Heves Megyei Hírlap, 2018. január (29. évfolyam, 1-26. szám)

2018-01-18 / 15. szám

2018. JANUÁR 18., CSÜTÖRTÖK fi KÉKLÁMPÁSOK NYOMÁBAN Lósóska volt a molesztáló ürügye a tettéhez KOMLÓ, DEBRECEN Öt és fél év fegyház immár a jogerős bün­tetése annak a férfinak, aki 2016 nyarán egy tízéves kis­lányt molesztált. A Debreceni ítélőtábla ugyanis kedden helybenhagyta az Egri Tör­vényszék elsőfokú ítéletét - közölte Berényiné Fórizs Ildi­kó, az ítélőtábla sajtószóvivője. Az elmúlt év szeptemberé­ben zárt tárgyaláson hozott döntésében az Egri Törvény­szék szexuális erőszak bűn­tettének kísérlete miatt öt év hat hónap fegyházbüntetés­sel sújtotta L. S. Cs. vádlottat. Az indokolás szerint a terhelt három esztendeje nyáron köl­tözött a testvére fiának kom­lói házába szívességi lakás­használóként. Az ingatlanban lakott a tulajdonos és család­ja négy kiskorú gyermekkel. Utóbbiak között volt a bűn­tény idején tízéves sértett is. A gyereklány bízott a rokonában, sajnos nagyon rosszul tette A megállapított történeti tény­állás értelmében L. S. Cs. 2016 júniusában pénzt adott a kis­lánynak, ha az vele tartva se­gít neki egy másik portán ló­sóskát szedni, amit később el­adnak. A gyermek a pénzszer­zés reményében és mert bízott a rokonában, hosszasan győz­ködte az édesanyját, enged­je el a vádlottal. Végül az asz­­szony beleegyezett, még arra is megkérte csemetéjét, hogy szellőztessen ki a másik ház­ban. Amikor odaértek, a terhelt bezárta a kaput. A gyerek­lányt bevitte a szobába, ma­gához szorította, simogatta, csókolgatta. A sértett tiltako­zott ez ellen, igyekezett szaba­dulni. Végül sípcsonton rúgta a heves és erőszakoskodó ud­varlót, kirohant az épületből, majd átugrotta a kaput és sír­va hazaszaladt. A törvényszék döntése el­len a vádlott és védője felmen­tésért, illetve a szankció eny­hítéséért fellebbezett, ám má­sodfokon a Debreceni ítélőtáb­la helybenhagyta az elsőfokú bíróság határozatát, így az jog­erőre emelkedett. Sz. Z. Egerszalók külterületén, az Ady Endre úton következett be a tragédiával végződött baleset Fotó: Ládi László Autóbusszal ütközött a síkos úton a személyautó Halálos karambol Halálos közúti közlekedési baleset történt a megye­­székhelyhez közeli telepü­lés határában. Egy busz és egy személygépkocsi üt­között össze. Utóbbi jármű megcsúszott a síkos úton. A vezetője belehalt a sérü­léseibe. Munkatársunktól heol@heol.hu EGERSZALÓK Egy személyautó vezetője életét vesztette abban a karambolban, ami a község külterületén, az HEVES Három év börtönbün­tetéssel sújtotta a hét elején a Hevesi Járásbíróság rablás bűntett elkövetése miatt S. J. vádlottat, akit mellékbünteté­sül ugyanennyi időre eltiltott a közügyek gyakorlásától - közölte a Hírlappal dr. Puskás Csilla, az Egri Törvényszék sajtószóvivője. Amint arról korábbi szá­munkban már beszámoltunk, a Hevesi Járási Ügyészség gyorsított eljárásban állította Ady Endre úton következett be szerdán a reggeli órák­ban. Egy távolsági autóbusz­­szal ütközött össze a gépkocsi - tájékoztatta a Hírlapot Soltész Bálint r. őrnagy, a Heves Megyei Rendőr-fő­kapitányság sajtószóvivője. Hozzátette: a személykocsi utasa, egy nő megsebesült, míg a buszban tartózkodók nem szenvedtek el sérülést. A riasztás után a helyszín­re érkezett hivatásos tűzoltók feszítővágóval szabadították ki a kisebbik járműbe beszo­rult sofőrt, akinek az életét bíróság elé a fiatalembert. Az ítélet indokolása értelmé­ben a terhelt még az előző hét­végén, vasárnap hajnalban kö­vette el a bűntényt. A dél-hevesi városban az au­tóbusz-pályaudvaron lófrált, s közben összetalálkozott egy ittas állapotban lévő férfival. Cigarettát kért az illetőtől, aki azonban tudatta vele, nem tud adni füstölnivalót, mert nincs