Heves Megyei Hírlap, 2017. december (28. évfolyam, 280-303. szám)
2017-12-02 / 281. szám
2017. DECEMBER 2., SZOMBAT 14 RIPORT Jegyet váltottunk egy rendhagyó, recski sporttörténeti időutazásra Kell egy csapat, meg egy bánya Előttünk smaragdzöld fényben ragyogó, nagy méretű, műfüves pálya, ami idén épült meg, több mint százmillió forintból. Mögöttünk egy szebb időket látott sportcsarnok, amely a Recski Ércbányász SE egykori sportrelikviáit őrzi. Már csak egy csapat kellene. katalin.barta@mediaworks.hu Barta Katalin RECSK Az év során rá-rácso- dálkoztunk az esztendő legnagyobb helyi fejlesztésére, a műfüves focipályára. Ott voltunk tavasszal, amikor az alapozás folyt, aztán kicsit később, amikor a speciális gyepszőnyeg megérkezett. Kezünkben dörzsölgettük a gumigranulátumot, amely rugalmas felületet biztosít a sportoláshoz, végül a napokban láthattuk a kész létesítményt is teljes pompájában. Impozáns látvány, azonban minden látogatásunk során ott motoszkált bennünk a kérdés, hogy a vele átellen- ben magasodó, mára kissé megviselt, egykori ércbánya sportcsarnokra vajon milyen jövő vár. Az 1985-ben átadott épület manapság többnyire lakat alatt áll. Az ércbánya bezárásával egyidejűleg, 1999-ben, elapadtak a fenntartására, működtetésére szolgáló források. Kincseket rejthetnek ezek a falak - jegyeztem meg Nagy Sándor polgár- mesternek egy nyári látogatásunk alkalmával, aki nevetve bólintott, úgy válaszolt: valóban.- Ott bent jószerivel semmi nem változott az elmúlt 27 év alatt. Ugyanazok a bútorok, berendezések, mint a rendszerváltáskor. Olyan, mint egy múzeum. Talán hozzájutunk még némi TAO-pénz- hez, s akkor a pályához illő infrastruktúrát, öltözőket, kiszolgálóhelyiségeket alakíthatunk ki - fűzte hozzá. Odabent jószerivel semmi nem változott az elmúlt 27 esztendő alatt. Abban maradtunk, ha legközelebb erre járunk, a kedvünkért kinyittatja az épületet, s szétnézhetünk a helyiségekben. A napokban teljesült a kívánságunk. Az épület gondnoka nyitja az ajtót, s tessékel beljebb. Belépve egyik ámulatból a másikba esünk. Az egykor büféként szolgáló kis helyiség ablakán kopottan virítanak a rendszerváltás pártjainak matricás lógói, köztük a Szabad Demokraták jellegzetes, szabadságot ígérő madarai. A tágas tornacsarnok küzdőterének falai koszosán szürkéllenek, a falakon hatalmas repedések, melyeken át kilátni az új pályára. Az öltözők viszonylag rendben vannak, a vizesblokkok már kevésbé. A szertár látványa lenyűgöző. A falakon megsárgult újságlapok az egykori eredményekről, Fradi Múlt és jelen egy képben. Az egykori, mára igencsak lepukkant sportcsarnok emeleti ablakából pompás kilátás nyílik az új műfüves pályára Képgaléria: Heol.hu Fotó: Berán Dániel Régi idők focija A recski benyomások kapcsán természetesen ugrik be egy ragyogó magyar film emléke. A Régi idők focija filmszatíra 1973-ban készült Mándy Iván A pálya szélén című műve nyomán. Sándor Pál remeke a magyar filmtörténet fontos darabja. A film szállóigévé vált mondatát ma is sok helyen, sok helyzetben idézik: Kell egy csapat! A húszas évek mozi- és focivilágát burleszk:pan- tomim stílusban megidéző film Budapesten játszódik, 1924-ben. Minarik Ede mo- sodás egyetlen szenvedélye a foci. Arról álmodik, hogy csapata, a Csabagyöngye bejusson az első osztályba. Ezért a célért hajlandó lenne feláldozni mindent, amije csak van. De nincsen semmije, még játékosa is alig. A csapat is csak olyan, mint a kor. De akkor is „kell egy csapat!”