldre a londoni Cityből. MW Feladják a németek a kvótavitát? Sok pénzből lobbizik a Soros-szervezet Tornaszlányokat molesztált a doktor LANSING/MICHIGAN Élete végéig börtönben marad az amerikai tornászválogatott korábbi or­vosa, Lawrence G. Nassar, aki közel 160 tinédzsert, illetve fi­atal nőt - köztük olimpiai ér­meseket - molesztált. Kiderült, az 54 esztendős Nassart 40 és 175 év közötti börtönbüntetés­re ítélték a szexuális zaklatá­si ügyben. Az ellene vallók kö­zött olyan élsportolók is voltak, mint Aly Raisman háromszo­ros olimpiai bajnok, McKayla Maroney olimpiai és három­szoros világbajnok, aki tavaly decemberben pert is indított a tornaszövetség és az amerikai olimpiai bizottság ellen is, mert éveken keresztül eltussolták, hogy Nassar szexuálisan zak­latta. Simone Biles négysze­res olimpiai és tízszeres bajnok szintén arról számolt be, hogy ő is Nassar áldozata volt. Az orvost tavaly december­ben gyermekpornófotók bir­toklása miatt hatvan évbörtön­re ítélték, a büntetés letöltését januárban megkezdte. A sze­xuális visszaélések ügyében Nassar novemberben elismerte a többrendbeli szexuális zakla­tást és bocsánatot kért áldoza­taitól. A botrány miatt a héten lemondott az Egyesült Álla­mok tornaszövetségének több vezetője is. MW HIRDETÉS EGY ÚJ TAJVANI TECHNOLÓGIA tönkreteszi a hallókészülékek piacát! INTELLIGENS HALLÁSERŐSÍTŐ Kicsi, diszkrét és árban mindenki számára elérhető! Semmiben sem különbözik a legjobb minőségű és legdrágább márkás hal­lókészülékektől (amelyek ára akár 1 millió forint), de a kedvezményklub­ban mindössze 16 900 Ft-ért kapható! Mennyit spórolsz vele? A hagyományos hallókészülékek ára 200 ezer és 1 millió forint kö­zött van. Ehhez hozzáadódik még az apró elemek ára (kb. 20-30 ezer fo­rint évente!), amik csak speciális üz­letekben kaphatóak és gyakran kell cserélni. Amennyiben az intelli­gens halláserősítő mellett döntesz, egyszerre több tízezer forintot ta­karíthatsz meg plusz az elemeken akár 30 ezer forintot évente, mivel az eszköz hálózatról tölthető! Nem hallod, mit mondanak neked az emberek? Ezzel a HALLÁSERŐSÍTŐVEL: v nem fogsz felesleges zajokat és zörejeket hallani a háttér­ben (az eszköz intelligens mó­don erősíti fel a fontos hangok erősségét és csökkenti az utca zaját valamint a fölösleges zö­rejek erősségét, azaz ajtócsa­pást vagy a tömeg zaját); v gond nélkül hallod majd az em­beri beszédet, az éneket, a rádi­ót és a tévét; v könnyen megérted majd azo­kat is, akik halkan és artikuláció nélkül beszélnek; v végre mindent és mindenkit meghallasz majd magad körül! Mindez egy új technológiának köszön­hető, amely 59-szor olcsóbb a legmo­dernebb hallókészülékeknél! Földes András Abáról arról mesél, hogy az intelligens halláserősítö ho­gyan változtatta meg az életét: „Szégyelltem magam és dühös oltam, hogy a hagyományos hallókészülékre nem futja!" Nyugdíjas vagyok, a hallásom rég elkezdett romlani, ta­lán 40 éves korom körül. Végül már nem is találkoztam emberekkel, hi­szen nem kérdezhettem állandóan: „mi? micsoda?" Belefáradtam, egy­re gyakrabban csináltam úgy, mint­ha jól hallanám, amit mondanak, bólogattam, mosolyogtam... Szé­gyelltem magam és dühös voltam, hogy a hagyományos hallókészülék­re nem futja. Most már beszereztem az intelligens halláserősítőt. Mindent hallok, úgy mint régen, megint nor­málisan beszélget­hetek az emberekkel. A készüléket kizáró­lag a kedvezményklub telefonos értékesítésén keresztül lehet beszerezni, (üzle­tekben nem volt és nem is lesz kap­ható). A megrendelés nagyon egysze­rű és biztonságos, mivel semmit sem kell előre fizetni. Jelenleg a a ked­vezményklub akciót hirdet és óriá­si kedvezményt ad a halláserösítöre. V XV-500 típusú mikro­processzorral rendel­kezik, amely intelli­gens módon erősíti a fontos hangokat és megszűri a zajt és a zörejeket________ KEDVEZMENYKLUB-AKCIO! Telefonálj 2018. január 29-ig. és 70%-os kedvezményt kapsz! Megkapod az INTELLIGENS HALLÁSERŐSÍTÓT a kedvezményklubban való részvételért mindössze 56 333TT16 900 Ft*ért! TELEFONÁLJ: 06 1 998-9606 H-p. 9:00-19:00. szó. és V. 10:00-16:00 (Normal díjas helyi hívás további költségek nélkül) v

Next

/
Thumbnails
Contents