Heves Megyei Hírlap, 2017. december (28. évfolyam, 280-303. szám)
2017-12-08 / 286. szám
2 MEGYEI KÖRKÉP 2017. DECEMBER 8., PENTEK HÍREK Advent lesz Lajosvárosban EGER Lajosvárosi adventét tartanak december 12-én, kedden, délután negyed öttől a Kölcsey téren. Szucsik György és Bátori István, a városrész önkormányzati képviselői köszöntik a vendégeket. Ezután Lajosváros óvodásainak műsorát nézhetik, hallhatják a résztvevők. A városrész értékei, Az én Lajosvárosom című rajz- és videópályázat eredményeit Bérczessy András, a Szent István Rádió igazgatója ismerteti. Végül Deli Lajos főesperes plébános, a terület lelkipásztora megáldja a lajosvárosi karácsonyfát. V. M. Ajándékok a gyerekosztálynak A Fidelitas Eger ajándékokkal lepte meg csütörtökön a Markhot Ferenc kórház gyermekosztályának dolgozóit és a beteg kicsiket az Agria Papír Kft. segítségével. Az osztály munkatársai irodaszereket, a gyerekek gyümölcsöt, mikuláscsomagot kaptak. V. M. Szeretetünnep görög módra EGER Ismét szeretet ünnepét rendez az Egri Görög Önkormányzat december 16-án, szombaton, este fél 7-től a Bartakovics Béla Közösségi Házban. A szervezők a vendégeknek mesélnek a görög ünnepi szokásokról, ezután kihirdetik a Görögország, ahogyan én látom című rajzpályázat kilencedik részének eredményeit. Várhelyi Orsolya és a Helidonaki Táncegyüttes táncbemutatót tart, az Akropolis Compania görög zenekar pedig görög dallamokkal szórakoztatja a közönséget. Tombolával, eredeti görög ízvilágot képviselő büfével is várják a vendégeket. A belépés díjtalan. V. M. A karácsonyi nagy bevásárlások közepette sem szabad megfeledkezni a sokat emlegetett tudnivalókról. Ezekre a fogyasztóvédelmi hatóság szakemberei egész évre érvényesen felhívják a figyelmet. Rendet teszünk a jótállás, a szavatosság fogalmai között, s hogy így milyen vásárlói jogokat érvényesíthetünk. Berecz Renáta renata.berecz@mediaworks.hu HEVES MEGYE A vásári kaval- kád és a kapkodás közepette valószínűleg sokakkal előfordult már, hogy nem tették el a blokkot. Lehet, hogy nem is tartottuk fontosnak, pedig ha a vásárolt termékkel gond merülne fel később, csak ennek ellenében tehetünk panaszt a kereskedőnél. A Heves Megyei Kormány- hivatal Egri Járási Hivatala Fogyasztóvédelmi Osztályának vezetője arra hívja fel a figyelmet, hogy minden esetben gondosan tegyük el a vásárlást igazoló bizonylatot, s ha nem kapnánk meg, kérjük azt el. Dr. Gecse Cecília szerint ez azért is fontos, mert a jótállási vagy szavatossági igényünket csak ebben az esetben tudjuk érvényesíteni. Hozzátette, igaz ez az internetes vásárlásokra is, ekkor is minden esetben meg kell kapnunk az említett dokumentumokat. Minden új termék esetében a vásárlástól számított két éven belül igényelhetjük a kereskedővel szembeni jogainkat. Hibás termékek esetén a fogyasztók szavatossági igényeket érvényesíthetnek a kereskedőkkel szemben. így kérhetik a termék kijavítását vagy kicserélését, másodsorban pedig a vételár leszállítását, vagy a teljes vételár visz- szatérítését. Ezekkel a kérésekkel a forgalmazóhoz fordulhatunk. A szakember hozzáteszi, hogy a kétéves igényérvényesítési határidőből az első hat hónapban a vállalkozásnak kell bizonyítania, hogy ő még hibátlan árucikket adott el. Ez azt jelenti, hogy csak akkor nem köteles teljesíteni a fogyasztó kívánságát, ha kimenti magát például egy független szakvéleménnyel, ami szerint a hiba oka a vásárlást követően, nem rendeltetésszerű használat miatt keletkezett. A fennmaradó másfél évben a fogyasztónak kell bizonyítania, hogy a termék eleve rossz volt, amikor azt megvette.