Heves Megyei Hírlap, 2017. december (28. évfolyam, 280-303. szám)
2017-12-23 / 299. szám
2017. DECEMBER 23., SZOMBAT 18. KARÁCSONYI HANGULAT SZPONZORÁLT TARTALOM Hiesz György szerint Gyöngyös a béke szigeteként példát mutat az országnak A gyöngyösiek egy családként ünnepelnek Az év vége a számvetés időszaka. Ilyenkor szokás felsorolni, mi minden épült a településeken, összegzést készítünk az elvégzett feladatokról, számba vesszük, ami jövőre vár ránk. Nincs ez másként Gyöngyösön sem, hiszen a város 2017-ben is sokat fejlődött, a szűkös lehetőségek ellenére is épült, szépült a város. Azonban van egy ennél sokkal nagyobb eredményünk is nekünk, gyöngyösieknek. Az, hogy újra be tudtuk bizonyítani: ebben a viszályokkal terhes országban továbbra is egy irányba tudjuk húzni a város szekerét, és tisztességesen, becsületesen, összefogva dolgozunk a jövőért. Az ünnepek közeledtével sokat gondolkodtam azon, vajon miért lehet, hogy egyes városokban a széthúzás felőröli az erőket, míg mások békében, csendesen tudnak gyarapodni - ahogy Gyöngyös is teszi. Ha a választ nem is tudom teljes bizonyossággal, azt azért merem állítani, hogy egymás tisztelete, a megbocsátás képessége és a párbeszéd elengedhetetlen ahhoz, hogy egy város jól működjön. Mi, gyöngyösiek olyanok vagyunk, mint egy normális család: van ugyan vita közöttünk, néha van kanálcsörgés, de van szeretet, összetartozás, segítségnyújtás és tisztelet is. És ahogy a családokban is mindig kellenek, akik elöl járnak a jó példával, úgy a város közéletének meghatározó szereplői is fontosnak tartották, hogy ezt a hozzáállást tovább örökítsék. így kerülhettek többségbe az elmúlt évtizedekben azok, akik a jót akarják, akik a békét közvetítik, akik baráti jobbot nyújtanak egymás felé, és háttérbe szorult a gyűlölet, a kirekesztés, a rossz gondolat és a cselekedet. Gyöngyös példát mutat, és a béke szigeteként dacol az országban tomboló gyűlölet, megosztottság közepette. Ezt a példát elődeinktől örököltük, és a mi felelősségünk, hogy az utánunk következő generációk is eszerint alakítsák a város sorsát. Mert ebben a szellemben nem csak a mindennapokat jobb megélni, de ünnepelni is őszintébben tudunk. Azt kívánom, hogy maradjon meg ez a béke örökké közöttünk, gyöngyösiek között, hátha átragad idővel más településekre is. Ezúton kívánok Gyöngyös és Heves megye valamennyi lakójának áldott, szeretetteljes karácsonyi ünnepeket, és eredményekben gazdag, békés, boldog új esztendőt. Hiesz György HIRDETÉS Hesi Tel: 36/516-668 info@hesi.hu csökkentett szénhidráttartalmú kenyerek alkalmi kalácsok (csokoládés-narancsos, fahéjas) ünnepi tekercsek (mákos, diós, kókuszos) előhűtött mézeskalács tészta (csak formázást és sütést igényel) mélyhűtött húzott rétesek (almás, mákos, meggyes-mákos, zöldséges) mélyhűtött tiroli rétesek (almás, diós-almás, szilvás, túrós, mákos) konyhakész piskóták (extra -, kakaós márványpiskóta, rolád és vaníliás-mézes tortalap) ízesített panírmorzsák megújult csomagolásban kíván a HESI! Szabó László lapunknak küldött karácsonyi története Együtt a csálé fa körül EMLÉK Mindig is összetartó család volt a miénk, nővéremmel soha nem veszekedtünk - mondogatta drága jó édesanyám. Apám is békés ember volt, kiváló