Heves Megyei Hírlap, 2017. december (28. évfolyam, 280-303. szám)
2017-12-29 / 302. szám
HÍREK Karácsonyi győztesek Ácsék TEREMLABDARÚGÁS Tíz csa pat játszott egymással a Karácsony-kupa nevű felnőtttornán. A Barta Péter szervezte bélapátfalvi rendezvényen az Ács Krisztián fémjelezte Á.C.S.-ék nevű gárda végzett az első helyen, másodikként a Zöldfülűek elnevezésű társaság zárt, harmadikok a szilvásváradiak lettek. Gólkirályként Molnár Richárd (Szilvásvárad), legjobb játékosként Csóka Róbert (Zöldfülűek) vehetett át különdíjat. B. Cs. Amazon-ezüst és Tóth-küiöndíj TEREMLABDARÚGÁS A hatva ni Kodály iskolában zajló 38. Karácsony-kupa felnőtt-tornán a nők ötödik alkalommal léptek pályára külön serlegért. Megyénkbeli csapatként legelőkelőbb helyen, másodikként az Amazon SE zárt. Apcikénta legjobb kapusnak járó címet Tóth Renáta hódította el. Első helyezettként immár másodszor a Kelen SC végzett. B. Cs. A Wild Oats XI helyett az LDV VITORLÁZÁS A Wild Oats XI nevű hajót megfosztotta első helyezésétől a 73. Sydney-Ho- bart vitorlásverseny zsűrije, így az LDV Comanche győzött. Az öttagú zsűri csütörtöki közleménye szerint kivizsgálták az LDV Comanche óvását, amelyet azért nyújtottak be, mert a két hajó a rajt után alig 15 perccel majdnem ütközött egymással. A zsűri egyórás büntetéssel sújtotta a Wild Oats Xl-t, amely versenycsúccsal (1 nap 8 óra 48 perc 50 másodperc) nyert, a szankciót követően viszont a második helyre került. MTI HIRDETÉS RENGETEG ÚJ ÉS RÉGI RECEPT Q HOGY VIDÁM LEGYEN AZ ÓÉV BÚCSÚZTATÓ | * ___ . www.m1nomegette.hu __ • • Hu nyadi-, Neumann- Szilágyi-elsőség FLOORBALL Az egri pásztorvölgyi iskola tornatermében rendezett Kispályás Floorball Diákolimpia országos elődöntőjében a megyénkbeli csapatok közül a lányok kiválóan szerepeltek. Első helyezettként az Egri Hunyadi Mátyás Ált. Isk. (III. kcs.), a Neumann János Gimnázium Szakgimnázium és Kollégium (V. kcs.), és az Egri Szilágyi Erzsébet Gimnázium (VI. kcs.) csapata jutott a döntőbe. Képünkön a hunyadisok testnevelője, Herpai Imre látja el tanácsokkal az iskola játékosait. Képgaléria: HEOL.HU Fotó: Lénárt Márton GMSZ-diadal 1977-ben a Vidire épülő Vasvári ellen Az ország legjobbjai A győztes gólpasszt Forgó János jegyezte Fotó: MW-archív LABDARÚGÁS „Sok múlik azon, hogy a vendégeknél játszó, két kitűnően fejelő Videoton-lab- darűgót hogyan sikerül a mi védőinknek semlegesíteniük.” Szabó " Péter esélylatolgatására negyven (és fél) év múltán könnyű a válasz: remekül. A Gép- és Műszeripari Szakközépiskola testnevelője aztán kisebb fajta csodát művelt csapatával. A majd’ ötszáz együttest felvonultató Középiskolás-kupát ugyanis 1977 júniusában elhódította az egri intézmény társulata. Mint ahogy a Népújság hírül adta, a megyeszékhelyiek „eddig megtett útja cseppet sem volt könnyű”. A nyolc között a kisvárdai Bessenyei szakközépiskola együttesét győzték le, a legjobb négy között a békéscsabai Sebes szakközépiskola tizenegyénél bizonyultak jobbnak 4-0 és 4-2 arányban. A döntőben Székesfehérvárott léptek először játéktérre Szabó tanár úr fiai, ahol 0-0-s félidő után 1-1-es döntetlenre végeztek a testnevelés tagozatos Vasvári Gimnázium és Szakközépiskola labdarúgói ellen. Soraiban Disztl Péterrel és Wittmann Gézával. Az egri visszavágóra több félezer diák vonult ki a városi stadionba. „Harsogó biztatásuk közepette” a „remek hangulatú focidélutánon” aztán hazai diadalnak lehetett örülni, méghozzá nem is akármilyen góllal!