Heves Megyei Hírlap, 2018. január (29. évfolyam, 1-26. szám)

2018-01-13 / 11. szám

14 SPORT 2018. JANUAR 13., SZOMBAT A 90 most nem perc az életében LABDARÚGÁS „Ha Lucifer enge­di, ott leszek.” Viczián Zoltán szavai ezek. És tényleg. Eddig mindig, de legalábbis rendre oda ment, ahová szeretett volna, vagy ahová önszántá­ból akart. Bár az is igaz, élete első' harmadára vonatkozóan ez az állítás nem teljesen fedi a valóságot. Amikor a szüle­tésnap apropóján leülünk be­szélgetni, elég csupán egy-egy „hívó szót” bedobni, Zoli bácsi egyből rátér részletekre. Az egészség, mint fogalom abban ölt testet nála, hogy „nem járok orvoshoz, nem szedek gyógyszert”. Viszont jár-kel a városban, mi több, kis piros autójával is sok­szor feltűnik az utakon. Prá­gában viszont nem saját sze­mélygépkocsival utazott, és Budapestre sem azzal szo­kott. A Magyar Antifasisz­ták és Ellenállók Szövetségé­nek alelnökeként akad felada­ta bőven, amit szívesen végez. E hasábokra mégsem a hátor­szágvédelem miatt tért visz­­sza a nyugalmazott egri ezre­des. Amikor tíz évvel ezelőtt ugyancsak a mai születésnap kapcsán írt róla azóta már el­hunyt kollégánk, Fesztbaum Béla, nem vetültek lapokra azok a történések, amelyekkel most hozakodott elő. Ilyen pél­dául az 1980-as moszkvai útja, amelyre hatvani kollégájával, Pádár Bélával együtt utazott. A Magyar Labdarúgó-szövet­ség küldöttjeiként vettek részt az olimpián, de volt alkalma megnézni Leningrádot - vagy­is Szentpétervárt - és Kijevet is. Katonai beosztása és futbal­lista múltja révén nemcsak Bu­­zánszky Jenőt, Szojka Ferencet vagy a későbbi generáció tag­jaként Albert Flóriánt ismerte, hanem immár nyugdíjasként azon százakat is, akikkel gye­rekként foglalkozott a megyei szövetség égisze alatt. Az után­pótláson túl számíthattak rá a kispályások, segítette a játék­vezetőket, de ha kell, autót is szerelt, mert a végzettsége sze­rint ehhez is ért. Meccseken is feltűnik, és akkor jön a sok ismerős, ma már felnőtt ember, és jön a mo­soly, a derű, az életkedv. Zoli bácsi 90. születésnap­ján mit is kívánhatnánk mást, mint hogy Lucifer, még sokáig engedje ezt! B. Cs. Viczián Zoltán derűsen tekint a jövőbe Fotó: Huszár Márk Százötven pár futballcipő fele áron Miután 1969-ben Egerbe ke­rült Viczián Zoltán, Simon Fló­riánnak köszönhetően a labda­rúgással is tovább ápolhatta szorosabb kapcsolatát. A me­gyeszékhelyiek tartalékcsapa­tánál dolgozott vezetőként, és mint ilyen, segített minél jobb feltételeket teremteni a futbal­listáknak. Ezek közé tartozott a szerelésvásárlás is, noha, nem a netről, csomagküldő szolgá­lattal, hanem egyedi beszer­zéssel. „A csehszlovákkal üzle­teltünk az egyik kollégával, ki­nek jóvoltából kint az ittenihez képest fele áron vásároltam 150 pár Puma focicipőt. A se­gítség a határon kellett a ha­vertól, aki ezt meg is tette, így zökkenők nélkül bejutottak az országba a márkás lábbelik.” A díjazottak és a jelöltek pazar rendezvény végén állhatták össze egy csoportképre a Nemzeti Színházban Fotó: mob.hu Három megyénkben ezüst az Év sportolója gálán A nemzet nagyjai A férfiaknál Baji Balázst, a nőknél Hosszú Katinkát vá­lasztották a 2017-es év spor­tolójának a Magyar Sportúj­ságírók Szövetsége (MSÚSZ) által kiírt szavazáson. Munkatársainktól SPORTEUSMERÉS A 