kézügyességgel, ám egy dolog - és erre határozottan emlékszem - ki tudta hozni a sodrából: a fenyőfa végének faragása. Érdekes, mert bármit meg tudott szerelni, kiválóan barkácsolt, talán ezért is dühítette fel, ha az ünnep éke, a karácsonyfa egy kicsit is csálén állt. Már nagyobbacskák voltunk, tudtuk, nem a Jézuska hozza fát, tágra nyílt szemmel néztem apám izomtól duzzadó karját, ahogy faragja a fenyő talpát. Eleinte viccelődött, hogy piszkafát díszítünk majd, annyi forgács lehullik belőle, de aztán, amikor már harmadik-negyedik próbálkozásra sem volt olyan, mint szerette volna, nagyot nyögött, fújtatott, s cifrát mondott... Azaz, csak mondott volna, mert ekkor kilépett a ház elé édesanyám, aki nem szólt egy szót sem, csak a tekintetét emelte apámra, s mind tudtuk, mire gondol. Hogyha együtt vagyunk, néhány centi ide vagy oda, mit sem számít, s ezen a szent napon sokkal fontosabb együtt lennünk, mint apróságokon bosszankodni. Érezte ezt apám is, akinek elszállt a dühe, megcsókolta anyámat, s mire beállította a fát a helyére, már fü- työrészett. Sokszor eszembe jut ma is anyám tekintete, tele bölcsességgel, megértéssel és szeretettel. No meg eszembe jut apám hangja, mert azon az estén, • mikor vacsora után megszólalt a csengő, csak úgy zengett a ház a hangjától, ahogy énekelte a Mennyből az angyalt, meg a Pásztorok, pásztorokat. Nó- tás kedvű ember volt, de azon az estén énekelt a legszebben. Szabó László SZPONZORÁLT TARTALOM Polgárváros, kiszámítható jövő Polgáriasodon város, amely gazdaságilag stabil, a jövője kiszámítható, s ahol unokáink is szívesen élnek majd. Ez az én vízióm Hatvanról - jelentette ki Horváth Richárd polgármester az ön- kormányzat évzáró ünnepségén.- Olyan települést képzelek el, ahol jó élni, ahol az ösz- szefogásban rejlik a közösség ereje - mondta a polgármester. - Sokat dolgozunk ezért, és nem vagyunk egyedül! Törekvéseinket segítik a cégek, az intézmények, a hivatal munkatársai, a képviselők és városunk lakossága, ezért biztos vagyok abban, hogy tovább menetelhetünk azon az úton, amit elkezdtünk, és amelynek eredményei máris kézzelfoghatóak.- Büszkék vagyunk az országban egyedülálló munkahelyteremtésünkre, oktatásunkra, amelyben már a felsőfokú képzés is helyet kapott, rendezvényeinkre, szolgáltatásainkra, közös élményeinkre - jelentette ki a városvezető. - Ám nem szabad megállnunk, együtt kell gondolkodnunk a jövőben is. Horváth Richárd szerint a Fejlődő Hatvan-program keretében megfogalmazottak igazolták elképzeléseik létjogosultságát.- Gondoltuk volna akár pár évvel ezelőtt is, hogy a munkaerőhiány okozta gondokat kell orvosolnunk? Hogy újabb óvodai csoportok indítására lesz szükség? Hogy lakópark épül, hogy ezrek keresik fel a látnivalókat, hogy az idegenforgalom városunk nagy-nagy lehetőségeinek egyike lesz? Hogy rendezvényeinket tízezrek látogatják? Ma már mindezek a valóságot jelentik számunkra, annak eredményeként, hogy kérdéseinkre tudatosan kerestük a válaszokat, s az országban elsőként megkérdeztük a hatvaniakat is, miként képzelik el a közös jövőnket, s ennek figyelembevételével állítottuk fel stratégiánkat. A polgármester kitért a következő időszak kihívásaira is, így a közlekedésben jelentkező gondok kezelésére, amelynek kielégítő megoldása elképzelhetetlen az állam szerepvállalása nélkül.