nála. Tovább is ballagott, ám a vádlott ennyivel nem elé­már nem lehetett megmen­teni - számolt be az esetről honlapján a megyei kataszt­rófavédelmi igazgatóság. Fokozott óvatos­ságra van szükség a csúszós, téli utakon Soltész Bálint lapunk ér­deklődésére elmondta, a ka­rambol miatt egy 48 éves egerszalóki férfi hunyt el, a vele utazó hölgy könnyebben gedett meg. Utána sietett, s hátulról váratlan mozdulatok­kal átkutatta a sértett zsebeit. A megtámadott igyekezett el­lökni a terheltet, ám az a föld­re rántotta őt. Mindketten el­estek, végül S. J.-nek sikerült elvennie áldozatától annak az övtáskáját. Azt magához vette, kiemelte belőle a sértett pénztárcáját, s elmenekült. A bukszában három ezer­­forintos címletű készpénzt és legalább nyolcszáz forint sérült meg. Az elsődleges in­formációk arról szóltak, hogy a személyautó Demjén irá­nyába haladt, ám váratlanul megcsúszott a síkos úttesten, áttért a másik sávba, s ott üt­között össze a menetrend sze­rint közlekedő autóbusszal. A baleset körülményeit az Egri Rendőrkapitány­ság munkatársai vizsgálják. A rendőrség kéri a közleke­dőket, hogy a csúszós utak miatt fokozott óvatossággal haladjanak és vizsgálják meg indulás előtt a téli gumi álla­potát. aprópénzt talált, no meg a ki­rabolt ember személyes okmá­nyai is benne voltak. A vádlott az apró kivételével a tárcában lévő dolgokat elhajította, s ha­mar elinalt. A bíróság kimondta a vasár­nap óta bűnügyi őrizetben volt S. J. bűnösségét rablás bűntet­tében, s meghozta a döntését. Az ítélet - miután senki nem élt jogorvoslati lehetőséggel - már első fokon jogerőre emel­kedett. Sz. Z. Nyolcvan nap elzárás a ródlitolvaj büntetése TARNAZSADÁNY, HEVES Példás szankciót szabott ki a Hevesi Járásbíróság egy kerékpár és egy szánkó tolvajára - tájé­koztatta a Hírlapot dr. Puskás Csilla, az Egri Törvényszék sajtószóvivője. A vádlottat - aki vasárnap óta bűnügyi őrizetben volt - a bíróság lopás vétségének elkövetésében mondta ki bű­nösnek, miután a Hevesi Járá­si Ügyészség a terheltet gyor­sított eljárásban bíróság elé ál­lította ugyanennek a bűncse­lekménynek a vádjával. A ha­tóságok által megállapított tényállás szerint A. R. a múlt hét utolsó napján bement Tar­­nazsadányban egy ház kör­bekerített udvarára. A nyi­tott melléképületből eltulaj­donított egy gyermekbiciklit és egy ródlit. A bűnténnyel 20 ezer forint kárt okozott, ami az eljárás során megtérült. A bíróság a vádlottat nyolc­van nap elzárással sújtotta. Az ítélet jogerős. Sz. Z. Múlt évi ügy tanúját keresik EGER Az Egri Rendőrkapitány­ság vizsgálati osztálya lopás vétség gyanúja miatt folytat eljárást egy 22 éves helyi la­kossal szemben. A nyomozás adatai szerint a gyanúsított ta­valy november 28-án fél tizen­egy és tizenegy óra között a Ráchegy utca 11. előtt parkoló személygépkocsi jobb oldali ajtaját kinyitotta és a jármű­ből eltulajdonított egy hátizsá­kot a benne lévő értékekkel. Az eljárás során szüksé­gessé vált egy sötétkék Ford Focus tulajdonosának felku­tatása, mivel a járművet veze­tő férfi a helyszínen megállt és beszélt a sértettel. A rendőrség kéri, hogy a Ford tulajdonosa vagy aki a bűntényről érdemleges infor­mációval rendelkezik, jelent­kezzen az Egri Rendőrkapi­tányság bűnügyi osztályán, vagy tegyen bejelentést a 107 vagy 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén, a 06-80/555-111-es „Telefon­­tanú” zöldszámán. Sz. Z. Csak az aprópénzt tartotta meg magának a hajnali támadó Három év börtön rablásért HIRDETÉS Töltsd fel saját esküvői fényképed, szerezz minél több szavazatot, hogy megnyerő esd az értékes nyeremények egyikét. Részletes játékleírás és a nyeremények a www. HEOL.hu/az-ev oldalon megtekinthetők. HEOL

Next

/
Thumbnails
Contents