Heves Megyei Hírlap, 2017. december (28. évfolyam, 280-303. szám)
2017-12-27 / 300. szám
2017. DECEMBER 27., SZERDA SZPONZORÁLT TARTALOM H1RDETÉS/SZ0LGÁLTATÁS g A megye legsikeresebb 1 Igyekeznek kivenni részüket a hazai kötöttpályás közle ■Kei fei ésekbol Jubileumot ünnepelt a gyöngyösi VAMAV Kft. Segítik a gyöngyösi civileket A VAMAV Kft. társadalmi szerepvállalása széles körű. Hisznek abban, hogy a cég egy, a környezetével szimbiózisban élő szervezet, ezért felelősek erejükhöz mérten erkölcsileg és „ anyagilag segíteni, együttműködni a várossal. Támogatják a sportot, a kispályás focit, a teniszt, a lövészklubot, de támogatják a triatlont vagy az íjászatot is. Segítik diákok szakmai versenyeit. Kiemelten támogatják a Gyöngy Nemzetközi Néptánc Fesztivált, amellyel Gyöngyös mára nemzetközi elismerést vívott ki. Segítik a fogyatékosokat és az elesetteket is, hogy a társadalmi beilleszkedésük, munkájuk köny- nyebb legyen. Odafigyelnek dolgozóik véleményére Mint sok más cég ma Magyarországon, a VAMAV Kft. is küzd a képzett munkaerő hiányával. A vállalat megítélése, hagyományai, a munkakörülmények és a bérezési rendszer is kedvező, ezért szeretik őket munkavállalóik. Ebben az évben jelentős béremelést hajtottak végre, s javultak a munkakörülmények. Megújult a sportközpont, családi programokat szerveztek, a szakszervezettel közös programok is a dolgozói elégedettséget szolgálják. Figyelnek és reagálnak a dolgozói véleményekre, kérésekre, mindig partnerként kezelik őket. A VAMAV a munkatársak munkájából, szellemiségéből, akaratából és hozzáállásából épül fel, természetesen termelési rendszerrel és gépekkel kiegészülve. Jó évet zárt a vasúti berendezéseket gyártó VAMAV Kft., nagy hangsúlyt fektettek az üzem és a termékek fejlesztésére. Gyöngyös Idén ünnepelte fennállásának hatvanötödik, a VAMAV Kft. megalakulásának huszonötödik évfordulóját a gyöngyösi kitérőgyár. A VAMAV idei éve nehezen indult, mert az Európai Unió által finanszírozott projektek csúszása miatt a kivitelező cégek késve rendelték meg a kitérőket és az alkatrészeket, azonban ezt később - köszönhetően a dolgozók erőfeszítéseinek, és a vevők konstruktív hozzáállásának - sikerült behozniuk.- Stabil, kiegyensúlyozott, mondhatni jó évet fogunk zárni. Ez nemcsak az árbevételre és az eredményességre igaz, hanem a gyár korszerűsítési és hatékonysági programjainak végrehajtására is. Mindemellett sikeres évet zárunk majd a társadalmi szerepvállalásunkat illetően is. Stabil és lojális munkaerőbázisunk, szakértő csapatunk munkájának köszönhető az idei sikeres évünk is - mondta Kerékgyártó József, a VAMAV Kft. ügyvezető igazgatója. Ebben az esztendőben is voltak termékfejlesztéseik, beruházásaik, amelyek nélkül nem képzelhető el a fenntartható fejlődési pálya, ezek a jövő zálogai. A tulajdonosok pozitív hozzáállását és a vezetői gárda dinamizmusát, ambiciózus hozzáállását jellemzi, hogy idei beruházási keretüket év közben 257 millió forintról 352 millió forintra emelték. Ezt főként a hatékonyság növelését szolgáló gépekre, eszközökre, valamint környezetvédelemre és energiahatékonyság növelésre fordították.