60. szava­zás díjait csütörtökön a Nem­zeti Színházban rendezett M4 Sport - Az Év sportolója gálán adták át. Baji tavaly a londoni világbajnokságon bronzérmes volt 110 méteres gátfutásban, ezzel az első magyar atléta lett, aki szabadtéren, futó­számban dobogóra állhatott a vb-n, illetve győzni tudott az Universiadén. A háromszoros olimpiai bajnok Hosszú tavaly a budapesti vb-n két arany-, egy ezüst- és egy bronzérmet szerzett, a koppenhágai rövid­pályás Európa-bajnokságon pedig mind a hat számot meg­nyerte, amelyben indult. Megyénkbeliként Cso­­szánszki Dávid (Energia SC Gyöngyös, strandlabdarúgás) második helyen végzett az Év gólja szavazáson csakúgy, mint Boronkay Péter (Dr. Bá­torfi-Agria KTK, Eger, paratri­­atlon) a fogyatékkal élő férfi sportolóknál és Németh Nán­dor (Egri Úszó Klub) a férfi 4x100-as gyorsváltó tagjaként az egyéni sportágak csapat­­versenyeiben. A GYŐZTESEK. AZ ÉV FÉRFI sportolója: Baji Balázs (atléta), az Év női sportolója: Hosszú Katinka (úszó), az év CSAPATA HAGYOMÁNYOS CSAPAT­SPORTOKBAN: Győri Audi ETO Hosszú Katinka Fotó: MTI KC női kézilabdacsapata, az év CSAPATA EGYÉNI SPORTÁGAK csapatversenyeiben: Tenisz, Davis Kupa-csapat (Balázs Attila, Fucsovics Márton), az Év edzője: Shane Tusup (úszás). AZ ÉV FÉRFI LABDARÚGÓJA: Nikolics Nemanja (Chicago Fire). AZ ÉV NŐI LABDARÚGÓJA: Jakabfi Zsanett (VfL Wolfs­burg). az Év gólja: Joseph Paintsil (FTC), mlsz-életmű­­díJ: Mészöly Kálmán (labda-Baji Balázs Fotó: MTI rúgás). MSÚSZ-MOB-ÉLETMŰDÍJ: Balczó András (öttusa), az év FOGYATÉKOS FÉRFI SPORTOLÓJA: Osváth Richárd (kerekesszé­kes VÍVÓ). AZ ÉV FOGYATÉKOS NŐI SPORTOLÓJA: Krajnyák Zsu­zsanna (kerekesszékes vívó). AZ ÉV FOGYATÉKOSCSAPATA: Női kerekesszékes vívóválogatott. AZ ÉV FOGYATÉKOS SPORTOLÓK­KAL FOGLALKOZÓ EDZŐJE: Beli­czay Sándor (kerekesszékes vívás). Csoszánszki Dávid Fotó: T. Z. A Magyar Diáksport Szövetség díjait kapták Fejes, Átány és a JSV DIÁKSPORT Három kategóriá­ban is akadt megyénkbeli díja­zott a Magyar Diáksport Szö­vetség ünnepi rendezvényén, ahol a 2016/2017-es tanév or­szágos döntőin elért kimagasló teljesítményeket ismerték el. Testnevelőként Fejes Péter (Egri Kemény isk.) kapott ju­talmat, a Kis Iskolák Sportver­senyében harmadikként zárt intézményként az átányiak ré­szesültek elismerésben, míg a rendezvény kategóriában a He­ves Megyei Diák- és Szabadidő­­sport Egyesület Játékos Sport­­verseny Diákolimpia országos döntőjének szervezői fogadhat­ták a gratulációkat. B. Cs. Balogh Gábor és Kulcsár Krisztián között Szarvas István és Kormos Ferenc képviselte az átányiakat Fotó: mdsz.hu A jobb megértéséért, az elfogadásáért teker Missziós grúz bringás KERÉKPÁR Vlagyivosztokból indult és Lisszabonba tart kerékpárjával a grúz Nodar Beridze. A 47 éves korábbi bir­kózó missziós tevékenységet folytató bringásként a népi dip­lomácia nagyköveteként járja a világot. A kölcsönös megértést és egymás elfogadását zászla­jára tűzött építészmérnök a minap Egerbe érkezett, ahol a helyi orosz nyelvi klub tagja­ként Fitala Csaba segített neki az eligazodásban. A tavaly 30 ezer kilométert maga mögött hagyott akti­vista Ukrajnán át jött Magyar­­országra, s halad tovább Po­zsonyba majd Berlinbe. B. Cs. Nodar Beridze Egert is útba ejtette Fotó: Huszár Márk

Next

/
Thumbnails
Contents