. Kétségtelen, hogy a recskiek álma is ez, ám egy csapathoz persze sok minden kell. A pálya már adott, a régi sportcsarnok szertárjában sorakozó régi plakátokon az idea is feldereng. Talán még egy bánya kéne, vagy a legendás kincseket őrző régi újranyitása, hogy ismét régi fényében ragyogjon a sportág. A szertárban a megsárgult újságlapok és poszterek között katonás rendben sorakoznak a focicsukák, mezek a polcokon Ezer szurkoló biztatta a fiúkat Kollégánk, Béla bácsi megemlékezett arról is, hogy 1932-ben az immár komoly felszerelésben kiálló recskiek 2-0-s győzelmet arattak az elbizakodott parádi pincérek csapata ellen. A Recski Testgyakorlók Körének akkoriban már saját indulója volt, s az eredményeik láttán több helyről támogatták őket. A háború utáni esztendőkben, egy nehéz időszakot követően a hetvenes évek közepén kezdett újra emelkedni a helyi csapat rangja. A megyei l.-ben az 1976-77-es bajnokságot megnyerték, s az NB III. színpadára léptek. Ezekben a szép emlékű időkben gyakorta ezer szurkoló buzdította kedvenceit. A sportág azonban feltartóztathatatlan hanyatlásnak indult, s jelenleg a megye lll.-ban az ötödik helyen állnak a fiúk. A helyiek szerint azonban egyelőre az ifikből is aligha állna össze egy ütőképes csapat, a gyerekek azonban imádnak a szabadban nyargalni és rúgni a labdát. A műfüves pálya egyelőre szép időben többnyire az ő kedvenc helyük. Talán ők jelenthetik az utánpótlást is valamikor, körülbelül tíz év múlva. Nagy Sándor polgármester mutatja az emlékeket Fotó: B. D. és Barcelona plakátok, A futballisták kiáltványa, plakát: „Hallgattassák el a rasszizmus!" felirattal, a salgópolco- kon meglepően jó állapotban lévő focicsukák, új mezek, jó minőségű labdák. Múlt és jelen tárgyai egy helyen. Az emeletre ballagunk, ahol újabb különlegességek várnak. A málladozó, PVC-padlós klubhelyiségben szépen sorakoznak a műbőr fotelek, a régi fogasok. Csak egy-két márkásabb, üres viszkisüveg árulkodik arról, hogy a bulik nem tűntek el véglegesen a hétköznapokból. Az emeleti irodahelyiségben gondos rendben, vitrin mögött álldogálnak a múlt század hetvenes éveiben szerzett kupák, serlegek, díszes hollóházi kerámiák. Az alatta lévő szekrényben kartotékok, adatgyűjtők őrzik a régi feljegyzéseket, kiadásokat, bevételeket, eredményeket, beszámolókat. Ekkoriban egy sportági vacsorához is bizonylatot tűztek. Egy dobozban hajdani, egyesületi, arcképes tagkönyvecskék simulnak egymáshoz katonás rendben. Van belőlük vagy száz. Csupa fiatal arc néz ránk a lapokról. Olybá tűnik, valaha itt minden gyerek sportolt valamit. Ekkoriban bizony még egy sportági vacsorához is bizonylatot tűztek.- Micsoda idők, minő rend és fegyelem - sóhajtok, és ekkor nyomja a kezembe ajándékképpen a gondnok a Recski Ércbányász SE jubileumi kiadványát, amely 1986-ban készült az egyesület ötvenéves fennállásának tiszteletére. Mohón lapozgatom a takaros kis füzetet, amelyet áldott emlékű, recski származású kollégánk, Fesztbaum Béla írt és szerkesztett. A Népújság, majd utóda, a Heves Megyei Hírlap kiváló sportrovatvezetője megadta a módját az emlékezésnek. Kis bevezetőjében azt írja: „A megnyugtató gazdasági hátteret, erkölcsi és anyagi alapot jelentő ércbánya 1936-ban vált a helyi sport bázisává, a labda azonban már korábban is pattogott a Mátra északi oldalán. Először Hegyespadján a Pa- rádfürdő felé vezető út mentén ácsoltak kapufákat és jelöltek ki játékteret a futball számára. A sport recski bölcsőjét ott ringatták meg első alkalommal az 1920-as években. Csizma, bakancs, vagy mezítláb egyre ment. Arra viszont már kevesebben emlékeznek, hogy egy Sleisz nevű adóügyi felügyelő dollárért vett felszerelést, labdát és hét pár cipőt, szürke durá- bel bőrből. Micsoda öröm volt az annak, aki lábára húzhatta, mint futballcipőt. Annyi bizonyos, hogy Szabó kant- ris Lajos, Gál bundás János, Varga gyűri István és Kalota József részesei voltak a múlt század eleji labdát rúgó eseményeknek.” t
