Heves Megyei Hírlap, 2018. január (29. évfolyam, 1-26. szám)

2018-01-03 / 2. szám

2 MEGYEI KÖRKÉP 2018. JANUAR 3., SZERDA HÍREK Véradás: életeket menthet HEVES MEGYE Az új eszten­dőben is megyeszerte várják a véradókat. Szerdán a horti művelődési házban délelőtt 9 és 12 óra között nyílik mód a véradásra. Ugyanezen a na­pon az átányi Dr. Fél Edit Kö­zösségi Térben délelőtt 10 és 12 óra között, 10-től 13 óráig a gyöngyösi K&V International Transport Kft. telephelyén, délután fél 2 és fél 5 között a kömlői általános iskolá­ban adhatnak vért a dono­rok. Csütörtökön délután 2 és 5 óra között a kerecsendi kö­zösségi házban várják a vér­adókat. V. NI. Mosolygó kórház EGER Szerdán délután fél 5 és fél 6 között önkéntesek találkozója lesz a Mosolygó Kórház Egerben szervezésé­ben az Új Nemzedék közös­ségi klubban. Várják az aktív önkénteseket és azokat is, akik csatlakoznának. A meg­jelentek tapasztalataikat osztják meg, valamint tanul­nak egymástól. Továbbá át­tekintik, milyen felajánlások érkeztek eddig, ötleteinek, beszélgetnek. V. NI. Új helyszínen a programok EGER A Dobó Katica Nyugdí­jas Szervezet programjainak helyszíne ebben az évben megváltozik a Bartakovics Béla Közösségi Ház felújítá­sa miatt. A továbbiakban új helyiségben, a Bem tábor­nok út 3. szám alatti épület­ben tartja meg az esemé­nyeit az egyesület. Január 15-én, hétfőn az előző év második félév értékelése és az új esztendő program­jainak ismertetése lesz 15 órától. V. NI. Az elmúlt években többnyire bezártak intézményeket Vajon újranyithat-e majd a ludasi iskola? Ahol igénylik a szülők, ott akár újra kinyithatnak az alsó tagozatos iskolák Képünk illusztráció Fotó: Berán Dániel Ludason tavaly karácsony­kor hangzott el a bejelen­tés, ha a szülők fontosnak • gondolják, tíz év után újra kinyithat a település kisis­kolája. Jelenleg az igények felmérése zajlik. Barta Katalin katalin.barta@mediaworks.hu HEVES MEGYE A közel hétszáz lakosú Ludason az elmúlt he­tekben merült fel a gondolat, hogy idén szeptembertől újra­nyithat az összevont alsó ta­gozatos kisiskola, ha a szülők is szorgalmazzák azt. A hír azért érdekes, mert az elmúlt években, évtizedekben több­nyire iskolák bezárásáról ad­tunk hírt. A kisebb települő-. seken vagy nem született elég gyermek, vagy egyéb okokból gondolták úgy a szülők, hogy máshova íratják csemetéiket. Bár kevés a jó példa, tudunk olyan faluról, ahol a mai napig mintaszerűen működik a kis­iskola. Mátraballán például ta­valy annyi kisgyermeket sze­rettek volna beíratni az intéz­ménybe helyi és a környékbe­li szülők, hogy helyhiány miatt kénytelenek voltak elutasítani néhány jelentkezőt. Dudás Ró­bert polgármester azt mondja, ez a siker elsősorban a szülők érdeme, akik ragaszkodnak az iskolához és jó tapasztalataik vannak az itt zajló munkáról. Az önkormányzat is minden lé­tező módon igyekszik támogat­ni a gyermekeket nevelő csa­ládokat. Jó példa erre, hogy az óvodások mellett ingyen étke­zik minden iskolába járó gyer­mek is. Ugyancsak örömmel fo­gadták a családosok a döntést, miszerint tavaly minden gyer­mek után tízezer forint beisko­lázási juttatást kaptak. Kíváncsiak voltunk arra, mit tehetnek egy település lakói, ha szeretnének helyben iskolát működtetni. Kérdése­inket a KLIK sajtóosztályá­hoz, illetve a Hatvani Tanke­rületi Központ igazgatójához juttattuk el. Horváth Márta, a területi­leg illetékes tankerület igaz­gatója arról tájékoztatott, hogy Ludas önkormányzatá­nak képviselő-testülete ke­reste meg levélben, amelyben jelzik, hogy a 2018/2019-es tanévtől szeretnék visszaál­lítani a településen az 1-4. évfolyamos általános isko­lai oktatást, amit 2007-ben az akkori önkormányzat zá­ratott be. A községben jelen­leg zajlik a szülői igények fel­mérése. Azt vizsgálják, hogy a köznevelési törvény által meghatározott csoportlétszá­mot eléri-e az érintett gyer­mekek száma. Megyénkben egyébként már csak elvétve működnek összevont alsó tagozatos ál­talános iskolák. Sorsuk évek óta kérdéses, ám ott, ahol le­galább nyolc szülő kérte a he­lyi oktatás biztosítását, s a la­kosság is ragaszkodott a mű­ködtetésükhöz, tagiskolaként fennmaradhattak. Pétervá­­sára térségében az összevont alsó tagozatos iskolák közül tavaly Istenmezején és Erdő­­kövesden szűnt meg az alap­oktatás. A Klebelsberg Központ is válaszolt Megkérdeztük a Klebersberg Központ sajtóosztályát is, mi­lyen feltételei vannak jelenleg egy újranyitásának. Levelük­ben azt írják, az iskolák létre­hozásával, alapításával kap­csolatban az illetékes járási kormányhivatal dönt műkö­dési engedély kiadásáról, és az Oktatási Hivatal engedélye alapján jegyzik azt