Heves Megyei Hírlap, 2017. december (28. évfolyam, 280-303. szám)

2017-12-08 / 286. szám

4 HEVES ÉS KÖRZETE 2017. DECEMBER 8., PENTEK HÍREK Hangolódnak az ünnepekre HEVESVEZEKÉNYJövő hé­ten kezdik el feldíszíteni a falu minden házának kerí­tését, mely már régi hagyo­mány a településen. A pol­gármester arról szólt, ilyen­kor, az ünnepek közeledté­vel néhány fenyőággal, sza­loncukorral és egy Kellemes ünnepeket! felirattal látják a házak kerítéseit. Tóth Éva el­mondta még, más módon is készülnek a karácsonyra, a rászoruló idősekre is gondol­nak. Az önkormányzat min­den hatvanöt év feletti lakó­nak ötezer forintos élelmi­szerutalványt ad. Berecz R. Hangversennyel is készülnek KISKÖRE Adventi hangver­senyt rendeznek a helyi katolikus templomban december 10-én délután fél ötkor. Az ingyenes zenés es­tén a Váci Fehérek Templo­ma Szent Domonkos kórusa közreműködik majd. Az az­napi adventi gyertyagyújtá­son az Őszidő Hagyományőr­ző Egyesület lép fel, s ünnepi gondolatait osztja meg a vá­ros polgármestere. Berecz R. Közeleg a határidő TARNASZENTMIKLŐS Sike­resen pályázott a téli tüzelő­támogatásra a település is, ezért 227 mázsa barnakő­szenet osztanak ki hamaro­san a rászorulók között. A falu vezetője elmondta, a lakosok­nak december 15-ig van le­hetőségük beadni pályázatai­kat. Buda Sándorné hozzátet­te, a beérkezett jogos igénylé­sek ismerete alapján fog eldől­ni, egy háztartás mennyi tüze­lőt kaphat. Terveik szerint még karácsony előtt kiosztják a fű­tőanyagot. Berecz R. Jónak értékelték az idei évet a Hírlap által megkér­dezett települések vezetői. Sok mindent sikerült meg­valósítaniuk, ám feladat akad még jövőre is. Több helyen olyan felújítást is el­végeztek, melyre már rég­óta vártak. Szebb, s még rendezettebb lett községük, városuk. Berecz Renáta renata.berecz@mediaworks.hu DÉL-HEVES - Nehezen lehet ösz- szefoglalni egy év munkáját - kezdte Átány polgármestere. Gönczi Mihály szavai szerint sok mindent megvalósítottak idén, a közmunkaprogram pe­dig remek lehetőségeket bizto­sított ehhez. Közkonyhájukra másfél millió forint értékben vásárolhattak új főzőüstöt, s két darab gázzsámolyt is az erre fordítható támogatásból. Büsz­kén mesélte, hogy megújulha­tott a Hanyi-menti Általános Iskola étkezdéje, melyet az ön- kormányzat működtet. Futball- pályájukat - mely egyhektáros területen fekszik -, saját készí­tésű vasbeton oszlopokkal ke­rítették körbe, s egy szabad­téri rendezvények kiszolgálá­sára is alkalmas, több mint hat­van négyzetméteres épületet húzhattak fel, mely egy öltözőt is magában foglal. A faluveze­tő elmondta még, hogy több ut­cán is sikerült rendezettebb fe­lületet kialakítani zúzott köves burkolattal. Számokban is mérhető Tiszanána teljesítménye, mely­ről dr. Tóth József tájékoztatta lapunkat. A polgármester úgy véli, nagyon jól sikerült tervez­niük és pályázniuk idén, hiszen a tervezett 550 milliós költség- vetésüket megduplázták. Erre egyrészt munkaügyi pályáza­tok, másrészt építési beruhá­zások adtak lehetőséget. Köz­munkaprogramjuk kifejezet­ten sikeresnek mondható, hi­szen ennek keretében ötmillió forint értékben utakat újíthat­tak meg, valamint térkövezése­ket végeztek, s járdák újultak meg a temetőkben. Mezőgaz­dasági tevékenységüket nagy­ban segítette, hogy a Daruháti tanyán a takarmány tárolására szolgáló épületet alakítottak ki, s új rakodógépet is vásárolhat­tak nyolcmillió forint értékben. Külön kiemelte azt is, hogy si­került befejezni konyhájuk fel­újítását, mely egy huszonötmil­liós beruházás volt. Megemlítet­te még, hogy megszépült piacte­rük is, melyet aszfaltoztak, s két fából készült pavilont, valamint tíz árusító asztalt is készítettek a Start-programban dolgozók.