Heves Megyei Hírlap, 2017. december (28. évfolyam, 280-303. szám)
2017-12-27 / 300. szám
Megújul a volt palota A megyeszékhely egyik legszebb épülete az egykori nagypréposti palota, amelyben ma könyvtár működik. Az impozáns épületet gróf Batthyány Ignác káptalani nagyprépost építtette, akiről csak kevesen tudják, milyen kiemelkedő személyiség volt. Róla, s az épület történetéről beszélgettünk Badacsonyiné Bohus Garbriella idegenvezetővel. ►12 Borravalót illik adni EGER Hazánkban az általános hozzáállás a borravaló kérdésében az, hogy az étteremben a felszolgálónak tíz százalékot illik adni. Ez vajon még ma is így él? Micski Marianna egri protokollszakértő elmondja, a borravaló nem kötelező, bár ajánlott a szolgáltatóiparban, különösen a vendéglátásban. Utánajártunk, mi változhatott az évek során. ► 2 Közepes év balesetekben HEVES MEGYE - Szűkebb hazánk közútjain az adatok szerint 2010 óta épp megfeleződött a tragikus kimenetelű események száma, hét éve 26, az idén 13 történt, utóbbi jelzi az utakon elhunytak számát is. Négy esztendeje is pont tizenhárom alkalommal kellett halálos esetben eljárniuk a rendőröknek, tavaly viszont csupán hatban - közölte lapunkkal Meggyesfalvi Tamás, a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság közlekedésrendészeti osztályának vezetője. ► 3 Jó reggelt! S orra vették nemrég azokat a munkaköröket, melyekben az ünnepek alatt is dolgozni kell. Bár sokan mennek ilyenkor szabadságra, s külföldre is nyaralni, mindig vannak olyanok, akiknek a karácsony bizony a munkáról szól. Bajban is lennénk, ugyanis nélkülük karácsony idejére tényleg megállna az élet. Mi lenne, ha baj esetén nem hívhatnánk a mentőket, tűzoltókat, rendőröket? Volt már rá példa, hogy megkönnyítette az utunkat, ha karácsonykor taxit hívtunk, hiszen már koccintottunk. Még akkor is, ha dupla áron van. Jobb a békesség... Le a kalappal azok előtt, akik az ünnepek alatt is dolgoztak. A tolvajok azonban egy körből kimaradnak. Berecz R. EGER Idén is megtelt a bazilika hívőkkel a Megváltó születésének ünneplésére szenteste. Az éjféli misét dr. Ternyák Csaba egri érsek celebrálta, aki homíliájá- ban arról szólt, Lukács próféta evangéliumából már sokadszorra halljuk Jézus születésének történetét, mely az emberiség központi eseménye. Az isteni alázat jelenik meg egy csecsemőben való megtestesülésben, hiszen csak a legnagyobb engedheti meg, hogy ilyen kicsinek lássák. Reményét fejezte ki, hogy megérinti a hívőket ez a kegyelem, mindenki jobb emberként térhet haza, s ez karácsony után is így marad. Berecz R. Képgaléria: heol.hu Fotó: Berán Dániel Utcán támadt nőre; betört más otthonába Bűnügyek az ünnepen Kormányszövetség az egyházakkal EGER Két bűntény ügyében is el kellett járniuk a város rendőreinek az ünnepek alatt. Szombaton a Sas úton egy férfi hátulról lábon rúgott egy nőt, akit lefogott, a nyakát szorította. A sértett védekezett, ezért a tettes elmenekült. Az egyenruhások még keresik. December 25-én délelőtt egy egri hölgy tett bejelentést, hogy a szembe szomszédjai segítségért kiáltoznak. Utóbbiak a bűnüldözőknek elmondták, egy férfi betört az otthonukba, ahol táskába pakolta az értékeiket, ám elszelelt, mert megzavarták. A buszpályaudvaron kapták el a kerecsendi H. Pétert. Őrizetbe vették, s lopás gyanúja miatt indítottak ellene eljárást. Sz. Z. MAGYARORSZÁG A kormány az elmúlt években szövetséget kötött a hazánkban tevékenykedő egyházakkal is. Ennek köszönhetően az elmúlt hét és fél esztendőben mind a közfeladat-ellátásban, mind pedig a karitatív segítségnyújtásban is egyaránt jelentősnek mondható változások történtek - mondta Soltész Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára> 7 Sokan járultak hozzá a szervezet jótékony célú karácsonyi gyűjtéséhez Huszonöt családot tettek boldogabbá EGER Tartós élelmiszerrel és fenyőfával segítette az ünnepek előtt a rászoruló egri családokat a Kereszténydemokrata Néppárt Egri Alapszervezete. Számukra fontos, hogy a karácsonyt mindenki békességben, szeretetteljes légkörben várhassa, s élhesse át. Éppen ezért ebben az időszakban különös jelentőséggel bír, hogy a szociálisan nehéz helyzetben lévőket, az időseket megsegítsék. Az ünnep közeledtével gyűjtést hirdettek, melynek eredményeképp összesen huszonöt egri család számára tették szebbé a karáFenyőfát, élelmiszereket vittek a szervezet tagjai a rászorulóknak Fotó: beküldött csonyt. A megajándékozott egri családok a fenyőfán túl szaloncukrot, rizst, lisztet, cukrot és étolajat tartalmazó csomagot kaptak, melyet a szervezet munkatársai az ünnepnapok előtt eljuttattak az érintetteknek. A gyűjtés sikerét számos magánszemély segítette felajánlásával. A szervezet tagjai továbbá köszönetüket fejezik ki az Andrássy György Katolikus Közgazdasági Szakgimnázium és Gimnáziumnak, az Egererdő Zrt., a BEL-GA Kft., valamint a Segít a Város Alapítvány munkatársainak. Berecz R. 9 770865 910035 17300 SZERKESZT ŐS ÉG: E-mail: szerkesztoseg@hevesmegyeihirlap.hu OLVASÓSZOLGÁLAT 30/555-9813 TERJESZTÉS - kézbesítéssel kapcsolatos problémák esetén 46/998-800 HIRDETÉS - ha hirdetni kíván lapunkban, ezt a számot hívja 36/513-628 MA HOLNAP v ‘’tek 6 7*% Ma a reggeli ködfoltok délelőtt még megmaradnak, délutántól megnövekszik a felhőzet. Szeles nap lesz számottevő csapadék nélkül. ► 13 Boldog névnapot % kívánunk nevű olvasóinknak! Karácsony után is maradjunk meg jónak!