- Szigorúbb előírások terhelik a kereskedőt tartós fogyasztási cikkek - háztartási gépek, bútorok, tízezer forint feletti értékű okostelefonok - esetében, melyekre kötelező jótállás van - fogalmaz az osztályvezető. Ekkor már nem fél, hanem egy évig kell a kereskedőnek bizonyítania, hogy a hiba oka a vásárlás után keletkezett. A jótállás idején ugyanazok az igények érvényesíthetők, mint a szavatosság esetén. Előfordul, hogy a termék a megvételét követően szinte azonnal meghibásodik. Dr. Gecse Cecília azonban rávilágít, hogy ha a termék jótállásköteles, úgy a fogyasztó a csere iránti igényét a vásárlástól számított három munkanapon belül érvényesítheti. Jó tudni, hogy ez esetben a forgalmazó köteles azt kicserélni - kijavítás helyett -, s arra sem hivatkozhat, hogy a kicserélés számára aránytalan többletköltséggel járna. Hangsúlyozza, ez tehát csak a hibás és jótállásköteles termékekre érvényes. Hátulról vágta arcon ököllel a játékvezetőt ISTENMEZEJE, EGER Nyilvános rendezvényen elkövetett garázdaság bűntettével vádolja az Egri Járási és Nyomozó Ügyészség azt a fiatalkorú vádlottat, aki egy futballmérkőzésen ököllel bántalmazta a találkozó játékvezetőjét. A történtekről csütörtökön kiadott sajtóközleményében dr. Szalóki Zoltán megyei főügyész tájékoztatta a Hírlapot. A vádirat azt tartalmazza, hogy az előző év novemberében Istenmezején rendezték meg a rangadónak számító meccset, amelyen a terhelt a vendégcsapat játékosaként lépett pályára. Ő 16 éves kora ellenére már büntetett előéletű. A vádhatóság megállapította, a második félidőben a hazai együttes gólt rúgott, emiatt vita alakult ki. Először az idegenben játszó gárda kapusa és edzője perlekedett az asszisztenssel, ám hamarosan egyre többen kapcsolódtak be a dulakodásba. A játéktéren tumultuózus jelenetek játszódtak le. A rend biztosítása érdekében a rendezők közül többen a játékvezetők és a játékosok közé álltak, hogy meggátolják az esetleges tettTettével a vádlott a jelenlévőkben riadalmat, megbotránkozást keltett legességet. Az ifjú vádlottnak azonban a bíró mögé sikerült kerülnie. Hátulról előrenyúlva ököllel arcon ütötte a sértettet. A megtámadott az orrán könnyű, nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett. A vádhatóság úgy fogalmazott, a fiatalkorú terhelt cselekménye alkalmas volt arra, hogy a mérkőzésen jelenlévőkben riadalmat és megbotránkozást keltsen. A feltárt bizonyítékok alapján emelt vádat az Egri Járási és Nyomozó Ügyészség a fiatal játékos ellen. A vádhatóság azt indítványozza, hogy a fiatalkorú vádlottal szemben a bíróság közérdekű munka büntetést szabjon ki. A büntetőügyben az Egri Járásbíróság hoz majd első fokon ítéletet. Sz. Z. Nem kell visszavenni a hibátlan árut Az ajándékok megvásárlásakor sokan esnek abba a hibába, hogy azt hiszik, ha az ajándék mégsem tetszett, az ünnepek után - bizonyos időn belül - kicseréltethetik azt, ami