- Nagyon szerencsés helyzet­ben vagyok, hiszen a képvise­lő-testület minden támogatást megadott, hogy dolgozhassunk. Az egyházi és civil szervezetek nélkül sem sikerülhetett vol­na mindez, s a Jóisten is velünk volt idén - fogalmazott a tisza- nánai vezető. Sarudon is sok fejlesztés volt idén. Tavalyi pályázatuk okán huszonhét átereszt rakhattak le, mely az esetenkénti belvíz miatt már kifejezetten indo­kolt volt. Tilcsik István ugyan­akkor nagyon örül annak, hogy óvodájuk végre korszerűbb lett. Az 1968-ban épült házat ener­getikailag újították meg, mely a kisgyermekek miatt kiemel­ten fontos volt. Egyelőre várják, hogy a kultúrház és az iskola több mint százéves épületének felújítására is nyerjenek támo­gatást. Turisztikai szempontból szintén előrelépésnek gondolja a falu vezetője, hogy üdülőterü­letük útjait sikerült végre mart aszfalttal burkolni. Nemes célért zenéltek együtt HEVES Jótékonysági koncertet tartottak a Szubjektív Zenei Műhely együttes tagjai nem­régiben a művelődési házban, ahol a belépő helyett a felaján­lásokat várták a zenészek. Az együttes oszlopos tagja, Tóth Miklós elmesélte, már régóta készültek a rendez­vényre, mellyel kifejezett cél­juk volt a helyi óvodák alapít­ványainak támogatása. A zenész-képviselő arról is szólt, a nemes cél megvalósí­tása mellett a műsorban el­hangzott dalokkal az idén öt­venéves Kossuth-díjas előadó, Lovassy András munkássága előtt is szerettek volna tiszte­legni. Az együttes tagja elmondta, remek hangulatban telt az este, melyre közel nyolcva- nan érkeztek, fiatalabbak és idősebbek is. A felajánlók se­gítségével összegyűlt pénz­ből készségfejlesztő játékokat vásároltak, melyeket terveik szerint jövő héten adnak át az önkormányzati fenntartású óvodák gyermekeinek. A ze­nekar célja, hogy lehetősége­ikhez mérten több hasonló rendezvényt is megtarthassa­nak a jövőben. Berecz R. Korszerűbb lesz az intézmény BOCONÁD Megújul a település orvosi rendelője is a Terület- és Településfejlesztési Ope­ratív Programnak köszönhe­tően. A faluvezető elmondta, külső-belső energetikai meg­újítást terveznek. Kis István kifejtette, ennek keretében az épület egyebek mellett külső szigetelést kap, kicserélik a nyílászárókat, s új burkolatot is kapnak a szobák. Ezen kívül a védőnői szolgála­ton is átalakítást terveznek, mellyel mozgáskorlátozottak számára is könnyen elérhe­tővé válik az épület, így aka­dálymentesítik a mellékhelyi­séget, s rámpát helyeznek el a bejárathoz. Hozzátette, eszközbeszer­zésre is fordítanak, s parko­lókat is kialakítanak, mindez több mint ötvenmillió forintos beruházás lesz. Berecz R. Elégedettek, de van még tennivaló Tarnaszentmiklóson szintén a terv szerint tudták végrehajta­ni a feladatokat, s az eredmé­nyekkel kifejezetten elégedett Buda Sándorné. A