- Kapusunk, Vályi Csaba kidobta a labdát, amivel a elfutottam a jobb szélen, majd beíveltem a középen érkező Jánosi Ferihez, aki pedig azt a 16-oson kívülről a hálóba fejelte - emlékezett a gólpasszt adó Forgó János a kupasikerről döntő találatra. Nem véletlenül ünnepelték társai a szőke szélsőt társai, s örökítette meg a megyei újság fotósa a magasba dobott játékost. A GM szakközép csapata történelmet írt 1977-ben, noha soraiban nem NB I.-es csapat utánpótláskorú fiataljai rúgták a bőrt. „Az ismertebb nevek közül szerepel az ESE NB II.-es csapatában szóhoz jutott Lengyel Lajos, a tehetséges no- vaji Jánosi Ferenc és a siroki Erdélyi Béla” - hívta fel a figyelmet a korabeli beharangozó a házigazdák erősségeire. Mivel azonban a többiek sem voltak gyengék (sőt!), így előbbieken túl Vályi Csaba, Danyi Oszkár, Zentai Csaba, Horváth János, Jónás János, Szilágyi Csaba, Nagy Oszkár, Somogyi Sándor, Németh István, Ács Tibor, Józsa Csaba, Rácz László, Szalai Csaba és Mund- ruczó Miklós is részese lehetett az országra szóló sikernek. Nem kérdés, hogy negyven (és fél) múltán is jó az ilyet visszaidézni. B. Cs. NikoliCS hosszú távra tervez Chicagóban LABDARÚGÁS Nikolics Neman- ja, a magyar válogatott csatára szívesen maradna a Chicago Fire csapatánál azután is, hogy két év múlva lejár a jelenlegi szerződése.- Nagyon jól érzem magamat Amerikában. El tudnám képzelni, hogy hosszabb távon is Chicagóban játsszak, de ebben a klubnak is partnernek kell lennie - nyilatkozta Topolyán az Ml csatornának a csatár, aki szilveszterkor lesz 30 éves. A vajdasági születésű játékos hozzátette, ha olyan ajánlat érkezik, amit érdemes lenne átgondolnia, a menedzserei szólni fognak. Nikolics január 20-án utazik vissza az Egyesült Államokba, az új bajnoki idény pedig márciusban kezdődik. Az észak-amerikai profiliga alapszakaszának legutóbbi gólkirálya Topolyán megtekintette az épülő labdarúgó-akadémiát, autogramot osztott a fiataloknak, és • a közös fényképek elkészítése előtt az iskola tornatermében magyarul és szerbül is készségesen válaszolt nekik. Egyikük azt kérdezte, átigazolna-e egy olyan kisebb spanyol csapathoz, mint például a Getafe vagy az Eibar.- Mindenféleképpen átgondolnám, ha jönne egy ilyen lehetőség. A spanyol ligát nagyon szeretem nézni, mert támadófocit játszanak a csapatok - mondta Nikolics. MTI SPORTMŰSOR PÉNTEK TEREMLABDARÚGÁS: 38. Ka rácsony-kupa felnőtt-torna, Hatvan, Kodály isk., 8.00. 13. Vígh László Szilveszterikupa, Eger, Pásztorvölgy, 8.00. Vaskó Károly jótékony- sági torna, Heves, 9.00. SZOMBAT RÖPLABDA: 7. Szilveszterkupa férfi-, női, mix torna, Eger, Bartók tér, 8.00. TEREMLABDARÚGÁS: 38. Karácsony-kupa felnőtt-torna, Hatvan, Kodály isk., 8.00. 13. Vígh László Szilveszterikupa, Eger, Pásztorvölgy, 8.00. Szilveszter-kupa felnőtt-torna, Heves, 10.00. HÉTFŐ TERMÉSZETJÁRÁS: A Bükki VM SE Újévi túrája a Berva- Mészmű-Les-rét-Pap-hegy- Berva 10 kilométeres útvonalon. Találkozó: Eger, Barkó- czy úti Spar helyi járat megálló, 9.35. GfVEN HAGYSZERŰSÍPÁLYA EGY Ha tél, akkor símagazin, a Nemzeti Sport házhoz viszi Európa legkedveltebb sícentrumait. Pályák kezdőknek és haladóknak, árak, szolgáltatások, programok: minden egy helyen! AZ IDEI SÍSZEZON ÚJDONSÁGAI A PÁL YAKONl KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!