- Piaci helyzetünk stabil, melyben az évtizedes tapasztalat és vevőinkkel hagyományosan jó kapcsolatrendszer és annak fenntartása alapvető fontosságú. A vasútépítés, vasútfejlesztés idén is kiemelt kormányzati feladat és reményeink szerint az évtizedes lemaradást, amely a hazai vasút és a hazai kötöttpályás közlekedés terén felhalmozódott, lassan, de biztosan ledolgozzuk. Ebben kívánunk hatékonyan közreműködni termékeinkkel és szolgáltatásainkkal - emelte ki Kerékgyártó József. ’- A következő évre nagyon sok tervünk van, alapjában véve egy stabil, jó évet várunk. Érdekes vasútfejlesztések lesznek, amelyekben szeretnénk jövőre is aktívan, a vevőinknek, s az utazóközönségnek a lehető legmagasabb színvonalon megfelelni. Szeretnénk megmutatni, mindent a legmagasabb színvonalon és a legnagyobb lelkesedéssel csinálunk, legyen szó vasúti termékekről, szolgáltatásokról, üzemünk megújulásáról vagy a társadalmi szerep- vállalásunkról. Szívvel-lélek- kel szeretünk dolgozni, mert hiszünk benne, hogy ezt csak így szabad. Ahogy a vasutasok mondják, ez nem hivatás, hanem szolgálat. Ezúton kívánok ehhez vezetőtársaimnak, dolgozóinknak és minden egyes partnerünknek sok sikert, erőt és egészséget - fejtette ki Kerékgyártó József. MOZI CINEMA AGRIA-EGER 14.45 óra: Ferdinánd 15.00 és 17.00 óra: Jumanji - Vár a dzsungel 15.00 óra: Loving Vincent 19.15 és 20.30 óra: Star Wars - Az utolsó jedik 17.00 óra: Star Wars - Az utolsó jedik 3D CINEMA BRIDGE - GYÖNGYÖS Szabadság Terem 13.00 és 17.45 óra: Jumanji - Vár a dzsungel 15.30 óra: Ferdinánd 20.00 óra: Érdekeseket látott, hallott? 06-30/324-7729 Fotóját, olvasói levelét, információját várjuk! Olvasószolgálatunk elérhetőségei Cím: Heves Megyei Hírlap, 3300 Eger, Trinitárius utca 1. 3301 Eger, Pf. 23. E-mail-címeink: szerkesztoseg@ hevesmegyeihirlap.hu; heol@heol.hu Szerkesztőségi telefon: 36/513-600. Szerkesztőségi fax: 36/513-605. Ön pályázik, a nyilvánosság a mi dolgunk! Hogy CÉLBA ÉRJBl^í kérje testre szabott ajánlatunkat, kedvezményes lehetőségekkel állunk rendelkezésre: hmhgyartas@mediaworks.hu, vagy +36-36/513-633 ^Pályázati sajtóközleményekhez árajánlatok készítése, megjelentetése v Szórólap, egyéb nyomdai kiadványok terjesztése v Intemetbanner megjelentetése ^Cikkek, interjúk nyomtatott sajtóban történő elhelyezése EKMK DECEMBER 27., SZERDA VÁNDORLÓK BARÁTI KÖRE Útvonal: Markaz-Markazi vár- Rókalyuk-Mária képes-Cseres alja-Markaz INDULÁS: 7.55 Eger, Autóbuszpályaudvar. TÚRAVEZETÓ: Mácsár Beáta INFORMÁCIÓ: Kristonné Erdei Mária: 20/779-2875 DECEMBER 28-29- 30., CSÜTÖRTÖK, PÉNTEK, SZOMBAT 8.00/ EGRI PÁSZTORVÖLGYI ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS GIMNÁZIUM XIII. VÍGH LÁSZLÓ SZILVESZTERI LABDARÚGÓ-KUPATORNA Rossz anyák karácsonya Puskin Terem 12.00 óra: Coco 14.30,17.30, 20.30 óra: Star Wars - Az utolsó jedik GÁRDONYI GÉZA SZÍNHÁZ Nagyszínpad 15.00 óra: A didergő király Bérletszünet HIRDETÉS Kedves Nézőink! Január 5-én pénteken új bemutató a Harlekin Bábszínházban! RÓMEÓ ÉS JÚLIA ifjúsági előadásunkat tekinthetik meg 15:00 órától. Az előadás hossza: 60 perc, 12 éves kortól ajánlott. Jegyfoglalás: (36) 310-151 1 vagywww.harlekin.hu * Mindenkit sok szeretettel várunk! TV • HELYI MŰSOROK • RA TV EGER 8.00 A TV Eger műsora - a keddi adás ismétlése 12.00 Diginfó 18.00 Tv Eger szignál 18.01 HírAdás Plusz - megyei hírösszefoglaló 18.10 Mesemondó 18.30 Fogadóóra - évértékelő beszélgetés Habis László polgármesterrel 19.00 HírAdás Plusz - megyei hírösszefoglaló 19.10 Filmözön - filmajánló 19.20 Tabuk nélkül a párkapcsolatról - Pilát Gábor műsora 19.30 Egészségtár - magazinműsor, ism. 20.00 HírAdás Plusz - megyei hírösszefoglaló 20.10 Stúdió - közéleti magazinműsor, ism. 21.10 Advent Eger 2017 - Makám-koncert közvetítése felvételről lllllllllll^—■ 0.00 Képújság 9.00 A keddi adás ismétlése 11.30 Képújság 18:00 Műsorismertetés 18.01 Hit világa - vallási műsor 18.14 Reklám 18.18 Gyöngy Nemzetközi Folklórfesztivál 2017. - Zárógála, 1. rész 18.44 Reklám 18.48 Gyöngy Nemzetközi Folklórfesztivál 2017 - Zárógála, 2. rész 19.12 Mont Blanc - természetfilm 20.21 Reklám 20.24 Cimbaliband Balkan Projekt - Ciganskolo 20.30 Képújság 0.00 Képújság 10.00 Az aktuális keddi adás 18.00 Belső-Ázsia hegyei közt: Kirgi- zisztán és Kazahsztán tájain - Barna Béla turisztikai szakíró és túravezetö előadása 18.40 Száguldás havon, murván, aszfalton - a ralisport és földrajzi vonatkozásai - Her- czig Norbert és Igor Bacigál (ism.) 12.00 Képújság 14.00 A pénteki adás ismétlése 14.00 Élménysuli - oktatási magazinműsor, 5. rész 14.45 Karácsony - hallgatóink magazinműsora 15.10 Egri csavar - az Egri Vízilabda Klub magazinműsora 16.00 Képújság 18.00 Firkászok 21.00 A pénteki adás ismétlése 23.00 Képújság i M ii mn—— 0.00 Csak igazi mai sláger megy 5.00 Hírösszefoglaló 6.00 Csak igazi mai sláger megy 10.00 Premier moziajánló 12.00 Csak igazi mai sláger megy 17.00 Cooky Show 20.00 Disco*s Hit 22.00 DJ Factory 0.00-5.00 FM 7 Night a legnagyobb hazai slágerek, az éjszakára hangolva. Óránként hírek, időjárás, útinformációk 5.00-5.15 Hírösszefoglaló az előző nap legfontosabb történéseiből, benne: Agrárpercek 5.30- 5.45 Hírösszefoglaló az előző nap legfontosabb történéseiből 6.00-10.00 FM 7 Café Egerben Rohlicsek Judittal, Gyöngyösön Géczi Adriennel. Félóránként friss hírek, időjárás, útinformációk 10.00-15.00 Helló meló, Géczi Adriennel és Győri Nikivel. Könnyed témák, munka mellé. Óránként friss hírek, időjárás, útinformációk 15.0018.00 Traffic, Győri Nikivel. Folyamatos útinformációk, játékok, riportok és könnyed témák a hazaút mellé. Óránként friss hírek, időjárás, útinformációk 18.00-20.00 FM 7 Summer. A nyár legnagyobb slágerei. Óránként friss hírek, időjárás, útinformációk 20.00-21.00 Disco*s Hit Top 40 slágerlista, Bárány Attilával, Hamvai PG-vel és DJ Juniorral 21.00-24.00 Disco*s Hit - a legfrissebb zenék, mixben, Bárány Attilával, Hamvai PG-vel és DJ Juniorral 5.00 Napköszöntö; Hírek; Kalendárium 7.00 Szentmise-közvetítés aí egri bazilikából 7.35 Szentek, szent életű emberek 8.15 Játék 8.45 Lapszemle 9.05 Múltunk pillérei 10.05 Szószóló 10.45 A lélek szava 11.05 Az otthon ízei 11.30 Vatikáni Rádió (ism) 12.05 Egyházi hírek 13.05 Nem középiskolás fokon (ism.) 13.40 Népzenei kincsestár 14.05 Útón-útfélen 14.35 Neu- ma (ism.) 15.05 Szentek, szent életű emberek (ism.) 15.15 Hétvégi levél (ism.) 15.30 Hitvalló 16.05 Érték-adó 17.00 Regionális hírek 17.15 Kora esti hírmondó 17.45 A régió sportja 18.00 Rózsafüzér 18.35 MKR-műsor 19.45 Esti mese 20.10 Beszélő könyvek 21.05 Sziluett (ism.) 21.35 Úton-útfélen (ism.) 22.10 Szószóló (ism.) 23.05 Vatikáni Rádió 23.25 Hitvalló (ism.) AJÁNLÓ EGERBEN ma, Szent János apostol ünnepén megáldják az Egri borvidékről származó borokat a bazilikában. Tíz órakor szentmisével veszi kezdetét a program, majd - várhatóan 11 óra után - az ünneplők átvonulnak a Líceumba, ahol az Egri Borvidék Hegyközségi Tanácsának vezetői megteszik az ez évi szürettel kapcsolatos hivatalos bejelentéseket. HATVANBAN ma este 6 órától az idén 10 éves Shadows VLub 60 ad karácsonyi koncertet a Grassalkovich Művelődési Házban. EGERBEN az Érseki Palota látogatóközpontban a Ferences Szegénygondozó Nővérek alapításának 90. évfordulója alkalmából rendezett kiállítás tekinthető meg nyitvatartási időben. Háromnapos labdarúgókupa kis, nagy és nosztalgia korosztályban. DECEMBER 30., SZOMBAT KISBAKANCSOSOK BARÁTI KÖRE „Búcsú az Óesztendőtől” - Indulás: 9.00 Eger, Várállomás. TÚRAVEZETŐ: Juhász István INFORMÁCIÓ: Kristonné Erdei Mária: 20/779-2875 DECEMBER 31., SZILVESZTER SZILVESZTER SZIKORA ROBI ÉS AZ R-GO-VAL Búcsúztasd velünk az óévet a Dobó téren és köszöntsd a 2018- as esztendőt egy különleges popikonnal, Szikora Robival és zenekarával, az R-GO-val. A rendezvény ingyenes.