be. A fenntartó (Heves megyében az állami intézményfenntar­tást a Hatvani és az Egri Tan­kerületi Központ látja el a fe­ladatot - a szerk.), megalapo­zott demográfiai előrejelzé­sek és számos körülmény fi­gyelembe vételét követően kezdeményezheti a kormány­­hivatalnál működési engedély kiadását. Ludason úgy tűnik, minden remény megvan arra, hogy ez a folyamat végül sikerrel zá­ruljon. Szebb, komfortosabb taxikkal utazhatunk HEVES MEGYE Január elsején számos változás lépett életbe a taxiszolgáltatásokkal kapcso­latban, melyeknek köszönhe­tően az utasok ezentúl válto­zatlan áron, magasabb színvo­nalú szolgáltatást élvezhetnek. Egy kormányrendelet alapján 2017. december 31-ét követően taxiszolgáltatás csak tíz évnél fiatalabb, két oldalon két-két aj­tós, légkondicionált, biztonsági övvel felszerelt, a vezetőnél és a jobb oldali első ülésnél beépí­tett légzsákkal és a blokkolását gátló berendezéssel felszerelt autóval végezhető. Molnár Csaba, a City Taxi Eger társelnöke lapunknak el­mondta, cégüknek sikerült le­cserélni a már elöregedett jár­műveiket, bár egy munkaválla­lójuk nem tudta finanszírozni az autócserét, ezért inkább ab­bahagyta a taxizást. Kiemelte, a változásokból a legtöbbet az utasok profitálnak: változatlan áron, komfortosabb körülmé­nyek között utazhatnak. A most életbe lé­pett változásokból főleg az utasok profitálnak Egy másik komoly változ­tatást is tartalmazott a rende­let, miszerint minden taxis­nak 2017. december 31-ig meg kellett volna újítania személy­taxi-vezetői igazolványát, sze­mélygépkocsis személyszállító­vezetői igazolványát, valamint az annak részét képező azono­sító lapot, de mivel sok taxis ezt nem tudta határidőre teljesíte­ni, 2018. december 31-re ha­lasztották a teljesítés dátumát.- A hazánkban dolgozó mint­egy tízezer taxis közül körül­belül négyezer főnek nem si­került megvalósítania a cserét, ezért muszáj volt kitolni a ha­táridőt. Sokan későn akarták lecserélni okmányaikat, emiatt a kormányhivatalok is túlter­helné váltak, szükségszerű volt ez az intézkedés - számolt be lapunknak Metál Zoltán, az Országos Taxis Szövetség elnö­ke. Kiemelte, a műszaki para­méterekre vonatkozó rendel­kezés nem változott, csak az okmánycsere határidejét hosz­­szabbították meg. Süli K. Öt középiskolás diák töltötte előírt közösségi szolgálatát az egyesületnél Új járőrautóra vágynak a polgárőrök KÁL Nem újdonság, hogy a helyi polgárőrök időnként Füzesabonyban, illetve a Tisza menti községekben is feltűnnek. A térségben műkö­dő egyesületek ugyanis rend­szeresen kisegítik egymást, s ez nagyban hozzájárul a közbiztonság erősítéséhez - hangzott el a települési pol­gárőrség évértékelőjén. Mint Kalcsó Sándor elnök elmondta, az említett „szom­szédolás” nem ment a helyi szolgálat rovására. A 24 ön­kéntes a rendszeres köz- és külterületi jelenléttel igyek­szik megelőzni a bűnözők te­vékenységét: 2017-ben több Morvái János az önkormányzat elismerését tolmácsolta Fotó: Sz. I. mint 800 órát töltöttek jár­őrözéssel, számos alkalom­mal a káli rendőrőrs tagjaival együtt. Ott vannak minden helyi rendezvényen, s napon­ta segítik az iskolások biz­tonságos közlekedését. Mű­ködésükhöz egyebek mellett rendszámfelismerő eszközt, üzemanyagra és egyéb célra költhető összeget kaptak az önkormányzattól. Az orszá­gos szövetség pályázatán 260 ezer forintot nyertek, a vasút­­biztonság miskolci részlege pedig százezer forinttal is­merte el a vagyonvédelmi te­vékenységüket. Mint elhang­zott, öt középiskolás diák töl­tötte náluk az előírt 50 órás közösségi szolgálatát, s egyi­kük ifjú polgárőrként folytat­ja is majd azt. Elismerően szólt a közös­ségről Morvái János polgár­­mester, aki az önkormányzat további támogatásáról biztosí­totta őket, a megyei polgárőr­­szövetség Füzesabony terüle­ti alelnöke, Tóth Géza pedig a pályázati lehetőségekre hívta fel a figyelmüket. A jövőt illetően Kalcsó Sándor elmondta, hogy előbb-utóbb egy új autóval szeretnék kiváltani a ló éves járművüket, s jól jönne egy éj­jellátó készülék is. Sz. I. Gázpalackokat loptak el a fiatalok TARNAZSADÁNY Hamar elkap­ták a bűnüldözők azt a két fiatalt, akik egy falubeli élel­miszerüzlet tárolójából zsák­mányoltak gázpalackokat - közölte kedden a . Hírlappal Soltész Bálint megyei rendőr­ségi sajtószóvivő. Egy községben lakó nő tett bejelentést a főkapitányság te­vékenység-irányítási központ­jába arról, hogy felfeszítették a bolt udvarán lévő tároló ajta­ját, s onnan több gázpalackot vittek el. A nem sokkal utá­na elfogott 20 és 17 éves tar­­nazsadányi ifjú ellen lopás bűntett gyanúja miatt indult eljárás. Sz. Z.

Next

/
Thumbnails
Contents