polgármes­ter asszony arról számolt be, mivel adósságkonszolidáció­ban nem részesültek, tízmillió forint támogatást kaptak. Eb­ből a pénzből az orvosi rende­lő mohos, régi palatetőjét cse­rélték újra. Huszonketten dolgoztak a köz­munkaprogramjukban, mely lehetőséget biztosított egye­bek mellett közterületeik te­reprendezésére, a földutak fe­hér murvás borítására. Kerék­pártárolókat is készítettek, s a vezető szerint még fognak is, hiszen szükség van rájuk. Programjukban ciroktermesz­tését is vállalták, s terveik sze­rint seprűket készítenek majd belőle, amint sikerül beszerez­ni az ehhez szükséges gépet. Sokat tevékenykedtek a me­zőgazdaságban, így télire is el tudtak tenni konyhájukon. Vár­nak még pályázati eredmé­nyekre. A vezető reméli, hama­rosan döntés születik ezekről is, s így jövőre tovább folytat­hatják a munkát. Januárban a legügyesebb kisgyermeket megjutalmazzák Nagy volt az öröm az oviban Vonzóbbá tennék a város kikötőjét HEVES Ismét ajándékokat ka­pott a Kerekerdő Óvoda, melynek növendékei ezúttal is az intézmény mindennap­jai során jól hasznosítható tárgyakkal gazdagodtak. Ko­rábban műszaki cikkeket, most pedig törölközőket és színezőket vitt az óvodások­nak egy helyi képviselő. Slakta Ferencné tagintéz­mény-vezető örömét fejez­te ki, hogy végre lecserélhe­tik a már elhasználódott tex­tíliákat jó minőségű új termé­kekre, s köszönetét mondott, hogy ismét segítséget nyújt nekik a képviselő. Bár a gyer­mekek mindennek örültek, a kifestők aratták a legna­gyobb sikert. Kovács István ezúttal is képviselői keretéből ajánlott fel jótékony célra, melyből mind a nyolcvankét kisgyer­mek kaphatott ajándékokat. Elmondta, ez alkalommal a Mikulás üzenetét is átadta a kicsiknek. A legszebben ki­színezett kis könyv készítőjét januárban megjutalmazzák. Az, hogy milyen jutalmat kap a legügyesebb óvodás, egyelő­re még titok. A képviselő ar­ról is szólt, a gyermekek ezút­tal is készültek, énekes és verses műsorral köszönték meg a felajánlást. Berecz R. A kifestőknek minden óvodás nagyon örült Fotó: Jakab Tibor KISKÖRE Hamarosan meg­újulhat a város kikötője, a beruházás már a tervezési szakaszban tart. A város pol­gármestere arról tájékozta­tott, a Terület- és Település- fejlesztési Operatív Program aktív turizmus fejlesztésére irányuló pályázatán nyert támogatást a település még a nyáron. Azóta több egyeztetés is zaj­lott, de reményei szerint jövő év márciusára lezajlik a köz- beszerzés, és utána elkezdőd­hetnek a fejlesztési munkák a kikötőben. Magyar Csilla kifejtette, te­kintettel arra, hogy a Tisza-ta­vat Natura 2000-es területté nyilvánították, környezetvé­delmi hatósági egyeztetések­re is szükség van. A 245 millió forintos beru­házással egyebek mellett kör­stég épülne vendéglátóhely- lyel, a parton pedig kiszolgá­lólétesítmény, s parkolókat is kialakítanának. A vezető el­mondta, a magas és mélyépí­tés, vízre építkezés komoly előkészületeket kíván, de szeretnék minél hamarabb elkezdeni a munkákat. A vá­rosvezetés arra fog töreked­ni, hogy a kivitelezés a lehető legkevesebb kellemetlenség­gel járjon. Berecz R. Pályáztak, nyertek, fejlődött a térség Fotó: Berán Dániel Sarudon nagyon örültek annak is az idén, hogy korszerűbb lett az ovi

Next

/
Thumbnails
Contents