- Ismerjük a problémákat, mindent megteszünk ezek orvosolása érdekében - közölte Horváth Richárd, majd bejelentette a legfrissebb hírt, amely szerint Hatvan 400 millió forint pályázati támogatást nyert a városi könyvtárnak az eredeti helyére történő visszaköltöztetésére, valamint a civil szervezetek támogatására.- Városunk valameny- nyi lakója számára áldott karácsonyt, örömökben és sikerekben gazdag új esztendőt kívánok - mondta. - Isten áldja Hatvant, Isten áldja a hatvaniakat! Ságiné Szűcs Klára Mária karácsonyi története ...és elhalt a hangulat A család a legfontosabb dolog az életben Fotó: Fortepan EMLÉK Tizenegy esztendősek voltunk fiú ikertestvéremmel, amikor édesanyánk, aki egyedül nevelt minket, sok veszekedés árán a tanácstól lakást kapott. Addig az anyai nagyszülőknél éltünk, ahol gyakorta 10-12-en is szűkölködtünk a kis kétszobás, nyári konyhás házikóban. Ennek már jó ideje, 50 éve is elmúlt, de máig elevenen élnek bennem az emlékek. A folyamatos nyüzsgés, az otthon, ahol mindig történik valami, ahol soha nem lehet unatkozni, ahol vidámság és szomorúság váltja egymást, ahol mindig zajlik az élet. Sokan voltunk, szerény körülmények között, egyszerűen éltünk. Egy hat lépcsőházas, négy- emeletes épületbe költöztünk. Nehezen és nagyon szegényesen tudtuk berendezni első saját lakásunkat. Sparhelttel és szeneskályhákkal fűtöttünk, de bárhogy is igyekeztünk, bármilyen szorgalmasan tápláltuk is a tüzet, valahogy soha nem lett olyan barátságos meleg, mint abban a kicsi házban volt. Lelkesen készültünk az első önálló karácsonyunkra. Megspórolt kis zsebpénzünkből apró díszeket vásároltunk, színes papírkarikákat fontunk össze hosz- szú lánccá, csillagszórót vettünk. Szenteste napján nagyon izgatottak voltunk. Már reggel elkezdtük a készülődést, takarítottunk, rendezkedtünk. A kétméteres lucfenyő szépen, zölden álldogált a teraszon. Anya dolgozott, türelmetlenül vártuk haza. Kis pénzből éltünk, de hozott néhány narancsot, banánt, földimogyorót, csupa-csupa olyan finomságot, amiket akkoriban igencsak nehéz volt beszerezni. Felállítottuk a karácsonyfát. Végül minden díszecske, cukor, színes lánc a helyére került. Anya titokban az ajándékokat is a fa alá csempészte, társasjátékot, sapkát, kesztyűt, mi pedig egy mártásos tálkát raktunk oda. Nagyon boldogan bontogattuk az ajándékokat, anyát százszor is átöleltük. Csendesen vacsoráztunk, beszélgettünk, játszottunk. Egy kis idő elteltével azonban mindannyian éreztük, hogy valami hiányzik. Szinte egyszerre csendesedtünk el, elhalt lassan az ünnep hangulata. Hiába a szép otthon, a karácsonyi izgalmak, nem tudtunk felhőtlenül örülni. Aztán valamelyikünk felsóhajtott:- Vajon mi lehet most nagymamáékkal? De jó lenne látni egy ablakon át, mit csinálnak! S akkor rájöttünk, hogy nehéz a szívünk ezen az első karácsonyon a népes család nélkül. Vágytunk a megszokott nyüzsgésre, a jövésmenésre, a nevetésre, viccelődésre. Alig vártuk, hogy reggel legyen, s már rohantunk is abba az élettel mindig teli kicsi házacskába, a régi kedves otthonunkba, amivel kisgyermekkorunk minden szép emléke örökre összekötött minket. Ságiné Szűcs Klára Mária