az eladónak kötelessége. Dr. Gecse Cecília azonban felhívja a figyelmet, hogy a jogszabályok nem segítik a fogyasztót abban az esetben, ha az áru hibátlan. Ilyenkor a kereskedő jóindulatán múlik, hogy a bizonylattal visszavitt ajándékot kicserélik-e. E feltételekről érdemes már a vásárláskor érdeklődni. Ez esetben kérjék meg az eladót, a blokkra is vezesse fel e lehetőséget, hogy később tudjanak mire hivatkozni. Ne ijedjünk tehát meg akkor sem, ha éppenséggel időszakos piaci vásárokon szereztük be a portékát, s nem tudjuk, hova vihetjük visz- sza a terméket. Ebben az esetben is ügyeljünk arra, hogy a nyugtát átvegyük, s azt őrizzük is meg. A nyugtán, számlán ugyanis szerepel a vállalkozó vagy a vállalkozás neve, székhelye, így a kereskedő akkor is elérhető lesz, amikor a vásárnak már vége. Mesterszakács főzött a kórházban abból, amit talált Finom ebéd a betegeknek Komfortosabbá válik az ügyintézés EGER A Főzzük körbe Magyarországot kórházainkban! című kampány a Markhot Ferenc kórházba is elérkezett csütörtökön. Ambrus György, a magyar gasztronómia nagykövete, mesterszakács főzött ezen a napon a betegeknek és kórházi dolgozóknak a konyhán rendelkezésre álló alapanyagokból.- A főigazgatóval együtt fordult meg a fejünkben az az ötlet, hogy bebizonyíthatnánk, finom ételeket is lehet főzni a betegeknek - mondta el a mesterszakács. - Hat éve veszek részt a kórházélelmezésben. Szigorú szabályok mellett biztosítunk a pácienseknek reggelit, ebédet, vacsorát - tette hozzá. Elmondta azt is: kiváló magyar alapanyagokból főztek az egri ellátottaknak. Kiemelte, külön figyelmet szentelnek azoknak, akik állapotuk miatt speciális étrendet igényelnek. Hozzáfűzte, valószínűleg kevesebb beteg lenne, ha az emberek megfelelően táplálkoznának. Az egriek végül lisztmentes zellerkrémlevest kóstolhattak, amelyben vajon párolt alma volt a betét. A főétel csir- kemájrizottó volt zöldségekkel, pecsenyeszafttal, friss káposztasalátával. V. M. Zellerkrémlevest mért ki Ambrus György (balra) Fotó: Huszár Márk EGER, FÜZESABONYTíz középület energetikai korszerűsítése valósult meg a közelmúltban az egri, valamint a füzesabonyi járásban - számolt be róla sajtótájékoztatón dr. Paj- tók Gábor, a Heves Megyei Kormányhivatalt vezető kormánymegbízott és dr. Nyitrai Zsolt, Eger és térsége ország- gyűlési képviselője, miniszterelnöki megbízott csütörtökön Egerben. Dr. Nyitrai Zsolt elmondta, a kormány számára kiemelten fontos a hivatalos ügyek intézésének milyensége. Mindent megtesznek annak érdekében, hogy az állampolgárok hatékonyan és gyorsan intézhessék ügyeiket, minél korszerűbb környezetben, ezt a célt szolgálják a jelenlegi fejlesztések is. Dr. Pajtók Gábor kiemelte, a beruházásnak köszönhetően megújult a Füzesabonyi Járási Hivatal Földhivatali Osztályának épülete, valamint kilenc egri középület is. Az energetikai beruházások során egyebek között fűtéskorszerűsítés, nyílászárócsere, valamint napelemek elhelyezése valósult meg, összesen évi hatvanötmillió forint megtakarításra számítanak a fejlesztéseknek köszönhetően. Süli K. Vásárlói tudnivalók, nem csak ünnepekre A legfontosabb pillanat fizetés után, hogy eltesszük a vásárlást igazoló blokkot. Képünk illusztráció Fotó: Baranyai Gerda